Megosztások

Anikó Berta

Ahhoz képest, hogy 50 pluszos vagyok, csak rövid ideje ismertem fel, szakítanom kell a szüleimtől tanult mintákkal, paradigmákkal. Anyukám 75 évesen is állandóan csinál valamit, ha felhívom, hogy van, sorolja, mennyi mindent megcsinált és milyen fáradt. Így nőttem fel. Mindig kitűnő tanuló, jó kislány, aztán nagy lány, szorgalmas, okos, sikeres, három gyerekes, majd elvált anyuka. Megtapasztaltam és megtanultam, teljesen OK, ha elfogadó vagyok magammal és néha kímélem magam. Sikerült lerázni magamról a maximalizmust és a sokaknak megfelelni akarást. Megtanultam semmit nem csinálni is. Dolce far niente. Mondjuk, rövid ideig megy. De már megy. 😁

Dr. Krisztina Berger

Èletem legnagyobb beavatása maga a Halál. Ez háromszor fordult elő velem eddigi életem során: egy ember, egy állat és a saját testem által. Az a pillanat, amikor a testemet kívülről látom, s tudom, hogy innen már nincs visszaút … más dimenziók következnek, ahol rálátok magasabb összefüggésekre S aztán mégis … visszatérek. Mindhárom esetben a túlvilág – ill. multidimenzionális létünk - teljesen különböző rezgésű szintjeire katapultált a halál pillanata. S rájöttem, hogy ebben az Èrzelmeknek mennyire fontos szerepük van: Minél jobban félünk abban a pillanatban, minél több keserűség, düh, meg nem élt vágy van bennünk, annál sötétebb helyeire kerülünk a túlvilágnak is. Maga a tudatos és tudatalatti érzéseknek az összessége adja meg azt a helyet, ahová kerülünk. Mert csak rezgési frekvenciák vannak. S a Testben való létezéssel is ugyanez a helyzet: az érzelmeim összessége adja meg egy adott életfázis alapállapotát, poklát vagy menyországát. Ùgyhogy tisztítok, tisztulok, … hogy a Létem egyre magasabb szintjeit élhessem meg örömben és békességben. Innen származik nálam a látás képessége: médiumként hangolódok csatornákba és frekvenciákba, s üzeneteket hozok, energiát, transzformációt, megoldást és gyógyulást. De az út rögös volt és kemény, tele bizonytalansággal, félelmekkel, kishitűséggel, … Per astera ad astra. Az ÈG mindig biztos volt a számomra, Istent már gyerekként mélyen szerettem, csak az égi impulzusok lehozatala, megtestesítése, leföldelése, megvalósítása … a HIT benne … a Hit önmgamban, hogy tényleg meg tudom csinálni … az sok őrlődést jelentett. Most már könnyebb: Èg és Föld bennem kapcsolódik egyre könnyedebben.

Halmai Zoltán

Kérj és megadatik! Volt egy álmom... család.... Amikor készen voltam tudtam mit szeretnék mertem kérni! Néhány hónappal ez után a Jó isten letette elém azt az embert akire vágytam, minden tulajdonságában olyan volt amit szerettem volna. A nagy feladat az volt, hogy elhigyjem tényleg létezik az a személy akire vágytam, tényleg ott van tényleg olyan, külsőleg, belsőleg. Hogy mi a hit ereje!? Sokan keresik, templomokban, szent szövegekben, elvonulásokon, önismereti tréningeken. A hit ereje számomra ez! Olyan tapasztalás amit a vágyaidból merítesz, észreveszed, hogy megkapod és teszel érte, hogy működhessen...

Fanni Koósz

Kényes téma. Mert annyira elhisszük, hogy egyvalami felé kell elköteleződni, legyen az cselekvés vagy szerepidentitás. Hogy értsd. Az a jó, ha gyerekként elköteleződsz a hangszer mellett és akkor aztán te leszel a következő...vagy a sportban, vagy kitűnő tanuló leszel... A lényeg, hogy legyél valamiben nagyon. Felnőttként a szerepeinknek köteleződünk el, egyet a többi felé emelünk, nőként az anyaságot vagy épp a singliséget, a karriert vagy a jónő szerepet. Elköteleződünk külső dolgok mentén, s ha nem megy, akkor úgy érezzük, bajban vagyunk, mert nem vagyunk VALAKIK és VALAMILYENEK. Sokáig tartott elfogadnom ennek mentén, hogy engem minden érdekel. Jó nem. Van, ami nem, de nagyon sok téma, cselekvés és nem tudom az identitásom sem egyféleképp meghatározni, sokféle színt viselek és a hangulatom sem egysíkú... Nem elégít ki EGY szerep vagy tevékenység monoton művelése... Egy ideje fellobbant a megengedés energiája bennem, figyeltem, mikor merre visz, és most jutok oda, hogy ráébredek, igenis VAN bennem ELKÖTELEZŐDÉS, csak BELÜL. Minőségileg. S ez a sokféle szerepemben, tevékenységemben mind megjelenik, még ha nem is látványos vagy az általános a megszokott értelmezés szerint elismerésre méltó. Elköteleződtem a saját méltóságomhoz, rendeltetésemhez, bennső iránytűmhöz, s élem minden pillanatban, minden szerepemben, cselekvésemben.

