Danók DánielTúl az óperencián... Eszméletlenül sok minden! Minden akartam lenni. Minden volt a küldetésem, ami csak eszembe jutott. Talán űrhajós nem akartam lenni, de lehet, hogy csak nem emlékszem már 🙃 A legtöbb elméletben kidolgozott, sokakhoz weboldalt, facebook oldalt, hirdetést is készítettem. Rengeteg utánajárást, tanfolyam jelentkezésék (amiket rendszerint le is mondtam) és a tettek... Azok a legjobb tanulságok. Az elméleti futtatások is fájnak, amikor kiderül (ami visszanézve, már a legelején tudott volt nekem is), hogy ez nem/sem az. Nem ez a feladat. De AKAROM! Ezt! Ennek KELL lennie. Ekkor az akarat teremtette hit vitt tovább a bukásig. Amikor tettek is társultak, nem csak elmélet, ott testi, pénztárca és kapcsolati szenvedés is volt. Ahol "csak" elméleti, ott a fizikai nem volt jellemző. És utána a törések. A Bukás, a sírás, a kilátástalanság, mikor beismertem magamnak is, hogy... Ez sem az. Megint. Bukó, semmi, nem kell senkinek, csak én akartam, hogy kelljen... Fájdalmas. És nekem csak visszanézve tiszták ezek. Akkor 100%ig abban a hitben voltam, hogy végre ez az, csinálni kell teljes gőzzel, mert attól lesz majd az... Nem így lett. Alázat 0%. Visszanézve legalábbis így látom. Csak amit én akarok az lehet. Mély törés lett a vége és feladás... Van, aki jobban vezet, mint én. Csakhát... Ahhoz, hogy meghalljam, ahhoz magamból kellett visszavenni. Főképp az akarásból. És ehhez kellett minden egyes ötlet, kidolgozás, beleállás és bukás, amit az elmúlt években véghez vittem. És még egy fontos dolog a tapasztalattárban. A tökéletesség. Törekedni rá. Ez is bukott. Nem ezt látom hasznosnak. A tőlem telhetőtt nyújtani. Azt igen, azt vállalom. Főleg abban tudom ezt csinálni, amit tudok csinálni 🙃 és erre rájönni, ahhoz kellett az összes felmerülő ötlet teljes kiégetése és a teljes bukás, a könnyek a veríték és a vérem is sokszor. Nameg a pénzem is 😅 És feladni még azt is, hogy akárcsak jól tudom csinálni. Leginkább, amihez nem is értek, nem is tudom, nem érzem, még csak nem is látom. És szükség sincs rá... Amit tudok csinálni, azt hasznosan tudom csinálni. Tisztességesen. Ez a kifejezésem. És hogy mi tisztességes? Amit annak érzek, látok, gondolok. Mert ehhez van tapasztalatom. És én amit tisztességesen tudok csinálni azt csinálom. Mert azt tudom, hogy kell tisztességesen csinálni. Más dolgokról is lehet, hogy megállapított, de ott igazából nem érzem ezt relevánsnak, mert nem az én dolgom. Ha velem tisztességtelen valaki vagy valami, akkor én megtehetem, hogy nem maradok ott. Mert nem kötelező. És tisztességessé tenni nem az én dolgom... Béke!
