Urbánkó ReginaFiatalon, az iskolapadból kikerülve az volt a meggyőződésem, hogy minél erősebb a szakmai tudásom, annál nagyobb lehetőségek várnak rám. Önmagában ez igaz is, a szaktudás valóban lehetőséget ad sok mindenre, de hogy hova jutunk el az életben, azt nem a szakértelmünk fogja meghatározni. Sokkal fontosabb képességek, készségek fognak előnyökhöz juttatni másokkal szemben. Még azt is ki merem jelenteni, hogy a mély szakértelem rettenetesen tud korlátozni, bátortalanná tesz. Két diplomával, egy halom tanfolyammal a hátam mögött, amiket felnőttképzés keretein belül végeztem el, folyamatos tanulás mellett tökéletesen látom, hogy még mennyi ismeretet ölel fel a szakterületem, és mennyi mindenről tanulhatnék. Nagy csapda ez. Hiszen minden téren az a minimális elvárás magammal szemben, hogy tökéletes és magabiztos tudásom legyen. Így léptem ki a vállalkozói világba és építenék énmárkát, de közben félelmekkel voltam, talán vagyok is tele, hogy mi van, ha nem tudom egy kérdésre a tökéletes választ. Saját magamat frusztrálom, miközben mások a szakmai tudásból morzsákat árulnak hihetetlen magabiztossággal. Biztos vagyok benne, hogy a sikeres emberek mindig szánnak arra időt, hogy a szakmai ismereteiket mélyítsék, aktualizálják, hiszen erre is nagy szükség van. Viszont akár vezetői minőségemben hosszú éveken át, akár azóta, hogy saját vállalkozás indításában láttam meg a jövőt, a komplett személyiségem, a jellemfejlődésem, az önismereti munka vezetett ahhoz, hogy a szakértelmemből értékes szakemberré váljak. A teljesség igénye nélkül említem, hogy egy szervezeten belül a megfelelő kommunikáció, a fejlett érzelmi intelligencia, a hatékony érdekérvényesítés képessége, a mások motiválásának képessége (inspirálás), a tulajdonosi szemlélet, a digitális világban való jártasság fog értékessé tenni. Egy másik nagyon fontos különbség, hogy elméleti vagy gyakorlati tudásról beszélünk. A tudásunk annyit ér, amennyit abból a gyakorlatban alkalmazni tudunk.
4- Urbánkó Regina
#munkahelyi vezető szerepről Voltam gazdasági területek vezetője (pénzügy, számvitel, kontrolling), és voltam cégvezető 11-15 és 127 milliárd forintos vagyonú vállalatoknál. Szervezeti létszámot tekintve 65-1000 fős cégek voltak ezek. Vezetőként nekem fontos volt a szakmai tudásom, hogy bármikor tudjak segíteni a kollegáimnak, szakmai vitákban részt tudjak venni. A munkafolyamatokat is igyekeztem jól ismerni, aztán egy bizonyos méret felett már el kellett engednem ezt az elvárást magammal szemben. A belső motivációmat az táplálta, hogy szeretek hatással lenni, befolyással bírni a dolgok, a folyamatok alakulására. Hangot adok a véleményemnek, fontos nekem, hogy tudjak a fejlődés irányába mozdulni, és erre ösztönözni másokat is. Szeretek tanítani, tudást átadni, megszerettetni a szakmát másokkal. Nekem mi volt fontos vezetőként? A példamutatás, felelősségvállalás, terhelhetőség, következetesség, nyílt, őszinte kommunikáció. Szerettem a szakmámat, a munkámat, mindig szeretettel közelítek a dolgokhoz, ezért szívesen csatlakoztak hozzám segítők, támogatók az életben, akár munkavállalóként is. Igyekeztem jó hangulatot teremteni a munkavégzéshez, ezért sokszor még a munkaidő lejárta után is dolgoztak velem, annak ellenére, hogy nem volt mindenért túlóra számfejtve. Voltak nagyon terhelt időszakok, szezonálisan nagyon sok munka, amit ugyanazzal a létszámmal kellett megoldanom. Az nagyon jó érzés volt, amikor kérés nélkül követtek a beosztottaim a meredek hegyen felfelé, és