Anna Keresztes..És megtettem. Elváltam. Az akkor 1 és 3,5 éves kislányommal. Nagyon szépen hoztam a mintákat 29 éves koromig...megvolt a jó apa, a szerető férj, a társ...a baj az volt, hogy inkább "játszó"társ..."testvér". 9 év...felemésztett. Azt hittem fel kell adnom magam, hogy kell a kompromisszum a gyerekek miatt. Boldogtalan voltam és kezdtem belebetegedni. Főleg a gyerekek után...aztán léptem. Ennek már 5 éve...és nem bántam meg. Szeretem a volt férjemet, a gyermekeink Édesapját. A mai napig nagyon szoros a kötelék közöttünk, segítjük egymást. De az egy kalitka volt nekem. Benne voltam egy kalitkában, illetőleg a minták által meghatározott, tudattalan énem volt ott...ezért volt a boldogtalanság, magány...
3- AVAri Váradi
Elindultam egy úton, mely többször vitt út-elágazáshoz. Egy belekényelmesedett kapcsolatból léptem ki, mely most igazán ismeretlen terepre vitt. A gyász időszakát megéltem, átértékeltem az eddigi tapasztalataimat, felismertem sok hibámat. Egy darabig azzal álltattam magam, hogy jó egyedül, nincsenek problémák körülöttem, és mindent is meg tudok oldani önállóan. Ez így is van. Később arra is rájöttem, ha nincs kivel megosztani az élményeimet, sikereimet, az ágyamat, akkor fabatkát sem ér az egész. Haladok az önismeret útján, ami fantasztikus felismeréseket hoz az életembe. Haladok, de még közel sem vagyok ahhoz, amit szeretnék az életben megélni. Ehhez az úthoz szeretnék egy társat, akivel közösen döntünk a következő út-elágazàsnál, hogy merre haladjunk.
3 - NNikoletta
Üdvözlök Mindenkit! Köszönöm hogy itt lehetek, hatalmas segítséget jelent István minden videója! Hogy miért vagyok itt? Elérkezett az idő amikor a "királylány meghalt"... vagyis én! És velem együtt a párkapcsolatom is! 13 év együttélés után úgy döntöttem kiszállok! Az elmúlt 6 évben szinte lakótársakként voltunk jelen egymás életébe! Van egy 8 éves fiunk aki semmit nem vett észre ebből hiszen mi nem veszekedtünk ,mi nem haragudtunk ... egész egyszerűen csak elmúltunk. Nincs már semmi ami összeköt minket! Barátokká váltunk az évek alatt! Sem az intimitás sem a közös célok semmi nem volt már jelen nálunk! Dolgokért amiket meg akartunk valósítani azokért már csak én küzdöttem! Férfivá váltam mellette mert ő mindenben rám tamaszkodott.Nekem kellett helytállni azokban a dolgokban amikben általában a férfiak szoktak! Elfáradtam ebben...nem akarok férfi lenni! Nő akarok lenni! Igazán nő! Nem akarok egy felnőtt embert is a hátamon cipelni! Van egy gyermek is akiről gondoskodnom kell..Pont elég! Az anyagiakat is én teremtettem elő mert ő nem hajlandó változtatni a munkáján! Ezzel még nem is lenne baj mert megállok a lábamon! De mégsem így érzem helyesnek! (Bár most megköszönöm neki mert megtanultam egyedül megállni a lábamon) Aztán jött egy férfi aki kizökkentett abból a mindennapi rutinból amiben éltünk! És akkor rájöttem hogy lépnem kell! Mert látnak még engem! A férfiak még tudnak rám nézni úgy mint egy nőre! Én sajnos nem látom már magamban! Úgy érzem nem vagyok igazán nő! Elveszett ez a varázs! Újra meg kell találnom magam! És felépíteni lépésről - lépésre! Az a férfi aki jött az életembe őt nagyon rég ismertem! 53 éves (én 40)! Igazán közelről nem ismertük egymást csak egy helyen nőttünk fel így családilag is közel álltunk! De sohasem gondoltam hogy egy szép nap közünk lesz egymáshoz! Őszintén szólva ő 4 éve külön él a feleségétől. Elköltözött! 2 gyerek édesapja! Én voltam aki kezdeményezett! Elkezdtünk beszélgetni! Írogattunk! Nagyon örült a jöttömnek! Mert elmondása szerint ő is szeretett volna már nyitni felém de nem mert! Meg kijött a rutinból! Nem tudta hogy kezdje vagy mi van az én kapcsolatommal! De mivel én jelentkeztem ezzel megoldódott a dolog! Nagyon jó beszélgetések zajlottak éjjeleken át ... Pár nap után történt hogy leültünk a volt párommal hogy ezt lezárjuk! Meglepetésemre a legkisebb ellenállást sem mutatta! Egyetértett és azt mondta szerinte is így lesz a legjobb! De ő nem merte kimondani! Pedig ugyan azt érezte mint én! Magányosak voltunk! Itt éreztem igazán hogy nehéz lépés volt de ez volt a helyes döntés! Mindketten ugyan azt láttuk éreztük! Megnyugtató volt valahol hogy nem kell küzdeni az igazamért! Egész egyszerűen megbeszéltük és baráti hangulatban (ha van ilyen) külön folytatjuk az utunkat! A másik férfi aki közben a háttérben ott volt, vele találkozásig jutottunk! 