Fanni Koósz

Harc. Ne úgy! - ugyebár... ám az ellenerő is vonzza. Spirituálisan megfogalmazva. DE. Van ennek egy gyönyörű és kicsit érthetőbb magyarázata. Miszerint evolúcióra törekszik a Lényed. Ez a lényeg. S a konfliktusok, melyben érzelmileg vagyunk érintettek, hoznak lehetőséget a vált-oz-ásra. A problémát megoldani nem lehet elkerüléssel, mert a sejtszinten tárolt információkat visszük magunkkal, s a kozmikus törvények alól senki nem kivétel, így bizonyos- azaz megjósolható - hogy mindenki kap lehetőséget a fel-ül-emelkedésre, azaz egy ÚJ érzelmi válaszreakció képes kioldani a beragadt energiát. Míg ellenállsz, igazából plusz belső harcot fojtatsz magaddal, hogy igyekezz visszatartani azt, amit nem lehet. A józan ész segítségünkre van, az érzelemtest azonban érzeleg és ezt is fontos oldani, támogatni s a fizikai testet érteni működésileg. Anyám életét élem, pedig hogy nem akartam! Beválasztottam apámat társnak, értem. Megfejeltem a családi titkokat, rajtam kijöttek, 'öröklött' betegségek... De tapasztalásaim ezen témákban nem csupán értelmi értést hoztak. Nem csupán mondták, hogy sémakémia, meg amit ilyenkor szoktak, bennem megélésre került az ítéleteim feldolgozása azáltal, hogy részese lettem az Ő életüknek, megannyi szerepben parádézva ráébredtem, hogy ítélet helyett leginkább szeretetteli válaszként ÚJ módon megélve oldom a helyzetet. Soká tartott. Mert kívülre néztem, hogy anyám-apám-társam-gyerekem-társadalom-azemberek. De a közös pont, ahol ez találkozott, én magam voltam. S mi van, ha nem azért, hogy maga alá gyűrjön, hanem mert elég erőm van ahhoz, hogy FELemeljen? S a feloldott kötések energetikailag visszafelé is hatnak, akkor is, ha az illető már nem a fizikai anyagban van jelen, hisz örök LÉTező. Van ez a szemszög is. Innen nézve minden minta - legyen jó vagy rossz! - felülírható, ha felülemelkedve a történeten lelátunk a mélybe.

Barbara Folly

Osztály találkozó. Nem találkoztunk 20 éve, de ismerjük egymást. Mekkora önbecsapás! Mert őt ismerem. Tudom, hogy amikor fizikáról van szó leginkább az idő/tétlenség paradoxona jelentkezik, mert tanulni ciki. Kislabda-hajításkor ő a sztár. Nyolcadikos, de olyan izmos felső teste van, a csodás fehér atléta trikó alatt... Minden lány őt akarja. Na jó, most az a kis pocak.. biztosan a magány, a csalódottság miatt. De majd velem! Mellettem. És hogy régen nem tanult, kit érdekel, minden lány a néma, sejtelmes mosolyú fiúba volt szerelmes. Most mindketten a válásunk után keressük az igazit. Nem tart sehol. De majd együtt! Én majd megmentem! Ő biztonságos, hiszen ismerem. Nyolc évig minden tanítási napot együtt töltöttünk. Igaz egy szót sem beszéltünk. De majd most! Velem, mellettem! Igaz, a családjáról sok furcsaságot hallottunk, hűtlenség, szeretetlenség, hanyagolás. De majd most én! Velem, mellettem mindent pótolunk. Osztály találkozó. Biztonságos hely. Biztonságos emberek. Mekkora csapda. És én, mint az a nyolcadikos kislány, aki szeretetre vágyik és semmit sem tud még az életről. Pontosan olyan naivan sétáltam bele. És ő nem beszélt. És nem tudott szeretni. És nem tudta mi az, amikor szeretnek. És nem ismerte a bizalom fogalmát. A féltékenységet nem értettem. Sosem adtam rá okot. A házasság értékes dolog számomra ês őszinte vagyok mindig. Nem értettem a vádakat, az egész házasság, úgy ahogy volt érthetetlenné vált. Csak egy dolog vált egyre biztosabbá, nagyot hibáztam. Nem vagyok jótündér, annál is inkább, mert az csak a mesében van. Miért hittem azt, hogy majd megváltoztatom? Miért akartam valakit megváltoztatni, ráadni a saját parókámat, beleragasztani őt a saját mesekönyvembe? Majd beszélgetünk, majd bízik bennem. Nem tudtam ezeket megtanítani. Azóta sem beszéltünk meg egyetlen problémát sem. Egyszerűen elköltözött egy régi szerelméhez és sosem adott magyarázatot. A hűtlensége elviselhetetlen és értelmezhetetlen volt. Szavak nélkül, egyszerűen az eltűnést választva lépett ki a házasságunkból. Elvesztettem a talajt... A nyolcadikos kissrác nem változott, csak az évek múltak el. Én is ugyanaz a kislány voltam újra. Fellapoztam gyerekkorom romantikus regényeit a fejemben és át akartam élni. Nem sikerült. Akkor kezdődött el az én utam, ahhoz, aki most vagyok. Nagyon sokat tanultam. Először kerestem, gurut, papot, mestert, penészes pókhálót és rák lábnyomot... Lassan letisztult ez is. És még nagyon hosszúnak látom az út további szakaszát addig, amíg a tanulásra képes vagyok. Szép út. Érdekes. Most már stabilan, egyre határozottabb lépésekkel, kényelmesen haladok. Szeretem.

