Urbánkó ReginaKeresztény családba születtem, szüleim katolikus nevelésben részesültek, de nem voltak vallásgyakorlók, egy-egy szokást éltettek az ünnepekhez kapcsolódóan, de soha nem beszéltek a hitükről, istenkapcsolatukról, nem vittek templomba és nem imádkoztunk közösen az ágyhoz térdelve. Apai nagyszülőkkel éltünk együtt, nagymamám rendszeresen járt a misékre, és hétvégén magával vitt egészen pici koromtól fogva 6 éves koromig, azért csak addig, mert akkor elköltöztünk a nagyszülőktől. Elsőáldozó lettem még általános iskola első osztályos tanulójaként, aztán megszakadt az egyházzal a kapcsolatom. Az egyházzal igen, de Istennel nem. Kiskoromtól fogva tudtam, hogy Isten gyermeke vagyok, jelentsen ez bármit is. Számomra a megváltást jelentette, a lehetőséget mindenre is az életben. Ha Isten gyermeke vagyok, akkor a szüleimre csak átmenetileg bízott a Jóisten, vagyis ugyanolyan esélyem van egy boldog életre, mint bárki másnak. Nagyon szerény körülmények között éltünk, de az igazi problémámat az okozta, hogy a szűkösség nem csak fizikai szinten jelentkezett, hanem a gondolkodás korlátoltságával párosult. Egy valamiben biztos voltam, így biztosan nem fogom leélni az életemet. Nem tudtam, hogyan tudok majd változtatni, de biztosan tudtam, hogy menni fog. A stratégiám kulcsa a szeretet: van, volt és lesz. Reggeli és esti imát tanultam az imakönyvemből, esténként megköszöntem a napi történéseket, szépen átbeszéltem vele, hogy milyen hálás vagyok, és kértem, hogy legyen velem holnap is. Így teltek az iskolás éveim. Nem tudtam mit csinálok. Ha valami hitbuzgó gyerekkel összekeveredtem az iskolaudvaron, kirázott tőle a hideg. Manapság azt érzem, hogy tőlem ráz ki másokat. Most én mutatkozom hitbuzgó katolikus szerepében, mióta újraépült az egyházzal a kapcsolatom. Ez most igazából mindegy. Az én önbizalmam arra épült, hogy Isten szeret engem. Tehát menjek bátran, és csináljam, amit szeretnék, minden rendben lesz, és rendben is volt. Nem tudatosan működtettem valamiféle kapcsolatot. A környezetem is észlelte. Kaptam visszajelzéseket felsővezetőként akár, hogy nagyon erős az igazságérzetem, nagyon erős a megérzésem. Volt olyan vezetőtársam, aki „átfuttatta” rajtam a gondolatait, mielőtt a plénum elé tárta volna. Sok hasonló élményem volt, de nem éltem meg tudatosan ezeket a helyzeteket. Nem éreztem semmiféle képességet magamban, csak azt tudtam, hogy ha beszélgetek valakivel, nem bírok megszólalni, nem találom a szavakat, csak ülök csendben, vagyis inkább az esne jól, mert rengeteg információ jön közben, amiket figyelek, érzek. Kicsit inkább érzem az embereket, mint hallgatom. Egy kardinális élményem idén januárban volt, amikor egy Alfa katolikus közösségben párban egymásért imádkoztunk. Életemben először satuba szorítva éreztem magam, meg kellett szólalnom, mondanom kellett valamit, de semmi nem jutott az eszembe. Óriási csalódást okoztam volna a „páromnak”, aki előtte értem imádkozott. Abban a döbbenetes pillanatban egyszerűen csak fohászkodtam, hogy mondj valamit Istenem, fogalmam sincs mit kell tennem. Feladtam. Szó szerint fel, fel az égbe. És csak voltam. És csak mondtam, és mondtam, és a „páromnak” potyogtak a könnyei. Ez az élmény azóta dolgozik bennem. Sorra jutnak eszembe a helyzetek, amikor ezt tettem, csak nem jutott el a tudatomig, hogy mit teszek. A múltban történt eseményeknél értetlen mozaikok kerültek a helyükre. A jelenben tudom, hogy mikor hol van szükség rám, hívnak. Nem szavakkal, nem e-mailben, nem telefonon. Kapok egy jelzést, hogy szükség van rám, és nem kell mondani, tudom mikor mi a dolgom. Katalizátorként működök.
