Varga Anna8 év együttélés, ebből 4 év házasság. 2 gyermek. Bántalmazó Apa. Sérült és gyenge Anya. A vége totális káosz. Lelki, majd fizikai bántalmazás. Rendőrség, bíróság, távoltartás, válás, gyámügy, családsegítő, pszichológus, különböző terápiák. Olyan maradandó törések és traumák, amelyek már mindig benne maradnak a hátizsákba. Egy alkoholista Anya és Apa szivárvány gyermekeként, örök bizonytalanságban felnőve, követtem a mintáimat. Olyan embert sikerült választanom akinek nagyon komoly pszichés gondjai voltak. Szintén alkoholista. Utólag látom, hogy az ismerős programot futtattam. Megakartam menteni. Gondoltam ha a szüleimet nem sikerült, majd a férjemet. De kudarc lett a vége. Sok sok bántás, csalódás, könnyek, traumák és kilátástalanság. Én a Nő, nem voltam képes egyben tartani a családomat. Mindig is arra vágytam, hogy olyan családom legyen amilyenben én nem részesültem. Ennek ellenére kaptak a gyerekeim egy látszat Apát, aki nem törődve a következményekkel bántotta az Anyjukat. És kaptak egy olyan Anyát, aki nem mérte fel időben, hogy mekkora felelőssége van abban, amit átélnek, látnak ők. Nem bírtam lépni. Úgy éreztem az utolsó utáni esélyt is meg kell adjam neki, mert nem bírtam elfogadni, hogy kudarcot vallok. Nem tudom megteremteni azt, ami járna ezeknek a gyerekeknek. Bele kellett halnom. Meg kellett semmisülnöm. Amikor részegen megakart ölni egy kalapáccsal, ahogy nézett rám, ahogy maga az ördög kacsintott, rájöttem, hogy nincs maradásunk. Nincs tovább. Csak fogtam a gyerekeket és elmenekültem ebből a házasságból. A fiam azt mondta; - Anya, nem féltem annyira, csak attól féltem, hogy megöl téged! - 5 éves volt ekkor. (Tavaly) A gyermekem tartotta a legnagyobb tükröt nekem. Akkor jöttem rá, hogy nem számít az általam átélt kudarc, vagy az, hogy a város mit mond. Nem számít, hogy Isten színe előtt mondtam ki az igent. Pokoli volt. Alvás és evés zavarom lett. Az idegeim teljesen kikészültek. Persze mellettem állt a Bátyám és az Édesanyám, de annyira egyedül voltam. Annyira féltem. Emlékszem amikor elaludtak a gyerekek a paprika sprét szorongatva sírtam. Hogy lehet az, hogy akit annyira szerettünk, hogy mindenünket oda adtuk neki, most megakarjon ölni?! Miért hagytam, hogy ez idáig jusson?! Most már ennyi hónap távlatából, sok terápián és önismereti útmutatáson túl, persze még mindig a fejlődésem útján, kezdem megérteni, hogy egyszerűen annyira vágytam a szeretetre, a családi képre, hogy nem tudtam meghúzni a határaimat és ebbe bele kevertem két kicsi lelket is. A felelősség óriási és visszafordíthatatlan. Nekem csak ők maradtak és ez az ügyem. Elváltam. 30 éves 2 gyermekes Anya vagyok. Megjártam a földi poklot. Csak bízni tudok, hogy még nem késő...