mikor úgy nézett ki, hogy lejtmenet helyett egy újabb meredeken kell felkapaszkodni, akkor is jöttek velem. Nem jelentett gondot a felmondás átadása soha, pedig előfordult velem számos esetben, hogy sor került rá. Mindig megelőzte több beszélgetés az elvárások tisztázása érdekében, így egyértelmű volt már, mi vezetett végül a döntésemhez. Úgy gondolom, hogy addig voltam jó vezető, amíg ez a szerep nem rólam szólt, hanem a szervezet szolgálatáról. Nagycsaládban nőttem fel, szerény körülmények között. A szüleim szakmunkások voltak, beosztottak. Sokat hallottam otthon, hogy a főnöküket szidják. Én jól akartam csinálni, jó főnök akartam lenni. Vagyis jó vezető, annak ellenére, hogy a dolgozóknak alapvetően nem célja „jó beosztott” lenni, de ez egy másik téma. Elsőként szereztem diplomákat a családban, és lettem vezető beosztású. Nem tudtak a szüleim ezen az úton sokáig támogatni, magamra maradtam a helytállásban. Kihívást jelentett, amikor a cégeket képviseltem más vezetők társaságában, főleg amikor először jelentem meg a már megszokott összejöveteleken. Le kellett küzdenem a kishitűségemet és fel kellett vállalnom önmagam. Nem felejtem el az első ilyen alkalmat, amikor a kinevezésemet követően egyedül mentem egy szűkebb körű szakmai rendezvényre. Nem akartam a tömegben elvegyülni, a társaság krémjébe akartam tartozni. Felkészültem ennek tudatában, minden befolyásos emberhez volt egy-egy aktuális kérdésem, amivel beszélgetést tudtam kezdeményezni. A sikerhez pont elég volt ennyi és egy jól időzített pillanat, máris komoly beszélgetésbe mélyült a felületes udvarias társalgás. Szívesen csatlakoztak hozzánk mások is, így volt lehetőségem további bemutatkozásra. Először mindig én érdeklődtem, nyitott voltam és figyelemmel hallgattam másokat, így később engem is érdeklődésre méltattak. Ennyi volt a titka annak, hogy befogadjanak. Rá kellett jönnöm, hogy a vezetői szerep nagyon magányos tud lenni. Minél magasabb szinten leszünk vezetők, annál inkább egyedül maradunk a szervezetben a „problémáinkkal”, a kihívásokkal. Egyre nagyobb a felelősségi körünk is, egyre nyomasztóbb a ránk nehezedő teher, és a gyengeségeinket, az érzelmeinket sokszor el kell rejtenünk. Szakmai közösségekben, mesterelme csoportokban találtam meg a támogató közeget. Ha csoportos tapasztalatcserét igényelsz, javaslom, hogy csatlakozz #Joósistvan #Vezetőkklubja -hoz. Én egyéni tapasztalatcserében tudok segíteni.
- Urbánkó Regina
Hárman vagyunk testvérek, én a középső vagyok, egy bátyám és egy öcsém van. Édesapám szüleivel éltünk, mikor megszülettem. Édesanyám nagyon várt engem, hogy végre élvezhesse az anyaságot, mert a bátyámat a nagyszüleim, mint elsőszülött fiú unokát, kisajátították. Édesapám csendes, zárkózott ember volt, nem volt igazából kapcsolatom vele gyermekként, inkább a szüleim válását követően kerültünk közelebb egymáshoz. Már én is házasként értettem meg sok mindent a múltban történeket illetően. Édesanyámmal volt szoros a kapcsolatom, egészen 16 éves koromig olyanok voltunk, mint a barátnők. Sokan irigyelltek érte. A szüleim szerény emberek voltak, szakmunkások. Nem sok pénzből éltünk. Állandóan spóroltunk, ez nagyon minőségen aluli volt sok esetben. Anyukám igyekezett tökéletes gyerekeket nevelni. Nagyon fontos volt mindig, hogy mit szólnak a szomszédok, vagy mások, akár idegen emberek. Ha megjegyezték, hogy milyen sápadt vagyok, csak nem vagyok esetleg vérszegény, akkor ezek után, ha szembe jött velünk valaki, nekem meg kellett harapdálni