AnitaRáció halála Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez végül úgy fog eljönni, ahogy eljött. Túl minden szaron, szeretőségen, depresszión, munkamánián, terápián megismertem valakit, aki teljesen más, mint eddig bàrki, èn is teljesen más vagyok vele és gondoltam, na ez most tényleg az. 35 éves lettem pont, megszereztem a jogsimat ( későn tudom, és ennek is van egy felnőttség - “vezetem az életem” - metaforája, dehàt ez van, nekem ez eddig tartott), szóval megvan a férfi, traumák megdolgozva, szeretőség megélve és elfelejtve, munkámnak megfelelő ár pofátlan megkérése is pipa, első autóvásárlás, és akkor … egy krónikus betegség az ember arcába. Most, amikor azt hittem, na én most valamit megértettem az életről, és egyenesben vagyok, és akkor… fekvés, hónapokon keresztül. Amikor éppen jobban vagyok, levezetek a Balatonig, mert ugye nehogymàr, majd ez az àllapot rajtam kifogjon, velem ne játsszál öcsém, és hazajövök a Balcsiról, és két nap múlva a parkoló autómat gazdasági totálkárosra törik, miközben ott sem vagyok. Csak egy üzenet, hogy sajna ez van. Mit nekem, nekünk, egy hónap múlva már a párommal veszünk autót, miközben pontosan érzem, hogy valami nagyon nagy baj van, valójában rejtegetem előtte, hogy mennyire szarul is vagyok, de amikor munkában van, akkor én csak fekszem, és csak arra szedem össze magam, mire hazaér. Nekem meg színházi évad vége van, nyári szünet, szóval nyugodtan lehetek titokban szarul. 10 nap múlva kihajtanak elénk balról, és az immár közös autónkat is gazdasági totálkárosra törjük. Aztán mikor elkezdődik az új évad, én már tudom, hogy nagyon nagy a baj, hogy nekem bele sem kéne ebbe fogni, de mivel fogalmam sincs, valójában mi a bajom, elkezdem, hogy aztán egy hónap múlva, nem én döntök, szinte valaki más mondja ki helyettem a főnökömnek: “ nem tudok tovább dolgozni, el kell mennem pár hónapra.” És akkor kezdem végre kimondani, szülőknek, baràtoknak, Neki, mindenkinek: nagyon nagy a baj, nem tudok felkelni. Attól elfáradok, hogy kimenjek a hálóból a nappaliba. 1 perc munka is megugorhatatlannak tűnik, és nem értem, ha oroszul beszélnek hozzám ( ja, amúgy tolmács vagyok :D. ) Elment, nincs életerőm. Nekem, aki napi 10-12 órákat dolgozott meg mindent is megoldott meg ide nekem az oroszlánt is. És még akkor is azt mondom, oké, akkor most 3 hónap csend lesz, és összeszedem magam. Egy hónap múlva rosszabbul vagyok, mint voltam. Már otthon vagyok a szüleimnél, mert ők tudnak főzni rám. 35 évesen a szüleim làtnak el. A párkapcsolatom romokban. Napi tevékenységem: reggeli, majd annak kipihenése, ebéd, majd annak kipihenése, vacsora, majd alvás. Jobb napokon séta az utcasarokig, majd az utcasarkon annak kipihenése, majd vissza. És akkor, ott történt meg. Az utcasarkon a padon ülve és zokogva. Hogy hàt ez nem fog menni, ebből nem lesz munkába visszatérés két hónap múlva. El fogom veszíteni a kapcsolatomat, és el fogom veszíteni a karrieremet. És akkor ezt elfogadtam. Megadtam magam annak, hogy ez meg fog történni velem. Megadni magam - nekem ez hozta el az àttörést. Az volt a gyógyulásom első napja.
2
Edit FirtosNem is tudom ,hova nyúljak vissza!Hogy megoldottam e bármit ?Szeretném hinni, hogy sok mindent.Hosszú utat jártam be, leginkább befelé.Az önismereti út mélységeket és magasságokat tartogatott, kissé megcincált ,lenyelt ,kiköpött és végül adott egy belső nyugalmat.Így haladok tovább mert ennek az utazásnak sosincs vége, ha az ember lánya, fia erre adja a fejét.Hiszem,hogy két lélek között a legrövidebb út egy mosoly!:)
ZsuzsRitkán látott emberekkel, akikkel korábban szoros volt a kapcsolat (származási család), kialakult valamilyen dinamika. Ki, mit, mikor, hogyan szokott, na és persze miért…Mindenki tudja a forgatókönyvet, ismeri, mire mit fog lépni a másik, kinek mi az érzékeny pontja, és így tovább. Minden simán megy, míg valaki -szándékosan vagy sem, de- kilép a megszokottból. Hányszor akartam én lenni ez a másként reagáló. Aki meg bírja állni, hogy majd most, másképp lesz. Majd most másképp mondom, és biztosan átmegy majd az üzenet. Aztán azon kaptam magam, hogy újra ugyanott vagyunk, és minden a régi forgatókönyv szerint zajlik… Akkor lett változás, amikor felismertem, hogy nem kell felvennem a rám osztott szerepet, csak mert én szoktam azt játszani. Szabad vagyok mást játszani, vagy akár leülni a nézőtérre. Szabad vagyok. Szabad.
