Tapasztalatok

Sheila Boateng

She Wolf (1. Rész) - ha már farkasozunk - avagy hogyan vadásztam le egy idegen férfit az utcán - avagy ne lökd, hanem hívd Őszinteség? Let's go. Disclaimer: lesz benne vér Az utolsó szakításom pár hete volt. Előtte 3 évig szingli voltam, mert nekem senki sem volt elég jó. (Ez a felszín, őszintén viszont - és erre én is csak később jöttem rá - rettegtem tőle, hogy ha megtalálom a tökéletes pasit, akkor kiderül, hogy én miattam nem működik a kapcsolat) (lehet egyszer majd leírom, hogyan jöttem rá, mert nekem ez hatalmas felismerés volt, és a formula meg banálisan egyszerű volt) Szóval ez a kapcsolatom nagy hatással volt rám, kb az első volt a válásom óta. Így a szakítás is. Ő volt az, akinek mindenem odaadtam és széthaltam a kapcsolatban. Ezt azért mesélem el, hogy kontextusba kerüljön, hogy a szakítás után még keresett mindenféle ügyekkel, holott megkértem, hogy ne tegye. Sajnálja, zokog, félt, fáj neki, próbáljuk meg máshogy, juttassuk el egymáshoz az ottmaradt cuccokat, és amikor semmi nem működött, akkor bedobta, hogy egy ajándékot visszakért az Apámon keresztül. Erre kiakadtam. Ezt kifejeztem neki is egy levéllel, amit a visszaadott ajándékhoz mellékeltem. Elég tömörre sikerült, annyi állt benne, hogy: "Baszódj meg." Tüzet okádtam és úgy jártam-keltem az utcán, hogy egyáltalán nem féltem (sötét volt, egy vidéki nagyvárosban voltam), mert az energiám éreztén (van ilyen szó, ok?) biztos voltam benne, hogy egy gazember sem lenne annyira bátor, hogy egy utcában tartózkodjon velem. Forrongtam. Legszívesebben ordítottam volna. De nem tettem, hanem düh-sétáltam. Tudjátok, mikor nem mész sehova, csak teszed a lábad, hogy történjen valami. Aztán amikor már gondolatban az összes szitokszót elhasználtam, amit óvoda óta megtanultam, és kisírtam magam, hirtelen jött egy gondolat: "Baszni akarok! Ki akarom dugni magamból ezt a dühöt. Akarok egy férfit, aki nem néz se istent, se embert és szabadjára engedjük a poklot." És az volt a furcsa, hogy pillanatokkal később megszületett bennem az az érzés is, hogy ez így is lesz. Szinte azonnal elment mellettem egy pasi, elém került, így volt alkalmam megnézni. (Alig voltak az utcán) És nem viccelek, úgy éreztem magam, hogy kinőttek a karmaim a tappancsaim közül. Elkezdtem mustrálni (azt hiszem, az ezt jelenti, amire gondolok) és hallgattam, hogyan reagál a testem. -tetszik, hogy magas -kicsit túl nagy a feneke -nem látom a kabátján keresztül, de nem gondolom, hogy sportos a felsőteste Majd jött a következtetés a testemből: "Nye... " Megszületett bennem, hogy olyat akarok, aki jóképű, magas, sportos, jó stílusa van és egy vadállat. És tudtam, hogy lesz jobb áldozat. És itt azon van a hangsúly, hogy tudtam. Igazából lehetne ennek az egész posztnak az a címe, hogy "Tudtam" Ahogy sétáltam - még mindig gyorsan, immáron megszokásból - megláttam egy másik utcában 4 embert. Éreztem egy hívást. Néztem őket. (Ez azért nagy szám nálam, mert a "másságom" miatt tök sokáig nem mertem az emberek szemébe nézni, mert nem bírtam elviselni, hogy bámulnak. És ezt az utóbbi időben elég jól kitréningeztem magamból, de olyan pasikkal kevésbé voltak bátor, akik tetszettek nekem.) Szóval néztem őket és kiadtam a parancsot - anélkül, hogy láttam volna arcot - "Vadássz le!" Aztán hirtelen megálltam. Azon gondolkoztam, hogy hova is megyek és miért sietek. Amíg ezzel a gondolattal elvoltam, beértek. Elhatároztam, hogy a szemükbe fogok nézni. 1 nő volt és 3 férfi. Az egyik férfin megakadt a szemem, ahogy az övé is rajtam. Ha a másik kettő bűncselekményt követett volna el, nagy bajban lettem volna, mert egy vonást sem tudtam volna leírni a (... hogy hívják a bácsit, aki arcokat rajzol a börtönben? ) ... arcrajzolónak, mert annyira csak ezt a férfit láttam. Teljesen berántott. Átkerültem egy másik univerzumba. Amikor elment mellettem, bólintott és azt mondta: "Hello" (külföldiül beszéltek egymással) Én visszaköszöntem neki, egyáltalán nem kihagyva a hellomból, hogy mi jár a fejemben. Pont olyan volt, mint amilyet elképzeltem. De pont! Jóképű, sportos, és egy bőr tatyó lógott a kezén. Jackpot!! Tudod, kik szoktak ilyet hordani? A szerbek! Valakinek el kell meséljem, hogy ez miért volt teli találat, vagy maradhatunk egy ilyen szexuálisan rasszista ködben? Elmentek mellettem és sietős léptekkel haladtak. A férfi állandóan hátranézett, le is maradt egyszer, de aztán továbbment. Én ott tudtam, hogy ez le van játszva. Nagyon lassan elindultam én is az ő irányukba. Mint egy nagymacska. Magabiztosan. A csípőm magától ringott. A szemeim átláttak a sötéten. A bőröm érezte a mindenséget. (Nem is farkasnak, hanem inkább egy tigrisnek vagy párducnak éreztem magam, elsöprően kecsesnek és erősnek.) Nem siettem. Tudtam, hogy az enyém. Kidobtam egy láthatatlan lasszót rá és húztam magam felé. (Ezt már csak fejben) (Folyt. köv. a következő tapasztalat kártyán)