3
AZ ÜGY*ek feleségeNem vagyok vallásos, minthogy ateista sem. Keresztény kultúrájú országunkban könnyen megértem a Bibliai programot. Persze nem biztos, hogy mindent, de mintha lenne hozzá fülem. A lényeghez talán, mert a végén meg van írva az Isteni megoldás. Ez a feladat, annak, aki veszi a Jelenést. Jézus kereszt-út járása után, Istennek új terve a magyarok kereszt-út járása. Ez a több, mint ezer éves kereszt út Álmos-Árpád népének a Szent István király általi, nyugat-római kereszténység felvételével kezdődött. Európáért. Most tartunk a fel!támadásnál. Krisztus második eljövetelénél ott lesz minden Fiú, aki egy vele. TI lesztek a Magyar*OK Istenének Isteni Férfiai, akik mellett Boldog Asszony*OK szülik a jövő gyermekeit. A házasság eme szentségét kivetítjük a hazaságra is. Isten, haza, család nevében az Apák és az Anyák egymás mellé rendelten képviselik, képviseltetik magukat a Magyar*OK Istenének az Országának a házában. Ez a hazaság, Szent. Amit most megtehettem az az, hogy szóltam, hogy tudj róla, hogy ott akarsz-e lenni a fehér lovas mennyei seregben Krisztussal az élen... Amikor egy látóval beszélgettem, azt kérdezte tőlem, hogy: "Itt mindenki a te gyereked?" Engem is meglepett, az Égiek mondták neki, hogy így kérdezze meg. Egy karmaasztrológus is azt mondta rólam, hogy "mindenki anyukája." Ez a tapasztalat és Isteni ÉN meditációs kiképzésem a felelőssegem felvállalására készített fel. Indulok. Jó, hogy ide, Humániába hozott ez a küldetés? ❤️
Tolner PéterAJÁNDÉKSZEMLÉLET Észrevettem, hogy a körülöttem lévő világ tele van ajándékokkal. Ezek többsége apró ajándék - öröm forrás, hálatéma. És persze vannak nagy lehetőséget rejtő ajándékok, ilyenek a találkozások. Amióta erre rájöttem, nyitott szemmel élek, nehogy lemaradjak egyről is :), bár természetesen lehetetlen tudatosítani a körülöttem lévő ajándékbőség minden egyes elemét. Ajándék életszemléletem lényege, hogy először is igyekszem észrevenni azokat, amik nekem szólnak, épülhetek általuk, vagy lehetőséget hordoznak a számomra. Ha pedig észrevettem egy ajándékot, igyekszem élni vele. Nagy kár lenne nem élni az ajándékaimmal ...
Fanni NémethEgész életemben hittem. Akkor is, amikor kihúzták a talpam alól a talajt, és kiléptem az addig megszokott világképből. Kétségeim ébredtek, kérdéseim lettek, amikre senki nem tudott választ adni. Nem tudtam elfogadni, hogy az én fejemben élő Isten annyira más legyen, mint amit tanítottak. Az élet folyt tovább, a hitem megmaradt. Csiszolgattam, tisztogattam magamban az újonnan tanultakat. Más Istenségeket, más hiteket, más felfogásokat. Aztán kikristályosodott előttem valami, egyfajta konklúzió. Ugyanabba a szőttesbe vagyunk belefonva mindannyian. A világ pedig, amibe beleszülettünk, sokkal hatalmasabb annál, mint amit fel tudunk fogni, meg tudunk ismerni. Ahogyan Isten is lehet más, mint ahogyan eddig tanultuk.
