EszterMélyen együttérzek és tudok azonosulni minden soroddal. Nagyon nehéz ez az ismerkedés dolog. Én is ugyanabban a táborban ücsörgök, mégis, egyre inkább van egy mélyreható, belső hitem azzal kapcsolatban, hogy meg kell érkezzen, AKI a lehető legjobb. (Tudom…,szétrágott mantra, de szerintem működik🙂). Nekem most a legfontosabb rutinom ezirányban, hogy tartsak fent a leendő páromnak teret? Tudjon az életembe megérkezni, ne töltsem ki munkával, gyerekkel, kötelességgel, pótcselekvéssel az ő helyét. Legalább addig is épülök. (Sokszor tekintek erre a folyamatra úgy, mint amikor a menyasszony készülődik… és igen, a lelkem is öltöztetem.) A másik napi gyakorlatom, hogy boldogsággal, nem rossz érzéssel tudom már nézni a párokat, csókolózó fiatalokat. Kicsit osztozom is az örömükben, mert érzem a szívmelegséget, s közben elképzelem, hogy milyen jó lesz majd nekem is nemsokára hasonló helyzetben.😃 Naiv elgondolás? Lehet…, de teljességből szeretnék kapcsolódni, nem a régi hiányból, ami annyi elkeseredést okozott már az életem során. Szerintem ez a fajta állapot hívogatóbb és nekem is jó benne lenni. S ami talán a legfontosabb, hogy tegyek a találkozásért tevőlegesen, akár komfortzónán kívüli dolgokat és tudjam szeretettel elfogadni azt is, ha mindez mégsem így lesz, hisz valamilyen úton-módon az is értem van. 🙂
2
Katica TothAz én tapasztalatom az, hogy maszkolni sokaknak könnyebb és egyszerűbb – akár szó szerint is, filterek mögé bújva. De én pont a másik oldal vagyok. Én beleteszem a figyelmem, a jelenlétem, a csillogást a szememben – nem azért, mert bele kell, hanem mert csak így tudok kapcsolódni. Csak így érzem, hogy valóban ott vagyok. Nem tudok félgőzzel jelen lenni, nem tudok „taktikázni”. Adok, mert így természetes nekem – ez az, ami éltet. És igen… ezt én is ritkának látom. De hiszem, hogy amikor két ilyen ember kapcsolódik, az nem hétköznapi. Az valami nagyon valódi. A Covid hozta el nekem azt az online világot, ahol mégis lehetett igazán kapcsolódni. Ott születtek olyan barátságaim és ismeretségeim, amikből később személyes találkozások lettek. Van, ami élő és mély maradt, és van, ami nem – de mind nyomot hagyott. Szóval nem, ez nem álomvilág. Van ilyen. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. És fantasztikus érzés, hogy bár ritka, de mégis létezik ez a fajta valódi kapcsolódás.
- AAAndrea Andrea
Az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy nehéz azokat megmutatnom. Ugyanakkor sok és érdekes van belőlük a magánéletből és azon túl is. Szeretem ezeket a mély önutazásokat, de még szívesebben olvasom másokét. Látom már a világ bonyolultságát és egyszerűségét.
