Krisztina SiposEgy fizikailag erősen gondoskodó ,nagy összetartó,egymàst segítő csalàdban szocializàlódtam.Àm èrzelmileg teljes nihil volt kórülöttem.Azt hiszem igazàn senki nem vàrt Tőlem semmit s nem is volt ràm kìvàncsi senki.Itt most a szükebb csalàdomra gondolok.Anyu,Apu s 2 bàtyàm akik 10 -12 èvvel idősebbek Nàlam.Anyukàm egy matriarcha.A mai napig minden hètvègèn mindkèt bàtyàm ott ebèdel a pàrjukkal a 87 èves anyukàmnàl.Ami akàr lehetne szèp ès megható is,...Ennek a felèm kiàradó èrzelmi nihilnek köszönhetően azutàn èn lettem a csalàd fekete bàrànya,amikor elindult bennem az ösztönös làzadàs.
2- Krisztina Sipos
Megfejtèsre vàr ,hogy erős szemèlyisèggel rendelkezem,àm a 3 legfontosabb ember az èletemnen,a Mesterem,a volt fèrjem,s a baràtnöm mindhârmuk erősen nàrcisztikus emberekkè vàltak idősebb korukra.Màr nincs velük kapcsolatom,àm mind3 30 èvig tartott,egyenkènt....
1 - Krisztina Sipos
100èletút tapasztalati tőkèjèvel,kudarcok ,erőssègek realizàlàsa okàn,elfogadva a múltam kúzdók a jelenemmel.keresem a tàrsam.vàrtam a tàrsam.most keresem újfent.egy mintâzat közben làthatóvà vàlt....akinek èn tetszem,az nekem nem,aki nekem tetszik ,annak èn nem....gyanús....😊
2 - Krisztina Sipos
Egy darabig gyógyultam Tőle,egy idő utàn màr kevès lett.Mert nem tud igazi lenni benne semmi.Megöli az èrzèseket amikor felhuzza a nadràgjàt ès becsukódik utàna az ajtó.Traumatizàltam magam ezzel is....hogy benne voltam,hogy megelègedtem,hogy elhittem,hogy azt hittem.Mostanra a legjobb baràtom.9èv.
2 
András KardosSokat idealizáltam. Érzelmileg elérhetetlen nőkbe zúgtam bele. Gondolatban a köztünk lévő távolságot a képzeletemmel hidaltam át, egy álomképet kergettem. Mára felismertem a mintát és csak azt figyelem, mit akar ez nekem üzenni. Mert megmutatja, merre van még dolgom, magammal. Lehet spontán, a pillanatban, tervek, szándék, álomképek nélkül is kapcsolódni. Most ezt tanulom.
3
EszterMessziről kezdek, vagyis inkább kronológiailag a legvégéről. Egy éve váltam…, a hosszú, félelemmel, kétségekkel teli vajúdásnak végül felszabadító gyümölcse lett. Ámde a válás után (valójában már azelőtt is) az instabil önbizalmam atomjaira hullott. Sokan leírtátok már…csak ismételem azokat a tipikus kérdéseket,amik cikáztak az én fejemben is: Kinek kellek 2 gyerekkel? Plusz kilókkal, amit a múlt terhe égetett rám és amivel mindig is védtem magam a sérülésektől? Elég jó lehetek így is? Látja valaki a lényeget bennem? Tudom majd látni a lényeget én is a másikban? Nem voltam kezdeményező(most tanulom:)), de annál inkább sérülékeny, bizalmatlan, sokszor kritikus, mert rettegtem/gek az elutasítástól, miközben magamat is elutasítottam. Megfosztottam magam a szabadságtól, az új megtapasztalásoktól, a megnyílástól a lágyulástól, miközben az elmém csak pakolta az újabb falakat. A bennem megfogalmazott kritika az ismerkedés terén, mind-mind a belső félelmeim kivetülései voltak. Féltem megismerni mást, megmutatkozni, átadni magam a hibáimmal, hiányosságaimmal együtt, féltem, hogy nem kellek. Lassan gyógyul a lélek, épül a bizalom, bátorodik a tett, de ma már egyre többször kap helyet, szót a belső lényegem, hogy elmondja, mi fáj, vagy éppen kit/mit akar, mire vágyik, ki is akar lenni valójában, mit érez IGAZnak. Az őszinteség önmagamhoz, ez a fajta “vetkőzés” a legfelszabadítóbb! Mennyi energia szabadul fel, mennyi felismerés talál meg ezáltal! Most azt érzem nyílik a nő, erősödik a hitem, egyre kevesebb a felesleges kör, tisztul az, hogy kivé,mivé akarok válni. Sok meló van már ebben, és még mennyi előttem:). De ez így jó.., egyre izgalmasabb:)! Így változom napról-napra. Ma már igent mondok magamra és kicsit remegő lábakkal ugyan, de nyílok a Másikra. Minden megtapasztalás épít, teret adok Neki. Köszönöm, hogy elolvastad!🙏