a számat, és meg kellett csipkednem az arcomat, hogy pirospozsgás legyek. Sokat sajnált a szotty hajam miatt, és a szeplőimért, amik beterítették az arcomat. Egészen gyerekkoromtól erősen dolgozott bennem az érzés, hogy így nem fogok élni az biztos. Sok mindent nem értettem, hogy miért így csináljuk, és miért nem úgy, de nem volt beleszólásom. A tanulásba menekültem. A pályámat a tanáraim egyengették, mikor a szüleim szakma felé irányítottak volna, a tanáraim megvétózták a jelentkezésemet és a gimnázium felé tereltek. Bizonyítani akartam, hogy bármi áron is, én tovább fogok tanulni, főiskolára vagy egyetemre megyek. Nagyon korán elkezdett nyílni az olló, és egyre több szempontból nem tudtuk már megtalálni a közös nevezőt. Én egy egészen más életet képzeltem magam elé, és égtem a vágytól, hogy megvalósítsam. Édesapám 27 éves koromban elhunyt. Édesanyám él még. Bizonyos szempontból már eltávolodtunk egymástól. Előjöttek gyerekkori emlékek, amikor tökéletesre akart faragni, és sokat kikaptam, de már nem emlékszem miért. Sokáig haragot éreztem, aztán megbékéltem vele. A maga módján nagyon szeret engem, és a saját korlátai okozzák a szenvedését. Szerettem volna tanítani őt, megmutatni, hogy miben lehet fejlődni, de az nem működött. Rá kellett jönnöm, hogy a nevelés iránya nem fordítható meg. Örökre az ő gyámolításra szoruló gyermeke maradok, ezen nem tudok, és már nem is akarok változtatni. Tudom, hogy nagyon sok mindent neki köszönhetek. Nagyon sok tekintetben már korán át kellett nevelnem saját magam, mert érzetem, hogy nem megfelelő, vagy elavult az eszköztáram ahhoz az élethez, amit én élni szeretnék. Csendes megfigyelője voltam annak, hogyan csinálják azok, akiket jó példának tartottam. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy esélyt adtak az életre, és lehetőséget, hogy kibontakozhassak a magam által választott irányban.
- Urbánkó Regina
Soha véget nem érő folyamat. Rendszeresen rendet rakok, lomtalanítok, aktualizálok. Átvizsgálom a mondataimat, a gondolataimat, a szempontjaimat, szokásaimat, szerepeimet, a társaságokat, ahova tartozom, az embereket, akik körülvesznek, a könyveket, amiket olvasok, előfizetéseimet, a reggeli rutinomat, a napi programjaimat, mit csinálok, és mit nem csinálok, mindent, amit csak lehet. Hova tartok? Kell ez nekem? Hogy szolgál engem? Rámpakolódik a sok hasznavehetetlen lom, szemét, kacat. Nyomasztó érzés. Az önreflexió része a rendrakás. Felszabadít.
Poczik HajnalkaSvájcban az egyetem mellett 90 %-a a diákoknak dolgozik. Még genfi egyetem pszichológia szakára jártam, közben próbáltam elhelyezkedni egy olyan szegmensben, amiben sem tapasztalatom, sem képesítésem nem volt. Azt mondták lehetetlen. Jelentkeztem stage-ra, ami egy ingyenes munkát jelentett fél évig 80 %-ban, napi, 6 órában. Közben, hogy legyen valamennyi pénzem 50 %-ban egy étteremben kezdtem el dolgozni. Persze ott volt meg az egyetem is, éjjelente irtam a kötelező beadandókat. Tudtam, hogy mit akarok és oda ez a kemény út vezet. A stage után a posztra, amit szerettem volna még mindig azt mondták esélytelen. Soha nem hittem ezeknek az embereknek. 40 oktatási intézménynek írtam, 37 elutasító választ kaptam.A többiek nem is válaszoltak. Mit tettem ezután? Befűztem őket egy dossziéba és felhasználtam a levelekben szereplő neveket, hogy személyessebbé tegyem a leveleimet. Majd átfogalmazva úrja elküldtem őket. Kaptam egy darab igen választ. Nincs lehetetlen. Ha elakadtál a munka keresésben, gyere, beszéljünk.
