Megosztások

• 

  Ádám Végh

  Az idei év legnagyobb tapasztalata: fel lehet építeni egy nagyáruházat a puszta közepén, de senki nem fog oda látogatni. Ha viszont egy kisboltod van egy forgalmas plázában, hamarabb megtalálnak a lehetséges vásárlók, és lényegesen csökkentheted a marketing kiadásod. Ugyanez igaz az online térre, csak itt egészen máshogy kell "telephelyet" választani.

  #Vállalkozás

  Tovább

  0
• 

  Ádám Végh

  Az alvás nem szükséges rossz, hanem egy magasan megtérülő befektetés. A nyugodt este, a csend, a megfelelő minőségű és mennyiségű alvás elengedhetetlen a kreatív energiák felszabadításához.

  #Vállalkozás

  Tovább

  3
• 

  Edit Baracsi

  Egy ország határokon túl ivelõ vásárlói hálózat létrehozása,illetve bôvitése. Egy olasz cég termékeit értékesitjük,mely több,mint 20 országban jelen van. A cégnek kb.4000 féle terméke van.A cég az eladások után fizet.Létrehozhatsz egy saját értékesitõ csapatot,amelyet a cég bónuszokkal jutalmaz. Legyél te is a csapatunk tagja! Várunk szeretettel!

  #Vállalkozás

  Tovább
• 

  András Kardos

  Tanítás. Évek óta tanítottam utoljára. Egy hívás/hivatás volt. Imádtam tudást átadni, másokat lelkesíteni. Mert a nyelvtanulás szuper dolog. Akinek elvették a kedvét a nyelvektől, annak visszaadtam én. Volt, akit évekig, az első szótól a nyelvvizsgáig kísértem. Örömmel csináltam és a diákjaim örömmel tanultak tőlem. De egy nehéz évemben, egy gyenge pillanatomban hagytam, hogy elvegyék a kedvem. Nem léptem, nem küzdöttem. És nagyon sokaknak nemet mondtam. Elkezdtem cégnél dolgozni, ezzel együtt a könnyűt, stabilt választani. Viszont újra és újra visszatért a gondolat. Folytatni akarom, nem hagyom annyiban. Néha felbukkantak a volt diákok is, kérdeztek. Van, akinek azt mondtam többé nem, van akinek, hogy még nem. Viszont most, egy hónapja újrakezdtem. Angolt és németet tanítok. Imádom. Hogy ügy-e, azt nem tudom. De most ez lelkesít.

  #Vállalkozás
• 

• 1
• 2

Mostanra egèszen más kapcsolódàst remélek egy férfival. Rà kellett döbbentem, hogy kaptam olyan férfit, akit tudtam segíteni, tudtam rá figyelni, támogatni…stb, de rá láttam arra, hogy persze ezeket önként dalolva tettem, s mondhatnám azt, hogy nem vàrtam vissza cserébe semmit, ami úgy igaz is, hogy nem igényeltem semmi olyat, hogy nyaraljunk, kiránduljunk, csinàljunk ezt azt, vagy vegyen nekem dolgokat.,,vagy bármi, De csak kiderült, hogy olyan vágyaim mégis csak voltak, hogy maradjon velem, mièrt megy haza. Mièrt nem beszélünk többet telefonon. Mi nők szeretjük biztonsàgban érezni magunkat a férfi mellett, s ha nincs meg ez a stabilitàs, akkor ott tudunk borulni. Én mindenképp. Most, hogy tàvolsàgot vettem tőle, nem kommunikálunk, most jutottam el odáig, hogy felismertem a biztonságot előbb nekem kell megélnem magamban. Nem tőle várni. S most nem arra a biztonságra gondolok, hogy anyagiak, vagy bàrmi ami fizikai szinten van, hanem biztonságot találni a grálban. Istenben. A valódi biztonság csak ott élhető meg. Hogy bármi is van, az úgy van jól, meg vagyok tartva. A figyelem kifelé törtènő elmozdulása, ami egyszerre làtja a teret, s ami benne mozog, történik, azt is. Szeretek mostanában azzal játszani, hogy személytelenként hallgassak valakit. Úgy mélyen figyelni a hangokra. Univerzálisan. S ez a biztonsàg amiről írtam, ez volt nekem valamikor persze, vagy csak annak tűnt, de egy újabb válság kibontakozásában kezdett eltűnni. Mintha az erőm tűnt volna el. S megèrtettem, hogy ez az erő sosem volt a tulajdonom. Ez az erő mindenkié, vagy inkàbb “csak” van. Most nem a személyből működtetem, mint amikor zuhanó sàrkànyként tüzet okàdtam, most valahogyan át adom magam neki. Magamnak. Azt “gyakorlom”, hogy hagyom az erőt magától mozdulni arra, amerre szeretne menni. Valami újnak a megjelenése az mindig szenvedéssel jár. Érzem, éreztem, hogy feszít, hogy fáj, hiszen ellen álltam. De szerintem pont ez a jó. Hogy nem hagyom azt, hogy megint a régi szerint csináljam. Nem alkuszom meg, inkàbb fájjon. S ha ezt tudom hagyni, egyre nagyobb a megnyugvàs szakasza is. Valamit áldozni kell, oda adni. Amit Isten lefejt rólunk, lefarag, mert az újhoz nem fog kelleni. Minden születés vères. És felfedeztem, hogy a szenvedés, meg az Istenben való hit igenis lehet egyszerre jelen. Hisz a mozdulatlan mindig ott van. Bízni kell, reménykedni, hinni. S amikor még nem történik semmi, ott sok minden eldől a hitről. Mert vagy visszább zuhanunk, vagy még jobban megerősödünk hitben.