Tapasztalatok

Ilona Kovács

A hűség számomra mindig fontos erény volt, talán elvi kérdés is, vagy csak egyszerűen akit szerettem, tiszteltem is, így mikor lett volna lehetőségem a hűtlenségre, nem tettem. Lettem viszont szerető, kétszer is a válásom után. Mert miután engem megcsaltak, valahogy megengedőbb lettem, mert más nézőpontokat is megismertem és megvizsgáltam azt a dinamikát, ami ilyenkor történik. Nem tartom rossznak és elítélendőnek a harmadik felet, akkor tud megjelenni, amikor hely lesz számára, mert két ember között az egység sérül, gyengül. Amikor a férfinek valami hiányzik, és a házasságán kívül találja meg egy másik nő által. Ezt a pluszt adtam meg én is. Voltam szerető úgy, hogy nem vágytam másra azzal a férfivel. És lettem szerető úgy, hogy beleszerettem a másikba, és vágytam a többre vele. Utóbbi helyzetben rengeteg kérdés is merült fel bennem, és sokszor voltam bizonytalan abban, hogy mi a helyes és mi nem, és hogy mi legyen a következő lépés... sokszor elakadtam, majd megjártam ugyanazokat a köröket. És ez lelkileg megterhelő volt. Volt bennem sok ellenállás, és közben a vágy is. Kíváncsi voltam mások tapasztalatára, hogy könnyebb legyen a hogyan tovább. Kaptam tanácsokat, amiket sokszor nem érezetem igaznak a magam számára. Tapasztaltam, hogy nem értenek, majd megkönnyebbültem, amikor azt tapasztaltam, hogy igen, megért a másik, akivel erről beszélgetek, mert ő is átélte ezt, vagy hasonlót. Szóval... könnyebb, ha van, aki támogat egy-egy nehéz helyzeteben. Arra bátorítalak, hogy merj segítséget kérni olyantól, akinek van tapasztalata a kihívásodban! Én is itt vagyok...:-)

József Gonda

Házasságok alatt folyamatos krízisek... hullámzások ... viszonyok jöttek és mentek

Andrea Rácz

Volt hogy felháborított, mikor szeretői viszonyokról hallottam. Persze ahogy lenni szokott, az élet megtapasztaltatta velem, milyen is az. Voltam függetlenként nős férfi szeretője és házasként is belekrültem egy ilyen kapcsolatba. Végül engem csaltak meg. Egyik sem könnyű szerep, de teljesen életszerű. Ma már tudom, bárkivel előfordulhat bármelyik szereposztás. És valójában senki sem "bűnös". Mert az élet ilyen. Életszerű. És időszerű. Szívesen elmondom a tapasztalataimat, ha kiváncsi vagy rá.

