Zsuzsanna Harman

Sziasztok! Kicsit nehéz így a köznek kiadnom magam, furcsa érzés. 55 éves vagyok, nálam 4 éve volt a válási krízis, azt hittem megsemmisülök. Az volt számomra a megdöbbentő, hogy szinte azonnal megláttam azt a sok mindent amit elrontottam, mert teljesen elveszítettem magam az évek alatt és ez nem lefelé vitt hanem fölfelé. A szégyen érzése, hogy nem kellek, hogy nem vagyok érdemes arra, hogy küzdjenek értem-értünk. Ez volt a legszörnyűbb, de tudtam, hogy magammal kell foglalkoznom ha nem akarom az életem hátralévő részét így leélni (mókuskerék, robotüzemmód, kiégett). Hivatásomat ott hagytam gond nélkül (amit korábban kellett volna), 3 év kemény munka, felismerések, tanfolyamok, olvasás, "aha" élmények stb. Előző évben azt gondoltam na ez az, nagyon jól vagyok, sugárzok, rengeteget nevettem, megérkeztem, szuper!! Érdekes ami most zajlik bennem, sok mindent másképp látok, nem viselnek meg dolgok úgy mint korábban, nagyon szeretek csendben lenni magammal, de van, hogy úgy érzem nem fejlődtem semmit, nagyon érzékeny lettem (könnyezem, nevetek felváltva). Nagyon szeretném átadni a vezetést a felsőbb erőnek úgy szívből, de azt hiszem ez még nem megy. Ez most zavar egy kicsit és van amikor nehéz magam fókuszban tartani, hogy ne vigyen lefelé a spirál. Köszönöm ha reagálsz.