Tapasztalatok

Szűcs Sándor

Magamtól választottam a hittan órákat gyerekként, mindenféle családi nyomás nélkül, mert fontos volt számomra a hit. 14 évesen lekonfirmáltam a református egyház keretein belül. Ezután szinte egyből elindultam a tékozló fiú útján és teljesen kiábrándultam az egyházból. Elhagytam Istent, mert becsapott az egyház. Megjártam a poklot, majd szépen lassan a spiritualitás útján újra megtaláltam a hitem. Nehéz volt kimondani azt, hogy Isten, mert megtört benne a bizalmam. Hittem a nagyobban, de nem volt vele igazi kapcsolatom. Majd jött 2025 és valami megváltozott. Újra látok és bízok, de nem az egyházban, vagy a keretekben. A bizalmam az Isten által mutatott útban van, ami az igazság köveivel van kijelölve.

Sheila Boateng

Huhuhuh. Meleg sztori. Röviden: szia - jaj de jó a vibe - spricc - kurva vagy - szia Bevezetés: Facebookon bejelöl egy pasi. Ráírok: miben segíthetek? Elmondja, hogy csak szimpi voltam és ismerkedne. Kialakul egy beszélgetés, tök őszinte, tudatos megnyilvánulások. I like it. Beszéljünk telefonon. Ok. Beszélünk. Fullos vibe, agyas viccelődéssel teli, de mégis meaningful - my favourite. Tárgyalás - all in: Beszéljünk videóval. Ok. Hú de tetszem neki, ő találkozni akar, mikor indulhat és hova. Ő el se tudja mondani, mennyire tetszik neki az őszinteségem. (Hogy nem ígérek semmit és jelenleg nem szeretnék címkét tenni semmit, mert még keresem magam és igazán szeretném látni azt, akielvel ismerkedem, nem pedig belenyomni őt egy pogácsaformába, akármilyen is ő.) Figyu, észrevettem, hogy mintha feszültebb lennél videón, mint telefonon. Igen, mert izgató vagy számomra és vissza kell fognom ennek a kifejezését, nehogy elijesszelek. És mi van, ha nem fogod vissza? Ja jó. Hú de tetszik a melled, megfognád? Persze. Ha gondolod, utána letehetjük, hogy nyugiban elintézd, amit szeretnél. Nem kell, már megtörtént. Oh. Konfliktus: Hú de jó, hogy ilyen szabad vagy. Én is boldogabb vagyok így. Sheila, voltál már nővel? Igazán még nem, de nemsokára tervezek swinger klubba menni, hátha ott lesz ilyen élményem. Majd meglátom, hív-e. Úristen, ez red flag, ne menj oda. Miért? Hogy mehetnél oda, ha ismerkedsz valakivel? Az tiszteletlenség. Az nekem nem fér bele. Nem akarok jelzőt használni rád, de ez rossz ötlet. Értem, tökre köszönöm, hogy kifejezted az őszinte véleményed erről. Ahogy mondtam, én nem ígérek most egy férfinak sem semmit. Mindenki eldöntheti, mi fér bele neki. Szerintem ez nem katasztrófa, hogy két ember két módon közelíti meg a dolgokat és így másfelé visz az útjuk. De igen, mert most mondom, hogy nekem ez nem fér bele az értékrendembe. Értem, ezért jó, hogy ezt már most megbeszéltük. És ekkor jött a shame-elés és a tanácsadás, hogy így sosem lesz komoly párkapcsolatom. Ezt egy férfi sem fogja elviselni. Ez nem egy normális dolog. Az ő álláspontja nem egy álláspont, hanem a jó módja a kapcsolódásnak. Én egész eddig megvezettem őt, mert egy intelligens, vonzó nő képét mutattam neki. Alright, én azért örülök, hogy beszéltünk és sok sikert kívánok neked. Konklúzió: Mikor letettem, egy enyhe remegést éreztem a hasamban. Azt hiszem, az egész életes kondícionálás remegett bennem, hogy aki ezt vagy azt csinálja, az kurva. De az agyammal tudtam, hogy jól cselekedtem. A régi Sheila elkezdett volna mentegetőzni. Megpróbálta volna megváltoztatni a véleményét. Kikérte volna magának. Megsértődött volna. De mégis beadta volna a derekát, azzal, hogy továbbra is benne marad a beszélgetésben, ismerkedésben és visszafogja a vágyait, kíváncsiságát. A mostani Sheila örül, hogy így alakult. Azért, mert kiderült, hogy ez a férfi rossz ember? Nem. Azért, mert kiderült, hogy mindketten jó emberek vagyunk és próbálunk navigálni az életben a legjobb tudásunk szerint, és ez most más utakat jelent. A remegés elmúlt pár percen belül. Sőt, átalakult egy magamat elismerő váll-tappingbe, mert felvállaltam magam és ebben nem rázott meg más véleménye. Mert nem engedtem magam manipulálni. Mert a végén is tudtam vele szeretetteljesen beszélni. Mert továbbra is szeretem magam és jó kedvem van. Ez valamikor elképzelhetetlen lett volna, most valóság. Ezúton is köszönet a pszichológusomnak és a mentoromnak, Anitának, illetve Istvánnak a tudásáért!