Judit Torják

Hajnali kettő fele járhat talàn az idő az időtlennek tűnő èjszakàban. Az óra ritmusos ketyegèse emlékeztet csupán az idő múlàsàra. Dolgozom èppen. Ügyeletes vagyok. A szülőszobàn csend van, pedig van egy vajúdó. Az ajtó rèsnyire nyitva. Csendben figyelem őket. Bármikor elérhető vagyok, amikor szükségük van ràm. Megtisztelő egy párt kísérni a csalàddá vàlàs kiteljesedèsèben. Nő ès férfi. Leendő édesanya és édesapa. Leendő család. A vajúdás nem csupán egy testi folyamat. Egy különleges, megfoghatatlan àllapot ez, ahol a test és a lélek együttesen dolgozik. Olyan testi és lelki tapasztalás, amely magába sűrít sok-sok korábbi tapasztalatot az èletünkből, lètezèsünkből. A bizalmat, az elfogadást, a szeretetet. Mennyire szeretem, fogadom el magamat, mennyire bízok magamban, a testem működèsèben? Mennyire szerettek és fogadtak el engem a kapcsolataimban? Mennyire fogadom el a változást és bízok abban, hogy minden szépségével és nehèzsègèvel együtt valami új ès izgalmas èletszakasz következik? A vajúdás módosult tudatàllapotàbban ezek a tudatalatti érzések, tapasztalàsok aktívan jelen lehetnek. A szülés èlmènyből mindhárom fèl magával visz egy kis csomagot útravalóul a további èletèbe. Az összehúzódàsok egyre rendszeresebben és erősebben jönnek a kismamának. Nem kiabál, egyenletesen lélegzik, pedig remeg a teste a fájdalomtól ès a fáradtsàgtól. Beszívja, majd lassan kifújja a levegőt. Csak a bordàsfal fàjànak a recsegèsèből hallom az elemi erőt, amivel szorítja azt. A férje olyan gyengèdsèggel öleli őt àt, tartja, amikor elgyengül a làba és halkan súgja a fülébe, hogy "itt vagyok, együtt vagyunk, együtt csináljuk. " Nem ismerem a közös törtènetüket, de èrzèkelhető rajtuk a harmónia. A bizalom önmaguk és egymás felè és a vàgy arra, hogy egy csalàddà vàljanak. Azon kapom magamat, hogy egészen messze járok. Eszembe jutott a saját szülèsem, a saját megèlt érzèseim. Az, hogy a kislányom születése mennyi mindent tanított nekem önmagamról. Kövér könnycsepp gördül végig az arcomon, amelyet annyi érzés tölt meg. Az öröm, hogy de jó őket látni, tapasztalni ilyet. A szeretetet a saját gyermekem iránt. A fájdalom a saját vágyott jövő képem vesztesége miatt. A remény mindezek által a fejlődésre.

