Morgós BenceKudarcok több formában és közösségben → Voltam tagja, szervezője, vezetője több féle közösségnek. Összeesküvés elméletekkel foglalkozónak, munkahelyinek, független vezetői közösségnek, szervezetfejlesztőinek, több féle önfejlesztő közösségeknek, baráti társaságoknak. Sokat tanultam arról, mivel lehet embereket egy ügy köré vonzani és arról is hogyan nem. Láttam más közösségépítők munkáját sikereit és kudarcait. Igazából a mai napig nem jöttem rá, mi a titkos szósz, amivel minden kihívás megoldható, de sok olyam mintát láttam, amit biztos, hogy nem szabad a receptbe tenni. Mivel ebben nem értem el számottevő sikert, leginkább arról tudok mesélni, milyen buktatókat érdemes elkerülnöd.
6- Nagy Ida Aliz
Abban az érzésvilágba nőttem fel, hogy meg akarom menteni anyukámat aputól. Ez hajtóerő volt, mint egy lehetetlen küldetés, de én hittem a sikerében. Jó jövedelmem lett és egy nagyobb vita után, anyukám életében először elkezdte pakolni a cuccait. Hívott, mentem, segítettem neki. 2 órán belül szereztem neki albérletet és költöztettem. Hihetetlen volt azt érezni, hogy sikerült. "Megmentettem." Ekkor 24 éves voltam. 2 hét után visszaköltözött és minden összedőlt bennem, amit hittem, amit elhittem neki. Hónapok voltak mire kialakult bennem, hogy akkor magamért fogok élni. Később pedig megértettem, hogy nehézben élt, de szerette apukámat. Aztán, amikor elkezdtem pszichológiát tanulni, akkor jöttem rá, hogy nem volt én-ereje változtani. Rákban meghalt. Tomboltam a dühtől, nem tudtam apukámmal 2 évig beszélni. Ebben a két évben terápiával elkezdtem feldolgozni a traumáim. Eldöntöttem, hogy akarok egy jó apa - lánya kapcsolatot. Ekkor 32 éves voltam és életemben először megöleltem apukámat. Ő megijedt és elugrott. Kitartottam és innen 2 év múlva, együtt karácsonyoztunk. Csodás pillanat volt, amikor a testvéremmel ébredeztem apunál (először aludtunk nála) és nevetgéltünk, apu bejött és behúztuk magunk közé és hármasban, érintésben folytatódott a jó hangulat. Ekkor beleérkeztem abba, hogy ez az, az a jó, amire vágytam. Apukám orvos általi diagnózis szerint elmebeteg és skizofrén volt. Ő semmit sem változott, csak én. Én nem haragudtam, én nem vettem magamra azt, amit korábban igen. Elfogadás és szeretet volt bennem irányába. Több évet sikerült úgy élnünk, hogy azt éltem meg, hogy van apukám :) Lett apukám :) 71 évesen halt meg, két éve. Óriási hála volt bennem, hogy még életében megjavítottuk a kapcsolatunkat. Még a gyász is könnyed volt így. Hiszek abban, hogyha hozzá fordulunk azokhoz az én-részeinkhez, akikben nehéz, traumatikus érzések vannak és megadjuk a szükségleteiket, akkor átalakul az érzés világ. És ha a belső gyerek, az énke jól van, akkor érzelmi konfliktusban is az erőnkben tudunk maradni és képviselni magunkat. Nem védeni, képviselni. Fontosnak tartom, hogy harmonikus kapcsolatunk legyen az ősinkkel, felmenőinkkel. Ma már hálás vagyok mindenért, a pozitívért és a negatívért is, mert ebből fejlődtem ki, lettem az, aki ma vagyok. Anyukámat először azt hittem megmentettem, majd még sem. Ezután elkezdtem a saját céljaimat kitűzni de a megmentési komplexust ezzel nem tettem le. Hogyan mutatkozott meg és alakítottam át? Ez egy következő történet lesz :)
