Martina Lőrincz

Bennem Egy Gyermekként minden vasárnap reggelt a templomban kezdtem. Rengetegen voltunk gyerekek egy nagyon jó plébánosnak köszönhetően, közösségi tér volt a templomudvar. Mindezek ellenére bennem ilyen élmények élnek erről az időszakról: félelem a gyónástól, bűnös vagyok, Isten haragszik rám. Mára megváltozott ez. Katolikusként Dícsértessék-kel köszöntem, majd nap, mint nap Áldás Békesség-gel kísérem a gyermekeimet a református oviba, míg jógiként, Om Namah Shivayah-t mondok, ha betérek a stúdióba. Sokan emelgetik a szemöldöküket emiatt. Tisztelem az eltérő vallások és közösségek szokásrendszereit. Mi az, ami és ki az, aki bennem mégis egy? Ő, az Örök és Mindenható Isten. Életem minden pillanatát kitöltő bizonyosságával, megkérdőjelezhetetlenül a Forrásom. ...Mire ezt a tapasztalatkártyát megírtam, hajnal lett és pont egy évvel idősebb lettem ezekben a percekben. Hallelujah

Anyakör majd Női kör Az általam vezetett önkéntes baba-mama kör évei alatt, az anyák történeteit megismerve felfedeztem magamban az empátiát, mint képességet. Csak úgy tudtam hallgatni őket, hogy ízig-vérig beleéreztem magam a mesélő helyzetébe, szinte már én voltam ott, ahonnan ő tanácsot kért. Olykor meredek, de egyben fantasztikus érzés jelen lenni a másik bajában és fogni a kezét, támaszt nyújtani neki. Innen, a 7 év egybefüggő "GYES" időszak után, visszavezetett az út a munka világába, ami ezúttal már egy általam választott és vágyott világ volt, a pszichológia és ezen belül a függések, függőségek sötét bugyrai. Addiktológiai magánklinikán gyűjtöttem tapasztalatot az emberek túlzó és fejlődésüket hátráltató viselkedésmintáiról. Coach lettem, majd érintésterápiás kezelő, így a szavakkal gyógyító és a szavak nélküli terápia az, amivel segíteni tudlak, hogy átvedd életed vezetését és ne másoknak, körülményeidnek, függéseidnek kiszolgáltatva éld az életedet. Mind az anyaságban, mind a számtalan költözések közepette, mind az addiktos munkám során, azt tapasztaltam, hogy ha van közösséged, akkor nyertél, ha nincs könnyen elveszhetsz. Együtt könnyebb, lazább, vidámabb. Várlak a Holdesszencia Női körben Balatonfüreden.

Anyakör, hogy levedd magadról a fókuszt Amikor az első babámat hordtam a szívem alatt, mosolyogva, derűsen, mennyi mindent nem sejtve még...egy kedves székely ember így fejezte ki elismerését felém: "egy gyerek nem gyerek, két gyerek fél gyerek, három gyerek egy gyerek." Milyen kedves, ugye? Tapasztalatom szerint az első gyerekkel a legnehezebb és nemhogy "nem gyerek", hanem az elsőszülöttek nagyon gyakran többemberes babák is, hiszen így tanítanak lányból anyává válni minket. Saját bizonytalanságunkból fakadóan alakulnak "többemberes", pocakfájós, le nem tehető babákká. Ha a székely szemlélettel illetném magamat, akkor egy gyermekem van, valójában pedig három és igen gyakran éreztem úgy, mintha hármasikreim lennének. Ha van szuperérzékeny szülő-gyermek páros és ugyebár van és esetleg egy kis ingerkereső szenzorossággal is meg van fűszerezve a rendszer, akkor jogosan érzed magad egy családi napközi nullhuszonnégyes óvónőjeként. Ekkor a magadra fókuszáltságot felválltja a "hogyan tudnék segíteni a mögöttem járóknak" érzés, mert a már meglévő tapasztalataidból szépen tudnál adni másoknak, pl az egy gyermekes a várandósnak, a két gyermekes az egy gyermekesnek, a munkába visszatérő anya a kiégés szélén álló, régóta GYES-en lévő anyának és így tovább... Így alakítottam ki közösséget magam köré a covid alatt és után, hogy az egymástól párszáz méter távolságban négy fal között elmagányosodó anyákat összegyűjtsem és együtt ússzunk ki a kezdődő depresszió és a szorongás önsanyarató tengeréből. Így jött létre az az önkéntes baba-mama klub, ami vezetésem alatt több családnak jelentett kiutat a magányból, mutatott rá hasonlóságokra, - amiket egymás történeteiben fedeztünk fel - törölt el helytelen beidegződéseket és tabukat, bővített ismereteket a nevelésről és az önbecsülésről, valamint jelentett a gyermekeinknek (is) boldog kapcsolódásokat az első szociális térben. Ahogy a gyermekeim "intézményesedtek" (bölcsi,ovi,suli) az anyakört a női körrel folytatom. Balatonfüreden várlak szeretettel.