Fanni Koósz

A megcsalás nagyon kényes téma. Az én életemben nagyon sokáig nem került elő, hisz akikkel együtt voltam, akartam lenni, s ha már nem, ez mindig tudtam időben, s tudattam velük. A válásom után történt, hogy összejöttem valakivel, aki mellett többször is megéltem a megcsalatás élményét. Akkor sem értettem, miért válok oly lábtörlővé, hogy ahelyett, hogy kikértem volna magamnak, elkezdtem magamban kutakodni, vajon miért történhetett mindez?! S a fájdalmat igyekeztem háttérbe szorítani. Sosem voltam féltékeny típus, de lassanként a boltban meglátott nőkre is féltékeny voltam, ha láttam, hogy rájuk néz a másik, s ezzel egyidejűleg lett amúgy sem nagy női önérzetem aprócska, s tűnt el talán teljesen. Ahányszor szakítottunk, s lassan újra sikerült volna elfordulnom, valami folytán visszakerültem az illető mellé, nyilván volt ez saját döntés mentén, bár öntudatlanul, abszolút ragaszkodással valamihez, amit egyszerűen nem és nem értettem. Nem tudtam nem szeretni... Aztán kiderült, gyermeket várok. Mindekttőnket sokkolt a hír, s nem tudtam mást tenni, mint elfogadni, hogy nem tudnék megválni a bennem növekvő kis élettől, de nem tudom, merre tovább...És próbáltunk, tényleg próbáltunk együtt maradni, de nagyobb volt a félelem. Ekkor jött a legnehezebb rész, mert miután megszületett a gyermekünk, derült fény arra, hogy az apa, akivel addigra nagyon eltávolodtunk egy engem nőként támogató, rendszeresen jelenlévő, magas spiritualitással rendelkező nővel csal meg....Ezt már nem tudtam, akartam figyelmen kívül hagyni....S ami addig nem ment, ment gyerekkel, végre vállaltam, hogy egyedül inkább, mint így... Éltem áldozatiságom. Hogy hogy bántak velem, igyekeztem menekülni annak tudatától, hogy ne szégyelljem a történteket, s hogy nem kellek...ne érezzem, mennyire kicsi vagyok. Milyen mélységei vannak ennek?! Abszolút beszűkültség. A férfi és nő is ellenséggé vált, nem volt senki, akire támaszkodhattam volna, csak a kicsi gyerek. Mégis, ez a helyzet hozott, igaz évek alatt egy egészen új rálátást arra, hogy csupán az történt, hogy az élet kívül megmutatta, mi fáj nekem belül. Ehhez rakta össze a színdarabot, megmutatva, milyennek élem a nőt és a férfit. Bemutatott magamnak, elfeledett s eldugott fájdalmaim és félelmeim elevenedtek meg e történetben, illetve a szüleim titkolt sztorija... Mindannyian tanultunk belőle. Magunkat. S bár nagyon nehéz időszak volt, egy idő után, miután megjártam a poklot, az áldozatot, a haragvót, azt, hogy majd én megmutatom, jutottam el ennek mentén oda, hogy megtanultam én saját magam szeretni, s jöttem rá a tükörbe nézve, hogy évekig megcsaltam magam. Nem voltam hű saját benső lényemhez, s ha igaz, hogy az van kívül, ami belül, igazából hálás lehetek nekik, s magamnak, hogy észrevettem. Hosszú, fájdalmas önmunka. Mélységek. Melyben az ember ráébred, mindig azokkal kapcsolódik és úgy, akik a legtöbbet adják neki. Hogy milyen minőségben, az bizony rajtunk múlik. Azon, mit dugdosunk, ami a felszínre szeretne kerülni... tapasztalásom szerint sosem mások áldozatai vagyunk, de míg ezt elhisszük, addig mutogathatunk kívülre, anélkül, hogy magunk az eseményekben meglátnánk, s felelősséget vállalva belül cselekedjünk.

Bányász Dorottya

két évig voltam a szeretője, 5 év különbség volt közöttünk, egyetemista voltam, ő a tanárom egy házas ember, gyerekekkel. Mély és szenvedélyes viszony volt, minden porcikámmal éreztem, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak, tudtam, hogy a család van elől, ezt is mélyen tiszteltem, én a fájdalom ami mellet elköteleződtem lett az útitársam évekig az után is, hogy elbúcsúztam Tőle. Két kislányom született ezek után (másik kapcsolatból) egyik a születésnapján, másik a névnapján. Megtanultam, hogyan is szeretek én, akkor hiányzott a belső erőm, hogy kitartsak és ma egy pár lehessünk. Szeretőnek lenni kivételes helyzet!

Orsolya Demeter

Sajnos beleestem ebbe a csapdába... Mindent elsöprő szerelem... Reménytelenség... A vége kudarc és kiábrándultság... Ráadásul becsaptam a társamat, hazudtam... nehéz megbocsájtani önmagamnak. Soha többé.

Katalin Solymoss

Nagyon hosszú idő után eljött az a pont amiről István is beszél, hogy az igazi férfi megöli a szerelmet a nőben. Én képtelen voltam szakítani. Sikerült neki, már nem reménykedem és hiszem azt, hogy mi együtt lleszünk. Az önbecsapásom vévén nehezen jutottam el erre a pontra. Szerintem mostanra tanultam meg , amit meg kellett tanuljak. Tudom, hogy félek az újabb csalódástól. És mégis hiszem azt, hogy egy igazi férfi női kapcsolódásban lesz még részem. Nagyon sokat tanultam ebből a kapcsolatból és a saját működésem hibáiból. Éppen ezért hálás vagyok a sorsnak hogy ezt átéltem.