2
Viktor GyollaiElszállt amit írtam, mert mobilon írtam és vissza akartam térni oda, ahol egyben látom a szöveget és nem takarja el a képernyő alsó felét a billentyűzet, hogy így könnyebben átolvashassam publikálás előtt, de ehelyett teljesen visszalépett és eltűnt, amit addig írtam. Jócskán hozott fel bennem dühöt a "veszteség", de aztán arra gondoltam, hogy talán nem véletlen, és most újra kezdtem, ezúttal jegyzetként, hogy nehogy úgy járjak, mint az előbb. Szóval ez most nagyon más lesz. Jobb is így. A válás az egyik legnagyobb szívás, ami történhet bárkivel - és ne felejtsük el, hogy a válás a házassággal kezdődik! Hogy értem? Hát úgy, hogy jól kell tudni választani, és akkor odaállni, amikor tudjuk biztosan, hogy "ő az igazi". Az én esetemben a kapcsolatunk rövid előzménye, a túl fiatal korom, és az egyházi ráhatás miatt ez sérült. Mármint a megfontolt döntés. Nagyon kellett volna vagy 15 év plusz élettapasztalat... A válás tényleg olyan, mintha meghalnál, különösen, ha nagyon az "együtt"-ként értelmezted magadat, vagy legalábbis főleg férjként (vagy nőknél feleségként). Gyakorlatilag nulláról kell felépíteni magadat, különösen ha még szinte gyerek voltál, amikor a kapcsolatotok elkezdődött. Nálam ez volt. Nekünk két gyerekünk született, és miattuk különösen nehéz volt a válás után az élet. Nekem legalábbis. Valahogy nem találtam az egyensúlyt, hogy hogy tud ez úgy működni, hogy ne fájjon. Erre csak rájön az, hogy a gyerekek miatt a volt feleségemmel nagyon sok konfliktusunk volt. Pedig amúgy nem volt sok, de az a nem sok, az amúgy nagyon sok volt valójában. Nevelésbeli és világnézeti különbségek miatt, pénzügyek miatt, csak hogy azokat említsem, ami legelőször eszembe jut. Bennem a válás olyan szempontból is mély nyomot hagyott, hogy nagyon-nagyon sokáig nem voltam képes igazán beleengedni magamat az újabb párkapcsolataimba. Ez nekem nagyon sok időbe telt. Talán amiatt is, hogy igazából nekem a házasság volt az első párkapcsolatom. Mondjuk ez azért ritka... De nálam így volt. És mi a jó a válásban? Hát az, hogy nem kell színlelni, vagy ha őszinték vagyunk, akkor nem kell azt látni a gyerekeknek, hogy a párkapcsolat egy szörnyűség, ahol nehéz az együttműködés és csak konfliktusok vannak szinte mindenen. És a fő érzelem a düh. Igazából nálunk az is jól alakult, hogy lett hamar új kapcsolata a volt feleségemnek, és a gyerekek jó (jobb) példát láttak a párkapcsolatról. Szívesen beszélgetek erről a témáról, ha neked segít, mert éppen ebben vagy. Írj bátran!
Eszter Kun50 éves múltam.. Az 50. születésnapom előtt négy nappal a férjem nem jött haza éjjel. Egyszer csak. Addig soha nem járt el egyedül, soha nem voltak zavaros időszakai. Egyszer csak elment egy számomra ismeretlen figurával inni. Nem jött haza. Egész éjjel hívogattam: három előfizetés, Messenger, Viber, WhatsApp... Semmi. Miután sem a kórházban, sem a rendőrségen nem tudtak róla semmit (ez akkor meg sem vigasztalt), hajnalban előkerült. Mindenfélét mondott, elment dolgozni. Este munka után közölte, hogy szeret engem, de szerelmes egy másik nőbe. Ismét szerelmes abba a nőbe, akivel 33 évvel ezelőtt szakított. És most nem tudja eldönteni, hogy őt vagy engem válasszon. Sajnos először könyörögtem neki, hogy maradjon velem. Ő csak azt ismételgette, hogy nem tud dönteni. Akkor azt mondtam neki, hogy de, döntsön most! Ekkor kinyögte, hogy őt választja. Őt, akinek nem mondom ki a nevét. Egy világ omlott össze bennem. Minden letisztult az elmúlt időszakkal kapcsolatban. Szerettem (még ekkor is!), megbíztam benne. Ezért nem is gyanakodtam semmire. Észleltem pár jelet, de nem a szememnek hittem. Pedig de! Minden jel jó volt, csak én hessegettem el minden figyelmeztetést. Sokkal hamarabb láthattam volna a történetet... Folyt. köv.....
