Edit BaracsiEgy ország határokon túl ivelõ vásárlói hálózat létrehozása,illetve bôvitése. Egy olasz cég termékeit értékesitjük,mely több,mint 20 országban jelen van. A cégnek kb.4000 féle terméke van.A cég az eladások után fizet.Létrehozhatsz egy saját értékesitõ csapatot,amelyet a cég bónuszokkal jutalmaz. Legyél te is a csapatunk tagja! Várunk szeretettel!
0
Joós IstvánKész… mennyit hittem már, hogy készen vagyok… erre vagy arra. Hmm… Sosem voltam az. Amikor késznek gondoltam magam valamire: sosem voltam az. Nem is történt, amit vártam. Meg is voltam sértve… :) Azt hiszem, az ember arra kész, ami történik. Minden más irány és remény csak… És fontos ezzel bátran szembenézzek. Hogy tehát hiába érzem magam késznek, ha nem történik, nem vagyok az. Tehát változtatnom kell. Amíg történni nem kezd. 😇
Júlia Simon30 éve dolgozom magamon és másoknak is segítek ebben, hivatás szinten. Keresem a Társamat, akivel nem csak aludni jó, vagy szórakozni, sportolni, táncolni, beszélgetni, de dolgozni is. ☺️ Jó nagy kertem van! 😉😀
0
Attila TölcsérA "ki vagyok én?" kérdéssel 1993-ban találkoztam először és addig nem álltam meg, ameddig nem jutottam dűlőre ezzel a kérdéssel. 2009 óta másoknak is segítek ebben az irányban önismereti mentorként. Szerintem ez az életünk legfontosabb kérdése, mert ameddig ezt nem látjuk, addig hamis célokat és vágyakat kergetünk helyette. Kíváncsi vagyok a te önismereti tapasztalataidra is, mert mindenből tanulhatunk. Nyitott vagyok az ismerkedésre, barátkozásra.
Kormos MelindaPontosan még nem tudom, hogy miért is regisztráltam, csak régóta követem és hallgatom István videóit, így gondoltam kipróbálom az oldalt. Érdekelnek más emberek tapasztalatai/dilemmái is. Én jelenleg "keresem az utam"! Távkapcsolatban élek, egy tinédzser gyermekem van és úgy érzem, hogy valami változásra lenne szükségem, jó lenne valami "hasznossal" foglalkozni, de még nem tudom merre tovább.
0
Anita49 éves vagyok! Nem akarok semmit iranyítani, beszélgetni szeretnék, időt kellemesen tölteni, kirándulni. Érdekel a védikus tudomány, filozófia Bakos Attila magyarázatával. Szeretem István munkásságát, mindazd amit kepvisel.
0
KataSenkit nem ítélek el, félre ne érts. A magam szemszögét írtam le, ahogyan én élem meg, amikor ilyen helyzetbe kerülök. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy nekem kevés lenne egy ilyen kapcsolat, ahol nem velem éli meg a férfi az ünnepeket, nem velem nyaral, titokban kell tartanunk a kapcsolatot, én ezt megalázónak élnék meg. Értem a helyzeteket, amiket leírtál, simán el tudok képzelni olyan helyzeteket, ahol érthető, hogy boldog akar lenni az ember, de a házasságában nem tud már az lenni. Mégis azt gondolom, hogy a legtöbb esetben talán a gyávaság és a megszokás miatt nem lépnek ki az emberek. Keresnek inkább egy izgalmat. Én kifejezetten család párti vagyok, szóval ezt is meg tudom érteni és azt is feldolgoztam, hogy engem megcsalt a férjem.
AdriDe nehéz! Az összes elképzelés feladása. Hogy csak engedjem, ami a bensőmben kibontakozni szeretne. Eljutottam arra a helyre, ahol azt gondoltam, hogy gyógyítást fogok tanulni. Ez volt a terv. Nem dolgozom, el fog fogyni a pénzem egy idő múlva, és mivel többé nem akarok terapeutaként dolgozni, ideje átképződni. Gondoltam én. Meg is találtam a megfelelő helyszínt Nepálban. Eljöttem, itt élek most 3 hónapot. És NEM MEGY. A testem pihenni akar, örömben lenni, megengedésben lenni, nem másoknak segíteni és gyógyítani. Intellektuális érdeklődés ugyan van bennem ez irányban, tanulni, de késztetés nincs. Őrjítő. Mert tudom, hogy nem követhetem többé az elképzelést. Olyan, mintha lecsúsznék a jövőmről. És közben mégsem, érzem mélyen. De ezzel menni... bejön az összes félelem. Mi lesz, ha nem lesz pénzem? Másoktól kell kölcsön kérnem? Hogy fogok élni? Menjek el szerzetesnek? Amikor 8 hónapja abbahagytam a munkám, már találkoztam ezekkel. Akkor sikerült átengedni. De az idő nyomásával újra előjött. Ami biztos: jó helyen vagyok Nepálban. Ha nem is azért, amiért gondoltam, de itt kell most lennem. Majd kiderül miért. Remélem.
- Kata
Független, elvált nőként azt gondolom nem tartozom senkinek elszámolással. Vagyis de: önmagamnak. Ez az, amiért sosem tudtam belemenni szeretői viszonyokba. Hiába a vonzalom, a közös értékrend és a mondás, hogy love is love… Megcsalt nőként nem tudom és nem is akarom félretenni az empátiámat, amit azért a nőért érzek, aki a másik oldalon van. És persze magamért is teszem ezt, mert nem akarok már félmegoldásokat, megérdemlek ennyi önismereti munka után egy olyan kapcsoltot, amiben ÉN vagyok a fontos, nem csak másodhegedűs. Ti mit gondoltok a szeretői viszonyról? Milyen az a nő, aki sok éven át szerető? Alacsony az önértékelése vagy éppen az élethelyzete miatt elég nwki ennyi? Van olyan, hogy egészséges lélekkel elég ennyi?