2-szer! Mint egy randi! Aztán rájöttem hogy iszonyatosan sok velem a baj! Mert nem állok készen! Nem tudom hogy kezeljem őt! Nem tudom hogy kezeljem az érzéseimet! Egy nap azzal zárta le a történetet hogy sajnálja de nem szeretné a további találkozásokat mert bonyolult vagyok! Nem értettem! 1 hónapba telt mire megértettem mire is gondolt! Már tudom már látom! Nem vagyok kész egy kapcsolatra! Iszonyatosan nagy volt a ragaszkodás a kapaszkodás felé! Olyat tudott adni amit a kapcsolatomban nem kaptam meg! Nyilván nagyon akartam és ragaszkodtam! Persze hogy inkább taszítást váltottam ki! Ehhez kellettek István videói hogy rájöjjek hol is tartok! Mert ettől volt ez a görcsös akarás.. hogy nem vagyok kész! Messze nem! Fejvesztve menekült tőlem és ez teljesen nyilvánvaló most már! A helyzet viszont az hogy nehezebb megválni ettől a néhány héttől vele,mint a volt párommal való 13 évtől! Sajnos ezt még nem nagyon értem! Nem tudom miért de itt rekedtem meg! Nem tudom hogyan tovább! Nyilván a kapcsolatomat is rendezni kell magamban hisz mégiscsak a gyerekem apja! És itt volt a másik férfi aki pedig egy nagyon rossz időben jött az életembe és lépett is ki! Szóval az érzelmi zűrzavar az teljesen adott! Jelenleg a gyerekemre és magamra koncentrálok! Próbálom rendbe tenni az életem! Itt vagyok, és úgy érzem nagyon sokat adhatnak azok tapasztalatai akik itt vannak már! Itt felvázoltam a jelenlegi helyzetemet! Szeretnék még jönni további tapasztalat kártyákkal! Köszönöm ha elolvastad!
3 
Márkus GáborŐszintének lenni könnyebb, mint évekig keresgélni, ki hol és mivel rontotta el. A napokban részt vettem a férfikör beszélgetésen. 9 férfi, akik arról beszéltek, hogy most mi az az érzés ami bennük van, mi foglalkoztatja őket. Minden megszólalás után volt lehetőség kérdezni, vagy saját tapasztalatot megosztani, amennyiben úgy érzem hogy tudok kapcsolódni ahhoz amit mondtak. Egymás után beszéltek arról, hogy volt aki a bátyjával nem tudott dűlőre jutni, volt aki sok-sok próbálkozás után az összes családtagjával megszakította a kapcsolatot, és olyan is, aki nem értette miért keresik őt az ismerősei, mikor ő nem feltétlenül keresi az ő társaságukat. Ahogy hallgattam őket sorban, azt éreztem, hogy egyik mondandójához sem tudok kapcsolódni. Aztán rájöttem, hogy mennyire hálás vagyok, hogy az én életemben nincsenek ilyen kapcsolatok, és közben azon gondolkoztam, hogy mi a különbség nálam. Aztán rájöttem, és amikor már szinte mindenki elmondta a magáért, együttesen reflektáltam mindegyikre. Rájöttem, hogy a rokoni és főleg a baráti, de akár az üzleti kapcsolataimban minden egyes kommunikáció során, ha bármilyen kellemetlen helyzetet érzek, amint sikerül beazonosítanom magamban, ott és akkor beszélek róla. Mert ha nem teszem, és elviszem magammal, akkor napokig emésztgetném, és lehet hogy nem lesz következő alkalom, hogy tisztázzuk, vagy a következő alkalomra már az előző eset is rányomja a bélyegét. Ugrasszuk ki a nyulat a bokorból, és amíg nem derül ki, hogy mi a probléma valódi oka, addig nem hagyom magam. Őszintén elmondom, hogy ez mit váltott ki belőlem, miért érzem rosszul magam benne, és akkor vagyok a legboldogabb, ha azt látom a másikon hogy végre ő is elmondhatja, hogy mi feszíti, és nem kell tovább jópofiznia, terelnie, szerepeket futtatnia. Ilyenkor egy csapásra leegyszerűsödik a kommunikáció, nincsenek fölösleges körök. Eleinte odafigyelés kellett, hogy felismerjem és meg tudjam fogalmazni ami bánt, majd pedig bátorság, hogy őszintén el merjem mondani. Legrosszabb esetben megsértődik, de ha nem beszélem meg vele, akkor is ez történne. Legjobb esetben meg megtanuljuk mindketten, mennyit ér az őszinteség.
