Azt lehet mondani viszonylag hamar ráeszméltem, hogy a hasonló elvárásokon alapú házaságom a végéhez közeledik. Ha őszinte akarok lenni, a megismeredéskor is már zúgolódott egy belső hangocska, hogy nem jó az irány. 29 évesen azonban voltam olyan önző és családra vágyó állapotban, hogy a biztonságos jövőkép reménye elnyomta bennem az ellenérzéseket. Valójában sosem lelkesítetett kellő mértékben, de ugyanígy igaz az is hogy én sem tudtam jól szeretni senkit akkoriban, vagy épp azt hogy mik is a valós vágyaim. Aztán 4 év közös út után egyre feszítőbbé vált számomra a keretezettség. A lelkem haldoklott. Nem találtam az utat a férjemhez és már nem is akartam. A beszélgetések elcsökevényesedése és más múltbéli férfival a lelki kötelék felélesztése elbizonytalanított a házasságom életképességét illetően. Az átbillentő élmény sorszerű időzítéssel érkezett Joós István videói formájában. A folyamat azonban nehéznek ígérkezett, mert értetlenség fogadta az megreformált énemet és ellenséges érzület. Az első hónapokban talán én is túl kemény voltam és határozott a kommunikáció során. Aztán a békesség érdekében belső igényem lett hogy önmagam sokkal szelidebb, szereteteljesebb, nagyvonalúbb verzióját adjam. Sokkal jobban is esett, tehát nem volt mesterkélt. Az önmunka eredményeként a másik oldalon is enyhülés következett be és a válás után félévvel baráti jellegűvé lenyegült át a kapcsolatunk.
Születésem óta valamit mindig vezettem → Talán a fizikai adottságaim miatt (magas vagyok) is, de biztos nem kizárólag, valahogy mindig rám fordulnak a tekintetek egy csoportban. Mondjam meg, adjak irány, irányítsak, mediáljak. Soha nem bírtam tétlenül nézni ha valami nem működött. Mindig megpróbáltam úgy terelni a dolgokat, hogy a legtöbb érintettnek legyen összességében a legjobb. hogy elérjük a célt, hogy sikeresek legyünk együtt. Sokat tanultam a szolgálatkész vezetői munkáról (Servant Leadership), építettem vezetői közösséget is. Fejlesztettem más vezetőket, mentoráltam, tréningeztem, coaching-oltam. Facilitáltam eseményeket, mediáltam konfliktusokat. Vezettem csapatot, projektet, szervezetet. Voltam cégtulajdonos, tanácsadó, vezetett dolgozó és lelkes aktivista. Jó eséllyel a te élethelyzetedhez is lehet hasznos meglátásom e téren. Szívesen megosztom.
13 éve lettem először édesanya, majd utána még kétszer adatott meg ugyanez a élmény. Sokat jelentett számomra, hogy a szerelemem, az akkori férjem a gyermekeim édesapja. Sosem gondoltam volna, hogy valaha elvált szülőként kell majd helyt állnom. Nehezem emésztem meg ezt a helyzetet, mert nehézkes köztünk a kommunikáció és az együttműködés, és ez megsínyli a gyerekeket is és engem is. Azonban a gyermekeimmel a kapcsolatom megerősödött, ami erőt ad a folytatáshoz. Megerősödött a nőiségem ezen a téren, nyugodtabb, figyelmesebb anya lettem, amiből sokat tudok töltekezni. Ezen kérdésekben szívesen támasztalak. De, megoldatlan számomra a szülőtársi működés, ennek a mikéntjét nehezen találom. Etéren pedig szívesen támaszkodnék. Szeretettel várom a megkeresésed, akár támaszkodnál a tapasztalataimra, akár támasztanál engem a hiányomban.
Hogy mit vihet rá arra, hogy alapvető értékrendünknek, erkölcsi normáinknak, hitünknek ellenére szeretői viszonyba keveredjünk? Egyet biztosan tudok, nem más ellen, hanem valakiért tesszük: magunk miatt. A szeretői viszony nagyon sokrétű, sok aspektusa, sok közvetlen és közvetett hatása van az életünkre, személyiségünkre, egyszerre túl komplex és végtelenül egyszerű.