Gábor KondorHa épp van egy esemény az életemben, ami kapcsán nincs bennem elfogadás-megengedés, az ellenállást szül. Nem akaroommm: hopp felhúzok egy falat, egy gátat e kapcsán. Ez olyan gondolatokat hoz, melyek az adott helyzetet negatívnak, kellemetlennek, elfogadhatatlannak tűntetik fel. Minden gondolat erre a megélésre érzéseket hoz elő az emlékeimből a múltból. És ez az ítélet ezeket a gondolatokat fixálják, kialakul egyfajta hurok. És jövőkép. Olyan, mintha egy követ felforrósítanék. Aztán ez a kő belekerülne a vízbe, ami szintén felforrósodik. Ilyenkor az érzelmek is hevesek, negatívak, forranak. Szóval maga az ellenállás “ennek nem így kellene lennie” ellehetetleníti az elfogadást-megengedést és így az életenergia-áramlás is lelassul, részben megakad, vagy épp túlgyorsul-pörög és túlárad. Belső örvény alakul ki egy helyzet kapcsán, ami csak befagy vagy épp forrong. Az élmény, a mozi öngerjesztő örvénybe kerül. Negatív gondolat–negatív érzés pingpong. Vagy leállás vagy rohanás. Mindegy, csak ne ez legyen, ami van! Más kép is használható hasonlatnak: a gát. A folyónak megvan a maga mozgása, ami medret váj ki magának és a maga módján az áramlás megvan. Ha ez elé gátat építek, ez az áramlás megáll, az energia felduzzad és ahol a víz és a gát találkozik feszültség jön létre, vagyis fájdalom. Az az érdekes, hogy ez az ellenállás nemcsak hőt tud létrehozni, hanem pont a másik végletet is: hideget. Ilyenkor a negativitás inkább befagyasztja az érzelmeket és fagyos gondolatokat ápol. Ami az áramlást úgy állítja meg, hogy jégkása és fagy jön létre. Ezek testi érzetekben is jelentkeznek. Bizonyos negatív helyzetben pont felforrósodik (düh, harag, szégyen), máskor lehűl (tehetetlenség, félelem, szorongás). Mindenesetre végletes élményt hoz minden ellenállás. Ez a tapasztalatom. A nem-ellenállás, a megengedés, áramlás feltétel nélkül meg valahogy békét. És nem létrehozza a békét, hanem engedi, hogy az alap természetemmel legyek, ami békés.
Esztergomi KatalinSegítsÉG! Annyira nagyon szeretem a magyar nyelvet. Hihetetlenül beszédes nyelv a mienk, és 48 évesen újra meg újra rácsodálkozom, mennyire. A munkám során tapasztalom, sokan nehezen kérnek segítséget. Testorientált önismereti terapeutaként értem a biológiai, holisztikus gondolkodásúként a transzgenerációs okait. De mindig lenyűgöz, amikor szakrális értelemben is elér a tudatomig valami. Hiszen, gondoljunk csak bele: amikor segítséget kérünk, kiengedjük a kontrollt a kezünkből, és egy másik emberre, de közben a Teremtő erőre (vagy ki hogy nevezi) is rábízzuk a megoldást. Mekkora hit kell ehhez, és nem elsősorban vallási értelemben (bár a vallom kifejezés is megér egy misét... :-) ). Segíts, Ég! - ebben minden érzés, hit, remény benne van, mégis egy szóban sűrűsödik e kifejezés esszenciája. Bennem egyre erősebb ilyenkor a támogatás és a támogatottság, hogy merjek kérni, mert lesz, aki meghallja!