1
KrisztiánSokkoló volt rádöbbenni, hogy az "élet" már mögöttem van, nem előttem. Hogy elfogyott a jövőkép a horizontomról. Hogy végleg elrontottam, már nem alapíthatok családot saját gyerekekkel, kisiklott az életem a medréből, nem erről volt szó... Szóval egy bruttó 5 éves kapcsolatnak lett vége kb. 5 éve. Pedig a volt párommal az igazinak tartottuk egymást. A szakítás utáni 1-2 év az intenzív gyász ideje volt, próbáltam ismerkedni, de belül nem voltam nyitott, sírtam belül. Ha el is jutottam valakivel az ágyjelenetig, pár alkalom után felszívódtam (nem ghosting). A 3. évben felcsillant a remény: találkoztam valakivel, akit komolyan gondoltam, némi unszolásra a kezét is megkértem. Láthatóan működött mind a szellemi, mind a fizikai vonzás, szerelmes is volt belém, viszont sem a vallásához, sem az anyjához nem tudtam igazodni. Nem gondoltam, hogy ezek ilyen elvágólagos szempontok, úgy hogy a románcnak 9 hónap után vége lett. Azóta nem erőltetem a családalapítást, bár nem is mondtam le róla, inkább éltető, örömteli kapcsolatot keresek. Igen gyakran találnak intelligensnek és viccesnek, akikkel ismerkedem, de ugyanezzel a lendülettel bevágnak a barátzónába. Ha mégis van kölcsönös vonzalom, más miatt feneklik meg a kezdemény. Az okok változatosak, a kisiklás biztos (mint a MÁV-nál). A teljesség igénye nélkül: 1. fizikai távolság külföldi lánnyal, pedig én utaztam volna 2. áthidalhatatlan vallási, világnézeti különbség 3. orvosi probléma a másik oldalon, ami élvezhetetlenné tette az együttléteket 4. aki húsmentességet és tantrikus szeretkezést akart rám erőltetni 5. jól indul, majd ghostingol 6. akivel lassan, elhúzódóan alakul a közeledés, hogy egy lépés előre, három hátra, kettő megint előre 7. akinek ideje nincs, de kutyája van ...nem folytatom, pedig tudnám. Az esetek különbözőek, de ahogy érzem magam tőlük, abban van mintázat. Vagy az élet leckéztet vagy önszabotálok vagy megátkoztak. Szóval egyelőre nem tudok happy end-ről beszámolni.
Wiesner KatalinKiittam fenékig ezt a poharat. A reménykedés, a csalódás hullámvölgyein egyre mélyebbre süllyedve. Felemésztette az életem. A nulláról kellett aztán elkezdeni újra felépíteni magamat. Folyamatban van jelenleg is. Nem kevés elméletet, modellt, útmutatást ismertem meg ez idő alatt erről a témáról. Amit utólag mondani tudok: nincs recept, nincs válasz kint. A válasz idővel mégis megmutatja magát. Annnyi idő kell, amennyi kell, és nem több és nem kevesebb. Ezt is el kell fogadni. A szeretői helyzetben a legnehezebb hogy nem beszélhetsz róla. Elítélnek, lesajnálnak, kinevetnek, kioktatnak. Egy idő után a környezet nem tudja elfogadni, hogyha -akármilyen okból is- nem léptél ki, nem mentél még tovább. Van valami ami még bent tart. Az illúzió. Amit én adni tudok, amire nekem akkor szükségem lett volna: az hogy valakinek beszélhessek, ventilálhassak, aki ítélkezés, véleményezés és tanácsok, ötletek osztogatása nélkül képes velem lenni abban amiben vagyok. És... talán pár kérdést is fel tudok tenni ami.. talán segít. Ezt tudom nyújtani ha hozzám fordulsz. Hiszem hogy tudok segíteni ezzel neked is, és talán magamnak is, aki még mindig a gyászban van, "a lehetett volna de nem lett" feldolgozásában.
