Megosztások

• 

  Veronika Csendes

  Épp 5 éve vagyok anya. Ezidő alatt végig vagy várandós voltam, vagy szoptatós anyuka (utóbbi részben még most is). Mostmár 6 éve van "valaki" mindig a testemben vagy a testemen. Nem szegyellem bevallani, hogy rengetegszer szabadultam volna ettől, miközben egy kisbaba közelsége semmihez sem fogható érzés és élmény, ami ha áldozatokkal is jár, de olyan nővé formálhat, amilyen előtte sosem voltam még. Sok év, mire a testem végre újra magában is lehet. Na de nem akar! Ez a felismeresem. Hogy amikor végre a testem az enyém, és képes szusszanni egyet, utana újra kapcsolódna, mégcsak nem is rögtön máshoz, hanem önmagamhoz. Amit ott találok, az már nem az, ami őt éve volt és ez izgalmas, kíváncsivá tesz, megbizserget és feleleszt. Hogy milyen nő lettem, tetszem e magamnak, jól esik e az érintés, milyen a bőröm, hogy kel életre a testem, amin már eletek mentek át. Ez az az izgalom, amihez majd kapcsolódik a másik ember is, és a test sosem pihen, mindig vibrál és el.

  #Önértékelés

  Tovább

  0
• 

  pogitomi

  "Hosszitűrés". E szó került figyelmembe és a jelentésén morfondírozom. A kitartáshoz és valaminek az elviseléséhez biztos köze van, de többnek vélem ráérzéssel. Valami békesség-szerű, Jóistennek tetszetősség is lehet benne, csak azért mert így helyes vagy akár valami jobbnak a reményében és azért, hogy ha most nem is jó (persze nézőpont kérdése 🙂), de addig is, míg nem jó, ne kövessünk el valami helyre nem hozható hibát, csak azért se, illetve csak azért is. És József Attila is eszembe jut: "Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis." Persze mindez azzal együtt, hogy a hosszitűrés pont ellenkezőleg, illetve azzal összefüggésben foglalkoztat jelenleg, hogy ne hogy már kiterítsenek (ha akarják ha nem, de) csak azért se, illetve csak azért is!

  #Válás
• 
• 
• 

  Zsuzsanna Tóth

  Milyen embernek látnak: gondoskodó, erős, életben edzett ember vagyok. Nem elméletben erős — hanem gyakorlatban: végig mentem nehéz helyzeteken, helyt álltam, másokat támogattam, és nem keserű lettem, hanem nyitott maradtam. Mint nő: olyan nő vagyok, aki: már bizonyított, már adott, már felnevelt, már helytállt és most végre ott tart, hogy megérdemli a saját életét, tudok szeretni, tudok adni, tudok alkalmazkodni és közben van egy belső igény a szabadságra és szépségre (pl. természet, tenger, nyugalom) Bennem egyszerre van: gondoskodás és szabadságvágy, és most ez a kettő próbál egyensúlyba kerülni. ERŐSSÉGEIM Emberismeret + empátia: Nagyon jól érzem mások igényeit, hangulatát. Alkalmazkodóképesség: „Bárhol a világon feltalálom magam” Kitartás: Nem adom fel, megyek előre. Gyakorlati intelligencia: Szervezés, emberek kezelése, helyzetmegoldás. Nyitottság az újra: Nem zártam be, hanem keresem: ez azt jelenti: még van bennem lendület az élethez AMIBEN GYENGÉBB VAGY (de fejleszthető!) Ezek nem „hibák”, hanem minták. Túlzott önfeláldozás, Eredmény: elfáradás, saját igények háttérbe szorulása, Határhúzás nehézsége tudom mit szeretnék… de nehéz kimondani, ha az másnak nem kényelmes Bűntudat: ha magamra gondolok → rögtön jön. Ez visszatart. Saját vágyak „halogatása” nem azért mert nem tudod hanem mert mindig van „fontosabb” A legnagyobb belső konfliktusom, „Szeretek adni” „Szeretnék élni is” ez nem probléma, ez egy átalakulási pont

