Szolcsányi Dóri

#Önismereti útvesztő Egészen fiatalon kezdtem az önismereti utam, körülbelül 20 éves lehettem, az akkori párom depressziós lett. Egy ponton túl nem bírtam, segítséget kértem, kineziológushoz mentem, amit ott tapasztaltam egy új világot nyitott ki. Minden másképp van? Lehet másképp? Keresni, kutatni indultam válaszok után. Faltam az önismereti könyveket, előadásokat, módszereket. Rengeteg módszert kipróbáltam, sok száz terápiás óra, egyéni folyamatok, oldások, családállítás. Teljesen beszippantot, szinte a függője lettem. Kezdetben ugyan jobb volt, úgy éreztem ÉRTEM a világot, és nem értettem miért nem látja mindenki, fürdőztem benne évekig. Boldogságot mègsem adott. Később ennek hosszú évnyi magány lett az ára, ami lehetett volna rövidebb, ha hamarabb kapcsolódom Ha úgy érzed kezd az önismereti káosz ellepni vagy azt érzed, te látod más miért nem, szívesen megosztom mélyebben ezeket a megéléseimet. Keress bátran!

Eleinte úgy gondoltam, hogy csupán fáradt vagyok, és hogy majd kipihenem magam. De ahogy telt az idő, rá kellett jönnöm, hogy a fáradtság mélyebb okokra vezethető vissza. Egyre kevesebb örömöt találtam abban, amit valaha szenvedéllyel csináltam. A napjaim szürkévé váltak, és a feladatok egyre nehezebbek lettek. Rájöttem, hogy nem egyszerűen fáradt vagyok, hanem teljesen kiüresedtem. Valójában csak halogatásban voltam, amint az időszerű változást meg tudtam engedni, azzal arányban lettem egyre jobban. Ha úgy érzed, hogy támogatásra van szükséged, hogy ráláss arra, ami miatt most reménytelennek látod a helyzetedet, keress bátran.

Sokáig nem éreztem magam szeretőnek, hiába volt ez a valóság. Azt éreztem ez más, mondhattak bármit, nem értik, nem érthetik azt ami köztünk van, ez valami egészen más és mindent elsöprő. Az érzésben ugyan nem tévedtem, abban viszont, hogy ilyen csak velem történik, annál inkább. Idővel tudatosult, hogy nem jön, nem fog választani, de nem-et sem kapok. Kiléptem sokszor, mert azt gondoltam elmentem a falig, adtam végtelen figyelmet, szeretetet, megértést. Valójàban a falig jóval később jutottam el, amikor már meg tudtam engedni látni a valóságot, bármennyire is fájt. Idő volt, sok idő. Nem lett belőle felvállalt kapcsolat, mègis visszatekintve végtelen hálát érzek mindazért, amit ez az időszak és ez a kapcsolódás adott, olyan réteigeimhez segített hozzá, amihez nélküle valószínű sosem jutottam volna. Szivesen kisérlek ha hasonló helyzetben vagy, ha nem tudod elképzelni hogy ne Vele és akkoris ha a továbblépnél már, de még nem megy.