Fodor Márti
Márti vagyok és keresem az utamat ebben a csodálatos, kiszámíthatatlan, olykor meghökkentő, máskor zavaros, de semmiképpen sem unalmas ÉLET nevű nagy játékban 💫💫💫
Ajánlók
Tapasztalataim
Lassan kezdem észrevenni, hogy van egy konkrét folyamata annak, amikor elkezdek új dolgokat kipróbálni. Pár hete egy Instagram hirdetést látva kitaláltam, hogy ki akarom próbálni a wakeboardozást. El is mondtam több embernek, hogy én bizony ezt ki fogom próbálni. Ez az első szakasz, amikor hamarabb teszek valamit az identitásommá, minthogy ténylegesen is csinálnám ebben a valóságban. Mert mégis hogyan várhatnám el magamtól, hogy képes vagyok valamire, ha hangosan ki sem mertem mondani? Aztán eljött a szép nap, kint voltam a tesómmal a Lupán. Megvettem a jegyet és izgatott is voltam. Ez még mindig az első szakasz része. Az őszinte öröm az újdonsággal kapcsolatban. Aztán beütöttek a kételyek. Második szakasz, ahogy az agyam elkezdi rommá szabotálni, amit csinálni akarok. Hiszen ezek nem mi vagyunk! Itt vagyok a sötét dzsungelben, még nem jártam ezen az úton. Bozótkéssel kell hadonásznom, hogy ezt az új pályát kiépítsem a fejemben. Ahogy a víz is a legkisebb ellenállás felé folyik a legkönnyebben mikor patakká érik, úgy nekem is abba az irányba kellene haladnom. Úszni tudok, akkor miért nem elég nekem ez a szép augusztus végi pancsikolás a homokos parton? De felveszem ezt a furcsa deszkát és elkezdem hallgatni az oktató utasításait. És akkor beüt a harmadik szakasz. A fizikai tünetek. A szívem kalapál és szapora a légzésem. Minden erőmmel próbálok figyelni az oktató szavaira, aki arról mesél, hogy hogyan is kellene a súlypontomat megtalálni. De basszus, én nem ez az ember vagyok! A sportra is kínkeservek árán veszem rá magam és nincs is egy olyan dimenzió a szemem előtt, ahol látom magamat siklani a vízen. Nem tudok megvalósítani olyat, amit nem tudok elképzelni. De aztán a kötél elkezd húzni. Innen már nincs visszaút. Itt már ki kell találni saját magamtól, hogy hol van a súlypontom. 5 perccel előtte láttam a profikat edzeni és hiába tudom, hogy ők csak azért jók ebben, mert többször buktak el benne mint én, ez most nem segít. És akkor bekövetkezik a negyedik szakasz. A Csinálás. Valahogy fent maradok a deszkán. Olyan mintha repülnék. Önkéntelenül is mosolygok. Aztán az ötödik szakasz: Hibák sokasága. Eszembe jut, hogy mit mondott az oktató. Hiába érzem a zsigereimben, hogy nem kéne előrehajolnom, mégis megteszem. A régi rosszul működtetett rendszereim karmokként nyúlnak utánam. Hiába vagyok boldog, nem tudok benne maradni ebben az érzésben. Előrehajolok és elemi erővel csapódok a vízbe. Köhögve érkezem fel, a deszka méterekre van tőlem. Ott a vízben kell magamra imádkoznom és valójában miért is? Mert megint nem akartam hinni magamban. Mert az Egóm eldöntötte, hogy Márti nem egy sportos lány. Hogy nincs olyan sport, amit Márti úgy igazán szeret. Hát bassza meg az Egóm, ha itt a Dunában akar verekedni velem, akkor állok elébe. És a hatodik szakasz. Az idő! Ahogy telnek a percek, elfogadom, hogy igenis képes vagyok erre. Ugyanúgy leesek néhányszor, de már közben is tudok korrigálni. Elöntenek az ötletek. Vajon egy kézzel is menne? És természetesen megy, mert miért ne menne, hiszen én itt a zavaros vízben épp magamat győzöm le. Long story short, az egyik legkedvesebb ajándék amit magamnak adhatok az az, hogy időről időre olyan dolgot csinálok, amiről azt hiszem, hogy nem vagyok rá képes.
2
Céljaim
Sokadik átgondolásra és megfogalmazásra sikerült összeraknom ezeket a sorokat. Az volt az alapgondolat, hogy elsőre olyasvalamit osztanék meg, amit mélységesen szégyellek. Sok ideig az volt a benyomásom, hogy tudatosan élek, valójában abszolút nem tudok bánni a pénzzel. Jelenleg a megtakarításaimból élek, amiket olyan munkákkal szereztem, amiket gyűlöltem avagy egyszerűen csak értelmetlennek éreztem. Olyan családból jövök, ahol titkolni kellett, hogy volt pénzünk és úgy tenni, mintha szegények lennénk. Elvárás volt az, hogy meg kell szólni azokat, akik nagylábon élnek. Minden ruhát addig kellett hordani, ameddig gyakorlatilag le nem szakadt rólam. A családomban a pénzügyi tudatosság annyit jelentett, hogy tilos költeni bármire is és aki szórja a pénzt, az ostoba. Arról az anekdotáról nem is beszélve, hogy akkor lesz valaki "jó nő" ha a férje/párja pénzén élősködik. Ilyen alapokkal próbálok rendet rakni az anyagi dolgaimban és mélységesen eszköztelennek érzem magam. Valahogy a pénzről beszélni ugyanakkora tabu, mint a szexről, pedig gyakran az a tapasztalatom, hogy van átfedés aközött, ahogy az ember ehhez a két témához áll. Nem tudom merre induljak el ebben a témában és azt érzem, hogy a velem egykorúak sokkal jobban értenek ehhez és én le vagyok maradva. A legfontosabb célom az lenne, hogy lenyűgözzem magamat azzal kapcsolatban, hogy tökéletesen tudom, hogy mik a hosszútávú anyagi terveim és ne legyek rászorulva soha senki jövedelmére.
0
Lépj velem kapcsolatba!
e-mail kapcsolat
A gombot megnyomva üzenetet tudsz nekem küldeni, amit e-mailben kapok meg. Válaszolok rá, amint tudok.
Értékelések
Még senki sem értékelte ezt a felhasználót.