Kinga Máté"Elég jó vagyok?" Zsigeri szintű belső motiváló és egyben önkínzó kérdésem volt ez nagyon sokáig, velem volt amióta csak emlékezni tudok és nem olyan rég tűnt el, alakult át. Leginkább azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó, elég ilyen, olyan, amolyan amiben épp jobb akartam lenni vagy amiben bizonytalan voltam, hogy mennyit érek, hogy egyáltalán érek-e valamit? Sok volt bennem a másoknak megfelelni akarás, a magamat másokhoz hasonlítgatás, a félelem attól, hogy felvállaljam azt, aki vagyok. Sokszor felmerült: egyáltalán ki is vagyok én? Nagyon hosszú volt az út innen a mai megéléseimig és úton vagyok továbbra is. Nem baj, ha előjönnek még néha hasonló kérdések, de nem gátol, nem állít meg, nem kell megalkudnom önmagammal. Sokkal tisztább a képem arról is, hogy ki vagyok én. Mi segített ebben a változásban? Hogyan találtam rá egyre inkább a saját hangomra, saját utamra? Lehetetlen lenne mindent felsorolni, de pár fontos elem, amiből valami összeállt és végül született az új énképem: - Őszinteség, őszinteség, őszinteség, leginkább saját magamhoz. Egyszerűnek tűnik, de nem az. Minél többet mondogattam másoknak és magamnak, hogy mennyire őszinte ember vagyok, annál inkább rájöttem, hogy ennek mennyi vetülete és buktatója van, mennyi önreflexió kell ahhoz, hogy egyre őszintébb lehessek. - Tükrök, vagyis olyan emberek, olyan kapcsolatok, kapcsolódások, melyekben megláthattam önmagam valamilyen megnyilvánulását, működését, sebeimet, hiányaimat, hibáimat és nem utolsó sorban erősségeimet. - Bátorság - belenézni a tükörbe és szembenézni önmagammal, újra és újra és újra. Leküzdeni a félelmeket, mindent és bármit, ami felbukkan. Tenni azt, ami vonz, hogy kiderüljön, elég jó vagyok-e és ki vagyok én? Ki vagyok én ma? Mert ma már más vagyok, mint aki tegnap voltam. Nyitottnak lenni saját magamra. Arra, aki vagyok és nem a képet lobogtatni, ami élt korábban bennem saját magamról, arról, aki szerettem volna lenni, mert elképzeltem egyszer régen, hogy ha az lennék, akkor lennék elég jó. Elég vagyok. Elég jó vagyok. Aki olvasott amerikai motivációs irodalmat valaha, biztosan sok hasonlót mantrázott. Nekem az sosem ment. Disszonancia volt bennem, nem éreztem igaznak, így mondogatni sem voltam képes. Mára viszont érzés szinten is megvan: igaz. Elég vagyok. Elég jó vagyok. Mi az elég, az elég jó? Valami olyan, amiben ott vagyok én, hibáimmal, erősségeimmel, az éveim számával, minden sikeremmel, kudarcommal, összes egyéb tulajdonságommal vagyok valamilyen. Ez pedig elég. Megállok-e vagy törekszem a fejlődésre? Határozottan hiszek abban, hogy semmi sem állandó. Vagy fejlődöm tovább és haladok tovább az úton vagy hanyatlani kezd, leépülni az az egyensúly, amit elértem. Én a fejlődés útját választom és ez belső vágyból, saját igényből és kíváncsiságból fakad. Egyre szabadabb és egyre inkább önmagam vagyok annak arányában, ahogy közeledik egymáshoz az, aki igazán vagyok, akinek gondolom magam és akinek mások látnak. Ebben fejlődöm.
