Megosztások

Olivér

Egyszer nagyon fiatalon, éppen a 18. születésnapom előtt pár héttel közel voltam hozzá hogy megfagyjak negyedmagammal a Grossglockner-en, Ausztria legmagasabb hegyén. Erről az élményről színesen tudnék írni, de nem az a lényeg benne, hogy pontosan hogy történt. Elég annyi, hogy egy roppant felelőtlen vállalkozás volt, amibe vak hittel belementem apámat követve. A fontos az az, ahogyan ez az élmény megváltoztatott. Nem rögtön, ahogy a filmekben, de szépen lassan, hiszen ez a megélés azóta is itt van velem, és itt is fog maradni örökké. Először is rádöbbentett, hogy az alibi az élethez kevés. Az, hogy a felelősséget átadom másnak és csak követem, morálisan talán felmenthet, de a következményeket ugyanúgy én viselem. Én is megfagyok. Ez megtanított felelősséget vállalni önmagamért, a döntéseimért. Másodszor megmutatta, hogy a várható élettartam egészséges fiatalként is pár óra leforgása alatt lezuhanhat minimum 60 évről maximum 6 órára... Apránként, évek alatt kiforrott bennem egy olyan elgondolás, hogy úgy kell élnem, ha másnap meghalok, akkor is azt mondhassam, jól töltöttem ki a rendelkezésre álló időt. Ez nem azt jelenti, hogy napi 16 órában csakis szuper fontos és hasznos dolgokat teszek, de azt igen, hogy rendszerint minden nappal hozzáteszek valamit magamhoz, a céljaimhoz, a családom jövőjéhez, és ezek a céltudatos napok hosszú távom újra és újra eredményeket hoznak. Harmadszor megerősített abban, hogy bármilyen kiszámíthatatlan fordulatot is tud venni az élet, bármennyire is negatívnak tűnik az aktuális helyzet, akkor is a jót kell keresni, mert másnak egyszerűen nincs értelme, a rossz általában adott. Ahogy fent a hegyen elment felőlünk végre a hóvihar, csodálatosan kitisztult az ég. Ettől persze még hidegebb lett, és a csurig átázott hálózsákban egész testtemmel borzalmasan remegtem. Mind az oldalunkon feküdtünk egy néhány négyzetméteres viszonylag egyenes kőpárkányon, szorosan egymáshoz bújva. Én ott nagyon sokat gondolkodtam, hisz aludni úgyse mertünk. Valószínűleg gondolatban beszéltem Istenhez és alkudoztam vele, megígérve mindenféle jót arra az esetre, ha megkímélne. Erre már nem emlékszem igazán, de arra igen, hogy órákon keresztül csak néztem a vihar után kitisztult csillagos eget, és életemben ennyi csillagot én még soha nem láttam se előtte, se azóta. Beleégett a lelkemben az a fagyott pompa amiről úgy képzeltem, hogy életem szép lezáró képe lesz. Gyönyörű volt és megnyugtó. Elszámoltam magammal, és levontam a mérleget: Ha rövid volt is, legalább tetszett, nincs semmi nagy, amit úgy igazán bánnék. Ez a harmadik dolog ebben a felsorolásban, amit a halál közelségétől kaptam: Bármilyen gond nyomasszon, bármilyen kilátástalan legyen az aktuális pillanat, a csillagok akkor is ott vannak a fejem felett, és nekem ragyognak.

Ibolya Varga

Higgy magadban és ezáltal mindenre képes vagy! Nekem sikerült! Hegyeket tudnánk mozgatni, és nem is sejtjük hogy mennyi erő lakozik bennünk!

Mónika Juhász

Mindig lesz hiány, mindig lesz többlet. Egyensúlyozzuk ki egymást 😉 A lelkek megtalálják egymást 🤗

Adri

Az utóbbi hónapban energiagyógyászatot tanultam. Nem volt teljesen ismeretlen a téma, hiszen korábban 10 évig voltam egy hasonló szakmájú, csak nem tiszta szándékkal dolgozó férfi mellett. Nagyon szép energiákat tudok lehívni, és már tapasztalom is, mennyire segít ez másoknak és önmagamnak. Mégis, beaktiválódott az elmúlt 10 év kihasználása, megvezetése, manipulációja is. Félelmek, pánikok. Túl sok volt ahhoz, hogy ebben a témában ne triggerelődjek be. A fő kérdés: valóban léteznek tiszta, isteni erők a másik oldalon? A démonit már tapasztaltam. De az istenit még csak most kezdem. Annyira hihetetlen, hogy bár TAPASZTALOM, mégis küzdök azzal, hogy elhiggyem: létezik. Mindenfélét kitalál az agyam, hogy elhitesse, nem ez az irány: be fog záródni a csatornám felfelé, nem is tiszta az energia, amit kapok, nem hallom őket - akkor honnan tudom, hogy léteznek stb. És mindennek ellenére gyakorlok, nem adom fel. De sokszor kételkedem, bizonytalanodom el. És az utolsó pillanatban az Élet felkap, és visszasegít az emelkedés útjára. Általában kapok külső segítséget. De tapasztalom: csak úgy működik, ha átadom az irányítást Fel, ha egyfajta önátadásban élem az életem. Ha megengedem, hogy bármi történjen. Amint visszajön az agyam, és megpróbálja megoldani a dolgokat, már megint NEM MEGY. Billeg a libikóka, hol ez, hol az van felül. Nagyon sok nehéz pillanattal jár mindez. Állandó érzelmi triggerelődésekkel a múltból, sírás, majd rájövök, hogy ez csak a múlt, és megyek tovább, igyekezve pozitívnak maradni, és bízni a felsőbb erőkben, hogy mindez csak a tisztulási folyamat, és fokozatosan minden egyre jobb lesz.

