Sándor AttilaA leendő anyóssal maradtunk a konyhában ketten, a vasárnapi ebéd után. Mama, csak pakolászott serényen. Ez alatt picit szöszöltem, majd már molyolni is kezdtem, majd felszökve a székből, lecsaptam a mosogatásra. Megszoktam a legényélet alatt, hogy a mosogató az nem szekrény, nem tárolásra tervezték... Mama egy picit ráfeszült, hogy majd Ő megoldja, inkább pihenjek..., de én nem hagytam magam. Ekkor belépett az apósjelölt és megkért, hogy menjek vele, mert nagyon fontos dologban szeretne velem beszélni. Hát lementünk a műhelybe, ahol kitöltött egy deci pálinkát, ama klasszikus kávéspohárba. Magának is töltött, majd a kérdőre görbült szemöldökömet észre sem véve, koccintott velem és lehúztuk a páleszt. Azonnal újra töltötte a poharat. Azt is megittuk. Ekkor tért rá a fontos ügyre: Attikám! Férfi ember a konyhába csak két okkal tér be. Az egyik ok az, ha éhes, a másik, ha reklamál. Sajnos az öreg, elég korán átment a Jóistent szolgálni, régi barátokkal barkácsolgatni. A világ, biztosan kevesebb nélküle.
2
Béres TamásAz én tapasztalatim még Após és Anyós jelöltekkel kapcsolatos. 6 éve vagyunk együtt a párommal, ezalatt nagyon sok időt töltöttünk együtt már a szüleivel. Nagyon nehezen fogadtak el, ez főként a választott hivatásomnak volt köszönhető és az igen kevés (érettségi) elvégzett iskolának. Sokáig nem értettem, hogy miért nem az embert látják, aki csak szeretne kapcsolódni. Nem értettem, miért nem elég, hogy a lányukat szeretem. Sokat hallottam azt a mondatot, hogy "nem velük kell együtt élned". Ami egyébként igaz, de valójában azt érzem, ha nem vagyok jól velük, az kivetül a páromra, kivetül a kapcsolatunkra, emelett ilyen módon úgy érezném, hogy homokba dugtam a fejem. Kicsit "egyedül a világ ellen". De ha mindenki ellenem van, akkor a gond velem van. Ami a legnehezebb belátás volt, hogy ők olyanok nekem, mint az én szüleim. Ahogy mertem vállalni önmagam előttük, úgy megszerettek "ilyennek". A kulcs az lehet, hogyha a saját szülői mintáim nem tettem a helyükre, ez egy kapcsolatban tükörként fog megjelenni, ahol a párom szülei a saját szüleim gyengeségeire emlékeztetnek. És ha ők erre emlékeztetnek, akkor nem velük vagy a szüleimmel van a "baj", hanem én nem oldottam meg ezeket a mintákat. Szülőként jobban fogom érteni ezeket a folyamatokat, amit most még csak érzek. Ők is azt teszik, ami a dolgok, védik a gyermeküket, ameddig arra ő rászorul. Nagy szerencse, hogy a párom választása velem kapcsolatban pont olyan makacs, mint amilyen én vagyok. :)