• 

  Beáta Szabó

  Gyógyulni önmagunkban, önmagunkon keresztül nem egy gyors folyamat. Nem az történik ilyenkor, hogy egyik reggel felkelünk, és már más emberekké váltunk, hanem napról napra történik a változás. Kis lépésekben. Ám ezek a lépések mérföldkövek az életünkben, minden egyes nap. Éljük a változást, jelen vagyunk benne, és elismerjük. Egyszerre gyógyul a szív, a test és a lélek, és mi megadjuk nekik az időt az átalakuláshoz. Mert ebben a folyamatban bizony teljesen átalakulunk, és új emberekké válunk. Vannak dolgok, amik végérvényesen megváltoznak, míg mások csak finoman átrendeződnek bennünk, mint amikor átfúj rajtunk a szél, és közben formálja a ruhánk ráncait. De az az egy az mindig állandó. A változás. Akárhogyan is történik, nem állunk ellen neki, mert tudjuk, hogy szebb és jobb dolgokat hoz magával, akárcsak a szél….. 🧡💕💛

  #Nagyobbhoz igazodás
• 

  Szalay Zsófi

  "Csak a tökéletlen látja a tökéletlent tökéletesnek." - első olvasatra talán csak egy könnyed szójáték, de ha engedjük megülni bennünk egy kicsit, máris térnyújtó megfejtéssé válhat. Én erre rezdülök.

  #Ismerkedés

  Tovább

  0
• 

  Beáta Szabó

  Sok minden nem úgy történik az életünkben, ahogyan mi azt akarjuk, és még többen nem látnak bennünket annak, akik igazából vagyunk. Vannak, akik nem értenek, vannak, akik nem értékelnek és olyanok is akadnak, akik nem tudnak bennünket hova rakni. Régebben ez nagyon zavart. Rengetegszer próbáltam berakni magam egy szűk dobozba, csak azért, hogy megfeleljek, hogy érthetőbb és emészthetőbb legyek. Sokszor kellett kompromisszumot kötnöm másokkal és az élettel, hogy némileg érvényesülni tudjak. De akkor sem voltam az, aki igazából vagyok. A minap hallottam Mosolykától egy nagyon jó idézetet, miszerint „Szilva, vagy banán vagy”? Ha szilva vagy, akkor miért akarsz banán lenni? Mert ha te szilva akarsz lenni, akkor te lehetsz az egyik legjobb, legragyogóbb szilva, de ha banán szeretnél lenni szilva létedre, akkor csak középszerű lehetsz….. Na, hát én kérem szépen, végre szilva szeretnék lenni, és ezt büszkén vállalom. Az vagyok, aki vagyok. Többé már nem szeretnék másokhoz hasonlítani, és az sem érdekel, ha emiatt nem szeretnek, vagy nem fogadnak el. Már nem hiszem el, ha azt mondják, hogy jobb lennék én banánnak, és azt sem, hogy „csak” egy szilva vagyok a sok közül. Már tudom, hogy mindannyian egyediek vagyunk, és úgy vagyunk a legjobbak, ahogy vagyunk. Mindegyikőnkben megvan az a képesség, hogy mi legyünk az egész gyümölcsös legragyogóbb szilvája, ami világít, és utat mutat a többieknek! Vállaljuk bátran önmagunkat, és soha többé ne alkudjunk meg, mert akkor fogja elénk hozni az élet az igazi csodákat, amiket leszüretelhetünk magunknak! 🥰😍❤️💜
• 

  Zsuzsanna Vargáne

  Nekem más a tapasztalatom. Az egész életünk a szervezésről szól. 3 gyereket neveltem fel özvegyen és magas vezetői beosztásban, mégis volt kis kert, befőzés,disznóölés, tésztagyúrás, tortasütés, családi bulik, nyaralások, kirándulások, matek korrepetálás és esti mese. Szóval minden belefért.

  #Munka és család

  Tovább
• 

  Péter

  Leginkább az elengedést érzem fejlesztendőnek az életemben. Emellett szeretnék minőségi kapcsolódáson és szereteten alapuló nő-férfi szövetségre lépni.

