Megosztások

• 

  Inczédy Edit

  Igen. De az van, hogy èrtem. Csak még “vergődök”. Billenek, mert ember vagyok. Talàn az a legrosszabb, hogy mindent is értek. De ez valami embert próbàló, hogy úgy segítsek neki, hogy rà jöjjön. Nekem van még energiàm. Èn bele fogom tenni. Amit csak tudok. Ès köszönöm a vàlaszod. Bocsánat, nem mondtàl újat. Nem számítottam rá, de amikor elkezdtelek hallgatni, tudtam mit fogsz mondani. Van hitem, lesz hitem..,, Köszönöm neked ! “Csoda” vagy. S jó hogy vagy nekünk.

  #Ügy / küldetés

  Tovább

  1
• 

  Joós István

  Nagyon, nagyon, nagyon furcsa számomra ez a másoknak segítés téma... Eleinte tudni akartam, és okoskodtam, aztán valóban érteni kezdtem, és tanácsot adtam, majd egy jó ideje már tapasztalatokat mondok csak. Mert ezekről tudom biztosan, hogy igazak, hiszen megtörténtek. Amivel párhuzamosan a megértés-gondolkodás jelentősége változott, változik, csúszik lefele, folyamatosan, bennem – miközben a jelenlét-figyelem-elfogadás jelentősége pedig emelkedik. Sokat jár az eszemben az idős János mondása, tanácsa, hogy: "Szeressétek egymást". Kezdem megérteni, pontosabban nem is megérteni, mert egy ideje már értem, hanem valóban megengedni-elfogadni, hogy lehet, hogy tényleg ennyi végül csak. A maximum, amit adni tudok: jól lenni, együtt. Ahogy egy fának sem kell tanács, hogy hogyan nőjön. Hanem víz kell neki és napfény, hogy ereje legyen hozzá. Szeretet és Istenkapcsolat.

  #Nagyobbhoz igazodás
• 

  Izsa István

  6évvel ezelőtt én is hasonló cipőben voltam. Nekem akkoriban volt folyamatban a károsszenvedélyeim lerakása. Az akkori páromon éreztem,hogy ő még ezt nem szeretné meglépni, tehát nem tart velem egy egészséges életmód felé,ezért láttam hogy ő a szakadék felé tart. Nehez volt ott hagyni őt,látni hogy merre tart és hogy ne akarjak segíteni neki mert most én vagyok a fontos, a korábbi hozzáállásommal ellentétben hogy nálam mindenki fontosabb. Óriási paradigma váltás volt ez akkor,hogy lehetek önző, mert egy egészséges önszeretet mondta azt hogy nekem akkor onnan mennem kell mert nincs tovább dolgunk együtt. Ennek ellenére fájt akkor és nehéz volt "cserben" hagyni. Ma már úgy látom senkit sem dolgom megmenteni,mégis örömet okoz ha segíthetek,de már nem másért teszem hanem mert nekem öröm. Fontos ez az önzőségnek látszó önszeretet. Valódi szabadságot ad és játszmáktól mentes tiszta kapcsolódási lehetőséget.

  #Nagyobbhoz igazodás
• 

  Zita

  Igen-igen, pontosan így érzem én is. És milyen érdekes, hogy erről írsz, hogy "ennyi végül": a SZERETET... mert hogy a megosztásomból helyhiány miatt kivágtam egy részt, és gondoltam ezt majd később megosztom, de most bemásolom ide. Élmény ez most nekem, hogy így együttérzünk ebben :) Szóval erről írtam: "Én egy rendkívüli módon érzékeny embernek tartom magam. Sok időbe telt, amíg meg tudtam barátkozni ezzel az érzékenységgel, gyerekkoromban ugyanis ezt kifejezetten negatív jelzőként hallottam magammal kapcsolatban pl. édesapámtól. Az önismereti utamnak fontos része volt, mikor megértettem, hogy apukámnak miért volt nehéz elfogadnia az én érzékenységemet, miért okozott benne pl. óriási frusztrációt, ha sírva fakadtam (a “hiszti” azóta is az egyik legutáltabb szavam, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy anyaként pl. tudatosan figyeltem rá, hogy még véletlenül se aposztrofáljam hisztiként a gyermekeim sírását, frusztrációját). Mióta ezt megértettem, azóta tudok már apukám a külvilág felé fel nem vállalt érzékenysége kapcsán is felé olyan megértéssel és meleg szeretettel fordulni, amelyet ő a saját édesanyjától sosem kapott meg. Mindig rácsodálkozom, milyen fantasztikus folyamat ez a generációkon átívelő gyógyulás – megtanulni olyan szeretettel fordulni önmagam felé, meglátni magamban azt az egyetlen, megismételhetetlen, csodálatos és feltétel nélküli szeretetre méltó kisgyermeket, ahogyan a gyermekeimet látom és érzem, és aztán szépen lassan, fokozatosan ezt a szeretetet adni másoknak is, pl. szülőnek, akivel kapcsolatban korábban oly sok sérelmem és bánatom volt, aztán párkapcsolatban, barátságban, olykor ismeretlen ismerősöknek is. Azt hiszem, valami ilyesmit jelent a keresztény hitben a jézusi szeretet. Ezt a fajta egységélményt egyre gyakrabban élem át a hétköznapokban és ez annyira jó."

