Csontos Tamás PéterMilyen helyzetben szükséges a múlt feldolgozása? Én nem tudtam szabadulni a szerelem érzésétől. Húsz hosszú évembe került mire minden kapcsolódó emlék kellemes nosztalgiává szelídült. Addig kapcsolatról kapcsolatra kísértett hol érzés, hol mérlegelések formájában. A bibi ebben csak az, hogy igazán teljesen szívvel lélekkel beleengedni magam nem tudtam egy párkapcsolatba, pedig vágytam rá, arra az érzésre arra a tudatra. Mintha kiűzettem volna a paradicsomból. Egy fontos mérföldkő ezen az úton az volt, hogy hálás tudtam lenni ezért az élményért, hogy van ilyen élményem. Elfogadni magam. Éppen ilyennek, amilyen vagyok. Ez a gyakorlat az önkép feladás. De mi lehet helyette? Hogyan csinálhatod meg? Milyen tudatformákkal, érzelmi állapotokkal jár? Tengernyi kérdést vethet egy ilyen helyzet. Amennyiben hinni és bízni tudunk egymásban elkísérhetlek a saját magad felszabadításának ezen útszakaszán. Mert ezt a munkát sem csinálhatja meg más helyetted.
2
LamoEmlékszem, hogy meglepődtem, mikor először hallottam, hogy a másikról alkotott ítéletek, magabiztos vélemények, tippelgetések helyett kérdezzek. Miért nem jöttem rá erre sokkal előbb? Féltem a valódi választól, így inkább én akartam felsorolni, milyen válaszokat engedek meg. Az elvárás listák korát éljük. Pedig a kíváncsiság a másikra mennyivel tovább vinne. Így nem lehet kilépni a másik előre felhúzott falai közül. Fordítva ülök a lovon a társkeresőn, ezért akad el a folyamat. Döntsem el előre, szex kell vagy párkapcsolat. De nem csak úgy általában, hanem a konkrét embertől, már a találkozás előtt. Szexet az szeretne, akinek sok egy párkapcsolat. Párkapcsolatot meg az, aki nem bír egyedül lenni, akinek mindenképp kell valaki. Így a normál sorrend, hogy látok egy izgalmas valakit és érzem, merre jó vele továbblépni, az az utcán rám néző emberrel maradt lehetséges. Mindig ott történtek a gyors összetalálkozások. A közös kisugárzás. Bár ők sose az én korosztályomból voltak. 20 évvel fiatalabb volt, vagy 70 év feletti házas ember 🤭
MMáriaKifelé mindig is a jó kislány, a kedves, a mosolygós de valójában nagyon is zárkózott voltam, és féltem attól, hogy valakihez érzelmileg közel kerüljek. Gyerekkorban is ezt láttam és 30 évig a házasságomban is a fegyelmezettet, „másokért mindent megteszek, magamért szintem semmit” típus voltam, és ezzel érzelmileg elszigetelődtem. Beálltam egy áldozat szerepbe, mert ez volt a mintám és mert tudat alatt haragudtam magamra amiért csak ritkán tudtam az érzelmeimet kimutatni. Közben kedves voltam, mosolyogtam, mindenkivel tisztelettudóan viselkedtem. Azt hittem ha ilyen leszek akkor mások is viszonozzák majd ezt, és szeretnek végre. Olyannak akartam magamat mutatni amit mások elvártak, belesimultam a helyzetekbe és többször alkalmazkodtam. Nagyon rossz érzés erre rájönni, de már tudom nem megy másképpen a változás. ŐSZINTESÉG!! Miért lettem ilyen már jól tudom, és persze terapeuta is segített, de itt most nem ez a fontos. Csupán azért kezdtem így hogy ezt megmagyarázza, miért alakult ki az érzelmi függőségem a válásom után egy olyan férfival aki hihetetlen erős érzelmekkel és nagyon gyorsan, nagy erővel törte át a falakat amit magam köré építettem a hosszú évek alatt. „Meghackeltek” mondta az egyik barátom és igaza volt, mert jött egy olyan férfi aki egy ösztönös, érzelmeit nem titkoló, tele szeretettel, akinek én voltam a