Szabó Olivér

Mindig nehezemre esett az alkalmazotti lét. Egyszerűen az, hogy egy helyen nap mint nap, ugyanazt csinálni, zéró kreativitással nagyon nem az erősségem. És a környezetembe lévők, akik Alkalmazotti létben vannak, mondják: " le kell nyelni" , "meg kell húnyászkodni" ,és én csak nézek, hogy ez most komoly? Tényleg ennyire elkótya-vetyélni az Életet? Ezért születtünk, hogy egy rabságban egy hamis rendszert szolgálva éljünk? Nyilvánvaló, hogy ezért nem tudtam megmaradni nagyon 3 hónapnál tovább egy munkahelyen sem, de ugyanakkor frusztrál is a dolog, hogy nem vagyok ennyire kitartó?! Az önmagam megfejlődése, igaz kibontakoztatása, és az ügyemért dolgozva a célom.

Pallér Zsuzsanna

Az én megélésem szerint: valahányszor a párommal mind a ketten teljesen elköteleződtünk amellett, hogy a kapcsolatunkat rendbe hozzuk, akkor valóban helyreállt az egyensúly. Amikor bármelyikünk vonakodott ettől és inkább a sértettséget őrizgettük, ez még segítséggel sem volt lehetséges. Nagyon sokat jelentett az is, ha csak az egyikünk figyelt jobban. A kapcsolat olyan számomra, mint a társastánc. Ha nincs egy ritmus, ha mindkét fél vezetni akar, abból ütközés lesz. Én sokat ütköztem, sokat tanultam és ebből kifolyólag sokat is javítgattam a kapcsolataimat, míg rá nem jöttem, hogy a probléma abból indul ki, hogy nem igazán van rendben a nőként való működésem. A kapott, ellesett minták, a társadalmi zavaros nézetek érezhetően nem segítettek. A kapcsolataim javulásához a nőiességemmel való kapcsolaton és az önkifejezés különböző formáin keresztül vezetett az út.

Kinga Máté

20 éve dolgozom nagyvállalati/multi környezetben, ráadasul IT szektor különböző iparágaiban NŐ-ként :) Vidéki és határon túli "kislány"-ként kezdtem, de valahogy mindig tudtam, hogy merre tartok és a munkát is beletettem. Semmiféle sztereotípia nem érdekelt és nem állított meg, nem követtem más útját, a sajátomat jártam. Nem a célt láttam, hanem az irányt éreztem és azt követtem és követem a mai napig. Ha nőként ilyen téren nehézséged, elakadásod van, bátran keress, beszélgessünk.

