Tapasztalatok

Krisztina Császár

Hosszú utunk volt, több hullámvölggyel. Sokáig a minták győzedelmeskedtek: a család és a pár fontossága szemben az önazonossággal. Nem volt viharos kapcsolat, a hétköznapokban jól kiegészítettük az anya-apa szerepet. A két gyerek után az anya szerep felerősődött, míg a női szerep fokozatosan elaludt. Miközben az önismereti utamat jártam (egyedül) a gyerekek nőttek és megérkeztem oda, hogy van szabadidő, de hol van a nő bennem? És hol van a férfi mellőllem? Hagytam elveszni, hagytuk szunnyadni. Nem tudatos döntések voltak ezek, és ennek kockázatával sem voltunk tisztában. Megteremtettem a saját távolságom tőle, amit már nem tudtam legyőzni. Ő sem tudott ebben, ezen a ponton segíteni. Egyedül voltam társas magányban, döntöttem, léptem. Most értem meg rá. Jól vagyok :)

Orosz Sándor

33 évesként ez az életemben a 7. munkahely ahol dolgozom . Sokan mondták hogy miért váltogatom , főleg idősebbek , persze akkor más világ volt mikor 1 munkehelyen le élted az életed. Jelenleg minden munkahelyem más, más területről szólt. Eleinte a pénz , aztán pedig az motivált hogy hol tudom jól érezni magam , ugyanakkor keresem a helyem mi az ami számomra közel áll . A párom persze ettől megőrül , mert elég bizonytalan az élet igy amit megértek persze, viszont nekem szükségem van erre a nyitottságra, változatosságra. Nem félek úk dolgokba belevágni , de őszintén szólva kicsit el is fáradtam jó lenne már, egy olyan területen kibontakoztatni a képességeimet ahol igazán jól érzem magam és jól is keresek . Azon is gondolkotam már, hogy lehet szimplán nem tudok elköteleződni , lehet kicsi a türőképességem , nem vagyok elég kitartó . Alapvetően türelmes vagyok de ha már a gyomor görcs megjelenik , akkor belül tudom hogy ez egy jel "LÉPNI KELL" Nem tudom ki hogy éli meg az életében egy-egy munkahelyváltást, vagy kinek milyen tapasztalati vannak . Nekem pozitvum hogy , ezektől a lépésektől sose érzem magam elveszettnek , mindig tudom hogy ha úgy alakulni mindig találok munkát magamnak , ami persze önbizalmat ad.