Péter

A tegnapi Humania estén elhangzott egy ilyesmi mondat, ami nagyon betalált: "a szeretetéhség minden szabályt felülír". Rájöttem, hogy amikor egy kapcsolatban már nem érzed a szeretetet, amikor nem lehet beszélni a nehézségekről, amikor ketten vagytok, de mégis magányos vagy, akkor az ember óhatatlanul kapaszkodót keres. Nem a szex hiánya fáj ilyenkor. Hanem az, hogy eltűnik a kapcsolódás. Most azt tanulom, hogyan halljam meg időben a saját szükségleteimet, és hogyan maradjak jelen akkor is, amikor nehéz.

Olivér

Két tini lányom van, ennyi hitelt tudok a szavaim mögé tenni. Bizonyára számos út és mód van arra, hogy valaki olyan apa legyen, akire a gyerekei, de legalábbis a lányai büszkék, akihez tudnak érzelmileg kapcsolódni, akivel biztonságban érzik magukat, akivel őszinték tudnak lenni. Én egy hozzáállást ismerek, a sajátomat, és ezt most kulcsszavakban leírom. 1. Példamutatás. Nem a TV előtt révülve papolok hogy sportolni kéne, sportolok. Nem a 20-30 évvel ezelőtti életemre hivatkozva mondom hogy olvasni kéne, olvasok. Tanulj, én is tanulok. Ez a hitelesség alapja. 2. Megbízhatóság. Ha valamit megígértem neked, akkor az úgy lesz. Ha elüt a busz, vagy villám csap a házba, akkor esetleg valamivel később. Nem ígérek felelőtlenül. Ha kellek neked, ott vagyok. Megölelhetsz, tanácsot kérhetsz, panaszkodhatsz. Nem foglak kigúnyolni, kiabálni veled, vagy lehülyézni, amiért ilyen témával fordulsz hozzám. Viszont őszinte leszek, ami nem mindig fog tetszeni, de az alapja lesz annak, hogy megmaradjon felém a bizalmad. 3. Erő. Megvédelek attól, amitől nem tudod megvédeni magad, de fontos hogy védve legyél tőle. Határokat szabok. Nem egyformák a határaink, nekem többet lehet mint neked, de mindkettőnk határai felett őrködöm, a sajátjaim felett is. Nem kivételezünk. Ez lesz a kiszámítható családi élet, a stabilitásunk alapja, a vezérfonál. Idővel közös tartásunkká válik. Mi Kovácsok ilyenek vagyunk. 4. Humor. Tudatában vagyok annak, hogy nem feltétlenül vagyok jobb alapanyag nálad, csak öregebb. Valójában reménykedem, hogy te vagy a jobb. Tisztellek, és örülök hogyha tisztelsz, felőlem néha csodálhatsz is, elbírom, de ha rászolgáltam hogy kinevess, akkor nevess bátran, veled fogok nevetni. Rövid ez az élet ahhoz, hogy elfojtsuk benne a vidámságot.

Olivér

Kedves Ilona! Férfiként válaszolnék erre a kérdésre, hátha segít az, ahogy ezt egy férfi látja. Létezik _csak_ barátság férfi és nő között, de ritka, több okból: - Ha egy férfi új barátra vágyik, többnyire egy másik férfire gondol. Könnyebben megértjük egymást, gyakran vannak közös érdeklődési köröeink, hobbiink. Jellemzően ezért nagyobb a siker esélye, mint a férfi-nő viszonylatban. - A legtőbb férfinek alaptermészete, hogy vadászik. A férfi világa siker orientált, és ez az egyik módja ahogyan bizonyít magának, hogy eléggé férfi. Ha összeismerkedik egy nővel, és kölcsönösen megkedvelik egymást, akkor ha az adott nő fizikailag nem taszító számára, valószínűleg kedvet fog kapni arra, hogy "levadássza". Ha ez nem sikerül, azt kudarcként fogja feldolgozni, és valószínűleg el fog távolodni a nőtől, mert hiába kedveli, egyrészt a jelenléte folyton emlékeztetni fogja a férfit arra, hogy ő nem volt elég férfi ahhoz, hogy meghódítsa, másrészt, ha csökönyös fajta, akkor újra és újra nekifut majd a feladatnak, ami mindkét fél számára frusztráló lehet idővel. - A másik ok, amiért a férfi fizikai síkra próbálja majd vinni a kapcsolatot ha a nő megfelel a kritériumainak, hogy a férfi így kötődik. Mélyíteni akarja a kapcsolódást, és az ő lelkében ennek ez a módja. Ettől érzi magát igazán a belső körben és elfogadottnak, férfinek. Lám, ez az értékes nő méltónak ítélt. Tudnék talán még írni párat, de a lényeg azt hiszem átment. A férfiak a fentiektől akkor szoktak csak eltekinteni, ha például: 1. Kielégítő párkapcsolatban élnek - de akkor ritkán barátkoznak 2. Már korukból fakadóan veszélytelenek, berozsdált a hatlövetű. 3. Gyermekkori barátság továbbéléséről van szó - ilyen esetben a barátnőt nem is feltétlenül tekintik nőnek, "haver" státuszban van. De ez is ritka. 4. Munkahelyi ismertség, ahol megvan a jó viszony, jól működnek együtt, de a nő annyira nem passzol hozzá, hogy a szabadidejéből is áldozna rá, így tehát nincs vadász kedv. Ha esetleg tudtam segíteni, vagy legalább hasznos volt amit írtam, akkor örülök. :)