Tapasztalatok

Simon Zoli

A lelki, önismereti utam 32 éves korom óta folyamatosan más és más formában van jelen (Most vagyok 40). Egészen másképpen, más kérdésekkel, más belső konfliktusokkal fordultam anno egy olyan segítséghez, mely elindított az úton. Az úton való elindulással egy új világ nyílt. Biztos vagyok benne, hogy ezt te is megélted már. Izgalmasnak tartom, ahogy az úton való haladás során egyrészt step by step megértjük a mintáinkat. Egyre több aha-élmény ér minket. Újabb és újabb csontvázak borulnak ki ránk a szekrényeinkből, történeteinkből. Egyre jobban gabalyodunk bele az önismeret áttekinthetetlen kavargó élményvilágába. Már kb vagy 5 éve benne voltam, túlzottan bele is ragadtam egy önismereti útba, amikor nagy fellélegzés volt egy másfajta munka kezdete. És azt éltem meg, hogy mindíg benne vagyok, átadom magamat a munkának, sok sok megéléssel gazdagodva, de egy idő után betelik az ember és azzal is betelik, és mindig más és más irányba nyitottak a szenzoraink. És mindenhonnal értékes megélésekkel gazdagodunk, fejlődünk, majd kinőjük, és megyünk tovább, egy egyre érettebb szemlélettel. Mégis a hosszú évek önismereti munkája után, kb 2-3 éve volt egy fantasztikus AHA-élményem, mely egy teljesen más perspektívát adott az önmagammal való kapcsolatomhoz, kapcsolódásomhoz. Ez a szemléletváltás volt a kapuja mindannak, ahol azt éreztem, hogy végre elindulhatok arra, amerre én vagyok, ami én vagyok, ahol flowban vagyok, és igazán kibontakozhatok. Tudom, hogy mindenki máshonnan kezdi az önismereti munkát, és mindenkinek más és más helyzetben más és más külső segítség állt rendelkezésére. Pontosan ezek azok a segítségek, megélések, amikkel gazdagíthatjuk egymást. Amivel talán segíthetünk egymásnak abban, hogy hogyan ne rekedjünk meg és ne akadjunk el az önismereti munka keszekusza fonalaiban. Izgatottan várom, hogy egymást inspiráljuk a saját utunkkal. Remélem Téged is tudlak majd.

Erika Joszai

Minden úgy kezdődött hogy elindultam egyedül az úton. Egy ideig mentek a dolgok, aztán amikor azt hittem megnyugodtam jött a rosszindulatú daganat... Addig küzdöttem magammal és a világgal. Azóta nem küzdök! Elfogadom ami van és szeretem magam!!! Túl a kemón, túl a műtéten kaptam egy új esélyt. Nyugodtabb és boldogabb ember lettem. De az út.... az kemény volt és még most is néha meginog az ember lánya, de menni kell előre. 💗🙏💗