Fanni Németh

Sokan írnak és mondanak sokfélét az anya szerepről. Az a tapasztalás viszont, amiről most szeretnék írni, nem igazán van még benne a köztudatban (vagy legalábbis engem megkerült az infó). Megdöbbentő és húsbavágó volt a várandósság, a szülés, és aztán az utána következő időszak is. De nem csak lelki szempontból -ez talán egy következő tapasztalat kártya lesz…-, hanem a fizikai részéről. Mintha egy kapcsolót kapcsoltak volna fel bennem, tisztán emlékszek a pillanatra, és az addig vezető mozzanatokra is. Az általunk ismert világ rettentően fizikai síkokon mozog, szinte csak itt keresi az értékeket: pénz, fizikai megjelenés, státuszszimbólumok stb. Ezek után azt hihetnénk, legalább a testünket megismerhetjük, ha már a lelkünk bugyrait nem is annyira: testépítés, diéták, vágyaink teljesebb kiélése, tabuk döngetése, megdöntése, és sorolhatnánk még. Ám amint bekerültem a várandósgondozásba, és a testem is változni kezdett, megmoccant bennem a kétely is: vajon tényleg olyan jól ismerjük magunkat, amennyire hisszük? Vagy a természettől való eltávolodás közben ennyire önhittek lettünk? Elfelejtettük felismerni testünk jelzéseit, ösztöneinket. Amit a természeti népek még zsigerből tudnak, azt nekünk most újra fel kell fedeznünk önmagunkban, és a tudomány által alátámasztva is. Merthogy a testünk egyébként teljesen jól van összerakva, ezt mindannyian tudjuk és látjuk is: a kisbaba, kisgyermek, amíg „el nem rontjuk”, önjáró. Tehetetlen újszülöttből járó, beszélő emberke lesz. Szükségleteit, éhségét jelzi, a teste pedig megszerzi azt, amire szüksége van: azt eszi, amire éppen szüksége van a szervezetének, úgy mozog, hogy az a legoptimálisabb legyen számára (hordozás, igény szerintiség, EC, BLW, szabad mozgás, mezítlábazás). Aztán szépen lassan beletörik a felnőtt világba, és felnő ő is. Lassan mindent elnyomnak benne a kivülről jövő minták, impulzusok. Mit egyen, mikor, mennyit, mit mozogjon s hogyan, mikor beszéljen másokhoz, és milyen módon. A lista végtelen, a lényeg egy. A zsigeri késztetések eltompulnak, az agyunk majd jobban tudja. A szakmámnak, a szüléstörténeteimnek, a várandósságnak, a gyerekekkel eltöltött időnek, és a betegségemnek hála rengeteg friss infóhoz jutottam, s jutok is folyamatosan. Ma már igyekszek széles látókörrel a középúton haladni, evidence based infókat beszerezni. Ezek a tapasztalatok lassan de biztosan indítottak afelé, hogy jobban bízzak önmagamban, és abban, amit érzek. Ez a testtudatban erősödés a lelkemet is formálta, persze oda vissza, ahogyan ez lenni szokott. Jobban bízok magamban, és abban, hogy csak én tudhatom, mi a jó nekem. Ha a határszabással maradtak is még leküzdendő akadályaim, a legbelsőbb énem megedződött, már nem olyan könnyű megingatni.

Timár Tibor

Volt erdészeti vállalkozásom, építőipari cégem,nagy telekommunikációs vállalatom, évekig voltam búvároktató, alapítottam waldorf iskolát, vezettem és vezetek embereket az önismeret útján, éltem extrém sportolóként, új dolgokat találtam fel. Volt amit elbuktam, mert azt gondoltam rám nem vonatkoznak a szabályok. Volt amit feladtam, mert elegem lett. Volt amit elengedtem a csúcson, mert tudtam hol kell kiszállni. Volt, hogy elfogyott a lendület. Tanulok, tapasztalok, változok minden nap. Szeretem a kihívásokat, járom az utam, már nem gondolkodok az ügyön, most már látom, hogy egy nagy ügy az életem. Néha elesek, majd fölállok. Van hogy túl lövök a célon, van, hogy mellé. Úgy érzem, ha kell akkor bármikor váltok, még sok minden lehetek az életbe és remélem leszek is.

Ilona Kovács

A hűség számomra mindig fontos erény volt, talán elvi kérdés is, vagy csak egyszerűen akit szerettem, tiszteltem is, így mikor lett volna lehetőségem a hűtlenségre, nem tettem. Lettem viszont szerető, kétszer is a válásom után. Mert miután engem megcsaltak, valahogy megengedőbb lettem, mert más nézőpontokat is megismertem és megvizsgáltam azt a dinamikát, ami ilyenkor történik. Nem tartom rossznak és elítélendőnek a harmadik felet, akkor tud megjelenni, amikor hely lesz számára, mert két ember között az egység sérül, gyengül. Amikor a férfinek valami hiányzik, és a házasságán kívül találja meg egy másik nő által. Ezt a pluszt adtam meg én is. Voltam szerető úgy, hogy nem vágytam másra azzal a férfivel. És lettem szerető úgy, hogy beleszerettem a másikba, és vágytam a többre vele. Utóbbi helyzetben rengeteg kérdés is merült fel bennem, és sokszor voltam bizonytalan abban, hogy mi a helyes és mi nem, és hogy mi legyen a következő lépés... sokszor elakadtam, majd megjártam ugyanazokat a köröket. És ez lelkileg megterhelő volt. Volt bennem sok ellenállás, és közben a vágy is. Kíváncsi voltam mások tapasztalatára, hogy könnyebb legyen a hogyan tovább. Kaptam tanácsokat, amiket sokszor nem érezetem igaznak a magam számára. Tapasztaltam, hogy nem értenek, majd megkönnyebbültem, amikor azt tapasztaltam, hogy igen, megért a másik, akivel erről beszélgetek, mert ő is átélte ezt, vagy hasonlót. Szóval... könnyebb, ha van, aki támogat egy-egy nehéz helyzeteben. Arra bátorítalak, hogy merj segítséget kérni olyantól, akinek van tapasztalata a kihívásodban! Én is itt vagyok...:-)