Sándor AttilaMiközben a hugival mostuk anyut és öltöztettük át, picit az volt az érzésem, hogy most Ő a csecsemő. Sajnos az őt kísérő további szertartás elmaradt, mert nincsen meg a hozzávaló kultúránk. Elveszett. A gyászfeldolgozás egyik része a halottról szól, hogy ő is tudja, hogy már nincsen ebben a dimenzióban. Ennek kb. 3 napos menetnek a fontosságát sokan nem értik, nem is tudhatják, mert már nagyon nincsen kitől tanulni ezekről. Mára annyi marad, amit én is megtettem és teszek többször is, hogy szeretettel imádkozom érte, hogy mielőbb átérjen, ne rekedjen meg itt. A másik része ennek a folyamatnak nálam az, hogy igyekszem fedolgozni a vele való megéléseimet. A jót is és a rosszat is. Bocsánatot kérni és megbocsátani. Talán ez a nehezebb. A 70-es évek végén, láttam egy filmet, ahol a főhős meghalt a film végére. Vártam volna, hogy jön a sötét gyász, de a búcsúztatók ahelyett, hogy magukat tépve, zokogtak volna a fájdalomtól, egy boldog táncba kezdtek és virágokkal, ünnepelve búcsúztatták a kedves halottat. Fehér ruhában, angyalokhoz méltó öltözetben. Nagyon megmaradt bennem ez a történet. Sokszor, nagyon sokszor előjön ez a kép. Azt gondolom ma, hogy ezt a gyász dolgot, már akkor, kölökként is zsigerből érthettem. Ma pedig, már meg is tudom magyarázni: Ha az életünk mérlege pozitív (= a legjobb tudásunk szerinti szeretetben éltünk), akkor biztosan a JÓ oldalra kerülünk. Ez a JÓ oldal pedig, egy katolikus világképben, magát a Mennyek Országát jelenti, ahová egész életünkön keresztül törekszünk. Ki tudatosan, ki tudatlanul. Ha beteljesedik egy élet vágya, akkor azon búsulni kellene? Sajnos, ezt pont rosszul tanítják nekünk, ha egyáltalán tanítják. Édesanyám egész életében pedagógus volt. Nagyon sok gyermeket szeretett át a tanulás nehézségein. Sokan tisztelték, mégtöbben szerették. Hát Ő, biztosan megcsinálta. Isten nyugosztalja a JÓ oldalon! Ha majd én megyek át, akkor aki marad, az mulasson és örüljön és három napig táncoljon, mert én is a JÓ oldalra törekszem. De addig is éljünk! tapasztaljunk, mert a Jóisten rajtunk keresztül szereti a világot. Engedjük Neki! Erre bíztatok mindenkit is.
- Kinga Máté
"Üzleti siker"? Talán... Nem találtam megfelelőbb kategóriát. Vidéki környezetből költöztem másik ország fővárosába egyedül és valósítottam meg nagyjából mindent, amit el tudtam képzelni, aztán újabb és újabb szinteket, melyekről nem is gondoltam, hogy lehetséges. Valami hajtott, éltem a lehetőségekkel és a munkát is beletettem. - Tanulhattam bármit, amire vágytam. Ha egyből nem, akkor megtaláltam idővel a módját. Mai napig tanulok, munka mellett, folyamatosan képzem magam. - Dolgozhattam és dolgoztam is sokat, olyan helyeken, melyeket én választottam, és nem dolgoztam, amikor úgy éreztem, hogy szükségem van pár hónap szünetre. Megvalósítottam/megvalósítom, ami az igényem, pl részmunkaidő, rugalmas munkaidő vagy éppen home offce. Nem azt tanultam otthon, hogy ezeket megteheti az ember, de én megteremtettem magamnak. - Elutaztam a világ sok pontjára, bárhova, amit a fejembe vettem és ez egy ideig fontos is volt, mert a családomban senki nem tette ezt, de én mindig vágytam az utazásokra. Megvalósítottam. A múlt idő csak azért, mert egy ponton rájöttem, hogy felírhatok akárhány további helyet a bakancslistámra, de már nem ez boldogít. Nem úgy, mint korábban. Utazom most is időnként, ha vágyom rá, de már máshogy. - Sosem vágytam igazából nagyon nagy dolgokra anyagi téren, sokkal inkább arra, hogy minden anyagi sikeremet együtt kamatoztassam valakivel közösen, legyen szó lakás, autó és egyéb klasszikus vágyak megvalósításáról. Az élet úgy hozta, hogy mégis megteremtettem mindent ezek közül, többször is, egyedül, nőként. Mindenkinek mást jelent az üzleti, anyagi vagy bármilyen formája a sikernek. Nekem a fentiek kimerítik a siker fogalmát oly módon, hogy a tapasztalatom az, ahogy ezeket elértem, bármi mást is el tudok. Legyen szó vállalkozásról, passzív jövedelemről, karrierváltásról és még sorolhatnám. Bőven látok távlatokat és mindent, amit csinálok, lehetne magasabb szintre emelni. Tudom, hogy rajtam múlik, és nem kérdés, hogy lehetséges.
