Megosztások

Tot Viktória

1,5 éve élek egyedül, és gondoskodom sajat magamról először az életem során. Emlékszem, amikor a szakítás után átmeneti szállásomon ülök egy kis szobában, egy ágyon, idegen cuccok között. Úgy láttam és éreztem, hogy a szoba egyre kisebb lesz, a falak össze fognak szorítani, és egyre kevesebb a levegő...aztán észrevettem, hogy kapaszkodok...saját magamba. Átöleltem magam, megfogtam a kezemet, egyiket a másikkal... Ott kezdődött el igazán az önismereti utam, a kapcsolódásom saját magammal. Általában hajlamos voltam a nehéz érzéseim elől elmenekülni, pl. sorozatnézéssel, szórakozással, aztán egy beszélgetős műsorban megragadt egy kérdés bennem: Mit tennél, ha látnál az utcán egy síró kisgyermeket? Hát oda mennék, és próbálnék segíteni, megkérdezném tőle, hogy mi a baj? - mondtam magamban. Mit teszel, ha TE szomorú vagy, vagy nagyon nehéz, mély fájdalom van benned? Jól kisírom magam, vagy elmondom egy barátnőmnek, ha éppen nem szégyenlem magam, de általában ennyi, itt megállok. És bekapcsolok valami háttérzajt, vagy pótcselekszem - futott át rajtam a felismerés. Azóta leülök a fájdalmam mellé, a szomorúságom, vagy haragom mellé, és megkérdezem miért van itt? Miben tudok segíteni?

Krisztina dr. Teubel

Kedves Tamás, megfogott, ahogyan fogalmaztál, már csak azért is, mert amit írsz, azt én az útonjárással, önmagamhoz való legjobb kapcsolódással, kvázi az élet élésével azonosítottam. Nem gondoltam a hétköznapi életemre úgy, hogy ez akár a helyem elfoglalása is lehet, ami történik velem 😊 mennyivel többet jelent így számomra egy olyan mindennapi tevékenység, amivel hivatásomként a kenyerem keresem, nőként a szabadidőmben töltekezem, legyen az tánc, főzés vagy egy jó beszélgetés, anyaként a gyermekeimmel vagyok. Szívből köszönöm a megosztásod, mélyültek az eddigi hasonló tapasztalataim.

Sz Dorka

Keresem itt a helyem még, hogyan mit kommunikáljak. Nekem nem könnyű itt írnom a dolgaimról. Érdekes, mert szemtől szembe jobban tudom, érzem kinek mit mondhatok. A gyerekeim apjáról nem mondtam, belül azt éreztem nem mondhatok rosszat. Még a válási folyamatunk során szerzett félelmeim is itt vannak, hogy nehogy felhasználja ellenem... Oldódik ki szépen lassan ezt érzem, viszont még óvatosság van benne. A megosztásokat, tapasztalatok elmondását amúgy fontosnak tartom. Nagyon sok emberrel találkoztam, akik hasonló cipőben járnak és kísérjük egymást, tapasztalatokkal, néha csak egy mondattal. Tényleg 1-1 megosztásom után mindig derült ki, hogy jah ő is és ő is ilyen cipőben jár vagy hasonlóban. Nem vagyunk egyedül. Gondolnánk ez a barlang olyan sötét... fix nincs itt senki... Aztán kiderül mellettünk valaki ugyanúgy padlót fogott, csak bátran ki kell nyújtanom a kezem már is jobb haladni a sötétben úgy, hogy tudom vannak sorstársaim. Szóval ez így icipicit nehéz nekem, de majd feloldódok és megérkezik bennem az is, hogy mit hogyan tudok ide írni.

Rita F.

Hosszú éveken át próbáltam megfelelni olyan elvárásoknak, amelyek nem az én működésemhez tartoztak. Az egyik legfontosabb felismerésem az volt, hogy nem velem van a baj, egyszerűen másképp működöm. Azóta egyre bátrabban választom az önazonosságot a megfelelés helyett.