- Poczik Hajnalka
Ahol űr keletkezik, hely, azt előbb vagy utóbb valaki vagy valami betölti. Olyan mint egy fekete lyuk gravitációs vonzása. Anyaként volt olyan, hogy nem álltam a helyembe az életem során és más állt oda. Majd én vele harcoltam. Parentifikált gyerekként megtapasztaltam milyen a saját anyukám anyukája lenni. Ma már a rendre törekszem. A családi rendszeremben is rend lett. A Hellinger féle családállítás második törvénye a hely törvényéről szól. A rendszerben minden egyes tagnak megvan a maga helye, pont ugyanúgy, mint a puzzle kirakós darabkái. Két irányból tekintünk az egyén helyére. Az egyik irány a függőleges, amely a szülő és a gyerek pozícióját határozza meg. A szülő mindig a Nagy, a gyerek pedig a Kicsi. A rend legtöbbször ebben az esetben akkor sérül, ha a gyerek a szülő helyére lép, aminek következtében nem tudja a saját életét élni. A horizontális irányban is rendnek kell lenni, ahol az egymással azonos generációs szinten lévők között vizsgáljuk a sorrendiséget. Itt az a törvény, hogy mindig az az első, aki előbb érkezett a rendszerbe. Ez a rend fel tud borulni a testvérek között is, de gyakoribb, amikor az egymás után következő párkapcsolatokban, házasságokban borul fel. Az első feleség mindig az első marad, és minden utána következő feleség neki köszönheti a helyét. Mi a családállítás? Családállítás, családfelállítás, Hellinger terápia, Hellinger módszer: A Hellinger féle családállítás olyan terápiás módszer, amely a spiritualitás és a pszichoterápia határterületén helyezkedik el. Megtalálhatóak benne a pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakció analízis és a családterápia elemei. A Hellinger módszer segítségével az egyes egyének problémáinak lehetséges generációkon átívelő okai, az emberi kapcsolatok és szociális rendszerek rejtett működési mintái, az egyénre gyakorolt hatásai válnak láthatóvá és megtapasztalhatóvá. Várlak szeretettel egyéni és csoportos állításaimon, ha úgy döntesz, hogy a helyedre lépnél. +36 30 733 0523
Dóka ViktorVolt a házasságomban egy kb. 3 éves időszak, amikor különösen erősen ragaszkodtam a feleségemhez. Ez az időszak tökéletesen egybecsengett azzal, amikor nem tudtam igazán, hogy merre tovább, vagy merre van az előre egyáltalán. Eleinte meggyőződésem volt, hogy jó helyen vagyok és jól csinálom, amit csinálok, de az eredmények csak rövid ideig jöttek, utána mintha egy csúszdán csúztam volna le, mindenem lenullázódott. A munkámban a sikerek egyre ritkábbá váltak, az összhangot a feleségemmel egyre kevésbé találtam, és eközben mégis az egyetlen, amire vágytam az volt, hogy vele töltsek idő, hogy kikapcsoljak, hogy feltöltődjek, hogy ráleljek magamra. Számára ez abszolút teher volt, valószínűleg úgy érezte, hogy még én is a gyermeke vagyok, aki el és kihasználja őt. Megélésem szerint ő nem értette, hogy a figyelmére van szükségem, attól függök, én pedig nem értettem, hogy ez semmire nem adna megoldást. Csak egyre több és több halogatást eredményezett részemről. Amikor magamhoz tértem, sem vele nem volt kapcsolat, sem normális bevételem nem volt, sem semmilyen örömöm a mindennapjaimban. A megoldást számomra az hozta meg, hogy elkezdtem kapcsolódni igazabb módon önmagamhoz. Elkezdtem merni ránézni arra, hogy amit én akarok, az milyen eredményt szül. Elkezdtem döntéseket hozni, apró döntéseket, amelyek először olyan nehezek voltak, mintha óriási köveket kellett volna görgetnem. Amint elkezdtem ezt a folyamatot, elkezdtem cselekedni, egyre inkább látszott az a rengeteg felhalmozott teher, amely attól lett teher, hogy én nem vállaltam felelősséget, és nem hoztam megfelelő döntéseket. Ezután ezeket a terheket, csak nem racionális döntések segítségével tudtam elkezdeni helyre tenni és felszámolni. Önmagamra kellett hallgatnom, miközben hittem abban, hogy van segítség. Hogy van kegyelem. Hogy van kegyelem számomra, egy nagyobb erő, mint az én tehetetlenségi erőm, a csüggedésem, a kudarcom. A kegyelemhez a már nem működő Viktort, és nem működő kapcsolatait fel kellett számolnom, le kellett ölnöm. Így végül azt tudom írni most neked, hogy a kapcsolatfüggésem szenvedései hozták a legtöbb olyan eseményt, válságot az életembe, amelyek mentén a rációm halálát elkezdhettem megélni, és ezzel megízlelni az Isteni vezettetést. Ezt gyakorlom most is, újra és újra, és újra.
