Szabolcs Fodor-AdorjániTisztelettel szeretném bemutatni azt a kezdeményezést, amelyet jelenleg előkészítek Székesfehérváron: egy kicsi, rendszeres, Krisztus-központú felekezetközi férfi imakört. A szándék mögött az a tapasztalat áll, hogy sok férfinak nincs olyan egyszerű, biztonságos és fegyelmezett közege, ahol rendszeresen meg tudna állni Isten előtt, röviden és őszintén meg tudna szólalni, és testvérként együtt tudna imádkozni másokkal. Ezért egy olyan kis létszámú körben gondolkodom, amelynek középpontjában a rövid ige, a közös ima, az elcsendesedés és az egymásért hordozott felelősség áll. Nagyon fontos számomra annak egyértelmű kimondása, hogy ez a kezdeményezés nem kíván semmilyen meglévő gyülekezeti vagy egyházi közösséggel versenyezni, és nem célja párhuzamos közösségi identitás kialakítása. Nem helyettesíteni akarja a gyülekezeti életet, hanem kiegészítő tér szeretne lenni mellette. Olyan lehetőség, amely segítheti a résztvevő férfiakat abban, hogy mélyebb imádságos életet éljenek, őszintébben hordozzák a terheiket, és hitelesebben legyenek jelen saját gyülekezetükben, családjukban és szolgálataikban. A kör felekezetközi jellege nem tanbeli összemosást jelent, hanem azt, hogy ebben a konkrét formában a Krisztusban közös alapokra helyeződik a hangsúly: imádság, bűnbánat, hálaadás, testvéri jelenlét, egymás terhének hordozása. A cél nem vita vagy tanítási ütköztetés, hanem közös odafordulás Istenhez. A tervezett indulás 4 alkalmas pilot formában történne, 6–10 fővel, egyszerű és világos keretek között. Az alapelvek: diszkréció, tisztelet, rövidség, önkéntes megszólalás és felekezeti békesség. Őszintén hálás lennék minden rálátásért, visszajelzésért vagy tanácsért arra nézve, hogy egy ilyen kezdeményezésnek lehet-e helye Székesfehérváron, illetve hogyan lehetne azt jól, alázatosan és tisztán elindítani.
0
AnitaAz az érzésem, hogy amikor a Nő belülre kerül, végérvényesen belülre, egy Férfiba, akkor megszűnik “kívül” létezni. Mivel szàmomra ez az èlmèny mèg nincs meg, de más Nők vonásaiban láttam már, egy Mona Lisa-szerű titokzatos, àm nyugodt mosolyhoz tudnám hasonlítani ezt a fajta kisugárzást. Mintha többé nem kellene a Nőnek feltétlenül mindenhol ott lenni, ahol eddig ott volt és konkrétan “segített”, hiszen mindenhol ott van, ahol a Férfi van, hiszen ott van benne. Ez nekem félelmetes és egyben nagyon vonzó is. Nem tudom, mit gondoltok erről, jól érzem-e egyáltalán, amit megfogalmazni is alig-alig tudok?
- Szabolcs Fodor-Adorjáni
Valóban. Ilyenkor egy kicsit "eltűnik" a szemünk elől, de szerintem nem végleg😊
1 
Teca MakóBő egy évvel ezelőtt írtam meg az első tapasztalat kártyámat. Azzal fejeztem be, hogy békét kellene kötnöm magammal. Még nem teljes, de érzem, hogy lassan sikerülni fog. Sokkal nyugodtabb vagyok. Már nem akarok mindenáron társat. Nem tudom hogyan történt, de köze van ahhoz, hogy legyőztem a repüléstől való félelmemet. Határozottabb lettem, elkezdtem azon gondolkodni, mit is képviselek, hová tartok, mit akarok, mi lehetséges. Vizsgálom a viszonyulásaimat, de nem engedem, hogy a kudarcok/rossz érzések uralkodjanak felettem. Végiggondolom a történéseket, helyre teszem őket, nem csak megvárom, amíg lecseng az érzelmi hullám vagy azt, hogy segít vki. A külvilág felé undokabbnak tűnhetek időnként, pedig csak határokat húzok. Ugyanakkor sokkal többet mosolygok. Tényleg csodaszer, de ettől még nem tudok jól kapcsolódni. Viszont nem szeretnék "alulválasztani". Várok, rendet rakok magamban és új dolgokat próbálok ki.
- Anita
A kontroll haldoklik bennem, az az illúzió, hogy majd én tudom, hogy merre van az út és befolyásolni tudom, hogy mennyi idő bejárni azt és befolyásolni tudom, hogy Kivel fogom ezt az utat jàrni. Egyiket sem tudom.
