Georgina NagyAz elmúlt màsfél év igen megdolgoztatott lelkileg. Amit persze akkor nagyon nem kedveltem, harcoltam ellene. Aztàn kiderült értem volt/van. Lett egy letisztultabb énem.
0
Móni KörtvélyessyIgen,én vállalom, egyre jobban. Megéri. Nem mindig könnyű, de utána jobban kihúzom magam.
0
Szarka ElizabetaGyakorlatilag egész életemben rejtőzködtem, láthatatlan voltam. Mindig úgy éreztem, van körülöttem egy burok, ami meggátolja a kapcsolódást, elválaszt másoktól, elválaszt az élet áramlásától. Mindig azt hittem, másokkal azért nem tudok kapcsolódni, mert valami baj van velem...hisz ez mindenki másnak megy...én hogy lehetek ennyire béna...hogy lehetek ennyire kicsi...hogy lehetek ennyire kevés...mindneki más szebb és jobb és okosabb... Később megtanultam, hogy ez a csökkentértékűség-szégyen séma hangja. Egész életemben volt bennem egy űr...egy érzés...hogy én valahogy sosem kapom meg azt az érzelmi támaszt, figyelmet, törődést, szeretetet, támogatást, amire vágyom, amire szükségem van...bármennyit adok is én mindebből másoknak, valahogy sosem jön érdemi viszonzás...valahogy nekem nem jut ezekből... Később megtanultam, hogy ez az érzelmi depriváció séma hangja. Már ismerem a saját működésem, ismerem az önfeladó megküzdési módom és ismerem a sémáim hangját. Már tudom, hogy azért nem tudtam kapcsolódni másokhoz, mert magamhoz nem kapcsolódtam, a saját szükségleteimre nem figyeltem, nem vállaltam felelősséget a saját érzelmi jóllétemért - és ez mind, bár megvédett a csalódásoktól, csak erősítette az elszigetelődést és a bennem lévő űrt. Ha kapcsolódom saját magamhoz és felelősséget vállalok magamért, akkor bizony ki kell jönnöm a kis elefántcsont tornyomból és el kell ismernem, hogy szükségem van kapcsolódásokra, emberekre, nevetésre, ölelésre...Más minőségű kapcsolódásokat szeretnék gyakorolni és megtanulni. Még nem tudom, hogyan fogom ezt megvalósítani, de ez a platform jó ötletnek tűnik. A célom, hogy hetente legalább egyszer megosztok itt valamit magamból. Még azon az áron is, hogy lehet, semmi reakció nem lesz rá. (egyébként ez is a két séma hangja - az a default gondolat, hogy minek erőlködni, úgysem érdekel senkit. Innen szép nyerni :-) ) Másokra figyelni nagyon jól tudok. De nyílni és magamból őszintén adni számomra kihívás. Az erős belső kritikusom hangja ellnére is "kitenni magam" kihívás. Ezt szeretném gyakorolni. Talán másnak is segít...
Tot ViktóriaFüggetlenül attól, hogy online vagy személyes ismerkedés volt, én két-három esettel találkoztam eddig: 1) Azt állítják, hogy komoly szándékaik vannak, nem csak futó kalandot keresnek, de nyilvánvaló, hogy csak a bugyimat szeretnék ledumálni rólam, mert már a második randi után feladják. Nincs baj a bugyi ledumálásával, mert lehet izgi, ha kitartással párosul :) 2) Túl vannak egy váláson, szakításon, és az önreflexió nulla. 3) Az esetek többségében még céltalanok, azt sem tudják mit keresnek, mit szeretnének. Valahogy így. Ezek az esetek vegyülhetnek egymással egy személyen belül, de külön-külön is léteznek.
Ágnes DobrókaMosolygós vidám természetű nő vagyok, de sokat csalódtam, a gond az volt amire rájöttem hogy túl sokat adtam. Megtanultam a leckét.
0
Mária SimoncsikÉrdemes-e elindulni az Én keresés útján? A válaszom egyértelműen igen. Az őszinteség, az önazonosság képviselete teszi csodássá az Életemet. A gyakorlat igazolja mindezt, felnőtt gyermekeimmel tiszta kapcsolódást élünk meg, mindkét részről...
0
ZsuzsaVidám kiegyensúlyozott nő vagyok. Vannak hibáim, de kinek nincs. Pénzügyi területen dolgozom, konkrétan megoldom az emberek lakásálmait. Imádom a munkám, szeretek segíteni másoknak. Sikeres vagyok. De valamiért már jó ideje elkerül a nagy betűs szerelem. Valamiért mindig olyan férfiakat vonzok be, akik nem értékelnek. Olyan mintha megbolondult volna ez a világ.
Péter CsomborLassan már tíz éve annak, hogy Győrben, egy szórakozóhelyen megtettem az utolsó nagy próbálkozásomat a szerelem frontján. Társra vágytam, mert a magány akkoriban már régi lakótársam volt. Mellettem állt egy nagyon csinos lány. Beszélgetni kezdtünk, én pedig valamilyen megmagyarázhatatlan, enyhén delíriumos bölcsességtől vezérelve azon fáradoztam, hogy meggyőzzem: nem engem keres. Akkor ezt különösen kifinomult stratégiának hittem. Az élet aztán a maga szokásos tapintatával éveken át bizonygatta, hogy kivételesen igazam volt. Utólag visszanézve talán tényleg jobb lett volna, ha beveszi a trükköt, és időben továbbáll.