Agee

Sokan kérdezi(te)k, honnan lehet erőt, magabiztosságot gyűjteni? Egyszerű: bátorságból. Én onnan gyűjtöttem erőt, ahol a legmélyebb félelmeim voltak. Ebben az a kihívás, hogy ha félsz, inkább az ellenkező irány a biztonságos. De a biztonság pocsolyaszagú, ingerszegény. Ott nem történik semmi. Az Élet a komfortzónán kívül van. Lépj ki bátran! Félelmetes, de izgalmas dolgok vannak mögötte. És az út végén önmagad vàr.

Gyöngyvér dr. Tamás-Kovács

Két jogi diplomával kb 10 évi főleg közszférában való foglalkoztatás után a műszaki vonal felé mozdultam az információbiztonságba fektetett erőfeszítésekkel. Nem jött egyből a sok pénz, sokáig a főállásom mellett tanultam és vállaltam a kezdeti megbízásokat, vállalkozóként kellett saját kockázatomra csinálnom és mentoráltak üzletileg az első évben.

Urbánkó Regina

Már gyerekkoromban sok mindent nem értettem, miért így csinálják a szüleim, miért nem úgy. Kamaszként már határozottan tudtam, hogy én nem így fogok élni, azt persze nem tudtam, hogyan fogom megvalósítani. A szüleim szerettek, a lehetőségeikhez, korlátaikhoz képest mindent megtettek értem és két testvéremért. 14 évesen a továbbtanuláskor kiderült, hogy nagyon különbözik a jövőképünk. Szüleim rádöbbentek, hogy én nem leszek szakmunkás, gimnáziumba akartam menni. Világossá vált, hogy ettől kezdve a magam útját kell járnom, ez a terep már idegen nekik, a támogatásuk korlátozott. Az olló elkezdett kinyílni közöttünk, és az évek folyamán egyre szélesebbre nyílt, egyre kevesebb témában értettük meg egymást. Az új környezetben éreztem, hogy nem tudok boldogulni, ha nem változtatok az elvek, a gondolkodásmód jelentős részén, amit belém neveltek. Leltáraztam folyamatosan, mi az, ami működik, és mi az, ami életképtelenné tesz a világban, amit magam elé képzeltem. Nagyon határozott elképzeléseim, konkrét céljaim voltak a jövőmet illetően, amit egy postit-re felírva az íróasztalom fiókjába ragasztottam. Minden nap, amikor leültem tanulni, ránéztem a sárga cédulára, és rögtön tudtam, hogy miért csinálom. Diplomákat, nyelvvizsgákat szereztem a családunk történelmében először. Első férjemet a gimnáziumi évek alatt ismertem meg. A kapcsolatunk 13 év után ért véget, egy gyerekkel maradtam egyedül. Nagyon sokat tanultam a kapcsolatunkból. Láttam, hogy képes vagyok tartósan elkötelezni magam, de közben kiderült, hogy a céljaink hosszú távon nem egyeztek. Megdőlt bennem az eredeti tervem, hogy az életemet a férjemmel fogom leélni. Kerestem magam, ki is vagyok valójában? Hét évet töltöttem egyedül, a karrierem építésével foglalkoztam, megteremtettem az anyagi biztonságot, jólétet számunkra, megerősödtem magamban, nem féltem egyedül lenni. Sőt, rájöttem, hogy egyedül én tudom magamnak megadni minden téren a biztonságot. Keményen dolgoztam, munkabérből vagyont építettem. Eleinte nem kerestem társat, csak felfedeztem, hogy milyen is lehet a férfi minőség. Megélve mindent, amit a képzeletem diktált, idővel konszolidált keretek közé akartam terelni az életemet, tartósan családban gondolkodtam. A párkeresésemet az vezérelte, hogy találjak egy egyenrangú társat, aki hozzátesz az életemhez, minden téren. Nem „ingyen” vártam el, azt tudtam, hogy én értékes tartalommal töltöm meg a mérleg másik serpenyőjét. Második férjem nagyon kemény tanulási folyamatot indított el bennem. Megismerkedésünket követően 11 hónap múlva már a felesége voltam. Mintha gyorsvonatra szálltam volna fel, úgy zajlottak az események. Mindketten megéltünk sok szenvedést a magunk módján. Nagyon sokat dolgoztam magamon, hogy társ tudjak maradni ebben a kapcsolatban, nagyon sokat változtam a kommunikáció, a konfliktuskezelés területén. Megtanultam nem panaszkodni. Tudom, hogyan veszítjük el magunk előtt a hitelességünket, és ezáltal hogyan tudunk kibillenni az egyensúlyunkból. Tartósan csak az értékrendünkkel azonos életet tudjuk élni. Értem, hogy mi emberek belső motivációnkat, életutunkat, felfogásunkat tekintve mennyire eltérőek tudunk lenni. Sokat dolgoztam azon, hogy ne ítélkezzek mások felett, elfogadjam, hogy mindenki Isten gyermeke, és egyformán fontos céllal van a világon. Szüleimet először tanítani próbáltam, nevelni, haragudtam, amiért ellenálltak. Később megértettem, hogy ez nem feladatom, elfogadtam őket önnön valójukban, és képes vagyok hálát is érezni feléjük.