Mélyen traumatizált gyerekkorból a lázadáson, utálaton, haragon, elhagyáson, sérelmeken, hibáztatáson és mindezek feldolgozásán keresztül vezetett a 25 éves gyötrelmes utam az elfogadásba, a mély megértésbe a korán elvált szüleim felé. Legfőképp Édesanyám irányába, hiszen óriási utat járt be a kapcsolatunk. Kissé tragikus a családi múltunk, de az elmúlt években mégis lett egy kisimultsága, könnyedsége és szépsége a történetünknek. A korábbi nagy távolságtartásom után manapság már sokszor ott tudok lenni nekik szeretettel. Ez talán időnként kicsit olyan érzés, mint amikor gyerekként szüleid szülője leszel, de megtartott keretek között, egészséges határokat húzva. Köszönök nekik mindent! Többek közt a rengeteg szenvedést, mert ma így tudok békében lenni velük, a szívemben is...
Nagyon sok év után jöttem rá, hogy minden problémám abból fakad, hogy nem értékelem magam eléggé és nem merem felvállalni önmagam igazán. Nem választom magam és nem választom azt, ami autentikus lenne számomra. Már egy ideje dolgozom rajta, de ez egy lassú folyamat, és mindig újabb és újabb szinteket fedezek fel, ahol még erősödnöm kell. A korszakomnak (amazon) megfelelően is ez a feladatom, így jelenleg ez a központi téma az önismeretemben.
Igazi királylány voltam a mi gyönyörű palotánkban, és hittem, hogy boldogan élünk míg meg nem halunk. Haladtunk, fejlődtünk, két csodálatos gyerekünkkel teljesnek éltem meg az életem. Aztán kezdett valami változni... Először csak csendesen, észrevétlenül, majd hangosabban, fájóbban. Tudtam én, hogy valami nem jó, nem vagyunk már boldogok, de bíztam abban, hogy megoldjuk, bíztam magunkban, hogy ezen is túljutunk. És akkor döbbenetesen váratlanul ért a felismerés, hogy a férjem már nem ezen az úton jár. Mást választott. Én mondtam ki, hogy el akarok válni, de azt éreztem belehalok. Azt ezt követő időszakban úgy éltem az életem, minta már meghaltam volna. Nem tudom hogyan vittem végig a mindennapokat, hogyan tudtam elköltözni, egyedül új életet kezdeni. Mindezt úgy, hogy közben a maradék méltóságomat megőrizve, emberséggel, tisztelettel vittük végig a válást, és a mai napig jó kapcsolatban vagyunk. Rengeteget sírtam, sajnáltam magam, szörnyen nehéz volt a mintákat elengednem, harcoltam ellene, küzdöttem, mert én a régi életemet akartam vissza. És egy ponton megváltozott minden. Azt vettem észre, hogy már nem akarok visszamenni, hogy élvezem a szabadságom, azt teszem amit én akarok, úgy ahogy én akarom. Ráadásul a lányaimmal a kapcsolatom gyökeresen megváltozott. Soha ilyen közel nem voltunk egymáshoz, kapcsolódni tudtam velük. Mertem megmutatni nekik a gyengeségemet, sebezhetőségemet, és nekik is megengedtem ugyanezt. Hitelessé váltam.. Ma már bátrabban megélem a mélységeket, és szárnyalok a magasban is. Ha szeretnél egy támogató beszélgetést, örömmel segítek.
El tudod képzelni azt a szituációt, hogy egy személyi bankárt tanítok be, pénzügyi termék értékesítésére és az ügyféllel a gyermeke borostyán nyakláncáról beszélgetek? Nyugtalan volt a gyerek és javasoltam, hogy tisztítsuk meg az ásványokat. Megtettem és a gyerek nyugodtan ücsörgött. Nagyon hálás volt, én pedig örültem, hogy segíthettem. Kijöttünk az ügyféltől és eldöntöttem, hogy felmondok. Nem beszéltünk a pénzügyekről, de én nagyon sikeresnek éltem meg a találkozást :) Nem volt félre tett pénzem, hogy egy új vállalkozást tudjak indítani. Éreztem, hogy már nem a helyemen vagyok. Nem alakult az új, amíg benne voltam a régiben. Ezért felmondtam. Pénzem nem volt, de hitem igen. Egy hónapon belül megalakult az Andara ásványszalon és ásványokkal, valamint ásványterápiás meditációkkal kezdtem el foglalkozni. A pénzügyi munka mellett hobbynak gondoltam, hogy falom a tudást. Önismeret, kristályok, meditációk. Imádat. Végül ez az imádat lett a munkám! Nagyon hálás vagyok, hogy szabadnak érzem magam, önálónak és azzal foglalkozok amivel szeretek, olyan emberekkel akikkel élmény együtt dolgozni. Később egyéni és csoport terápiás módszerekben is képződtem. Amikor a kliensem átél egy érzést, legyen az öröm, harag, olyankor önazonos és nekem ez pszichés öröm. Mert abban segíthetek, hogy önmaga lehet. És minden, ami benne van, az lehet, ítéletmentesen. Az emberek gyönyörűek, amikor önmaguk és átélik az érzéseiket.