MMária

Kifelé mindig is a jó kislány, a kedves, a mosolygós de valójában nagyon is zárkózott voltam, és féltem attól, hogy valakihez érzelmileg közel kerüljek. Gyerekkorban is ezt láttam és 30 évig a házasságomban is a fegyelmezettet, „másokért mindent megteszek, magamért szintem semmit” típus voltam, és ezzel érzelmileg elszigetelődtem. Beálltam egy áldozat szerepbe, mert ez volt a mintám és mert tudat alatt haragudtam magamra amiért csak ritkán tudtam az érzelmeimet kimutatni. Közben kedves voltam, mosolyogtam, mindenkivel tisztelettudóan viselkedtem. Azt hittem ha ilyen leszek akkor mások is viszonozzák majd ezt, és szeretnek végre. Olyannak akartam magamat mutatni amit mások elvártak, belesimultam a helyzetekbe és többször alkalmazkodtam. Nagyon rossz érzés erre rájönni, de már tudom nem megy másképpen a változás. ŐSZINTESÉG!! Miért lettem ilyen már jól tudom, és persze terapeuta is segített, de itt most nem ez a fontos. Csupán azért kezdtem így hogy ezt megmagyarázza, miért alakult ki az érzelmi függőségem a válásom után egy olyan férfival aki hihetetlen erős érzelmekkel és nagyon gyorsan, nagy erővel törte át a falakat amit magam köré építettem a hosszú évek alatt. „Meghackeltek” mondta az egyik barátom és igaza volt, mert jött egy olyan férfi aki egy ösztönös, érzelmeit nem titkoló, tele szeretettel, akinek én voltam a legfontosabb, mindig rám fókuszált, aki folyton ölelt, kedveskedett, stimulált, szinte szikrázott köztünk a levegő. Hát persze hogy beleszerettem és szép lassan elkezdem tőle függeni. Hiszen annyi hosszú év után végre szerettek és végre én is szerethettem! Csak hogy ő teljesen akart, nem akart osztozni másokkal, sem a gyerekeimmel, sem barátokkal, senkivel. Féltékenykedett, korlátozni akart és eleinte hagytam mert ha ketten voltunk és biztonságban éreztük magunkat akkor jól és szenvedélyesen szeretettünk. És persze azt hittem majd megváltozik, ő pedig hogy én. Érzelmi függőség alakult ki köztünk, de volt egy részem ami folyton jelezte, hogy nem jó ez így, és elkezdtem harcolni vele. Próbáltam ellenállni a korlátozásnak és egyre erősebben ment a vita köztünk. Harcossá váltam mert bennem is volt egy sérült gyermek és benne is. Heti szinten vitáztunk, hiába ő volt aki elkezdte én sem hagytam magam. Elküldtem de visszajött, kérlelt, és megbocsájtottam de ha nem jelentkezett akkor én érezem a hiányát és visszahívtam. SE VELED, SE NÉLKÜLED! Próbáltam kilépni a vitákból, néha sikerült, de akkor pedig hosszú napokig ment a csendes büntetés felőle. Vagyis ez sem segített. Párterápia után kb. 1 hónapig sikerült nem bántanunk egymást. Hiszen a viták során már én is sokszor bántottam őt is. Szavakkal és tettekkel is mert hogy mindig elküldtem, szakítani akartam, csak nem ment. Akkor még nem értettem, hogy neki ez volt a sérülése, gyerekkorban nem fogadták el, és gyakran kritizálták. Aztán szépen lassan elkezdtem magam figyelni, és próbáltam nem az ő viselkedését kritizálni. Hanem megkérdeztem magamtól miért kell nekem ő? Biztos hogy ezt akarom? Miért ragaszkodom hozzá? Hiszen már nem jó vele. Mitől félek? Sok óra terápia, önismereti módszerek használata, sok-sok őszinte baráti beszélgetés, sok mindent kipróbáltam. Aztán mikor megcsalt - már nem ítélem el érte - de akkor megharagudtam nagyon. Nem találkoztunk azóta (6 hónapja). Már csak kicsit haragszom, mert jól tudom, hogy ő nem tud egyedül élni, és még nem tud szembenézni a démonjaival ahogy én teszem. Iszonyat nehéz volt elszakadni, de muszáj volt magamat választanom. Így hogy nincs fizikailag a közelemben és hogy elkezdtem más férfiakkal ismerkedni már tudom a gyógyulást útján járok. Azt is tudom hogy nem fogok visszafordulni és hogy tapasztaltam, rengeteget tanultam ebből és tőle is. Hálás vagyok amiért megnyitott engem, és már igazi nőnek érzem magam és hogy jobban kimerem mutatni az érzéseimet, a gyengeségeimet. Sok munka vár még rám, de jobban vagyok, Köszönöm hogy elolvastad a soraimat. Keress ha szeretnéd. :))