Danók Dániel

Türelem. Nagyon sok türelem. Ha nincs az sem baj, de én nem tudok másképp haladni. Nem tudom sürgetni. Milliméterről milliméterre. Hiába gondoltam magamról, hogy nekem nem kell mindent bejárni, mert különlegesebb vagyok annál... De. Be kell járni az összes pontot és amiket a legjobban meg tudtam magyarázni a 12 pont közül, eddig azokkal volt a legtöbb dolgom. Nincs varázspálca vagy varázspor, amivel egyből a végére lehet jutni és minden rendeződik. Rendezni kell. Vagyis nem kell, csak lehet, de ha nem rendeztem, akkor nem rendeződött magától semmi. Nem fogja senki elvégezni helyettem, nem várhatok az Istenre, hogy megoldja helyettem, nekem meg csak fel kell ülni a trónra és átvenni az uradalmat és megmagyarázni, hogy én hogy csináltam volna... Akkor lesz valami, ha megteszem. És nem himi-humi módra, hogy nagyjából jó, a többit meg majd mellémagyarázom. Az egészet meg kell csinálni ahhoz, hogy kész legyen. És igen, szar lesz, nem működik vagy nem úgy, ahogy szeretném, de a következő jobb lesz. Vagy mégrosszabb, de abból is lehet tanulni. Ehhez nagyon sok alázatot kell még gyakorolnom. Meg a kitartást, hogy a bukta után újra nekiállni annak ami nem sikerült és legalább ugyanazt ne basszam el, amit korábban. Ez már volt, hogy sikerült. Türelem, alázat, kitartás.

Vass György

Tavaly ősszel megismerkedtem egy nagyon helyes, 30 év körüli csajjal, igazi bombázó, legalábbis nekem, aki eddig inkább elkerültem az ilyen tulajdonságokkal bíró hölgyeket, és megelégedtem a könnyű pályával, ahol a barátkozás is megteszi, hogy együtt maradhassunk. Ismertem már őt korábban is, de egy konferencián való részvétel, ahol ő éppen hostessként szerepelt, összehozott minket. Mindketten éreztük, hogy megvan az a kémia, ami kölcsönös bizsergést ébresztett bennünk és kíváncsiságot a következő találkozásra. Nagyjából két hónapig voltunk így együtt, számos randin vettünk részt, a szórakozóhelyektől kezdve a kirándulásokig és közös vacsorákig minden megvolt. Aztán, mivel a kapcsolatunk egy idő után nem tudott szintet lépni, valószínűleg az én kezdeményező készségem híján, szép lassan eltávolodtunk, mígnem aztán végül a hölgy valaki mással lépett le. Fájdalmas tanulság volt számomra ez, mert a beszélgetések, együttlétek során az intimitásnak, érzelmek áramlásának a lelki oldalát éltem meg Vele, ami nem tudott végül a fizikai síkon kiteljesedni. Azt hiszem, lesz még dolgom ezzel, hogy a hasonló szituációkat jobban tudjam kezelni és ne érjen mindig csalódás.