Varga Simon KristófÚgy hullott rám a családalapítás áldása, mint megérett alma a fáról. Nem számítottam rá, de már nagyon rosszul voltam, el voltam veszve, és a Covid alatt sírva imádkoztam Istenhez, hogy szörnyű magányomban adjon mellém valódi társat mostmár, mert így nem tudok működni tovább. 2020 augusztusának végén találkoztam egy kenutúrán a feleségemmel, akivel rá három hétre kiköltöztünk Angliába (ez az út már nekem egyedül egy eldöntött vállalás volt, amibe ő hittel és bátran, valójában kérdés vagy kételyek nélkül csatlakozott hozzám), decemberben már úgy jöttünk haza, hogy kideült: gyerekünk fog születni. Vince fiunk találkozásunk 364. napján született meg. Innentől kezdve következett életem eddigi legnehezebb és legcsodálatosabb időszaka, ami még most is tart, a kisfiunk már 4 éves elmúlt, én elképesztő helyeken jártam és mondanám hogy a nemlétező ellenségeimnek sem kívánom amiket átéltem, de ha ez az ára annak ami most van - márpedig ez - akkor meg mindenkinek ezt kívánom. Nap mint nap megéljünk, hogy Isten a tenyerén hordoz minket, és óriási hála van bennem. Pedig ez aztán nem rózsaszín köd, megvannak a problémáink vastagon.
- Varga Simon Kristóf
30 éves korom után, már kisgyerekes család fenntartójaként kellett először valójában teljesen állású munkahelyen, alkalmazottként itthon elhelyezkednem. Rettegtem ettől. Teljesen alkalmatlannak gondoltam/éreztem magamat erre. Mintákat kellett átírnom magamban, legnagyobb félelmeimmel kellett szembenéznem, ehhez többek között szükségem volt arra is, hogy bő fél évre teljesen megszakítsam a kapcsolatot az édesanyámmal, akinek addig különböző vállalkozásaiban dolgoztam. Rengeteg munkát, időt, energiát fektettem a zenébe, elvégeztem a Bartók Konzit klasszikus gitár szakon, az ELTE Zenei Tanszékét klasszikus zenekultúra szakon, mert tízéves koromtól részben belőlem fakadóan, részben menekülésként a zenélésben találtam meg magamat, egy utat, amiben kifejezhetem magam, megélhetem az érzéseimet, és kapcsolódhatok, adhatok magamnak és másoknak is. Nem voltam hajlandó, ezáltal képes sem a zenélést pénzre váltani, így kénytelen voltam váltani, hogy eltarthassam a családomat. Így talált meg egy ösztöndíjas iskola, ahol operatőrnek tanulhattam, majd az iskola befejezése után, négy hónap kínkeserves munkakeresés és kőkemény, munka világával való fájdalmas találkozások során át megtaláltam az első helyet, ahol ebben a szakmában, teljes állásban el tudtam helyezkedni. Ez egy kormányközeli propagandagyár volt, ahol majdnem egy évet lehúztam, és sok konfrontációval, alázattal, és gyomromban emészthetetlen dolgokkal, sikerült több lépésben eljutnom oda, hogy tavaly októberben még egy szállodában voltam reggeliztető felszolgáló, most pedig kb két és félszeres fizetéssel ahhoz képest, csinálhatok valami olyat, amiben örömömet lelem, kreativitás, szépérzék, játékosság, alkotás a mindennapjaim része újra sok idő után. Az, hogy anyagilag stabilizálódunk szépen lassan az elmúlt hosszúra nyúlt időszak után, elhozza azt a biztonságot, hogy a zenéléssel, ami mostanra családi szemszögből "hobbi" címke alatt kell, hogy fusson (pedig bennem mélyen ez hivatás, legalábbis ahhoz jelenleg legközelebb lévő dolog az életemben), mostmár könnyedén, örömmel, pénzt, időt jó szájízzel rászánva tudok foglalkozni. Emiatt gyümölcsözőbb az életem ezen a területen is sokkal, mint az elmúlt hosszú-hosszú években bármikor, mikor nem dolgoztam, pénzem sem volt, rengeteg időm és elvileg energiám lehetett volna a zenélésre, de semmi sem történt. Áldás. "Ember, küzdj, és bízva bízzál!":)