3- Barbara Mitter
Az ebbéli tapasztalatom rövid, de hátha már a leírásával segíthetek valakinek. Évekig küzdöttem a pályaválasztás nehézségeivel. Rengeteg dolgot kipróbáltam, de egyikben sem éreztem magam igazán teljesnek, önmagamnak. Talán az előző munkahelyem volt a valaha volt legrosszabb választásom. Viszont kényelmes volt, langyos, meleg, biztonságos, mind anyagilag, mind kiszámíthatóságában. Innen volt a legnehezebb szabadulnom, hiába utáltam az egész ottani rendszert. Majd 35 évesen rheumatoid arthritist diagnosztizáltak nálam. Rettenetesen megijedtem, addigra már nagyon fájtak a talpaim, a derekam. Rövidre zárva a sztorit. Felmondtam. Az autoimmun betegségnek címkézett valami pedig nyom nélkül eltűnt. Meg voltam rekedve egy számomra méltatlan helyzetben. Utáltam, de nem tudtam lépni. Nem tudtam, merre tovább, hogyan, hova. A szervezetem lekövette a "mozdulatlanságot", megrekedtséget. Minden reggel fájt "felkelnem" és bemennem az utált munkahelyre, a lábam sem tudott fájdalom nélkül "lépni" hát. Aztán egycsapásra elmúlt minden tünet. Már akkor, amikor eldöntöttem, hogy felmondok. Ne várd meg a diagnózist! <3
3 
Anett SzincsákKétszer hozzá menni ugyanahhoz a férfihoz... Igen, előfordul és nem bántam meg. De vannak tanulságok, mint mindig! Először ő akart válni, aztán meg én. Abszolút önismeret nélküli hiánypótló kapcsolatban éltünk a biztonság illúziójában. Mi lett belőle? Társas magány, barátság. A fiatalon vállalt, házastársi, szülői szerződést mindketten teljesítettük, de az élet többről kell szóljon. Mindig én hittem jobban az álmokban, a lehetetlenben, a CSODÁKBAN és a tisztesség azt kívánta, hogy nekem kellett meghozni a mindenki boldogulását remélhetőleg meghozó döntő lépést. A döntést meghozni volt talán a legnehezebb, mert állandó bűntudat gyötört, hogy tönkreteszek valamit, ami nem rossz, de jónak sem nevezhető. A másik a kétség, mely minden bizonytalan pillanatban rám tört. Jól döntök vagy a vesztembe rohanok? Több hónapos lelki vívódás, magányos, kétségbeesett és álmatlan éjszakák után mostmár képes vagyok ezt, itt és most leírni és talán másoknak is megerősítést adni, hogy milyen mélységeken át vezetett az út a jelenlegi önmagamhoz. Élek és a fájdalmak és kihívások az élet részei! Két mondat szokott segíteni, ha elfelejteném, hogy az általam választott önazonos út nem mindig habos torta: 1. Hagyni kell az időnek is időt! 2. Itt és most minden rendben van, biztonságban vagyok! Remélem tudtam segíteni vagy valami kis inspirációt adni, mert "a holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba". Anne a zöld oromból... ☺️
3- Barbara Mitter
Viszonylag hamar ébredtem a minták által meghatározott életből. Annál tovább tartott Amazon/Istennő korszakom. Nem voltam rest bármit és mindent is kipróbálni. Aki kellett, azt megszereztem, az ujjaim köré csavartam, hazavittem. Bármilyen nemzet "gyermekét". Miközben valójában mindig is a szerelmet, az igaz társat kerestem. Benéztem érte minden bokorba. Kipróbáltam valamennyi férfitípust. Sorban ettem őket reggelire. Persze volt, aki rajtam fogott ki. 30 évesen aztán erősen traumatizált az egyik nagyszabású kaland. Néztem magam kívülről és borzasztó volt a látvány. Akkor ott megfogadtam, hogy ennek vége. Sem gyenge hódolókra nincs többé szükségem, sem a szekszi, érzelmileg elérhetetlen vadkanokra. Megcsömörlöttem. Meghalt és egyben megszületett bennem ott és akkor valami. Egy életre jóllaktam a pasikkal. Nem volt több kaland. Rá pár hónapra megismertem a Társam.