Balázs ANTÓK

Annyit gondolkodtam a Miért??? kérdésen, miért vágyunk mindennek ellenére egymásra, miért keressük-, kutatjuk az alkalmat a lopott percekre, órákra, napokra? Aztán egyszer csak, a ráció segítségével rájöttem, hogy ami a Szeretői viszonyomban évek óta megjelent, az egy Minőség, ami leválasztható a személyéről! Igy már sokkal könnyebben helyén tudom kezelni ezt a területet az életemben. Sőt ez a tapasztalat jótékony hatással van minden fókuszterületemre. :-)

Barbara Mitter

Számos sikertelen párkapcsolatot követően 30-31 évesen találkoztam A Férfivel. A Férfivel, aki akkor hosszú évek óta jegyben járt. A fél világ próbált lebeszélni erről a kapcsolódásról. A másik fele csendesen figyelt. S csupán 1-2 barát bízott bennem annyira, hogy szorítson kitartóan. De én mindvégig nagyon határozottan tudtam, hogy ez a kapcsolódás az Igaz, a Lélekből jövő, és ebbe senkinek semmilyen beleszólása nincs. Sosem fogyó lelkesedéssel vártam két évet az ajtóban és zokogtam minden egyes távozásnál. Közben felnőttem, változtam, Érett Nővé váltam. És amikor én magam készen álltam a 100%-os befogadásra, a Férfi többé már nem ment sehova. Együtt nőttünk fel, 30-40 évesen. És még nem vagyunk ennek a folyamatnak a végén. Együtt kezdtük levágni magunkról a mintáinkat, a társadalmi elvárásokat, a téves hitrendszereket, hazugságokat. Együtt vagyunk, most már több, mint öt éve. Fél éve házastársakként. És bizton állíthatom, hogy ez már így is lesz örökké. Mert a kapcsolódásunk lelki, ezáltal szétszakíthatatlan. Még mindig vannak kihívásaink, de erről majd egy másik tapasztalatban. :)

Sheila Boateng

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen tapasztalatot tudok majd megosztani. Mindig is távol tartottam magam a nős/párkapcsolatban lévő férfiaktól. Viszont ahogy haladtam az úton, egyre őszintébb lettem magammal. Azt hiszem, elsősorban félelemből tettem így, illetve büszkeségből. Mivel mind a kettőt kezdtem levetkőzni a mentorommal való munka mentén, az élet hozott egy házas férfit. Nem voltam belé szerelmes, benne viszont gyorsan kialakultak érzések. Nekem akkoriban volt egy "adósságtörlesztésem": kipróbálni, hogy milyen pénzért szexelni. Ő találkozni akart, foglalt egy hotel szobát, előtte étterembe mentünk. A szobában is folytattuk a beszélgetést. És itt van vége a sztorinak. Hatalmas felismerés volt a számomra, hogy mekkora szüksége volt ennek a férfinak valakire, aki nem ítéli meg. Aki annak látja, aki ő ma (és nem 10 éve volt). Akivel tud nevetni. Aki kíváncsi a lényére. Eddig azt gondoltam, hogy egy olyan nő, aki egy házas férfival szobára megy, egy gerinctelen ribanc, aki semmibe veszi a saját testét és a férfi házasságát. Most már úgy gondolom, én voltam neki abban a pillanatban a lehető legnagyobb segítség. Pont rám volt szüksége. Azóta párterápiát kér a feleségétől és rendbe akarja hozni a kapcsolatukat. Én ennek szívből örülök. (Csattanó: a pénzt odaadta -nem is keveset-, viszont még az ösztönzésem, bátorításom ellenére is csak ölelkezni akart. Úgyhogy a vágyam nem teljesült, de így is nagyon jól éreztem magam.)