Szétfolyó életenergia a perfekcionizmus keserédes gyümölcse A 20-as éveimben sokszor nem is értettem mi szükség van arra, hogy határokat állítsak fel, hiszen én úgyis mindenkit annyira túláradóan szeretek, bizonyára ők is engem… szökdécseltem fütyörészve naívan a nagyvilágban, mint malacka a vadvirágos réten, lufit kergetve, hiszen nekem úgyis végtelen energiám van, miért ne adnék belőle másoknak. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy 5,38-as tanulmányi átlaggal végeztem a főiskolán és köztársasági ösztöndíjas lettem, hogy fizetni tudjam az albérletemet, majd 22 éves koromban felmenőimet és kortársaimat zavarba hozó fizetéssel nullhuszonnégy karriert építettem ki és egészen fiatalon „senior” rendezvénymenedzser lettem, önálló projektjeim voltak... de ez sem tett boldoggá. Hogy meddig tartott? Míg meg nem betegedtem. A megfelelési kényszer egyik legszembetűnőbb tünete, hogy szétfolyik minden energiád a környezeted felé, nem egy irányba, ahol a haladásod zajlana, hanem szét mindenfelé. Neked nem marad semmi, mert nem tiszteled magad eléggé, hogy megtartsd, hogy nemet mondj. Miért? Mert akkor „ők” nem szeretnek majd. -hiszed el az egonak, tévesen. Hatalmas csapda ez és akár hosszú éveken, évtizedeken keresztül is zajlik, mert közben gyakran előfordul, hogy nagyon sikeres vagy és hajt előre, de valójában a saját szakadékod szélére. A közösség ebben is segítségedre lehet, hogy mielőbb meglásd saját értékeidet és határaidat mások tükre által. Várlak balatonfüredi női körömben!

Mintákból illúzióba Nem szerettem racionális döntéseket hozni, mert mindenki azt hozott körülöttem. Én mentem a szívemmel, az érzéseimmel. „Csakazértse” gondolom végig! 5év alatt 3 gyermek 2 költözés? ....maradhat! Az álmaim szárnyán repkedve kitaláltam, hogy jó lesz nekem a nagyszülői segítségtől 4 órányira, egy ingázó férj mellett három kisgyermekkel együtt mégis felnőttként egyes egyedül, társasmagányban egy óriási de üres családi ház, óriási udvarán, csendes kis zsákutcában lökdösni a babakocsi kerekét az egyik lábammal, a másikkal tartani a térdemen ülő nyakamba kapaszkodó kétévest és csitítani a folyton elégedetlenkedő, duplán trónfosztott „anyamikorfigyelszcsakrám” elsőszülöttet, de mégis mindezt a csodálatos Balaton partján. Azért találtam ki, mert ez mindig ment nekem. A túlterhelés az addikcióm volt. Ha kevés a feladat, keresek magamnak. Azt gondoltam, hogy a Balaton olyan erős töltő, hogy ott nem lehet kiégni…. de... Ha a mintáidat szeretnéd felülírni, lehet, hogy jobb, ha nem dacból teszed. Fontos előtte megérteni magad, ismerni a határaidat, majd abból az állapotodból dönteni, amikor már békére leltél a múltaddal legbelül és asszertíven tudod képviselni a szükségleteidet is kifelé.