#nőiség megélése; önfelvállalás „Kislányom, csipkedd meg az arcodat, harapdáld meg a szádat, olyan fehér a bőröd, azt hiszik, vérszegény vagy! Állj vigyázzban, hadd nézzem a lábadat! Boka, térd összezár! Jól van, nem vagy görbelábú! Szegény kislányom, az a plötty hajad, nem áll sehogy! Nézz rám: szegénykém, azok a csúnya szeplőid ne lennének…” Szeretett az anyukám, ő nem úgy értette, csak… hát, mégis… Önbizalmam a béka feneke alatt volt, gondolhatjátok. Nagyon visszahúzódó kislány voltam. Gondoltam, hogy én aztán örülök, ha majd valaki rám néz. Hát, ha már szép nem, de okos még attól lehetek. Kompenzáltam: tanultam sokat, szorgalmasan, kitartóan. Mivel azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó és eleve hátránnyal indulok az életben, ezért mindig kő keményen dolgoztam, beleadtam anyait - apait bármiről legyen is szó. Tudtam, hogy nekem túl kell teljesítenem. Meg akartam felelni másoknak, cserében nem volt elvárásom másokkal szemben. Tökéletesen akartam csinálni, amibe belefogtam. Meg akartam mutatni, hogy én is itt vagyok a világon, én is érdemes vagyok arra, ami másoknak jár. Minden jó volt úgy, ahogy másoktól kaptam, miközben én meg erőn felül akartam viszonozni: munkában, barátságban, szerelemben egyaránt. Az első komolyabb férfihez gondolkodás nélkül feleségül mentem. Sokáig a tenyerén hordott, és megélhettem vele azt, hogy én jó vagyok, hogy én tudok pont elég lenni valakinek. Sokat segített elindulni a nővé válásom útján. Majd hirtelen vége lett a házasságunknak, és én cserben hagyva a földre kerültem. Egyszerre kellett emberként és nőként is újra felépítenem magam. Ismerkedni kezdtem, először bátortalanul, majd egyre jobban belejöttem. Felfedeztem a bennem rejlő NŐT. A NŐT, - akinek járása légiesen könnyed - aki beragyogja a teret - aki egy hegyet is félreállít az útból - akinek az átélt gyönyörtől kicsordul a könny a szeméből - akinek lesik minden kívánságát - aki a társaság középpontja tud lenni Sikerült eljutnom oda, hogy kéretlenül érkeztek a megerősítések férfiaktól, nőktől egyaránt. Találkoztam olyan gyermekkori titkos hódolómmal, aki elárulta sok év távlatában, hogy szerelmes volt abba a szeplős, szőke, selymes hajú kislányba. Senkinek nem merte elmondani, mert nem merte az érzéseit felvállalni. Jól tette, én is voltam olyan félénk, hogy visszautasítottam volna. Viszont a gyermeki énem egy része most meggyógyult általa. A nővé váláson lehet dolgozni, és megéri dolgozni rajta. Sok segítséget tudok ahhoz nyújtani, hogy ebben gyorsan tudj fejlődni. Viszont nekem is van még e téren teendőm: még mindig nem merek a valódi értékességemnek megfelelően választani, dönteni, cselekedni.
Megvan az amikor rádég a kabát? Nehezedre esik elengedni a hatalmat? Az egyik legnagyobb kegyben az után részesültem amikor átadtam a Kendo klubbom vezetését a tanítványaimnak. Megkaptam a lehetőséget, hogy felfedezzem, hogyan használjam a Kendo-t mások segítésére. Már csak a munkát kellett beletenni... és idővel a világ visszajelez, 2023 ban abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy felkértek a Magyar Kendo Vendo válogatott mentális coach szerepkörére.