Szecskó ZsoltHallottam többször, hogy félünk a félelemtől, hogy nem akarjuk érezni, és egyszer csak bekerült a valóságomba. Azt is hallottam, hogy a megrekedtség pont az, hogy meg akarjuk úszni a következő lépést, ami épp előttünk van, ehelyett távolabbra tekintünk. Szóval tapasztalom, hogy amikor már elfáradunk a menekülésben, a pótcselekvésben, a hárításban, akkor nem marad más hátra mint elkezdeni érezni. Vállalni a félelmeket, vállalni a vágyakat, melyek a félelmek mögött vannak. Ugyanis rengeteg energia valaki másnak látszani. Elfáradtam benne. Feszülve nem lehet továbblépni, és akkor van nyugalmam, ha őszinte vagyok. Azt mondom, azt teszem, aki vagyok, mégha ezzel össze is törik oly sok minden aminek hittem magam, aminek szerettem volna hinni magam, aminek talán mások felé szerettem volna szerethetőnek tűnni. Ha pedig nyugalmam van, akkor arra tudok figyelni, amire szeretnék, nem vonnak el a létükért kiabáló elfojtások. Jó félni, jó vágyni, ha ez az őszinte, és még jobb azt és úgy megtenni, kimondani, abbahagyni vagy elkezdeni, amit, ahogy tényleg szeretnék, a kapcsolódásokban, a szexualitásban, a munkában.
- Nagy Ida Aliz
El tudod képzelni azt a szituációt, hogy egy személyi bankárt tanítok be, pénzügyi termék értékesítésére és az ügyféllel a gyermeke borostyán nyakláncáról beszélgetek? Nyugtalan volt a gyerek és javasoltam, hogy tisztítsuk meg az ásványokat. Megtettem és a gyerek nyugodtan ücsörgött. Nagyon hálás volt, én pedig örültem, hogy segíthettem. Kijöttünk az ügyféltől és eldöntöttem, hogy felmondok. Nem beszéltünk a pénzügyekről, de én nagyon sikeresnek éltem meg a találkozást :) Nem volt félre tett pénzem, hogy egy új vállalkozást tudjak indítani. Éreztem, hogy már nem a helyemen vagyok. Nem alakult az új, amíg benne voltam a régiben. Ezért felmondtam. Pénzem nem volt, de hitem igen. Egy hónapon belül megalakult az Andara ásványszalon és ásványokkal, valamint ásványterápiás meditációkkal kezdtem el foglalkozni. A pénzügyi munka mellett hobbynak gondoltam, hogy falom a tudást. Önismeret, kristályok, meditációk. Imádat. Végül ez az imádat lett a munkám! Nagyon hálás vagyok, hogy szabadnak érzem magam, önálónak és azzal foglalkozok amivel szeretek, olyan emberekkel akikkel élmény együtt dolgozni. Később egyéni és csoport terápiás módszerekben is képződtem. Amikor a kliensem átél egy érzést, legyen az öröm, harag, olyankor önazonos és nekem ez pszichés öröm. Mert abban segíthetek, hogy önmaga lehet. És minden, ami benne van, az lehet, ítéletmentesen. Az emberek gyönyörűek, amikor önmaguk és átélik az érzéseiket.
