István ViroveczVeszteség és újjászületés – A válás és gyász feldolgozása A veszteségnek sok arca van. Néha egy ember távozása, máskor egy egész élet darabokra hullása. A válás nem csupán egy kapcsolat megszűnése – egy otthon elvesztése, a család széthullása, a mindennapok átrendeződése. Egy olyan folyamat, amelyben egyszerre kell elgyászolni a múltat és új alapokat építeni a jövőhöz. Én nem csak a házasságomat veszítettem el. Elveszítettem a szüleimet, a családot, a házat, amit felépítettem, a fiaimat, akik többé nem ébrednek mellettem minden reggel. A legmélyebb pont az volt, amikor ráébredtem, hogy a világ, amit ismertem, végleg eltűnt. A mindennapok üressé váltak, a csend súlya elviselhetetlen lett. A fájdalom egyik legnehezebb formája, amikor a gyermekeid már nem a mindennapjaid részei. Nem láthatod őket minden este, nem ölelheted meg őket minden reggel, és egy részük lassan elkezd nélkülözni téged. És Te tehetetlen vagy. A veszteség feldolgozása nem egyenletes folyamat. Néha úgy érzem, haladok előre, máskor visszahúz az üresség. A válásban nem csak a másikat, hanem önmagamat is el kell engednem. Azt az embert, aki hitt egy közös jövőben, azt az apát, aki úgy gondolta, minden nap ott lesz a gyerekei mellett, azt a társat, aki mindent beleadott. De a fájdalom nemcsak elvenni képes – ha hagyom, átalakít. A legnagyobb mélységekben tanulom meg, ki vagyok igazán. Hogy az élet nem attól értékes, hogy mindig teljes, hanem attól, hogy képes vagyok újrateremteni önmagam. Most már tudom: a veszteség és az újjászületés kéz a kézben jár. A gyermekeim mindig az életem részei lesznek, még ha más formában is. A múlt nem tűnik el, de nem kell, hogy fogva tartson. A válás nem a vég – hanem egy lehetőség arra, hogy újra felépítsem önmagam, másképp, talán erősebben, mint valaha. És ha ezen az úton vagy, ha érzed ezt a fájdalmat – tudd, hogy nem vagy egyedül. A gyógyulás lassú, de lehetséges. A veszteség részed marad, de nem kell, hogy meghatározzon.
7
Marta Birone64 éves idősödő nő vagyok. Voltam térskereső oldalon,de ott csak a fényképeket látták,de nem engem.Fotó alapján itéltek meg,Volt pár találkozásom is.
0
Erika JoszaiCsak miután elváltunk tanultam csak meg hogy milyen nehéz is egyedül csinálni mindent egy kertesházban. Hősiesen hordom a fát és intézek mindent a ház körül, de nagyon értékelem ill. értékelném azt amikor nem minden az én dolgom.... Tudom hogy azért kell ezt megtapasztalnom hogy erősödjek, és ebből profitálok majd hosszútávon.... de másoknak is ilyen lehet egyedül... Hála istennek nincsenek elvált barátaim, viszont nagyon érdekelne hogy másoknak vajon milyen egyedül nevelni gyerekeket.
1- Erika Joszai
Minden úgy kezdődött hogy elindultam egyedül az úton. Egy ideig mentek a dolgok, aztán amikor azt hittem megnyugodtam jött a rosszindulatú daganat... Addig küzdöttem magammal és a világgal. Azóta nem küzdök! Elfogadom ami van és szeretem magam!!! Túl a kemón, túl a műtéten kaptam egy új esélyt. Nyugodtabb és boldogabb ember lettem. De az út.... az kemény volt és még most is néha meginog az ember lánya, de menni kell előre. 💗🙏💗
2 - Erika Joszai
Két kislánnyal költöztem haza Angliából miután elváltak útjaink a volt férjemmel. Meg kellett tanulnom egyedül intézni mindent. Számlák, papírok, ügyek... embert próbáló házat venni,építkezni egyedül. A válás a gyerekek szempontjából a legdurvább. Most már nem akarok az apjuk helyett az anyjuk lenni! Anya vagyok, a hormonjaimmal és a hibáimmal együtt. De nehéz, néha nagyon nehèz...