Bányász Dorottya

12 éves voltam amikor egy táborban azt a feladatot kaptuk, hogy induljunk el az ismeretlen városban, ahol táboroztunk és minél több ismeretlen embert szólítsunk meg az utcán, tudjunk meg minél többet róluk. Nagy kihívás volt. De akkor tapasztaltam meg valamit magamból, valami fontosat és azt is hogy kell kapcsolatokat kezdeményezni. Ehhez a belső tapasztaláshoz nyúlok vissza mindig, ha egy rendezvényen kontaktokat kell szerezni, társaságban kapcsolatot építeni, mozaik családunk kapcsolatrendszerét fésülgetni. Nevezetesen valami olyasmi, hogy jobban kell figyelnem a másikra és ezalatt egy pillanatra sem figyelmen kívül hagyni magam, őszintén kérdezni, az emberek szeme felragyog ha róla kérdezed.

Domokos Gyula

Játék és pornó függő voltam meg, ami ezzel jön. Ezek olyanok, mint amikor egy tengerben fuldokló egy cápa hátán kapaszkodik meg. Eleve azért alakulnak ki, mert jelentős elakadásai vannak valakinek, majd ezen problémákat ezen függések tovább eszkalálják. Nekem egy 9,5 éves "harmónikus" kapcsolatom ért véget, mert karriervonalon teljesen egyhelyben álltam 7 éven át. Én egy személyként érzékeltem magunkat. Számomra közel elviselhetetlen fájdalom volt, amikor kiszakadt "belőlem". Sarkítva persze úgy is mondhatnám, hogy problémáim forrása az volt, hogy nem tudtam mit kezdjek a saját (kellemetlen) gondolataimmal, érzelmeimmel és élményeimmel. (Hiába tudom, mikor volt a pákozdi csata, ez az információ valahogy sosem segített :D) A szüleim hatalmas elvárásokat támasztottak felém, amelyeknek amúgy képességeim szerint simán meg kellett volna tudjak felelni. De nem azzal a mentális teherrel együtt, amit cipeltem és aminek a kezelésében ők nem tudtak segíteni. Az én élményem az, hogy egy Ferrari vagyok, amit szoftveresen lekorlátoztak egy Zsigulira és így éltem 10 éven át. Ezt a korlátozást mára feloldottam, de felfoghatatlan mennyiségű időt buktam mostanra. Mások ezt az időt és energiát közvetlenül be tudták csatornázni a karrierjükbe. Én meg írtam egy könyvet az asztalfióknak, ami valószínűleg kiadhatatlan, mert olyan szinten áthatja a saját elvont, romantikus, mesei nézőpontom, hogy az nem befogadható a többség számára. Nem említve, hogy nekem nincsenek "gyors" megoldó tippjeim, mint az önfejlesztő piacon népszerű arcoknak. Én éveken át mentem be a függésekbe és éveken át jöttem ki. Nekem gyanús minden csodatechnika, ami pár héten belül hatalmas változásokat ígér. Összefoglalva, amiben tudok segíteni az a függőségek, a szorongás, a depresszió és a kényszeres cselekvések, gondolatoknak, ha nem is a kezelése, de biztosan tudok olyan támpontokat, nézőpontokat vagy eszközöket adni, melyeknek a használata közép- és hosszútávon érdemben segít neked. Jelentékeny mennyiségű időt töltöttem ezen minták társaságban. Én ezeket testközelből éltem át, nem csak valami könyvben olvastam róluk, mint némelyik pszichológus. Egyiküket sem megbántva.