3 
Morgós BenceHalogattam, ráfanyalodtam, élveztem, utáltam → Fiatalként mindig úgy voltam vele, majd egyszer, ha megkomolyodok. Aztán szóltak, hogy itt az idő, most vagy soha. Akkor gyorsan megkomolyodtam. Házasság, gyerek, közös ingatlan pár hónap alatt, all-in. Volt benne sok jó, sok kihívás, sok öröm és fájdalom. Szívesen mesélek róla.
3
Szintia Sárkány3 kislány 4 év alatt és nincsenek ikrek. Elképesztően nehéz volt az eleje! Traumatikus szülésélménnyel a harmadik szülésem után, kemény egy év padlón levés hozta meg bennem a "Változtatni akarok" erőt! Letettem a cigit, feldolgoztam csoportban a szülésélményemet, egy éves önismereti csoportba köteleződtem el(azóta folyton önismeretbe járok, bár ez nagyon nehéz is) és a legfontosabb: megtettem egy nulladik lépést a pályamódosítás felé. Tanítóként azt fontolgattam dobom a kukába a diplomáim és újra egyetemre megyek és megcsinálom az alapképzést szülésznői szakon, majd bába leszek és bábapraxist nyitok, hogy majd lehessen a lányaimnak is meg a vajdasági nőknek méltón szülni és a gyermekeiknek pedig méltón megszületni. Ez a bizonyos nulladik lépés egy dúlaképzés volt, amely az asszonytársi segítő szerepre készített fel. Itt hozott össze a sors azokkal a nőkkel, akikkel most éppen Waldorf intézményeket alapítunk. Mégsem ment a kukába a diplomám, inkább kiegészítettem még eggyel, még 3 évet tanultam, hogy Waldorf osztálytanító lehessek. 2024 szeptembrében kezdtem el a munkát az elsőseimmel. Nagyon szeretem amit csinálok, de azt is tudom, hogy a 20 éves tervben benne van a bábaság. Gyereknevelés témát választottam azért, mert rengeteget segített a hétköznapok könnyebb, egészségesebb és gyermekközpontúbb megélésében az, hogy egyszerűsítettem a gyerekek környezetét(nagyon kevés játékot hagytam meg a szobájukban és azok is inkább nyílt végűek), mindennapi tényleges ritmusát(ugyanúgy indulnak a reggelek, megvan mindennek a sorrendje amihez mindig tartjuk magunkat ezért végre nem kell könyörögni, hanem szépen megy minden a maga rendje szerint) és leszoktattam őket a képernyőzésről(ezért tudnak végre figyelni arra amit mondok nekik és sokkal, de sokkal nyugodtabbak)! Bár még így is van sok nehézség, inkább az én fáradtságomból kifolyólag, de klasszisokkal könnyebb így az élet, hogy tudom mi jó nekik és mi nem(csak a társadalom akarja elhitetni velem) innentől kezdve tudok felelőségteljes és biztonságérzetet adó szülő lenni nekik. Fontolgatok valami szülők iskolája dolgot, amivel lehetne segíteni azoknak, akiknek még mindig nagyon nehéz a szülőség, de keresem hozzá a megfelelő társakat.
3- Morgós Bence
Karrier, vállalati politika, helyezkedés → Megtapasztaltam, mi az amivel sikeres tudsz lenni egy multiban. Mi az amit soha ne csinálj. Hogyan nem segít a túlórázás. Miért nem érdemes mások problémait megoldani. Hogyan érdemes mégis. Tanultam szövetségekről, kötöttem barátságokat, szereztem ellenségeket. Léptettek elő, fokoztak le, rúgtak ki. Vezettem embereket, projekteket, terveztem folyamatokat. Több mint húsz éve tanulom hogyan kell haladni egy munkahelyi környezetben.
3