.jpg-medium)
Bene IldikóAz egyik legnagyobb bátorság és egyben a legfelszabadítóbb érzés vállalni önmagamat. Persze ehhez először elég bátorságra, tudatosságra és elszántságra van szükség ahhoz a félelmetes folyamathoz, hogy egyáltalán merjem felfedezni önmagamat. Hogy ki is vagyok én valójában. Ki is az az önmagam? Merjek szembesülni sebeimmel és el tudjak indulni a gyógyulás útján. Akkor kezdtem el megismerkedni magammal, amikor egyre inkább megengedtem, hogy eleresszem az évek során felvett viselkedési mintákat és megfelelési kényszert. Ami, ha jobban belegondolunk, félelmetes dolog és áldozatot kíván. Addigi életem egy része erre a hamis énképre volt fölépítve, amiben még nagyrészt mások által felállított keretekbe, normákba szocializálódtam bele, amikor még mások – általam addig meg nem kérdőjelezett - elvárásai szerint működve definiáltam magamat. Ehhez az úthoz nélkülözhetetlen elviselni az árnyoldalaimmal való szembesülés fájdalmát és az átmeneti veszteségek megélését kapcsolataimban. (Melyeket később már inkább nyereségnek éreztem.) De csak így kezdtem el rálelni valódi önmagamra, ami még most is folyamatban van 😊 Ezen az úton kitartóan haladva gyönyörű jutalom várt és hiszem, hogy még vár is: szabad élet és olyan kapcsolódások, ahol valódi önmagam lehetek. Mert ekkor már nem a szerepeimhez kapcsolódtak/ kapcsolódnak mások, hanem egyre valódibb önmagamhoz. Hihetetlenül felszabadító érzés kapcsolataimban is valódi önmagamként megnyilvánulni. Az út nehéz, tele van fájdalommal, de gyönyörű helyre vezet.
Gabriella CsehÉrdekes tapasztalat volt számomra a társas magány – sose éreztem magam annyira egyedül, mint akkor, amikor valójában volt "társam". Azóta is úgy érzem, hogy a valódi egyedüllét nem akkor fáj, amikor tényleg egyedül vagyunk, hanem amikor nem találjuk a kapcsolódást másokkal.
dr. Joós KárolyA küldetésem úgy fejlődött, mint másoknak: először szülői elvárásoknak megfelelés. Utána az egyéniségem, egyediségem kifejezése és kamatoztatása. Végül ráéreztem a nagy áramlásra, és engedem… na jó, próbálom engedni, hogy része legyek. Szépen hangzik, de hát ugye a világ olyan, amilyen, én pedig csak egy homunculus... Mind a mai napig megfelelni vágyom a bennem élő szüleimnek és mestereimnek. És máig birkózom saját önző énemmel. Mérlegelés minden kanyarban: adni és kapni, dolgozni és pihenni, kapcsolódni és elcsendesedni, pörögni és lassulni. Hiányaimat elfogadni vagy sebeimet nyalogatni, keresni mások elismerését, szeretetét, vagy magamat elfogadni és szeretni – és abból adni. Nem látom át, nagyobb nálam. Hatalmas, végtelen, csodálatos káosz – az univerzális Rend megnyilvánulása. Ha megérteni próbálom, csak beleszédülök. Nincs más választásom, mint engedni. Ha görcsölni kezdek, mielőbb ki kell lazítanom, tisztítanom magam. Többet aludni, nem kihagyni a napi meditációt… és akkor és úgy, pár percre-órára… valójában… pofon egyszerű. Boldog vagyok ilyenkor. Rendíthetetlenül. Hálás, békés, teli szeretettel. És csak próbálom finoman erre billenteni a mérleget – el az önző, feszülő, nyafogó, toporzékoló énemtől. Erről szól a maradék életem: minden nap egy-két perccel többet lenni az Áramlatban. És akkor szárnyal a küldetésem is. Magától. Nem kell vele foglalkoznom. Érkeznek a kapcsolatok, az inspiráció, megvan az erő, a lendület, tudok sokat adni, és szeretem magam, és mindenkit, akit a közelembe sodor az élet. A folyamatos éberség, tudatosság a kulcs számomra. Nem belekényelmesedni mások pozitív visszajelzéseibe és az önajnározásba. S pláne nem belecsúszni az önsajnálatba és függőségekbe. Jelen lenni