  #Ismerkedés

  Tovább

  0

• 1
• 2
• 3

Kislány korom óta anya akartam lenni. Már lemondtam róla, amikor megadatott. Örök halam Istennek, hogy mindkét gyermekem csodálatos pillanatban fogant és azért is, hogy igazán jó szülés és születés élményeim voltak. A második gyermekem vajudasakor a doktor azt mondta a szülésznőnek, ne aggódjon, az Isten is szülésre teremtette ezt a nőt. Csodálatos volt az édesapjuk is, megelhettem, milyen az Apa és a Társ. Köszönöm! De ami utána jött...Az anyasagrol egyetlen tapasztalatom van, ami számomra mindent összefoglal. Nem mérhető ehhez semmi érzés és öröm, amit az életben korabban megéltem, a felelősség terhe egyben gyönyör is, origó lettem, életét adhattam. A mérleg másik oldalában pedig az van, hogy semmi amit eddig nehezsegkent éltem meg, nem hasonlítható ehhez. Minden, ami stabil volt az életemben, az már nem az. A nő is eltűnt, akit közel 40 évig nevelgettem. Az anyaság kontextusában már minden atfogalmazodik, a szabadság, a magány, a halál, az élet, a szerelem, a szexualitas. A szűken vett anyasaggal eltöltött idő számomra hosszabb, a nagyobbik gyermekem picit más, mint a kortarsai és most súlyos beteg is. Az egyedülálló anya szele is elért már. Hiszek abban, hogy ha képes voltam életet adni, akkor képes vagyok az életet élni is, és minden fogalom , álom és szerepem egyensúlyba kerül. Erről fog szólni az életem második fejezete. Ebből tudok bármit is építeni, mert mint nő mas teremtő erők is élnek meg bennem.

Sziasztok ! Írtam már arról, hogy valóságosan konkurencia nincs. Nekünk nőknek egy másik nő, a fejünkben létezik. De ez által teremtődik meg. Vagyis nem azért gondolkodunk egy másikról, mert létező, hanem azért létező, mert gondolkodtunk róla. Erőt adtunk neki. Èn erőt adtam neki, a figyelmem által. Egy olyan “katyvaszt” alkottam meg, ahol vagyok én, van a férfi tőlem fizikailag “messze”, s van egy nő, a férfi közelében is. Most én borítottam fel az álló vizet azzal, hogy elárultam a nőnek, a férfi itt volt nálam, itt is aludt. Amiről ő természetesen nem tudott. Ezt a hazugság állapotot nem bírta az idegrendszerem, s talán nem volt túl nőies amit tettem, vállalom. Ami fontos ebben nekem, hogy meg láttam, ( màr régebben is persze ), de megláttam tisztán a férfi állapotát. Ami egyrészt a kallódás, a nem tudom ki vagyok, és mi lenne a dolgom, és persze a kényelem. S hogy mind két helyen ugyanazt mondja. És mindkét helyen segítséget is kér, s kapott is. Elmondása szerint a velem való kapcsolata, egy mély kapcsolat. Ami sírásban tör ki akkor, mikor búcsúznunk kell. A másik kapcsolat talán felszínesebb, ahogy ő fogalmazott, legalább nincs egyedül délutánonként, esténként, mert van hova mennie. Azt látom, hogy nagy benne a gondoskodàsról való igény. Mind két helyen 2 ugyan olyan kutya, akiket ő hozott. Ezektől az állatoktól ( is ), de legfőképp tőlük nyeri a szeretetet. Apa az isten. Az önzősèg látható. Ezt most azért írtam ki magamból, mert ez az egész lehet az én tükröm. A bizonytalanságom, a kètelkedèsem tükre, mert még nincs meg a valódi bizalmam. Még nem tudok teljesen a “semmiből” töltekezni. Egyre többször hagyom az “ürességet”, a vákumot, de ez “gyakorlás”. A jó Isten szeretetét felém, ezt “kellene” még jobban érezzem. S azt “elérni”, hogy független legyek a körülményektől. Az nem számít. Sokszor megy már. Ami nem semlegességet jelent, hanem azt, hogy nem fontos mi van kint. A teremtés belülről kifelé történik. Nincs bennem ítélet, harag. Most is szeretettel gondolok rá. Mert megèrtettem, hogy ő nem tud dönteni. Nem is fog. Főleg nem két nő között. István szavai, amit igaznak vélek, hogy amikor meg lát magában valamilyen irányt, ahhoz kapja meg a társat. Most még önmagát szolgálja ki. Én még mindig, ennek ellenére azt érzem, hogy neki adnék. Szóval nem igazán kell érdekeljen innentől a “ màsik “ hölgy, aki “nincs”. Köszönöm, ha elolvastátok. Esetleg valakinek hasonló tapasztalata ?