István ViroveczVeszteség és újjászületés – A válás és gyász feldolgozása A veszteségnek sok arca van. Néha egy ember távozása, máskor egy egész élet darabokra hullása. A válás nem csupán egy kapcsolat megszűnése – egy otthon elvesztése, a család széthullása, a mindennapok átrendeződése. Egy olyan folyamat, amelyben egyszerre kell elgyászolni a múltat és új alapokat építeni a jövőhöz. Én nem csak a házasságomat veszítettem el. Elveszítettem a szüleimet, a családot, a házat, amit felépítettem, a fiaimat, akik többé nem ébrednek mellettem minden reggel. A legmélyebb pont az volt, amikor ráébredtem, hogy a világ, amit ismertem, végleg eltűnt. A mindennapok üressé váltak, a csend súlya elviselhetetlen lett. A fájdalom egyik legnehezebb formája, amikor a gyermekeid már nem a mindennapjaid részei. Nem láthatod őket minden este, nem ölelheted meg őket minden reggel, és egy részük lassan elkezd nélkülözni téged. És Te tehetetlen vagy. A veszteség feldolgozása nem egyenletes folyamat. Néha úgy érzem, haladok előre, máskor visszahúz az üresség. A válásban nem csak a másikat, hanem önmagamat is el kell engednem. Azt az embert, aki hitt egy közös jövőben, azt az apát, aki úgy gondolta, minden nap ott lesz a gyerekei mellett, azt a társat, aki mindent beleadott. De a fájdalom nemcsak elvenni képes – ha hagyom, átalakít. A legnagyobb mélységekben tanulom meg, ki vagyok igazán. Hogy az élet nem attól értékes, hogy mindig teljes, hanem attól, hogy képes vagyok újrateremteni önmagam. Most már tudom: a veszteség és az újjászületés kéz a kézben jár. A gyermekeim mindig az életem részei lesznek, még ha más formában is. A múlt nem tűnik el, de nem kell, hogy fogva tartson. A válás nem a vég – hanem egy lehetőség arra, hogy újra felépítsem önmagam, másképp, talán erősebben, mint valaha. És ha ezen az úton vagy, ha érzed ezt a fájdalmat – tudd, hogy nem vagy egyedül. A gyógyulás lassú, de lehetséges. A veszteség részed marad, de nem kell, hogy meghatározzon.
Erika JoszaiKét kislánnyal költöztem haza Angliából miután elváltak útjaink a volt férjemmel. Meg kellett tanulnom egyedül intézni mindent. Számlák, papírok, ügyek... embert próbáló házat venni,építkezni egyedül. A válás a gyerekek szempontjából a legdurvább. Most már nem akarok az apjuk helyett az anyjuk lenni! Anya vagyok, a hormonjaimmal és a hibáimmal együtt. De nehéz, néha nagyon nehèz...
2
Renata Vad4 éve váltam el, én kezdeményeztem. Az utolsó két évünk nem volt szép. És bár sok mindenre rájöttem az alatt a két év alatt azt is tudom hogy én ugyan úgy vétkes voltam a dolgokban mint a másik fél. Rájöttem hogy a szeretetért nagyon megalkudtam. Ezt a gyerekkoromból jövő traumák miatt tettem. És bár nagyon szerettem a volt férjem a kapcsolatunk első 10 évében, nagyon sok dologra ez miatt nem került fény. Próbáltam eltusolni hogy ő nem olyan, pedig utólag rájöttem hogy bele sem kellett volna mennem a kapcsolatba. Az előre tekintésemet sokban segíti az önismeret, aminek rögös útjait már 7-8 éve járom. Sok féle technikát már kipróbáltam, van amit évek óta csinálok és az a családállítás. Ha érdekel a téma szívesen mesélek róla. Engem egy barátnőm hívott el először és minél jobban beleástam magam a témába annál több dolog jött fel és jöttem rá önmagam hibáira.
Szilvia BarthaTermészetesen hoztam a statisztikát, egyedül nevelem a kislányom. Lent voltam annyira amennyire csak lehet, napról napra éltem túl éveket és mindent újra kellett építenem, köztük saját magam. Mostmár szeretem magam.
1
Orsolya DemeterMásfél éve váltunk el, egy hosszú házasság után. Voltak hullámvölgyek, eltévelyedések, de alapjaiban jól megvoltunk, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége... Igaz, sok mindenben hibáztam én is, de mindent megtettem, nagyon meg szerettem volna menteni a kapcsolatunkat, azonban mindig falakba ütköztem... Semmi nem volt jó, amit adni tudtam... Teljesen elvette az önbizalmamat, önbecsülésemet ez a hosszú negatív időszak.. Végül kiderült, hogy elkéstem, egy harmadik miatt volt ennyire eltökélt volt férjem. Ráadásul az OTTHON is elveszett., mert ő maradt a közös ingatlanunkban, én egy másik városba költöztem, ahol egy kis lakásban élek. Három felnőtt fiunk van. A gyerekeim sajnos keveset jönnek hozzám... Mivel nem esek útba, kicsi nálam a hely és az otthonuk sem itt, nálam van... a viszonyunk is megtépázódott a fiúkkal a történések miatt... Az egyik menyemmel kifejezetten megromlott azóta a kapcsolatom... Emiatt a fiam is bezárkózott... Az egész életem felborult és úgy érzem, mindent elvesztettem, ami fontos volt... Az elmúlt időszak nehéz volt számomra, nagyon sok szomorúság után pszichológushoz mentem, aki rengeteget segített.. Ő javasolta azt is, hogy nyissak mások felé.. Ezért vagyok itt :-)