Virág Hargitai-KissEgy házasság és egy hosszú kapcsolat lezárása óta öt éve vagyok társ nélkül. Azóta sok-sok nagyon intenzív lelki folyamaton mentem keresztül. Volt, hogy azt hittem, majd ha megfejlődöm ezt meg ezt, azzal kiérdemlem a társat. Rájöttem, hogy egy kapcsolat nem jutalomfalat valamiféle teljesítményért, a hiánya pedig nem büntetés. Habár úgy érzem, készen állok elköteleződni, bármiféle sürgetés helyett hagynom kell, hogy megérjen az ideje, megérkezzen a szerelem. Ez az idő és a várakozás elengedése, egyúttal a "jöjjön, aminek jönni kell" befogadása. Nem mindig könnyű. Viszont egyértelműen jobb bizakodni, mint keseregni, vagy kétségbeesni 🙂
2
zsuzsa bertokAmikor felismertem az egyedüllét szépségét, vele együtt érkezett meg a hiány is – a társ iránti vágy. Kapkodva kezdtem keresni a párom minden létező platformon, ahol egyszerre kaptam hideget és meleget. Gyorsan megértettem, hogy ezek a terek veszélyesek: nemcsak az egót lehet bennük könnyen megtörni, hanem a lelket is. Túl sok bennük a lélektelenség, a felszínesség, az, ami nem tart és nem ad valódi kapcsolódást. Amikor erre ráébredtem, nem maradtam tovább. Nem akartam elveszni abban, ami nem rólam szól. Inkább visszaléptem, és újra magam felé indultam – mert tudom, hogy ami igazán hozzám tartozik, az nem kapkodva érkezik...
- zsuzsa bertok
Nőként nehezen élem meg az öregedést. A ráncok csendben jelentek meg, szinte észrevétlenül, mégis mindegyik egy-egy hangos emlékeztető az idő múlására. Sokáig fel sem tűnt, milyen érték volt az, amikor még nem voltak – természetesnek vettem, és nem becsültem eléggé. Aztán amikor megjelentek, megijedtem tőlük, mintha hirtelen valami visszafordíthatatlan történt volna. Néha úgy érzem, a testem és a lelkem nem egy tempóban haladnak. A lelkem még mindig fiatal, szabad és kíváncsi, tele vággyal és élettel. A testem pedig mintha csak csendben figyelné őt – egy kicsit fáradtan, megviselten, lemaradva. És én ott állok közöttük, próbálva kibékíteni ezt a két világot, elfogadni, hogy mindkettő én vagyok.
- zsuzsa bertok
Két kamasz fiú anyukájaként sokszor érzem, milyen nehéz egyensúlyozni a szerepeim között. Ott van bennem a segítő, gondoskodó anya, aki óvni akar, és ott van az a szülő is, aki tudja: az igazi szeretet néha az, ha elengedem a kezüket, és megtanítom őket önállónak lenni. Azt szeretném, hogy egészséges, erős férfiakká váljanak – ne a „mama hotel” biztonságába kapaszkodjanak, hanem képesek legyenek megállni a saját lábukon. Közben mégis itt vagyok mögöttük, csendes háttérként, amikor szükségük van rám. És talán a legfontosabb, amit adhatok nekik, nem is a szavaim, hanem a példám. Az, hogy volt bátorságom kilépni egy rossz házasságból. Hogy lássák: lehet máshogy is, lehet jobbat választani, lehet nemet mondani arra, ami nem jó. Hogy ha egyszer az életükben hasonló helyzetbe kerülnek, legyen bennük erő kilépni – vagy talán már bele sem lépni abba, ami az elején jelzi, hogy nem az ő útjuk.
- zsuzsa bertok
Hívő vagyok, katolikus. Mégsem mindig találom meg az erőt, hogy elmenjek a templomba. Van, hogy otthon imádkozom, csendben, magamban – és az is elég. Máskor nem egy szentmisén ülök, hanem csak betérek egy üres templomba. Leülök a csendben, nézem a feszületet, és egyszerűen csak sírok. Mindenért, ami bennem van. Ilyenkor nem kellenek szavak. A csend beszél helyettem. És valahogy mégis érzem, hogy nem vagyok egyedül. Akkor sem, amikor fizikailag nincs ott senki. Van bennem egy halk bizonyosság, hogy valaki mégis jelen van, figyel, megtart. Hiszem, hogy a megérzéseim sem véletlenek. Hogy van bennük valami több, valami vezetés. Talán Isten akarata szól így hozzám – finoman, csendesen, úgy, ahogy csak én tudom meghallani.
- zsuzsa bertok
Ahogy telik az idő, a vágy bennem nem csendesedik – épp ellenkezőleg. Minél idősebb lettem, annál intenzívebben élem meg. Mélyebben, tudatosabban, őszintébben. Mintha a lelkem és az eszem végre ugyanazt akarná, ugyanabban a ritmusban, mindenféle félelem és játék nélkül. És mégis ott van a „de”. A testem már nem mindig követi ezt az erőt. Fáradtabb, lassabb, néha mintha lemaradna arról, ami bennem történik. Olyan furcsa ellentmondás ez – amikor végre igazán értem a vágyat, amikor már nem felszínes, nem kapkodó, hanem mély és tiszta… akkor kezd el a testem halkabban válaszolni rá. Néha igazságtalannak érzem. Hogy amikor belül kiteljesednék, kívül már óvatosabbá válok. De talán ebben is van valami tanítás. Hogy a vágy nem csak a testé – hanem a léleké is. És hogy amit ma érzek, az talán sokkal igazabb, mint valaha volt.
Beatrix Dr. BorbásNagycsaládban nevelni a kamaszokat az ő érdekükben vagy válás és magunkra rántjuk a fel világot egy nehéz időszakban… most már mindeggggyis mert az utóbbit választottam, de nehézség - mondjuk a másik opció meg élhetetlen és tarthatatlan volt… Bonyolult de nekem bejőtt a bontás…
1- Beatrix Dr. Borbás
Nagycsaládban élni a kamaszainkkal - az ő érdekükben -, vagy elengedni egymást - a saját érdekünkben -, és hagyni a kamaszokat a saját útjukat járni és akkor már bomolhat is a házasság hiszen elfejlődtünk már egy ideje.. persze mondhatjuk, hogy egyedi esetek szerint változó de szerintem ez a sztori mindig ugyanaz az emberi történet ami ismétlődik még egy emberéleten belül is többször… háttt. Valahogy így…