DóriTöbbször feltettem már ezt a kérdést ismerőseimnek, lelkész barátaimnak és különböző válaszokat kaptam, de még mindig van bennem kérdőjel "'Van e határ és különbség az ítélkezés és vélemény nyilvánítás között?" Te, hogy látod?
0
Marosvölgyi AnnaMit jelent a Húsvét valójában? Jól érzem, hogy ez a bűnös Ember halála és Krisztusi minőség újjászületésére alkalmas időszak Mindannyiunkban? Én épp egy teljes újrakezdést élek, félig választottan, félig pedig erőteljes égi vezettetéssel sodródva. Lenulláztam magam anyagilag, új munkahely, költözés, szeretői viszony felbontás, traumatizált énrészek lopott idejében tudatos (jószülői) részvétel. Mindez egyszerre és eljutottam határig, mondhatjuk hogy egy kisebb idegrendszeri halálig. Most innen jelent meg bennem az őszinte kíváncsiság, István vajon hogy szemléli ezt az időminőséget, ami biztos vagyok benne, hogy nem csak nekem egyszerre pokoli és szent. Azt sejtem, hogy ez is lehet az egyik lényege, hogy a figyelem azon részébe húzódjunk, ami sérthetetlen és örök. Köszönöm, ha megosztod a tapasztalatodat, ha már megtetted korábban, akkor érdekel annak kiegészítése is:) Szeretettel, MAnna
- Marosvölgyi Anna
Mi az, ami meghal bennem idén Húsvétkor? Ami most meghal bennem, az az önfejű makacsság. Ennek is egy specifikus formája, ami főleg az evés extrém kontrolljában (majd rendszeres kontrollvesztésében), a munkában és a kergetett szerelemben mutatta meg magát eddig. Az a fajta öndestruktív akaraterő, ami önzőn szembemegy a természettel és néha a Gondviselés által világosan megmutatott úttal is, mert ugyan nehéz bevallani, de valahol mélyen egy rész szentebbnek, tisztábbnak, jobbnak, okosabbnak hiszi magát a többieknél, mint hogy azt tegye, amit mások elvárnak tőle és inkább maradna szabad és önvezérlő bármilyen súlyos áron. Inkább voltam szinte egész életemben magányos és jutottam el (rengetegszer) fizikailag halál küszöbéig, mint hogy meghajoljak Isten előtt. De ez a szerencsém is, mert az intenzitásomnak hála, egészen korán, (27 évesen) szerintem tényleg lejutottam annak az aljáig, amit egóval el lehet érni és el lehet veszíteni általa. Én tényleg megszámlálhatatlanul sokszor meghaltam. Most pedig szó szerint nullán vagyok és sosem voltam ennyire nyugodt. Végtelenül bízom, átadtam magam. Az elmúlt hetek döntései bizonyítják, hogy a nagy döntésekben már kész vagyok elállni az Élet útjából, a kicsikben pedig gyakorlom és amennyire csak lehet, lelassulva, leegyszerűsödve, csendesebben otthont adok magamban a Jóistennek, hogy rajtam keresztül tudjon beszélni, énekelni, írni, kapcsolódni a Társaimhoz, akik szintén egy Emberségesebb világon dolgozni kelnek fel nap mint nap. Engedek meghalni magamban minden működést, ami ezen a szolgálati úton elgáncsolhatna és önként felszögezem magam arra a keresztre, ahova az Ég félreérthetetlenül szánt. Még mindig nem értem, hogy lehet ez, ami van, de már nem is akarom érteni. Történik, néha irgalmatlanul fáj és én hálás vagyok. Bennetek mi hal meg idén Húsvétkor? 🕊️🌌♾️