3 
Dorottya GazdaEgy szomorkásra sikerült nap végén szembesültem azzal a ténnyel, hogy egyébként Valentin nap van, és még ennek tetejébe én egyedül kuksolok itthon. Istennő névvel és egy csodálatos szép szarvasbogárról készített fotómmal belevetettem magam az egyik társkereső applikáció sűrű erdejébe. Ez a titokzatosság többeket is felcsigázott. Összeakadtam egy olyan sráccal, aki valami elképesztően gyönyörű, nem tolakodó, finoman udvarló, kíváncsian és férfiasan elegáns, tiszteletteljes, egy rendkívül játékos, de egyáltalán nem tolakodó beszélgetést kezdeményezett. Hosszú órákon keresztül chateltünk, mély témák felé is eveztünk, könnyebben osztottunk meg magunkról bensőségesebb, érzékenyebb dolgokat is a sajat eletunkrol. Egy ténylegesen őszintén, kíváncsi ismerkedési folyamatba csöppentünk. Majd másnap pedig felfedtem magam. Nem lett belőle folytatás, de mindketten azt fogalmaztunk meg, hogy kölcsönösen izgalmas, szórakoztató és egyben gyógyító hatása is volt ennek a "találkozásnak". Életem legjobb társkeresős élménye volt, és nem mellesleg egy szép Valentin napi este is lett belőle mindkettőnknek. Bárcsak ilyen szarvasbogáristennők nélkül is menne ez a kommunikáció az ismerkedésben! Nem véletlenül találhatták ki egykoron az álarcos bálokat....
- MMeli
Idő kellett mire rájöttem, hogy olyat keresek aki hasonló. Hasonló gondolatvilágban, értékekben, aktivitásban, célokban és tervekben. A többiben pedig nyitott, hogy újat mutathassunk egymás számára. Így lesz egyben biztonságos és kalandos a jövőnk.
1 
Mónika RapitsSajnos az a tapasztalatom, hog ya férfiak 80%-a a társkeresőn nem mond igazat. NSok esetben nem is tudják, hog yamit elképzeltek a fejükben nőt (top kategóriás, aranyos, sexi stb.) azért tenni is kell, nem fog jönni automatikusan és nem fog maradni egy 60%on elszüttyögő valaki mellett. Szeretnék ezen v ltoztatni, szeretném, hogyha társa tudnék lenni valakinek, akit tudnék segíteni és aki engem is motivál.
2
Eva KantoNem egy tökéletes történetet keresek, csak egy igaz pillanatot – ami nem múlik el, miután a szavak elfogytak...
1
Sándor AttilaLegyen! 95%-ra kitöltöttem, a keresést beállítottam, és két nap két éjjel: jobbra is és ballra is. Az első napon, 1 egyedi és 3 azonos szövegű, angol nyelvű üzenet érkezett. Mindegyik "match"-ka, csak monogrammal jött. Válaszom: én az alkalmazás AI security profilja vagyok. Az a feladatom, hogy kiszűrjem a fake oldalakat. Eltűntek! Az első viszont maradt. Borfelvásárlással foglalkozik, éppen Gyöngyösön van. Izzad a tenyerem, hevesebben ver a szívem. Bárgyú levelezés után megadja a teljes nevét. Megtalálom az FB-n. A nő valóban gyönyörű, de már messze van. Visszatért Angliába. Ígéri, hogy decemberben jön a barátnőjével Ungarisztánba és írja, hogy szeretne velem találkozni. Váratlanul felhív Wappon. Megrémülök. Egy anime-szerű AI valaki van a vonal másik végén. Az akcentusa ázsiai. Mondom, hogy ez így nem ok. Éltem Angliában, ott nem ilyen a tájszólás. Nehogy már egy magyar oktasson ki egy angolt… stb Tilt Zavart a dolog, mert legalább használtam az angoltudásomat, és mi van, ha csak szivat, mert vagány?! Keresem online és meg is találom az instán. Hurrá! Követem…😎 Insta: biztosan követni akarom? 5x változtatott nevet az elmúlt pár hónapban ez a mianmari tag. Na! Ennyit az online ismerkedésről…. 🙄🤔