4 
András KardosOlyan környezetben kezdtem el beszélni arról, hogy mi az igaz és egyúttal vállalni saját magam, ami ennek befogadására utólag ránézve képtelen volt. A munkahelyemen próbáltam mátrixból való kilépést létrehozni. Mindennapi őszinte kontakt jött létre az emberek között. Arról beszélgettünk, mi az igaz, mi a fontos az életben valójában. Megnyíltunk, segítettünk egymásnak. Ha valakinek szüksége volt rá, számíthatott a figyelemre, a segítségre. Akikre tudtam hatni, azok most talán boldogabbak lettek. Viszont a rendszer folyamatos támadásokkal szépen lassan felőrölte a törekvéseinket. Szigorú keretek közé lettünk szorítva. A felelősséget egyedül vittem. A súlyától összedőltem, mint egy kártyavár. Bezárkóztam, elkezdtem őszintétlenül élni. A remény egy időre elveszett. Újjá kellett építenem magam. Ami annak idején lazán, zsigerből ment, most óvatosan és bizonytalanul megy, de stabilabban. Most keresem a ritmusom és egy helyet, ahol valóban látszom.
- András Kardos
Tanítás. Évek óta tanítottam utoljára. Egy hívás/hivatás volt. Imádtam tudást átadni, másokat lelkesíteni. Mert a nyelvtanulás szuper dolog. Akinek elvették a kedvét a nyelvektől, annak visszaadtam én. Volt, akit évekig, az első szótól a nyelvvizsgáig kísértem. Örömmel csináltam és a diákjaim örömmel tanultak tőlem. De egy nehéz évemben, egy gyenge pillanatomban hagytam, hogy elvegyék a kedvem. Nem léptem, nem küzdöttem. És nagyon sokaknak nemet mondtam. Elkezdtem cégnél dolgozni, ezzel együtt a könnyűt, stabilt választani. Viszont újra és újra visszatért a gondolat. Folytatni akarom, nem hagyom annyiban. Néha felbukkantak a volt diákok is, kérdeztek. Van, akinek azt mondtam többé nem, van akinek, hogy még nem. Viszont most, egy hónapja újrakezdtem. Angolt és németet tanítok. Imádom. Hogy ügy-e, azt nem tudom. De most ez lelkesít.
Bóta Zsuzsi48 évem összes megtapasztalása bennem él… Hálás vagyok értük, a markáns, fájdalmas emlékekért, és az örömteli, egyre szabadabb megtapasztalásokért is! Öntudatra ébredésem óta keresem az élet mélyebb értelmét, összefüggéseit, és a kérdésre a választ : ki vagyok én valójában. Mikor elkezdtem beleállni a saját utamba, a vállalt életembe, egyre erősebb lett bennem a bizonyosság, hogy több vagyok, mint a látható dolgok összessége, a szerepeim, címkéim. Valódi ÉN-emmel való kapcsolódásom olyan erővel hívott, hogy mindent megtettem és megteszek azért a mai napig is, hogy EGY-ségben éljek magammal. Csodálatos és egyben felszabadítóbb érzés azt megélni, hogy minden energia, gondolat, érzés, ami a részem, az teremtő erővel bír. Minden „kívülről” érkező hatás (kapcsolatok, történések…), csak tükörként arra rezonál, ahol én tartok, ami bennem megjelenik. (Egyik legkedvesebb esszencia számomra a "mint kint úgy bent, mint fent úgy lent" mára már nem csak egy szép gondolat, hanem élő megtapasztalás!) Így válhattam még inkább tudatossá és felelőssé a saját életemre. Folyamatosan tanulom azt a leckét is, hogy az önmagammal egységben levés legfontosabb leckéje az önmagam elfogadása, valódi szeretése, átölelése. Ez csodás áldás számomra, hogy ráébredek: már nem szükséges kívülről várnom semmit. Minden ott van bennem… Persze nem lehet - vagyis nem biztos, hogy az én utam- társak nélkül leélni az életet. Kapcsolatban sebződünk és mára már azt is tudom és hiszem, hogy kapcsolatok által gyógyulunk. Felelős csak önmagamért lehetek, „megmenteni”, vagy megváltani csak magamat tudom. Mégis folyamatosan tanulok a körülöttem élőktől (gyermekeim, családom, volt férjem, klienseim, babák, haldoklók…). Nem vagyok tanító, gyógyító, segítő másoknak, csak a magamé lehetek. Eszerint élem a hivatásomat is. És persze jönnek az újabb és újabb lehetőségek az újabb megtapasztalásokra, hogy minél inkább valódi ÖnMAGammá váljak...
KMost vagyok igazàn elveszve abban a bizonyos erdőben. Itt a lehetősèg, hogy arra menjek, amerre akarok, de nem tudom merre. Vannak cèljaim, de nem tudom, hova fognak vinni. Vannak vàgyaim, amiktől félek, hogy kövessem e őket? Aztàn: Nőként is erősnek kellene lenni? Eddig nem így éltem. Tele vagyok kérdésekkel, hogy mi a jó út, egyàtalàn, van e olyan?