folyamatosan… rendet tartani belül… megélni a pillanatot annak, ami… tudni, hogy ez bőven elég. Hogy minden Rendben van, és volt és lesz mindig. Nem tudom elrontani. És honnan lehet ehhez erőm? Hát magamtól biztosan nem… és mégis van. Kapom, ha jó irányba állok, az Áramlat, a fejlődés, épülés univerzális fraktális mintázata szerint. Egyszerűen csak ilyen az világunk. Isten van. :) PS: Most visszanéztem itt, a Humania oldalán... milyen szép megnyilvánulása a maradék nárcisztikus vonásaimnak. Töröljem? Jó lenne... illletve jó? Mi a jó? Épp azt írom, hogy minden Rendben. Ha elküldöm, oké, ha törlöm, az is oké. Mosolygok magamon. Na, ez az érzés jó. Így aztán elküldöm. Hátha mosolyogsz Te is - ha ennyi értelme volt, az már melengeti a szívemet. :)
Anikó BertaSzia! Jó volt olvasni a soraidat. Azért tudok kapcsolódni az általad leírtakhoz, mert engem a mozgás tartott meg és életben. A sport segített/ segít ma is, amikor már beépült a mindennapjaimba és boldog vagyok, hogy így lett. Régebben inkább csak egy kötelező elem volt, ami gyakran el is maradt, jellemzően a munkáim miatt. De ma már nem. Örülök, hogy így alakult, de inkább, hogy így alakítottam. 🙂
1
Dr. Krisztina Berger#Karrierváltás_1 Egyszer bele kell állni: a Szíved legközepébe! S ami ott mozog, rügyezik, nyílni, virágozni készül, annak irányt és termőföldet kell adni. … persze ez nehéz, nagyon nehéz, ha gyerekkorodban, arra AKI VAGY, visszaigazolást és türelmesen figyelő, nyílásodat igenlő Szer-etet-et nem kaptál. Elvárások között nőttem fel, s a testvérem példáján láttam, hogy jobb ha a szülői elképzeléseknek alárendelődöm. A Teljesítmény lett a védváram … a Racionalitást választottam, mert a matematika kiszámítható világában én se vagyok olyan kiszolgáltatott. A számításaim helyessége megvédenek akár a szakmai támadásoktól is ... az Intelligenciámra mindig és minden esetben számíthatok … s mindeközben egy nagyon erős önbecsülés-hiányban szenvedtem … Ìgy bástyáztam be magam egy jó magas toronyba, ahol felül csak az Eredményeim voltak láthatóak, hogy emellett szenvedek és segítségül kiabálok, azt csak a barátnőim tudták. Aztán, az egyetem végén elfogadtam egy meghívást a Berlini Műszaki Egyetemre, tanársegédnek. Itt az új közegben, új országban úgy éreztem, hogy végre újradefiniálhatom önmagam. Tabula Rasa. S ehhez berobbant a Szerelem, egy lengyel hegedűművész fiú alakjában. Esőtánc. Nagy Èbresztés volt: felébresztette bennem a Mágikus-Művészi Lényemet, aminek következményei is lettek. Fizikából doktoráltam, s emellett elvégeztem a mélypszichológiai tánc- és mozgásterapeuta tanfolyamot. Ùgy éreztem, hogy a táncterápiában megvan minden, ami én vagyok: az analízis és a művészi önkifejezés; az empatikus együttrezgés és a tisztánlátó racionalitás; a body-mind-emotion-spirit – Létszintek kölcsönös megtermékenyülése; a Test, Tudat és Lélek állandó, dinamikus Egységre való törekvése. Kettős életet folytattam: 8:00-16:00 fizikus, 17:00-22:00 táncterapeuta. Ez évekig ment így ... A nagy Vízválasztóhoz 28 éves koromban érkeztem el: El kellett döntenem, hogy elfogadom-e fizikusként az 5.000€-s dél-németországi juniorprofesszori állást, vagy pedig magánpraxist nyitok táncterapeutaként Berlinben, ami az elején 0€-val járt : ) Tele voltam exisztenciális félelemmel, kételyekkel, bizonytalansággal … hogy sutba dobom 10 év kemény munkáját ... Egy hónap őrlődés után a Szívemet választottam, s a mai napig örülök ennek a döntésnek. Mindennapos tapasztalatom a Misszió megélése: Örömben és egyre Táguló Terekben. Hála és Köszönet Önmagamnak, Istennek és a Létnek <3<<<<<<<3