Molnár Anita

Legújabb vállalásom, hogy anya kört alapítok, amint ez megtörténik, itt is hallani fogtok róla, de addig is, egyéniben bárkinek nagyon szívesen segítek, akinek bármilyen elakadása van ebben a szerepében. Ez az a téma, ami 4 éve aktívan jelen van az életemben, de ha jobban belegondolok, a történetem ettől régebbre nyúlik vissza. 4 éve - na jó, augusztusban lesz 4 éve - azonban megérkezett hozzánk a csodálatos kisfiam és azóta számos aspektusát megéltem az anya szerepnek. Kisfiam magas emocionalitású, több emberes gyermek, akinek hasonló karakterű gyereke van, pontosan tudja, milyen kihívások elé tudja állítani ez a szülőket. Ezért döntöttem úgy, hogy létrehozok egy olyan közösséget, ahol az anyák nyugodtan ventilálhatnak, bármit kimondhatnak, ami a szívüket nyomja, nem kell tartaniuk az ítélkezéstől, a bezzeganyáktól és szigorúan tilos gyermeknevelési tippeket adni. A humor viszont garantált, mert ha tudunk nevetni magunkon az már az első lépés egy boldogabb élet felé. Tehát amíg a csoport meg nem alakul, egyénileg lehet jönni ventilálni és a fenti feltételeket ebben a helyzetben is maximálisan tudom biztosítani.

Paksi Anna

Sokat gondolkodtam, hogy ezt az “ismerkedés” vagy az “önértékelés” címke alatt osszam meg. Végül mégis az ismerkedést választottam, hiszen ez volt az egész mozgatórugója. Azt érzem, hogy sokáig félreértettem, hogy miről szól az önfejlesztést. Azt gondoltam, hogy a következő könyv, terapeuta, vagy tanfolyam után végre megtalálom a társam, és mindegyik után csalódott voltam, amikor ez nem így történt. Mindig az volt bennem, hogy azért kell “megszabadulnom” az “akarástól” és a szorongástól, mert majd akkor lesz valakim. Aztán egy első randi után, amikor ismét elindult bennem a szorongás, hirtelen felocsúdtam. Én nem azért nem akarok szorongani, mert akkor fog az a férfi választani engem, hanem azért, mert így jobb élni. Az ÉN életem lesz ettől jobb. És nem azért akarok már dolgozni magamon, hogy hátha ettől majd lesz párkapcsolatom. Hanem mert az életem lesz jobb. És ez fog nekem jó kapcsolatot hozni. Szívesen beszélgetnék erről (is) veled, ha megfogott írj :)

Sándor Attila

Van az a legmélyebb kötődés, amire nincsen magyarázat. Egyszerűen csak VAN. Nálam ezt a saját kovászból sütött kenyér hozza elő. Minden nap. Mert ezáltal kapcsolódon Vele. “Én vagyok az élet kenyere...” És kapcsolódom a feleségemmel is, aki ragyogó arccal hozza a kisült, illatos kenyeret. Ehhez képest, kikacsintós vágyaim is vannak, amik ez elmúlt másfél évben eléggé felerősödtek. De! Lassan fél éve járunk társastánc tanfolyamra, ami egy kovász-csoda. Rendez bennünket és ezáltal, van a kenyéren túl egy másik dolog is, amit mindketten gyermeki lelkülettel várunk. Ez nem más, mint a szombati tánc, ahol örömmel kapcsolódunk. Ez egy kiegészítés: ma furcsa volt végigolvasni az írásaimat. Olyan, mintha összegeznék, számotvetnék…

