
Merj 💪 Szeress ❤️ Nevess 😀




Eredetileg nem ide szántam, viszont saját #Rendrakás dilemmámra nem tudok reagálni és kapcsolódik is ide a tapasztalatom. Adott egy 5 éves párkapcsolat amiben volt 3 elengedés részemről, aztán valahogy mégis visszarendeződtünk, valahogy nem volt ott az ideje, nem volt velem az ERŐ ⚡️. Barátom javaslatára, email-ben engedtem el tegnap a kapcsolatot. Mert így nyugodtan átgondolhattam mit írok, szavakkal nem tudtam ezt megtenni. Bár FELszabadító az élmény nehéz is, mert sok fájdalmas felismerés ❤️🩹 jött vele. Más PERSPEKTÍVÁBÓL látom most a dolgokat. Úgy érzem most velem van az ERŐ 🔥, mert ez az IGAZ 🤍 számomra és számára is. Köszönöm István a megosztást 🙏
Kedves Stella 😊, nekem ebben a helyzetben egy Női kör segített 👭👭👭 Ott kaptam konkrét tanácsokat, megtartó közeget és rájötten nem vagyok egyedül ezzel és kivirágoztam 🌼. Nőként tudtam jelen lenni a férfias közegű munkámban, akkori kapcsolatomban. Hajrá női kapcsolódások 💃
Kedves Gabi, de jó, hogy írod a takarítás dolgot 😊. Nálam is ugyanez van. Sokszor mikor takarítok, JELEN VAGYOK, így kizárva a zakatoló gondolataimat, jönnek a felismerések/intuiciók 🙏. Hajrá rendteremtés kívül/belül 💃
Mi van mikor visszacsúszok? Hónapok óta vagyok egy gödörben. Voltam már korábban ilyenben, válásom után 7 éve, ez most más. Akkor szenvedtem sokat, aztán valahogy saját erőmből kimásztam belőle. Önbizalmat adott, löketet adott, energiát, hogy folytassam. Kapcsolódások, szerelmek, aztán egy újabb gödör, életközepi válság tán. Átmentem 6 órába 2 éve remélve megtalálom a hivatásom. Párkapcsolatom totál átalakult, nyílt az "olló" közöttünk. Majd ez év elején, jött az ÉLET és billentett egyet, közös megegyezéssel megszűnt a munkaszerződésem. Nem fogtam fel tragédiának, hittem, hogy ez egy segítség nekem. Elkezdtem tanulni, mert a régi vonalat amit 25 éve csinálok, már nem szeretném folytatni. Aztán megszületett ismét az elhatározás, hogy véget vetek a párkapcsolatomnak. Utóbbi 2 éve 3szor megtettem, aztán mégis visszarendeződött... Most, mikor pár napja már láttam a fényt a gödörből mert haladtam felfelé, zúdúlnak a kövek rám és visszacsúszok. Most nincs erőm újra a mászásra. Fagyott állapotban ücsörgök, épp arra elég az energiám, hogy életben tartsam magam. Egyáltalán segíthet ebben más nekem?
Miután 9 évet küzdöttünk és nem lett gyermekünk, volt férjem bevallotta, hogy megismerkedett egy nővel akivel szeretne ennek az ügynek még egy esélyt adni. Miután elköltözött a nőhöz, gyötrelmes hetek következtek. Nagyon nehezen tudtam felfogni és feldolgozni a történteket. Próbáltam rávenni, hogy adjunk még egy esélyt a házasságunknak, járjunk terápiára. Szexi képeket küldtem neki, bízván abba, hogy vissza édesgetem. Találkozgattunk és ágyba is kerültünk, persze a másik tudta nélkül. Még egy olyan eseményre is eljutottunk, aminek a szerelmi háromszögek volt a témája (ott a harmadik fél végül nem jött el). Azon kaptam magam, hogy egy ideig mint volt feleség én voltam a szerető 😁
Sokáig hozzám jöttek oda mindkét nem képviselői ismerkedés céljából. Így születtek 30+ éves női barátságok, házasság és szerelmek. Pár éve vettem a bátorságot és egy ismerkedős tantra est után én írtam rá egy férfire akinek vonzott a nyitottsága, a hivatása, a magabiztossága. Emlékszem, arra az örömteli pillanatra mikor visszaírt és tudatta velem, hogy neki is feltűntek a női energiám 💃. Több randi lett belőle, de semmi ezen kívül. Akkor nagy löketet adott az önbizalmamhoz. Lehet most is jöhetne egy ilyen tapasztalat 😁 U.i : megtaláltam a levelezést, ez a pár éve 6 éve volt 😊
Válásom után csöppentem a tantra világába. Először tantra randi esteken vettem részt, amiken keresztül izgalmas rövid, hosszabb kapcsolódásokat tudtam megélni, majd egyik ilyen kapcsolódásból született egy tantra jóga kurzus ajánlás. Ennek hatására 5 éve a tantra jógát, 3 éve az ayurveda-t és 2 éve a tantrában a női szerepet tanulmányozom elméleti és gyakorlati szinten. A tantra útja tartogat izgalmas megtapasztalásokat, viszont vannak olyanok is amik kissebb/nagyobb traumákat tudnak okozni egy nő számára. Ha tudok segíteni valamiben ezzel kapcsolatban, szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)
9 év házasság után amit a gyermek utáni vágyódás és annak megvalósulatlan mivolta (lásd gyermekvállalás tapasztalat) határozott meg, jött az ex férjem döntése hogy válni szeretne. Számomra ez olyan érzés volt akkor mintha egy szőnyeget húztak ki volna a lábam alól. Ennek ellenére, barátság van köztünk és tartjuk a kapcsolatot, hisz sokáig társak voltunk az élet nevezetű játékban. Ha ebben a cipőben jársz és tudok segíteni valamiben szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)
Házasság után (mert ugye azt úgy illik ;) ) hozzáfogtunk párommal a "gyerek projektnek". Pár hónap hiábavaló próbálkozás után rájöttünk kell majd hozzá segítség. Annak idején (2009-et írunk) létezett egy OGYEI (Országos Gyermek-egészségügyi Intézet) nevezetű intézet ahová nagy reményekkel jelentkeztünk és különféle vizsgálatokon és egy sikertelen inszemináción estünk át. Fizikai okot a sikertelenségre nem találtak. Aztán sorra következtek a CIRIS, BMC, Mens Mentis, Kaáli intézetek ahol 2011 és 2017 között konzultációk, kivizsgálások, beavatkozások hada következett : méktükrözés, 2 inszemináció, méhsövény eltávolítás, genetikai kivizsgálás, alloimmun kivizsgálás, sperma dns fragmentáció és 6 lombik (rengeteg hormon injekció után 10 embrió). Röviden összefoglalva: 9 év házasság, 6 lombik, 10 embrió és 0 gyerek, ez az egyik tapasztalatom. Ehhez kapcsolódik a következő tapasztalat 2018-ban, a VÁLÁS. Ha ebben a cipőben jársz és tudok segíteni valamiben szívesen mesélek részletesebben. Köszönöm, hogy elolvastad. Ölelés! Bea :)
A gombot megnyomva üzenetet tudsz nekem küldeni, amit e-mailben kapok meg. Válaszolok rá, amint tudok.
A gombot megnyomva üzenetet tudsz nekem küldeni, amit e-mailben kapok meg. Válaszolok rá, amint tudok.
Még senki sem értékelte ezt a felhasználót.