Györkei MátéÚJRAKEZDÉS VIDÉKEN, TANYÁN: 2018-ban szerettem volna kilépni a városi életminőségből, és mindent újrakezdeni vidéken, egy tanyán. Önellátó gazdálkodás, házépítést, tanya-karbantartás, állattartás, növénytermesztés, konyhakert-művelés. Főképp természetvédelmi irányelvek szerint: Permakultúra, erdő-kert (ehető erdő), víz-megtartatás (pl. esővíz-gyűjtés), talaj-megőrzés (és javítás), komposzt-vécé, stb. Megfelelni minden kihívásnak, ugyanakkor szenvedni azon tényezők miatt, amelyekről SENKI nem beszélt nekem. Megtapasztaltam a tanyasi élet hátulütőit is. Rengeteg hibát elkövettem. Mind szakmai, mind emberi, mind kapcsolati téren. Tudok segíteni Neked, ha Te is vágyódsz a vidéki élet felé, hogy kicsit ügyesebben tudj vidékre költözni, mint ahogy én tettem. Tudok segíteni, ha Te már vidékre (tanyára) költöztél, és nehézségeid, gyötrelmeid, kétségeid vannak. Továbbá fontos tudtod, hogy én 2023-ban felhagytam a tanyasi létformával, ugyanakkor sikerrel integráltam a tapasztalataimat, megbékéltem, és már egy valóban ön-azonos elképzeléssel fordulok a jövőm felé. Tudok segíteni Neked is, ha szeretnél felhagyni a vidéki (tanyasi) élettel, és megnyugvást szeretnél lelni, valamint ha szeretnél megtalálni egy olyan életformát, amelynek része a természetközeliség, ugyanakkor része a városhoz való kapcsolódás is. Annyit szenvedtem ezekkel. Tényleg szívesen segítek, hogy Neked egy kicsit kevesebbet kelljen, mint amennyit feltétlenül muszáj.
- Györkei Máté
IDEGENNYELV-TANÍTÁS: Lehetsz Te is idegennyelv-tanár, ha szeretnél! Azt tapasztaltam, hogy az idegennyelv-tudás nagyon szépen hasznosítható magán-nyelvtanárként, ami akár egy nagyon sikeres egyéni vállalkozást is eredményezhet. Idegen nyelvet tanítani az egyik legkézenfekvőbb lehetőség bárki számára. Amennyiben gondoltál már arra, hogy Te magad is taníthatnád az általad beszélt idegen nyelvet, úgy nagyon szívesen megosztom Veled a saját tapasztalataimat. Én a semmiből építettem fel egy közel 20 éves karriert japán nyelvtanárként. Bizony az elején rengeteg nehézség volt. A beleállás halogatása. Anyagi nélkülözés. Imposztor-szindróma. Többszöri megújulás a szakmában. Váltások. Újrakezdések. Rengeteg kudarc, fájdalom, amin átmentem, és feloldottam magamban. Szívesen segítek! További információ rólam, mint nyelvtanárról: https://gyorkeimate.hu/japan-nyelv/
- Györkei Máté
GYENGE TEST, ÖNBIZALOMHIÁNY FÉRFIKÉNT: Egész gyermekkoromban mindig én álltam a tornasor végén. Mindig én voltam a legalacsonyabb az iskolában, a fiúk közül pedig mindig én voltam a leggyengébb. Különösebben ügyes sem voltam, így egyik sportban sem tudtam önbizalmat szerezni. Ezt untam meg kb. 18 évesen. Elkezdtem tornázni, edzeni. 20 évesen elkezdtem harcművészeteket tanulni, zéró tapasztalattal. 22 évesen elkezdtem lovagolni tanulni. Szépen lassan megerősödtem, és egyre ügyesebbnek is éreztem magam a különféle sportok, mozgásformák terén. Most itt állok 42 évesen. Nem vagyok tökéletesen egészséges, nem vagyok kigyúrva, és nem tudok helyből hátra-szaltózni. De van egy normál férfi fizikumom, képes vagyok megőrizni az egészségemet, van lehetőségem tenni önmagamért az edzéseket keresztül. És ezzel tudok önbizalmat nyerni. Amikor rosszkedvű vagyok, amikor érzelmileg kibillentem, amikor gyengének és tehetetlennek érzem magam, akkor segít a mozgás, ezt milliószor átéltem, megtapasztaltam. Mert harmonizál, megértést ad, visszahozza az erőmet, és stabilizál engem. Tudok segíteni, ha úgy érzed, megszólítottalak ezzel.