Ildikó Miklya

Másfél évvel ezelőtt elváltam a páromtól. a kapcsolat 13 évig tartott, amiben egy leány gyermekünk született. A kapcsolatunk válságát egy egy olyan nő okozta, akivel egyébként baráti viszonyban voltam és aki a lányom osztálytársának anyukája is volt egyben. Egy alkalommal meghívtam őt és a családját szalonnasütésre az otthonomba. Hamar kiderült számomra, hogy az ő házasságuk egy rosszul működő házasság, persze azt nem gondoltam, hogy később segítségért nem hozzám, hanem a páromhoz fog fordulni, de így történt. Szerelem szövődött közöttük, ami később kiderült. Mivel a mi kapcsolatunkban is voltak kardinális problémák, aminek az alapja az volt, hogy nagyon mások vagyunk, el kellett gondolkodnom, hogy érdemes-e megmenteni ezt a kapcsolatot. Tettünk rá próbát, már csak azért is mert volt egy erős szeretetkötődés közöttünk, de már közben is éreztem, hogy ez már nem fog így menni. A több éves önismerettel foglalkozás, a sok más emberekkel megélt tapasztalat nem engedte, hogy elaltassam a tudattomat. A végső döntést én hoztam meg és kiléptem a kapcsolatból, ami azért így is nagyon nehéz volt megélni. Mint, ahogy már mondtam volt közöttünk egyfajta szeretet kötés, ezért jó kapcsolatban maradtunk, és ez mai napig így van. A gyászidőszak után jött egy férfi az életembe, akivel jelenleg nagyon boldog vagyok. Nem bántam meg, hogy bíztam a belső megérzéseimben és megtettem ezt a nehéz lépést, még annak ellenére sem, hogy evvel a döntéssel együtt egy szépen felépített környezetet (kertesház, gyönyörű kert, háziállatok, stb.) is magam mögött kellet hagynom. A közös gyerekünket váltottfelügyeletben neveljük azóta.

Gergő Magyar

Közösségépítés – Kapcsolódj, töltődj, fejlődj Önismereti utam során gyakran feltettem magamnak a kérdést: hol és mikor voltam a legboldogabb? A válasz mindig egyértelmű volt: amikor tiszta szívvel tudtam kapcsolódni másokkal. Amikor együtt játszottunk, nevettünk, őszintén beszélgettünk, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Az élet messzire sodort a gyerekkori barátaimtól, akikkel ezt megélhettem, és Győrben sokáig nem találtam hasonló közösséget. Kerestem, próbálkoztam, de egyik sem adott igazi otthonérzetet. Aztán 2024-ben jött a felismerés: ha nem létezik az a hely, ahová szívből csatlakoznék, akkor létrehozom magam. Így született meg a Veled Közösség. Azért hoztam létre, hogy támogassuk és inspiráljuk egymást. Itt mindenki megtalálhatja a helyét, miközben együtt haladunk a testi, lelki és spirituális fejlődés útján. Legyen szó feltöltődésről, új élményekről vagy a természethez való kapcsolódásról, nálunk nyitott és befogadó közeg vár rád. Változatos programokkal, inspiráló előadásokkal, közösségi eseményekkel, túrákkal és workshopokkal várunk – egy olyan légkörben, ahol önmagad lehetsz. Ha úgy érzed, neked is szükséged van egy ilyen közösségre, szeretettel várunk!

Pál Bánszki

Az Isten és az ima ereje Gyerekkoromban megkereszteltek, de családom nem járt rendszeresen templomba. Ennek ellenére mélyen belül éreztem, hogy Isten létezik. Fiatal koromban sokféle dolgot kértem tőle, sokszor kicsinyes vágyakat fogalmaztam meg: „Jaj Istenem, csak ez a vizsgám sikerüljön!” vagy „Kérlek Istenem, csak ezt a bajt ússzam meg.” Néhány kérésem teljesült, míg mások nem. Az életem egyik meghatározó pillanata akkor jött el, amikor nem magamért, hanem a nővéremért kezdtem imádkozni. Súlyos motorbalesetet szenvedett, és napokig élet-halál között lebegett kómában. Az orvosok borongós jóslatai szerint, ha életben is marad, nagyon kicsi az esély, hogy valaha is normális életet élhet. Minden nap bejártam hozzá, még munka után, este 10-kor is, látogatási időn kívül. Könyörögtem a nővéreknek, hogy engedjenek be, legalább egy fél órára. Mindig megengedték... Imádkoztam az ágya mellett, kérve Istent, hogy mentse meg őt, és adjon neki normális életet. Ez napokon át így ment és minden egyes nap újra és újra imádkoztam. Ma már nővérem boldog életet él, van egy férje és egy kislánya. Az imáim meghallgattattak, és ez az élmény mélyen megerősítette a hitemet Isten és az ima erejében. Az imádság nemcsak a kérésről szól, hanem a reményről és a kapcsolat kialakításáról is Istennel

Szilvi Stern

Fiatal anyukaként megtapasztaltam, hogy az önfeláldozó működés, önmagam feladása miket adott: a gyerekeim nem érezték meg a saját erejüket, önállóságukat, csak sokkal később, nehézségek, traumák árán találták meg. Egy rendszer, család, közösség tagjaként bárki hiánya, boldogtalansága mindenkinek szenvedést hoz!