Gere Orsi

Írtam egy részt már a munkahely váltásaimról és az őrangyalomról. Aki olvasta tudja miről van szó. A munkakeresési folyamatomról néhány szóban azért írnék. Világ életemben legfőképp irodai munkákban illetve ügyfélszolgálatos munkákban voltam. 2017 óta vagyok pesten. Első években olyan munkahelyre nyertem felvételt, ahol akkoriban jól ellehetett boldogulni magyar nyelvvel. Alig volt szinte angolul megkeresés. Aztán dolgoztam egy másik cég ügyfélszolgálatán is, még ez is teljes mértékben magyar nyelv használatával. És mikor alacsony óraszám és fizetés miatt úgy döntöttem tovább keresek munkát, rá kellett döbbenjek, hogy 2024-re olyan világban kezdtünk élni jóval érezhetőbben, hogy az angol/német (ki mit tanul, mivel keres munkát) szükségessége a cég ügyvitelében és kommunikációjában sokkal jelenlévőbb lett. A magyarok kevés része beszél aktivan angolt, de a munkakeresés már nem tudja ezt nélkülözni. Tavaly nyár óta azon vagyok, hogy mind az irodai szoftveres ismereteim magas szinten tartsam, mind az angolom felfejlesszem legalább B2re, stabil középfokra. Angol alapszintű tudás megjelölésével ugyanis alig volt Hr-es megkeresésem. Annyit változott a pesti munkaerőpiac és gondolom a mindennapi kommunikáció a cégeknél, hogy a középfok, de akár felsőfok is bőven kell speciális munkaköröknél. Én is folyamatában ismétlem a 2024 nyáron még jócskán passziv angolom. Én csak egynyelvűen tanulom az angolt, magyart nem is vonom be, hogy az agyam az angolul gondolkozásra álljon át. Teljesen 0-ról kezdtem el, mert passzív tudásnál egy épkézláb mondatot nem tudtam volna összerakni angolul. Amit nem használunk nagyon kiesik. Hiba szerintem felülértékelni a vélt tudást tapasztalat nélkül, mert csak éles helyzetben leblokkolás lenne belőle. Szerettem volna ezzel a résszel felhívni a figyelmetek mennyire szükséges már a nyelvtudás az irodai világban és az ügyfélszolgálatokon is.

Lendvai Katalin (Lenka)

Szeretek a magam /ura/Úrnője :) lenni. Szeretem szabadon beosztani az időmet, szeretek a saját céljaimért tenni. Szeretem az önmegvalósítást, a szakmai kiteljesedést a magam adta/szabta keretek között megélni. Szeretek annyi bevételre szert tenni, amit én tervezek. Szeretek viszont kapcsolódni és gyakorta dolgozom együttműködésben, közös projektekben és teszem hozzá erőmet, tudásomat jó ügyekhez. Ha nálad is időszerű a saját útra lépés, akkor várlak. A női önmegvalósítás nagy témám. A Mi-NŐ-ség Programot direkt erre dolgoztam ki.

Lendvai Katalin (Lenka)

Imádok Anya lenni. 4 gyerekkel lehetek az. Mindent is akartam megélni, amit az anyasággal meg lehet. Gerébágis otthonszülések, játszóház vezetés, alternatív, Waldorf óvoda alapítás ugyanúgy benne volt ebben, mint a hordozókendő felkötés tanítása vagy előadónak lenni Születés Hete programon. Természetes gyógymódok, vagyis éjjel bekenni illóolajjal őket, ha köhögnek, táncolni és énekelni a nappaliban velük, morogni a kamasszal, nagyokat nevetni, tervezni a jövőt, büszkén figyelni a szárnypróbálgatásukat...

Bányász Dorottya

Csíkszeredában születtem, szüleim első gyermekeként, a kommunizmusban. A kétszobás tömbházlakás teli s tele volt élettel, vendégek, látogatók és családtagok adták a kilincset egymásnak. Itt lett lételemem az ismerkedés. A levesbe mindig tett édesanyám annyi laskát (tésztát) ahányan voltunk s még egyet, mindig még egyet annak aki betoppanna. Félelemmel kavarodott csodálat, izgalmas kíváncsiság jellemez ma is amikor nagyon könnyedén vissza emlékszem (kb. másfél éves korom óta) magamra, ott abban a hangos, zizi életben. Oázis volt, igazi oázis a szürke, nincstelen kommunizmus, vasbeton kockáinak színpadán, abban a kis blokk lakásban csodás színkavalkád volt. Szüleim őszintesége, vidámsága, nyitottsága, intelligenciája,kreativitása és tiszteletre méltó korlátaik is, olyan példa volt nekem ami lényem legmélyén határoz meg, csodás bölcső volt, hála érte!