Tolner PéterAJÁNDÉKSZEMLÉLET Észrevettem, hogy a körülöttem lévő világ tele van ajándékokkal. Ezek többsége apró ajándék - öröm forrás, hálatéma. És persze vannak nagy lehetőséget rejtő ajándékok, ilyenek a találkozások. Amióta erre rájöttem, nyitott szemmel élek, nehogy lemaradjak egyről is :), bár természetesen lehetetlen tudatosítani a körülöttem lévő ajándékbőség minden egyes elemét. Ajándék életszemléletem lényege, hogy először is igyekszem észrevenni azokat, amik nekem szólnak, épülhetek általuk, vagy lehetőséget hordoznak a számomra. Ha pedig észrevettem egy ajándékot, igyekszem élni vele. Nagy kár lenne nem élni az ajándékaimmal ...
- Kinga Máté
Online ismerkedés világában 5+ viszonylag intenzív évet töltöttem különböző platformokon. Sok mindenre megtanított. Korábban minden erőmmel szerettem volna elkerülni ezt a korszakot, de azt tapasztaltam végül, hogy egyrészt a mai világ velejárója és tulajdonképpen kár kihagyni ezt a lehetőséget, másrészt számtalan olyan találkozásom, ismerkedésem volt, melyek által sokat kaptam és tanultam magamról és meggyőződésem, hogy a való világban ezek a találkozások nem jöttek volna létre. Az online társkeresésnek köszönhetem, hogy sokkal nyitottabb lettem, elfogadóbb, ugyanakkor sokkal tisztábban érzékeltem, hogy mire vágyom igazán. Bizony nem elhanyagolható az a mennyiségű "gyakorlás" a férfiakkal való kommunikációban, amit a valós életben nem tudtam volna megtenni, de az online térben igen. Sokféle stratégiával igyekeztem szűrni az algoritmikus megközelítéstől kezdve az intuitív-ig, hogy a számomra legmegfelelőbb jelölteket a lehető leggyorsabban megtaláljam, illetve gyakoroltam a saját profilom kialakítása által, hogy mit üzen egy kép vagy szó. Átmentem különböző korszakokon az évek alatt és arra jutottam, hogy igazuk volt azoknak, akik azt mondták nekem anno, hogy olyan férfi jön, ahol épp tartok az úton. Ezt megtapasztaltam sokszorosan! Hálás vagyok a "nincs egy normális férfi" korszakomért is így utólag, de főleg az igazi nagy találkozásokért, akikért mindig hálás leszek.
Katalin SkultėtyAz elmúlt 1,5 évben "mindenemet"=(ami nekem a mindent jelentette) elveszítettem. Álltam már fel padlóról korábban, na de így, hogy az asztal összes lába kidőlt, itt még nem jártam... Egy láb, egy életterület sem volt, amibe kapaszkodni tudtam volna... Annyira lesújtottak a másfél év történései, hogy volt, mikor csak itthon pihegtem egyedül, arra koncentrálva, hogy tudjak lélegezni. Az élet rákényszerített, hogy ne meneküljek tovább. Rákényszerített, hogy magammal legyek és megszüljem magam. Szakítás; gyerekek leválása; vállalkozói lét befejezése közel 10 év után, közösség, ügyfelek elveszítése; volt férj nem tud a megállapodásunk szerint fizetni, mindeközben a munkahelyemet is elveszítettem váratlanul, 1 óra leforgása alatt; anyagilag közel a nullára kerültem; legjobb barátnőm meghalt motorbalesetben, akinél dolgoztam és vele terveztem a további munkát; barátokról pattantam le, fordultak el és veszítettem négy, számomra fontos baráti kapcsolatot. A családomban én léptem hátra. Eljött az idő, hogy vállaljam, inkább vagyok magammal, mint olyan kapcsolatokban ahol teljesen egyedül, meg nem értve érzem magam. Bár fájdalmas és kínkeserves ezen végigmenni de volt egy pont, ahol nem tudtam tovább küzdeni. Megadtam magam. Feladtam magam. Hagytam, hogy összedőljön az illúzióváram, minden, amit magamról és másokról gondoltam. Nem volt más választásom, meg kellett engednem, hogy szembenézzek a valósággal. Mostanra tapasztalom és élem, hogy a folyamatos sokkok, veszteségek, csapások hozzásegítenek ahhoz, hogy újjászülethessek. Ezért vagyok itt is.