Lamo

Az egyedüllétet tanulom. Mert annyira kimaradt ez az élettapasztalat. De nem direkt csinálom, hanem mert muszáj, belülről jön kényszerűen. Van az a szint, hogy nincs párom. Ezen már rég túlléptem. Már nem érdekel. Van a következő szint, hogy nem köt le a mindennapi munka. Nincs kötelező tennivaló. Nincs hétköznapi hasznosság. Ez már keményebb. Van olyan, hogy nincs sok barátom, aki ért. Néha felhív egyikük. És a családtagokat se bírom mindig keresni. Aztán mikor a gyerekeim nyaralnak és velük se lehet semmiben hasznosnak lenni.... Ez a szakadék alja. Sehol senki. Nem kérdezi senki, élek-e. Tavaly ez nagyon depresszív érzés volt. Idén könnyebb. Mindeközben van izgalmas nyaralós program. Néha szuper társasági élet. Olyankor harmónia van. Kipihenem az egyedüllét kihívást. Nagyon kell szabadulni belöle. Egyensúlyozok, mikor megyek a holtpont alá. Mit nem szabad már megengedni. Mikor kell egy séta, vagy egyfajta videó, ami visszahoz. Tudom már, hogy fentről megtartanak. Tavaly történt egy ilyen elképesztő élmény. Mégis kell még ez a tapasztalat, hogy később egészséges mértékben viseljem mások segítsége nélkül. Valamire kell ez nagyon, érzem. Viszont most ez nagyon durva. Kimerítő. Keresem az átbillenést és a visszatérést. Befektetés a normális élethez. Hát, most ez időszerű.

Eszter Farkas

Az életfeladatok közül az egyik legfontosabbnak az önkéntességet gondolom, amikor feltétel nélkül adsz magadból azért, hogy segíts másoknak, segíts másokon, akár számodra ismeretleneken is. Amikor feláldozod magad és az időd egy nemes cél érdekében. Mióta dolgozom, azóta mindig vannak olyan szervezetek, ahol önkéntesként jelen vagyok. Mivel kislányom koraszülöttként jött világra szívügyem, és számomra a legfontosabb a Koraszülöttekért Országos Egyesületben végzett munkám. A civil szerveződéseknek ma Magyarországon nagy szükségük van az önkéntesekre, ezért mindenkit arra buzdítok, hogy keressen számára szimpatikus szervezeteket, feladatokat és vállaljon önkéntes munkát vegyen részt a környezetében jelen levő közösségek életében.

Beatrix Buda

A legnehezebb a Hála, a hálám okát megértetni a másikkal, aki fájdalmat és bánatot vár.. vagy lát csak.. ha önmagát próbálja, meri adni, mutatni, nyújtani.. Hálás vagyok a bátorságáért, mindenért, amit önmagáért tesz, tenni képes.. már.. Pedig minden bánat és fájdalom, ami a másik viselkedése miatt fellép bennünk, csak tükör.. tükröződés.. valami mélyen, sötétben csücsülő sebre vetül csak a váratlan fénynyaláb.. sírsz, mert fáj.. azt hiszi ő okozza, neki van bűntudata.. elmenekül, elkerül, h ne lásson, ahogy, amikor fájdalmat okoz.. te érzed, hogy nem.. nem miatta van.. valami mélyebb dolog ez, ami ennyire fáj.. és akkor a fényben rá tudsz nézni, meg tudod nevezni, felszínre tudod hozni, meg tudod gyógyítani.. és akkor már hálás vagy a másiknak.. nagyon.. és nem félsz már, sőt örülsz az újabb sebeknél.. hisz tudod, újra csak gyógyulsz, így (is) gyógyít ő.. ugyanígy gyógyítod te is őt.. egymást.. Csak ezt nehéz vele megértetni.. hogy utána jó, minden sokkal jobb.. gyógyultabb, könnyedebb, boldogabb.. h ne meneküljön... nem kell... önmaga elől sem, előlem sem, a fájdalom elől sem, a hála elől sem...