2 
Márkus GáborA pornó csak egy pótlék akkor, amikor az életem épp megrekedt. Már tinédzserként függő voltam. Viszont mivel az (erre alkalmas) internet még nem volt sehol, így magazinokat kellett vásárolni mindenféle mondvacsinált trükkökkel. Annyira vágytam rá, hogy még azt a félelmemet is leküzdöttem érte, hogy az újságárus nyilvánvalóan leveszi, hogy mi a szándékom. Aztán jött a videókölcsönzők időszaka, amikor már filmeket is nézhettem. Rendszeresen jártam kölcsönzőbe, és hogy azért ne legyen olyan feltűnő, hogy engem csak a pornó érdekel, minden alkalommal kivettem egy másik, "hagyományos" filmet is, bár nem mindig jutottam el odáig, hogy meg is nézzem, mivel idő és pénz takarékossági szempontból csak 4 órára vettem ki. Azt gondoltam kevésbé átlátszó a dolog, ha a filmeket egy egész napra kiveszem, de már akkor is tudtam, hogy ezzel maximum magamat csapom be. De nem érdekelt. Akartam azokat a filmeket! Húszas éveimre már megérkezett a széles(ebb)sávú internet, és mivel a munkám miatt rengeteg szabadidőm volt, így az akkori hosszú párkapcsolatom közepén még inkább függő lettem. Hosszú órákat, sőt néha éjszakákat töltöttem el a gép előtt ülve, különböző témájú filmeket keresve, és egyre jobban az "őszinte" filmek felé terelve az ízlésemet. Míg eleinte bármivel beértem, később az ún stúdió-felvételek már nem izgattak fel. Extremitásokat is megnéztem, de hamarosan megtaláltam a "stílusomat". Volt olyan is, hogy lebuktam a párom előtt, de akkoriban a rövid ideig tartó, szégyenérzettel vegyített tagadás után már vártam mikor lesz újra lehetőségem a pornó nézésére. Hiányoltam azokat a kevésbé megszokott dolgokat az akkori szexuális életemből, és abban bíztam, hogy ha átvinni a való életbe nem is sikerül, de legalább így megélhetem. És ez így ment a szakításig, ami után nem sokkal egy olyan közösségbe kerültem, ahol elindultam az önismeret útján. Ahogy az önismeretem mély bugyraiba belemerültem, több mint fél évig nem volt igényem se a pornóra, se a szexre, mert el voltam foglalva magammal. Elindultam befelé, és minél beljebb haladtam a sötét erdőbe, annál kevésbé éreztem szükségét mind a kapcsolatnak, mind a szexnek. Inkább úgy fogalmaznék, hogy eszembe se jutott. Sokkal jobban lekötött az önmagam megismerése, a szemét kiürítése, mert ahogy egyre több mindent találtam, és egyre több dologtól szabadultam meg, annál inkább élveztem a dolgot és vágytam az újabb és újabb felismerésekre. Jól esett a munka magamon, és nem aggódtam azon, hogy nincs nő körülöttem. (Másrészt valószínűleg nem is voltam látható a nők számára sem abban az állapotban) Másfél évnyi nagytakarítás után feljöttem a napfényre, és azon kaptam magam, hogy nem érdekel a pornó. Egyszerűen csak nem érdekel. Ezzel párhuzamosan egyre több nő számára váltam láthatóvá, és az elfojtásaim szépen lassan oldódtak. Később még voltak próbálkozásaim, de nem tudott lekötni a dolog, mert mindig volt más dolgom. Azt tapasztaltam, hogy csak akkor keltette fel az érdeklődésemet, és tudott beszippantani kis időre, ha általánosságban nem volt mit csinálnom, vagy nem tudtam, hogy épp merre van a tovább az életem.
Joós DóraA női szerepek egyensúlya (nő, feleség és anya) A kisgyereknek és a férfinak is maximálisan szüksége van a nő szeretetére, a figyelmére. De hogy lehet ezt egyidőben adni mindkét irányba, hogy egyik kapcsolódás se sérüljön? Hogy tudok megmaradni a férjem mellet jó társként, mikor egy csecsemő érkezett hozzánk? Hogy tudom egy újszülöttnek a mindent is jelenteni? Hogyan lehet minden nap visszatöltekezni, hogy a következő nap újult erővel indulhasson? És még számtalan feladvány, amire a válaszokat keressük. Nagy művészet ez, az elmúlt 5 évben sikerült az egyensúlyt megtalálnom. Persze időnként még most is kibillenek… :)
- Joós Dóra
Bízni, hinni, hagyatkozni A legsötétebb időszakban találtam rá. Végtelen erő, bizalom és nyugalom amit általa kaptam. Ezt követően bármilyen nehéz is volt az életem során a helyzet, bármennyire is fáradtnak éreztem épp magamat, a hitem mindig segített. Mindig is éreztem, hogy nem vagyok egyedül, hogy segítséget, támogatást kapok, amikor szükséges. A személyes Isten kapcsolat azóta is átszövi a körülöttem lévő világot. Támaszt, segít visszatalálni önmagamhoz, lelassulni, figyelni, erőt és kitartást ad.
- Joós Dóra
Ha nem érkezik a baba Mindig is rajongásig szerettem a gyerekeket. Tisztán emlékszem rá, hogy egész kislány korom óta készültem arra, hogy anyuka leszek, és sok-sok gyerek vesz körül. De másként alakult az életem. Mire a Társ megérkezett és a közös baba gondolata is, akkora már 42 éves voltam, sok mindennel a hátam mögött. És várva-várt baba évekig nem jött. Versenyben az idővel megadni magamat a valóságnak, hogy 1% esélyem van arra, hogy várandós legyek, hogy látni ebben az 1% -ban a mindent, a végtelent, hiszen VAN lehetőségem. Bízni az orvostudományban és használni. Összekapaszkodni a szeretett Férfival egymást erősíteni, mélyülni. Közben fel-adni, hinni, nem akarni, nem görcsölni. Csak lenni, elfogadni, befogadni, szeretni, áramlani. Hosszú út vezetett odáig, hogy megszülessen kislányunk, Anna. De ma itt van velünk, egészséges és gyönyörű. Nélküle elképzelhetetlen lenne az élet.