legfontosabb, mindig rám fókuszált, aki folyton ölelt, kedveskedett, stimulált, szinte szikrázott köztünk a levegő. Hát persze hogy beleszerettem és szép lassan elkezdem tőle függeni. Hiszen annyi hosszú év után végre szerettek és végre én is szerethettem! Csak hogy ő teljesen akart, nem akart osztozni másokkal, sem a gyerekeimmel, sem barátokkal, senkivel. Féltékenykedett, korlátozni akart és eleinte hagytam mert ha ketten voltunk és biztonságban éreztük magunkat akkor jól és szenvedélyesen szeretettünk. És persze azt hittem majd megváltozik, ő pedig hogy én. Érzelmi függőség alakult ki köztünk, de volt egy részem ami folyton jelezte, hogy nem jó ez így, és elkezdtem harcolni vele. Próbáltam ellenállni a korlátozásnak és egyre erősebben ment a vita köztünk. Harcossá váltam mert bennem is volt egy sérült gyermek és benne is. Heti szinten vitáztunk, hiába ő volt aki elkezdte én sem hagytam magam. Elküldtem de visszajött, kérlelt, és megbocsájtottam de ha nem jelentkezett akkor én érezem a hiányát és visszahívtam. SE VELED, SE NÉLKÜLED! Próbáltam kilépni a vitákból, néha sikerült, de akkor pedig hosszú napokig ment a csendes büntetés felőle. Vagyis ez sem segített. Párterápia után kb. 1 hónapig sikerült nem bántanunk egymást. Hiszen a viták során már én is sokszor bántottam őt is. Szavakkal és tettekkel is mert hogy mindig elküldtem, szakítani akartam, csak nem ment. Akkor még nem értettem, hogy neki ez volt a sérülése, gyerekkorban nem fogadták el, és gyakran kritizálták. Aztán szépen lassan elkezdtem magam figyelni, és próbáltam nem az ő viselkedését kritizálni. Hanem megkérdeztem magamtól miért kell nekem ő? Biztos hogy ezt akarom? Miért ragaszkodom hozzá? Hiszen már nem jó vele. Mitől félek? Sok óra terápia, önismereti módszerek használata, sok-sok őszinte baráti beszélgetés, sok mindent kipróbáltam. Aztán mikor megcsalt - már nem ítélem el érte - de akkor megharagudtam nagyon. Nem találkoztunk azóta (6 hónapja). Már csak kicsit haragszom, mert jól tudom, hogy ő nem tud egyedül élni, és még nem tud szembenézni a démonjaival ahogy én teszem. Iszonyat nehéz volt elszakadni, de muszáj volt magamat választanom. Így hogy nincs fizikailag a közelemben és hogy elkezdtem más férfiakkal ismerkedni már tudom a gyógyulást útján járok. Azt is tudom hogy nem fogok visszafordulni és hogy tapasztaltam, rengeteget tanultam ebből és tőle is. Hálás vagyok amiért megnyitott engem, és már igazi nőnek érzem magam és hogy jobban kimerem mutatni az érzéseimet, a gyengeségeimet. Sok munka vár még rám, de jobban vagyok, Köszönöm hogy elolvastad a soraimat. Keress ha szeretnéd. :))
Erika JoszaiMinden úgy kezdődött hogy elindultam egyedül az úton. Egy ideig mentek a dolgok, aztán amikor azt hittem megnyugodtam jött a rosszindulatú daganat... Addig küzdöttem magammal és a világgal. Azóta nem küzdök! Elfogadom ami van és szeretem magam!!! Túl a kemón, túl a műtéten kaptam egy új esélyt. Nyugodtabb és boldogabb ember lettem. De az út.... az kemény volt és még most is néha meginog az ember lánya, de menni kell előre. 💗🙏💗
2