Enzo Molinari

Hirtelen jött nagy szerelem, amelyből komoly tanulságokkal léptem ki mindent magam mögött hagyva. Kellett(?) az a közeg a házasságomban amiben meg tudtam fogalmazni magamnak, hogy hol van az a pont ameddig el akarok menni a társam “boldoggá tételében” és hol van az a határ ami után fel tudom vállalni a saját fontosságomat. Nagy tanítás volt…megérte

Márkus Gábor

A férfi a folyómeder a nő pedig a folyó. Párkapcsolatom kezdetén, túl rengeteg önismereten, azt hittem hogy tudok vezetni, vagy inkább azt, hogy érdemes engem követni. Egy téli kirándulás alkalmával egy csoportos hajókázás volt a program, és sürgettek minket, hogy menjünk fel a hajóra. Miközben mentem a tömeggel együtt, párom előre ment, hogy nehogy lemaradjon, hátrahagyva engem. Viszont a móló jeges volt, és egy ilyen jeges részen megcsúszott és csúnyán fenékre esett, fájt neki, ami szinte az egész kirándulást tönkretette számára, és én ezt azzal tetéztem, hogy felróttam neki, hogy miért nem volt képes csak simán mellettem jönni, és követni engem, hiszen akkor ez nem történt volna meg. Arrogáns voltam, aki azt akarta, hogy kövessék, és elfelejtettem azt a fontos dolgot, hogy a követést nem lehet elvárni. Neki akkor NEM az a férfi voltam, akit követni lehet/szeretne. 4 évvel később egy nyaraláson kettesben elmentünk túrázni a hegyekbe. Meredek útvonalon jutottunk fel a (majdnem) csúcsra, viszont mivel fogyóban volt a vizünk, és odafent a forrás ki volt száradva, ezért idő előtt visszafordultunk, de hogy ne ugyanazon a meredeken menjünk lefelé, választottunk egy lankásabb, ám hosszabb alternatív útvonalat a térképen. Szép tájon vezetett, turistajelzések mentén, de feltűnő volt, hogy ez egy kevésbé használt útvonal, amin haladva egyre nehezebb volt jelzéseket találni, egyre kevésbé volt karbantartva az útvonal, de visszafordulni már nem volt értelme, miközben a vizünk teljesen elfogyott. Mígnem felértünk egy pontra, ahol már nem láttam több jelzést, kopár sziklák és kövek voltak csak körülöttünk, velünk szemben egy magas sziklafal, távolban a tenger, és nem láttam merre tovább. Egymásra néztünk, és elmondtam neki, hogy sajnálom hogy ide jutottunk, de nem látom, hogy innen merre tovább, visszafelé sincs már értelme menni, mert nagyon sokat jöttünk, és nincs olyan mint a számítógépes játékokban, hogy visszatöltjük az utolsó mentést. A párom körbenézett, tudatosult benne, hogy milyen helyzetben vagyunk, és zokogni kezdett, én pedig éreztem, hogy ezt nekem kell megoldani, senki nem fogja megtenni helyettem. Nekiálltam jelzéseket vagy utat keresni, ő pedig bízott bennem és követett. Ha arra kértem, hogy várjon meg ott ahol van, amíg én felderítem a terepet, hallgatott rám és várt. Nem hisztizett, nem zsörtölődött, nem mondogatta, hogy "ő megmondta". Érezte, hogy azzal segít a legtöbbet, ha bízik bennem. Hamarosan rátaláltam a folytatásra, és bár időnként növényekkel benőtt szakaszokon kellett átrágni magunkat, az egész hazafelé úton azt éreztem, hogy most együtt vagyunk, nincs benne kétség, hogy jó felé viszem, minden ellenállását maga mögött hagyta ott a sziklafalnál, én pedig végtelenül hálás voltam ezért. Férfiként megtanultam, hogy csak egy királyfi akarja hogy kövessék. Ha teszem a dolgomat, és a helyemen vagyok, követni fog az akinek kell. A férfi a folyómeder: jelöli az utat, halad előre. A nő pedig a folyó, aki kitölti ezt a medret, élet születik a meder mentén végig. Ha a folyó meg akarja előzni a medret, akkor szétfolyik és nem talál irányt, ha pedig a meder sokáig üres, és nincs benne folyó, akkor élettelen és sivár. Egyikünk sincs meg a másik nélkül, és mindegyikünknek megvan a maga szerepe és feladata.