Erzsébet Laluska

Fiatalabb és idősebb férfiakkal való ismerkedésben is nagy tapasztalatom van. Az évek során úgy alakult át a hozzáállásom, hogy az embert akartam megismerni és nem elsősorban párkapcsolat céljából ismerkedem.

Erzsébet Laluska

18 év gyermekvédelmi munka után kezdtem új munkahelyet keresni, korábban sosem kellett állást keresnem, mindig hívtak. Fél év volt amikor szinte minden nap foglalkoztam a munkahely kereséssel. Tanácsadó segítségét is igénybe vettem, ő segített önéletrajzot, motivációs levelet írni, felkészülni az interjúkra. Olyan helyre akartam menni ahol nem ismernek és magamért vesznek fel. Minden interjúra elmentem, hogy tapasztalatom legyen. Tudtam több esetben nemet mondani és engem sem akartak néhol ahová szívesen mentem volna. Fél év után lett meg az a munkahely ahol megbecsülnek, hasznosnak érzem magam és jó közösség része vagyok. Anyagilag is előbb tartok mint az előző munkahelyemen.

Klaudia G.

Hidd el, hogy a másik oldalon ugyanez történik. 😊 Én másfél éve vagyok egyedül, naivan úgy álltam a dolgokhoz mint tiniként, őszintén... És akkor jöttek a pofonok, hogy 36-37 évesen és a mai világban teljesen más az ismerkedés. Sebekkel, traumákkal, csalódásokkal teliek az emberek, nem foglalkoznak magukkal ( tisztelet a kivételnek), önismeret semmi, én találjam ki, hogy hogyan is vannak éppen, mit akarnak ehh.. 😅🙆🤦 A szavaidból csalódottságot, kiábrándultságot érzek, és dühöt, ami talán ezeknek a következménye. 🥲🤍Érezted már jól magad egyedül? ( Őszintén kérdezem, mert én nagyon féltem egyedül lenni és amikor elváltam és "muszáj" volt, engem felszabadított). Ebben az időszakban kezdtem igazán megismerni magam. Persze, a franc se akar örökké egyedül lenni 🤪 Na de, arra akartam reflektálni, hogy amit a társkeresős tapasztalataidról írtál, az a másik oldalon sem különb. Már annak is örülök, hogy ha egy férfi őszintén megmondja, hogy csak testi kapcsolatra vágyik és nem hazudja, hogy komoly kapcsolatot keres, vagy "bármi lehet". Nőként ugyanúgy ghostingoltak, úgy is, hogy egyik nap megbeszéltük a másnapi randit, éjjel még írt... Másnaptól no kontakt. 😅Komolyan mondom, hogy már magamra sem veszem. Viszont én is eljutottam odáig, hogy nem merek bízni. Nálam is volt olyan mint nálad, hogy útközben derült ki, hogy igazából exet felejteni akart... Nem kész egy kapcsolatra ( és tényleg nem, azóta sem, mással sem). Mondjuk engem nem zavar, amikor párokat látok. És a két macskámhoz is jó hazajönni, de ennek az lehet az oka, hogy olyan megfelelési kényszerben éltem exem mellett, hogy az egyedüllét nekem békességet hozott, nem pedig magányt. Csak tudom, ha ez sokáig így maradna, egyre nehezebb lenne kapcsolódnom. A való életben vágytam volna arra, hogy ismerkedjek, de szó szerint esélytelennek látom. Nőként meg nem megyek oda a férfiakhoz, azaz a kezdeményezést nem vállalom. 🫣 Viszont a sok... És egyben negatív tapasztalat ellenére is hiszek. Eldöntöttem, hogy hiszek.... Mert akarom, hogy legyen ez még így se 😊 Addig meg tapasztalok és majd annál jobban értékelem, ha találok valaki olyat, akit pl nem csak a testem érdekel. ( Na jó, volt 1-2 ellenpélda, de ott meg nem működött a kémia. De ez az elenyésző.) Csak annyit tudok mondani, hogy higgy és vedd magad körbe olyan emberekkel, akik bátorítanak, pozitívan gondolkodnak, elérték már esetleg azt, amire te is vágysz ( ez inspiráló lehet). 😊

Orsolya Uttry

Én minden ismerkedést (talán a munkám miatt is) úgy élek meg, hogy minden amit a másikból tapasztalok elgondolkodtató, fontos és a mélyére kell látnom, végső soron "meg kell oldanom", még akkor is, ha nincsenek elvárásaim. Azt hiszem a játszi könnyű ismerkedést, a tét nélküli ráhangolódást tanulnom kellene.