StellaSziasztok! Rég nem posztoltam, utoljára még a régi platformon volt megosztásom. Mindig a kihívás megfogalmazása volt számomra nehéz, most ez megfordult inkább a tapasztalat írás esik nehezemre. Jelenleg saját megélés szerint az Amazon tetőzése/ ereszkedésében vagyok. Tetőzése mert idén januárban halt meg bennem a királylányos álom egy kapcsolatról és akkor öltöttem fel egy olyan páncélt amivel a már agyamra menő titánokat, lendülő vándorokat kizártam az életemből, távolságtartóbb lettem az addig guruként elfogadott jógaoktatómmal benne csalódtam is, és a baráti körömbe tartozó fíúkkal is. A bennem lakozó férfi oldalt is teljesen elutasítottam. (Sokáig úgy éreztem én a férfi utat járom, azzal jobban azonosultam, családban nálunk a szüleimnél szerepcsere van.) Másrészről jelenleg felmondás után élvezem a szabadságot. Van tartalékom az anyagi biztonságot megteremtettem magam számára, valamint az önismerettel is olyan téren végeztem,hogy értem hogy működöm, mi zajlik körülöttem. Úgy érzem valami/ valaki/ én magam? Megtart és biztonságban vagyok, jó helyen vagyok. Kihívásaim: 1. Rendrakás az élet minden területén, kapcsolatokban, magam körül, magamban. 2. Lágyulni, mert az elmúlt egy évben rettentően kimerített, hogy a munkámban férfi energiából kellett működnöm és hiába kerestem jól, hiányzott a női minőségem ami háttérbe szorult. 3. Megfelelő minőségben kapcsolódni. Eddig a kapcsolódásaim az én mit kapokról szóltak, most kettősségben vagyok legtöbbször egyedül tudok töltődni, de még tudok fogadni kívülről is figyelmet, de már elég kevés is visszatölt. Van erőm, sokszor feleslegem is, ezt próbálom jól hasznosítani változó sikerekkel. Köszönöm, hogy elolvastad 🙏
Orsolya UttrySaját magamon tapasztalom, hogy én már érzem, tudom, hogy ez valaki új, de a környezet még zsigerből a régit látja, ezért próbálok meg új kapcsolódásokat keresni. Talán aki most ismer meg, az már az újat látja, azt akarja kibontani.
2
Toth IbolyaRendrakás Mindig is fontos szerepe volt a rendrakásnak életemben. Mikor kis gyermek voltam mindig magam után kellett pakolnom játékaimat, ruháimat .... Édesanyám így tanított a rendre. Majd nagyobb lettem a lakásban kellett rendet raknom. Otthonról elkerülve a minták elvárták tőlem hogy rendet rakjak továbbra is magam körül a lakásban. De az én életemben nem volt rend sem a kapcsolataimban sem magam körül ,mert ezt otthon nem tanultam meg ( a Minták ). Majd ez a tudat, hogy ezt nekem kell csinálni el kezdtem másoknak is rendet rakni életében. De a sajátomban nem. Majd megtanultam az nem az én dolgom. Az én dolgom először is magam körül minden olyan kapcsolat amely elvette erőm, amely taszított, amely akadály volt mind egytől egyig megszüntetni. Nagy bátorság kellett hozzá. Nagytakarítást csináltam magam körül . Minden pici kis lyukba, helyre be be tekintettem és alaposan kitakarítottam. Rokonok, ismerősök, barátok, munka, pénz, tárgyak ..... Évekig takarítottam nem tudva hogy egy nap milyen fontos lesz számomra az igazi rend körülöttem. Most egyszer csak eljött a semmiből a rendrakás újbóli fontossága. Így fontos lett számomra rendet rakni kapcsolódásaimban mint anya lánya kapcsolat, munka területén. Ma úgy látom rend van körülöttem . Mindennek meg van a helye ott van ahova tartozik és ahol lennie kell. De kíváncsisággal várom vajon még kell e valahol rendet raknom. Keresem de még (már ) nem találom.
Balázs ANTÓKSzerencse is kell a Tervbe illő karrier váltáshoz, sőt több lépéses játék-tánc is lehet a folyamat. Lehetnek benne vákuum állapotok, amikor végtelenül belassulnak a történések, de okkal, máskor pedig csak végig kell lépkedni a vörös szőnyegen, mert nyilvánvaló, hogy győzelmes mérföldkőhöz ér az ember. Nekem ez a megélésem.
2