Fanni Koósz

Nem voltam fiatal, amikor megkérték a kezem. Emlékszem, mennyire hüledeztem, hogy valaki tényleg, de tényleg, úgy értem igazán engem akar feleségül venni?! Ami azért jelzi, hogy is álltam az önértékeléssel. Mondhatni, hogy nagyon különböztünk, de pont ezért voltunk remek páros. Én vágytam valakire, aki megment - látom utólag - s ő arra, hogy valakinek megmentője lehessen. Hamar kiderült, hogy gyermekvállalásunk beteljesült. Jó apa volt és igazából jó férj. Nem panaszkodhattam, talán ezért is volt nehéz bevallanom, hogy egyszerűen nem tudok kiegyezni azzal, ahogy éltünk. Pedig volt lakás, autó, munka, szép és egészséges gyerek, hát mit kívánhat egy nő még?! Ja, és tényleg szeretett...csak nem úgy, ahogy vágytam rá...A körülöttem élők, családtagok bizonygatták, hogy majd elmúlik. hogy minden kapcsolat hullámzik, s egy darabig próbálkoztam, hiszen ott a gyönyörű lányunk, s jó apa volt tényleg! De nem ment. Nem tudtam lemondani magamról. Nem tudtam megelégedni azzal, ami normálisként volt aposztrofálva, így másfél év gyötrődés után közös megegyezéssel adtam be a válópert. S mikor a bíróság elválasztott minket, éreztem, mennyire szeretem a volt férjem, mint embert, s tart ez a mai napig. Lányunkat abszolút közösen neveljük, úgy, ahogy Neki jó, egyetértésben és egymás támogatásával. Ám itt még csak kezdődött a kapcsolati válság...vagyis, amit annak hittem, arról kiderült, egy szépen lezárt kapcsolat, részemről legalábbis, és nem sokkal ezután kezdődött a valódi válság valaki mással, akivel együtt sem és külön sem tudtunk meglenni... Nem mondanám szerelemnek, sokkal inkább felismerésnek. Egy pillanat alatt ismerte fel bennem valami, hogy Ő AZ...hogy ez az AZ mit is jelent, nem biztos hogy kell címkézni. Eltéphetetlen kötelék, amit a legnehezebb és legfájóbb tapasztalások sem ingattak meg. Ennek a kapcsolatnak a tüzében átforrósodtam, formált, elégetett, s leolvaszotta rólam mindazt, mit lehetett, de Ő maradt. Folyamatos hullámzás jellemezte. Fájó pofonok. (nem szó szerint)...Amennyire akartam Vele lenni, annyira nem, s ez pontosan ki is vetült a térbe. Aztán lett egy gyermekünk, s ez hozott egy látszólagos törést, egy véget. Ő arra, én erre...Gyűlöltem, amiért magamra hagyott, amiért egyedül cipeltem a terhet. S közben azt akartam, tűnjön messzire, hogy ne lássam soha többé, annyira fájt a jelenléte, de a hiánya is. Tehetetlenül vergődtem, de mégis a hozzá fűződő múlhatatlan, téphetetlen és érthetetlen kötelék volt az, ami aztán minden fájdalmon keresztül magamhoz vezetett az önszeretet felé. Ráébredtem, tükröm Ő, mibe ha belenézek, magamat látom. S ahogy egyre több mindennel elfogadásba kerültem, úgy lépegetett Ő is hozzám közel...Nem mentett meg magamtól, de megmutatta, hogy épp mit árasztok kifelé, mert - észrevettem - pontosan arra reagál, ami bennem van, s nem arra, amit gondolok vagy akarok mutatni, kapni, adni...s ez a kapcsolat, ez a válság, mely életem mélysége volt, vezetett aztán magamhoz el...

Molnár Anita

Nem csak azért fontos tapasztalat ez nekem, mert HR-es vagyok, hanem azért is, mert 6 év után jöttem el nem olyan régen a munkahelyemről és nagyon izgalmas, tanulságos, de nagyon nehéz is volt visszakerülni a "húspiacra". Ha épp munkakeresésben vagy, esetleg még nem, de már érzed, hogy kellene, vedd fel velem a kapcsolatot. Nem csak érzelmi supportot tudok nyújtani ebben a szenzitív időszakban, de gyakorlati tippekkel is tudom segíteni a keresést.