Perinatális gyász "De hiszen már elmondtam az örömhírt a Dédinek is"….Ha ő tud róla, akkor annak úgy kell történnie, ahogy reméljük. – berögzült hiedelmekkel vigasztaltam magam…hiába. A Lélek tanítani jött… és ment. Tudjátok milyen sokan vagyunk, akik nem tudják elsőre vagy többedjére megtartani a megfogant magzatjukat? Én erre akkor döbbentem rá, amikor velem is megtörtént és az eddig tabuként kezelt téma a körülöttem lévő emberek tucatjainál került napirendre. Miért kell ezt szégyellni? Miért nem segítünk azoknak, akik ebben a cipőben járnak a saját megéléseinkkel, tapasztalatainkkal? Hála Istennek én nem fojtottam magamba a gyászomat és gyorsan találtam magamnak segítséget a gyászhoz és a téma feldolgozásához. Ha minden traumát az életedben lehetőségként fogsz fel, hálás leszel értük, nem állsz ellen és mások segítőjévé válsz azon a területen, ahol egykor te álltál a legkétségbeesettebb valóságodban. Keress bizalommal, ha perinatális gyászban vagy érintett és a témával kapcsolatban vannak kérdéseid, aggodalmaid.

Az ANYA Egy barátnőm egyszer azt mondta rólam, hogy azért távolodtunk el, mert én túlságosan eszményi ősanya voltam számára. Annyira lesokkolt ezzel, hogy radikálisan elkezdtem ezen a tükrön keresztül vizsgálni magamat. Akkor még csak egy gyermekem volt. Nem akartam ilyen lenni, de az akkor már felfedezett, de még le nem vetkőzött megfelelési kényszer átlépése nehéz feladatnak bizonyult számomra. A legjobb akartam lenni az anyaságomban, nem figyelve arra, hogy a túlmisztifikált társadalmi elvárásoknak akarok megfelelni, gyógyítva magamban a kesergő belső gyermeket. A berögzült mintáim, ahhoz adtak lendületet, hogy jól átessek a ló másik oldalára. Leporolva magamat rájöttem milyen jó a gyermekeimnek, ha csak elég jó vagyok és nem túl jó. Ezen tapasztalatom alapján egyensúlyod megtalálásában tudok segíteni Neked, letéve a terheidet, berögzült hiedelmeidet.

Katapult Mindig feketebárány voltam. Sokszor éreztem úgy, mintha örökbe fogadtak volna. Nem értenek, legyintenek, sok vagyok nekik, mondják. Aztán, mielőtt megtanultam volna repülni, kényszerrepülést hajtottam végre és mint a fiókák a fészekből, 14 évesen elindultam a leánykollégium ajtaja felé. Valami hívott, de éreztem, hogy nem állok még készen. Gyermekszerelem, amiből 8 év együttélés lett. Remek alkalom volt ahhoz, hogy ne nőjek fel igazán, csak az apukám hiányát enyhítsem egy biztonságot adó párkapcsolatban. Amikor a lélek már elég vagy túl erős a jelenlegi kapcsolathoz akkor onnan is katapultál, mert érzi, hogy van tovább, de ha a mintáit még nem ismerte fel akkor királylányként egy kellően domináns partnert választ, ahhoz, hogy ne kelljen igazán az életéről neki dönteni, ne kelljen beleállni, végezzék el ezt helyette, terelgessék ahogy eddig is tették. Félelmetes belegondolni, hogy ha eddig mindent megmondtak hogyan kell, akkor most hogyan lesz,...királylányként sajnos ugyanúgy lesz. Ha a szülői mintákkal kapcsolatos elakadásaid, leválásbeli problémáid adódnak, keress bizalommal, mert ízig-vérig minden bugyrát ismerem már az ego csapdáinak, hogy hogyan tud a feljődés ellen hangolni azért, hogy a langyosban evickéljél évekig.