23 évig éltem külföldön, aztán haza sodort az élet mert úgy döntöttünk hogy elválunk. Otthont teremtettem a lányaimnak ès kb 2 éve élünk boldogan itt a Pilisben. Mióta itthon vagyok sokat foglalkozom a lelkemmel. Vágyom megosztani az életem mással🌸
Csak miután elváltunk tanultam csak meg hogy milyen nehéz is egyedül csinálni mindent egy kertesházban. Hősiesen hordom a fát és intézek mindent a ház körül, de nagyon értékelem ill. értékelném azt amikor nem minden az én dolgom.... Tudom hogy azért kell ezt megtapasztalnom hogy erősödjek, és ebből profitálok majd hosszútávon.... de másoknak is ilyen lehet egyedül... Hála istennek nincsenek elvált barátaim, viszont nagyon érdekelne hogy másoknak vajon milyen egyedül nevelni gyerekeket.
Minden úgy kezdődött hogy elindultam egyedül az úton. Egy ideig mentek a dolgok, aztán amikor azt hittem megnyugodtam jött a rosszindulatú daganat... Addig küzdöttem magammal és a világgal. Azóta nem küzdök! Elfogadom ami van és szeretem magam!!! Túl a kemón, túl a műtéten kaptam egy új esélyt. Nyugodtabb és boldogabb ember lettem. De az út.... az kemény volt és még most is néha meginog az ember lánya, de menni kell előre. 💗🙏💗
Két kislánnyal költöztem haza Angliából miután elváltak útjaink a volt férjemmel. Meg kellett tanulnom egyedül intézni mindent. Számlák, papírok, ügyek... embert próbáló házat venni,építkezni egyedül. A válás a gyerekek szempontjából a legdurvább. Most már nem akarok az apjuk helyett az anyjuk lenni! Anya vagyok, a hormonjaimmal és a hibáimmal együtt. De nehéz, néha nagyon nehèz...
Még senki sem értékelte ezt a felhasználót.