Zsuzsanna Hollósi25éves korom óta járok Görögországba. Több időt töltöttem ott, mint itthon. Sokszor próbáltam haza költözni, de végül mindig visszahúzott oda a szívem. Mostanra olyan, mintha sehol sem lennék otthon, pedig már elfáradtam ebben az ide-oda utazásban. Szeretnék letelepedni valahol egy olyan emberrel, aki illik hozzám.
0
- Zsuzs
Minél többet tanulok, annál inkább rájövök, mennyi mindent nem tudok még. Nem az enyém a gondolat, de nagyon ismerem a tartalmát. Tanulom magam, az ön és mások ismerete fontos számomra. Egy évtizednyi (több is már) terápia, különböző módszerek, csoportok, millió könyv, podcast, előadás. Mindezzel együtt itt vagyok, és felteszek kérdéseket magamnak magamról. Miért ilyen nehéz megtalálni az indítóokot, a motiváció rugóját időnként magamban? Nem tudom a választ, csak az ugrik be, ami ismerős. Légy teljesen őszinte magadhoz. OK. De honnan tudom, hogy az őszinteség nincs meg vagy a tudás, hogy továbbléphessek az elakadásból?
- Zsuzs
Kedves Viktor, köszönöm a bátor, őszinte felvállalásodat! Olyan jólesne még olvasni arról, hogy a szerzett tapasztalataidat hogyan sikerült integrálni akár a házasságodba. Megköszönöm, ha írsz még erről 🙏 Zsuzs
0 
Major IldikóA teremtés fény és hang alapú. A színek választásával leírjuk, hogy kinek, minek látjuk magunkat: te vagy a szín amit választasz és ez a szín tükrözi a lelked szükségleteit. A mintáink ott vannak a horoszkópunkban. A mintákat - legyenek archetipikus vagy öröklött családi minták, hajlamok - nem legyőzni kell, hanem felismerni, értelmezni, megdolgozni és élve a szabad választás nyújtotta lehetőséggel másképp megélni. Caplatsz a hegyre, a medve követ. Lihegsz és kapaszkodsz, de a medve követ. Irgalmatlanul félsz, mert a medve csak követ. Mi lesz ha utolér? Ha elkap? Ha fára mászok utánam mászik. Ha völgybe ereszkedem oda is követ. Ezért csak mászom felfelé, pedig már a nyakamba liheg. Itt a vég. Megállok. Megfordulok. A medve is megáll. Rámnéz. Ránézek. Átölelem. Átölel. Jé, ez nem bánt! Meleg. Jó ez a melegség. Szervusz barátom. Te is én vagyok. Bakker nincs is medve, csak én vagyok és a félelmeim, de most hogy szembenéztem velük már másnak látom őket. Igen, néha félek, de ez nem baj, mert megóv valamitől. Köszönöm.
- JMJulia Magyar
Szia Imre! Szeretnék reagálni erre a bejegyzésedre! Nem gondoltam volna, hogy férfiban is van aki végig szenved egy-egy hasonló kapcsolatot. Én 2 évet adtam neki, legnehezebb egy ilyenből kimászni! Szívesen olvasnám tovább, neked hogyan sikerült, tanulni szeretnék a megélt méltalan helyzetekből. Erőt meríteni jöttem, és barátkozni, amúgy nem tudom milyen platform ez, de az ismerkedés sem kizárt, gondolom, vagy tévedek? Legyen békés napod! Üdv. Júlia.
0 
Kovács TündeHosszú ideig éltem házasságban – hagyományos értékrend szerint. Arra jöttem rá, hogy a „hagyományos” nem minden esetben pozitív és értékteremtő egy kapcsolatban, különösen akkor, ha a szülőktől hozott mintákban gyökerezik – amelyekben tulajdonképpen ők maguk sem voltak boldogok. Azt hittem, ha mindent és mindenkit magam elé helyezek, szerethetőbb és elfogadhatóbb leszek. Nem így történt. Hosszú önismereti munka vezetett a válás melletti döntésemig – és ez a munka a mai napig tart. Úgy gondolom, ez egy élethosszig tartó folyamat. Sikerült újraterveznem és újjáépítenem magam – és ma már másokat is segítek ebben. Hálás vagyok azért az „erőért”, amely minden nap megerősít abban, hogy a hibáim ellenére is értékes és szerethető vagyok! Hiszem, hogy nem véletlenül születtünk erre a Föld nevű bolygóra – és hogy az Élet igenis szép!