Próbálok megbarátkozni vele, de... nagyon nehezen megy! Sokszor nem tudom hová tenni magamat, mert belülről még középkorúnak sem érzem magam, s külsőleg is fiatalabbnak látszom a koromnál (68 éves vagyok). Igyekszem lépést tartani a világgal, folyamatosan képzem magam a szakmámban, figyelek az egészséges táplálkozásra, testmozgásra, de elkeseredek, amikor látom a kidagadó kék ereket a kézfejemen, az elvékonyodó, pergamenesre változó bőrt a karomon - hát takargatom. S fáj, amikor úgy érzem, hogy átnéznek rajtam, mintha láthatatlan lennék, mert a mosolyom, a kedves és barátságos természetem már nem pótolja az elmúlt fiatalságom.
Az egyik legnagyobb témám jelenleg. Nagyon nehezen viselem a testem változását, a ráncok megjelenését, a változókort. Egyik nap könnyebb, a másik nehezebb. De ami bíztat, hogy minden egyes nap megteszem magamért a tőlem telhető lehető legtöbbet.
Már a szó is riadalmat vált ki sok emberből, pedig mindennek rendelt ideje van. Annak is ha egyre több az ősz hajszál - lehet festeni de az eredeti az igazi, mint amikor a forrásnál a legtisztább a víz - szóval a testi jellemzők is jelzik az idő múlását. Nem is itt van a gond, hanem ahogyan mindezt tálaljuk vagy elutasítjuk. Lehet a különböző szépészeti műtétekkel látszólag késleltetni, vagy lemondóan legyinteni - á...az én koromban már...- és ez a két véglet között ingadozva toporgunk. De mi van ha mindezt úgy fogadjuk el hogy ezek is mi vagyunk, ahogyan a régi keleti példa is bizonyítja. Az öreg mester így szól a tanítványaihoz. - Igen, megöregedtem, mozog a műfogsorom, ráncos a bőröm, nagyot hallok, szemüvegem van, de belülről már oroszlánkörmeim vannak. Nem azt jelenti hogy a derék öreg egy mutáns lenne, hanem azt hogy bár az évek külsőleg hozták az "elvárt" mintát, de belülről egyre szebb lett és értékesebb. Ahogyan Agatha Christie mondta a régész férjéről. - Az évek múlásával, egyre érdekesebb vagyok neki. Hát valahogyan így. Az évek lehaladtával egyre értékesebbek leszünk. Ez most azt jelenti hogy roppant bölcs vagyok? Dehogy. Csak azt hogy mindennap küzdök a felszínen, és keresem a helyem abban a világban, ahol öregnek lenni lassan megtűrt jelenség. Amúgy 62 éves vagyok, és növesztem az oroszlánkörmeimet.
50 leszek idén, és szeretem a korom. Lassabb, igen, de sokkal nyugodtabb, és azt hiszem, hogy boldogabb is: valahogy a lényeget látom sokkal jobban, és így az erőmet tudom helyesebben tehát hatékonyabban használni (avagy Az Erő engem). Világért nem lennék újra 20 éves...