Noémi TelekAz úgy volt, vagyis alakult, hogy egy véletlen folytán egymás útját kereszteztük a FWB-emmel, akivel hét hónapig voltunk egymás életében. Rengeteg tapasztalás, vágy, szenvedély és – most már bevallhatom – érzelem is volt bennem, meg benne is, még ha az érzelem benne nem is bontakozott ki. Beleszerelmesedtem, fülig. Vagyis úgy érzem, van valami a lelkem mélyén, amit tagadtam magamban. Most persze, mikor érdeklődött felőlem, hét hónappal a búcsútelefonunk után, tisztán látom, mit adtunk egymásnak. Erre voltunk képesek. És mégis… végtelen szeretettel gondolok rá. Hiányzik. Tudom, hogy az utánam következő nővel kapcsolata van, de nem hagy nyugodni a „Mi lett volna, ha…” És mégis, mi lett volna, ha… Mi lett volna, ha úgy tudunk beszélgetni, mint most, mikor felhívott hónapok után? Mi lett volna, ha a falaim nem lettek volna? Mi lett volna, ha most ismerkedünk meg? Mi lett volna, ha be merem magamnak vallani, hogy ennyire szeretem? Mi lett volna, ha. Mindketten érezzük, hogy ez most más. És mégis. Tisztelem és elfogadom, hogy ő már mással építi az életét, mással éli a mindennapjait, más hallgatja meg, más támogatja, más dicsőíti, más érinti, mással éli meg a boldogságot. Nehéz az érzelmekkel szembenézni. Nehéz a búcsú. Nehéz, mikor mélyen legbelül tudod, hogy ő a te lelkesítő férfid. Most. Mert az élet nagy tanító! Akkor csap le a realitás, amikor nem számítasz rá, és utólag válik világossá, felismerhetővé, mit adott a múlt. Bárcsak máshogy lehetne… Bárcsak… Csak a csend üvölt körülöttem: „Kész vagy! Alkalmas vagy! Képes vagy!” Bízom és hiszek a jövőben, a Nagyobban, Magamban. Tudom, mit akarok, és képes vagyok érte tenni. Ha kell, várni. Mert megérdemlem.
- Eszter
Messziről kezdek, vagyis inkább kronológiailag a legvégéről. Egy éve váltam…, a hosszú, félelemmel, kétségekkel teli vajúdásnak végül felszabadító gyümölcse lett. Ámde a válás után (valójában már azelőtt is) az instabil önbizalmam atomjaira hullott. Sokan leírtátok már…csak ismételem azokat a tipikus kérdéseket,amik cikáztak az én fejemben is: Kinek kellek 2 gyerekkel? Plusz kilókkal, amit a múlt terhe égetett rám és amivel mindig is védtem magam a sérülésektől? Elég jó lehetek így is? Látja valaki a lényeget bennem? Tudom majd látni a lényeget én is a másikban? Nem voltam kezdeményező(most tanulom:)), de annál inkább sérülékeny, bizalmatlan, sokszor kritikus, mert rettegtem az elutasítástól, miközben magamat is elutasítottam. Megfosztottam magam a szabadságtól, az új megtapasztalásoktól, a megnyílástól a lágyulástól, miközben az elmém csak pakolta az újabb falakat. A bennem megfogalmazott kritika az ismerkedés terén, mind-mind a belső félelmeim kivetülései voltak. Féltem megismerni mást, megmutatkozni, átadni magam a hibáimmal, hiányosságaimmal együtt, féltem, hogy nem kellek. Lassan gyógyul a lélek, épül a bizalom, bátorodik a tett, de ma már egyre többször kap helyet, szót a belső lényegem, hogy elmondja, mi fáj, vagy éppen kit/mit akar, mire vágyik, ki is akar lenni valójában, mit érez IGAZnak. Az őszinteség önmagamhoz, ez a fajta “vetkőzés” a legfelszabadítóbb! Mennyi energia szabadul fel, mennyi felismerés talál meg ezáltal! Most azt érzem nyílik a nő, erősödik a hitem, egyre kevesebb a felesleges kör, tisztul az, hogy kivé,mivé akarok válni. Sok meló van már ebben, és még mennyi előttem:). De ez így jó.., egyre izgalmasabb:)! Így változom napról-napra. Ma már igent mondok magamra és kicsit remegő lábakkal ugyan, de nyílok a Másikra. Minden megtapasztalás épít, teret adok Neki. Köszönöm, hogy elolvastad!🙏