• 

  Joós István

  Furcsa téma-tevékenység az önismeret... Az élet egy pontján megmenti az ember életét, szó szerint, hogy aztán az egyik legnagyobb akadállyá váljon pár évvel később. Az én tapasztalatom, hogy eszköz az önismeret, és akkor volt vele bajom, amikor Céllá lett. Én megvilágosodásnak hívtam, mások boldogságnak vagy gyógyulásnak, sokan szabadságnak és a meghatározó hiedelmem az volt, hogy meg kell magamat szerelni, és majd ha majd már megszereltem magam, akkor minden működni fog. De nem. Az élet nem az Állapotaim miatt és által működik, hanem a Célom helyessége (állapotomhoz képest időszerű mivolta) függvényében. Ezt találtam. Az ÖNismeret Célként önimádat volt, eszközként az egyik leghatékonyabb a helyes, nálam Nagyobb Cél (Ügy-Küldetés-Közösség-Teremtés) szolgálatában. Egyrészt. Másrészt egészen elképesztően fontos és értékes volt mégis, hogy átmenetileg Célt csináltam magamból. Mert így tudtam végre megengedi mindazt, amit a neveltetésem okán évtizedeken át elfojtottam, és így tudtam megtudni, hogy nem leszek tőlük boldog. Tékozló Fiú, még mindig. Pokolra kell menni, túlzásba-önimádatba KELL esni, tézis után az antitézis kihagyhatatlan, hogy a szintézishez eljuthasson az ember. Ezrek életében láttam. Ezért tanítom ezt.

  #Helyem elfoglalása
• 
• 

  Joós István

  A "jót érdemlem"... sokak élménye ez. Az enyém nem. Az én megélésem, hogy bár vágyom a jót, de érdemelni pontosan azt érdemlem, amit kapok, ami történik velem. Felszabadító és motiváló számomra, hogy így élem meg. Játéknak tapasztalom az életet, ahol minden pillanat új kíhívás-pálya, amit akkor teljesítek jól, ha a békességes derűt tartom, ha derűbe érkezem – és bukom, ha magamba zuhanok. Ami szintén nem baj. Mert a bukást elfogadva derűben vagyok újra. Szeretem, ahogy lerövidültek a ciklusok. Húsz éve még hónapokra tudtam búskomor sértett depresszív hisztiben eltűnni. Aztán ebből hetek lettek, később napok már csak, mostanában az egy órát nagyon ritkán éri el a sötét hullám (a múlt héten épp sikerült, egy tenisz meccs kapcsán 🙂), hanem tízpercek a jellemző. Ami az engem érő hatások függvényében akár percek is lehet. Csodálatos edzőteremnek tapasztalom az életet, ahol az egyensúly megőrzése, a lelki béke, az ebből következő nemgondolkodó cselekvés, a tudatosan-tudatlan részvétel a játék.

  #Nagyobbhoz igazodás
• 

  Joós István

  Örömmel jenéltem, hogy az előző ide kiírt dilemmát megoldottam – értve ez alatt, hogy azt láttam meg, hogy teljesen hibás a kérdés, egészen mást kell csinálni. Ha bővebben érdekel, hogy mi változott bennem, itt olvashatsz róla: https://envagyok.info/humania-beszamolo-002 - Aktuális dilemmám, hogy kell mellém a Humania Inc. cégbe egy olyan társ, aki vérbeli vállalkozó, mert én nem vagyok az. Érzem, hogy érkezőben van az a személy, aki nem egyszerűen csak COO, hanem olyan co-founder / CEO, aki sikerre akarja és tudja vinni a Humania projektet üzletileg, mert 1. érti az Ügyet, és hisz benne, 2. csinált már ilyet, volt üzletileg sikeres, tudja min múlik, 3. jelentős üzletrészt szerez, és így a siker által sok pénzt kereshet. Mondd kérlek, ha tudod a nevét / ismersz erre jelöltet! 🙏🙂

  #Vezetői szerep
• 

  Zita

  Kedves Edit! Nagyon jól estek a gondolataid, hálás vagyok érte, hogy leírtad őket. Talán valóban nem haltam még bele úgy, hogy már ne foglalkoztasson, ne törődjek vele, ne próbáljak még mindig azon gondolkozni, hogyan segíthetnék neki. Ezek bennem zajló folyamatok, kívül meg az van, hogy nem kommunikálunk lassan két hete egyáltalán, nem tudunk egymásról és nekem ez jó így. A hiány is sokat enyhült. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy újra együtt legyünk. Nem tudok már hinni ebben a kapcsolatban. Most igyekszem egyszerűen csak megengedni magamnak az érzéseket, amik jönnek, legyen az harag, szomorúság, csalódottság, megkönnyebbülés, öröm, vagy bármi és megfigyelni őket. Nem küzdök ellenük. Amikor tudok csak a jelenben lenni, az nagyon jó, az sokat segít. A nehéz érzések ellenére tényleg van bennem egyfajta béke és bizalom azzal kapcsolatban, hogy nem kell most tudnom, mi lesz holnap, egy hét vagy egy hónap múlva. Nem nekem kell tudnom. Biztonságban és megtartva érzem magam, életemben először vagyok ezzel így egy szakítás után...rengeteget változtam az elmúlt években, és ebből biztosan sokat köszönhetek ennek a kapcsolatnak is. Hála van bennem és könnyebbség...hát valahogy így vagyok. Veled érzek!

  #Kapcsolati válság
• 

  Joós István

  Érdekes számomra ez a radikalizmus téma. Mert a sajátom. "Az igazi Férfi megszállott" – sokat mondogattam ezt, sőt jelszavam volt a mellett a másik mondat mellett, hogy: "A világban Rend Van". Nehéz számomra, hogy aki igazán vagyok – az Igazság, amit érzek-hordozok-látok – nagyon kevesekhez szól és egyfajta profetikus könyörtelen-türelmetlen természete van, miközben meghatározó belső élményem, hogy közérthető kell legyek, mert sokak felé van szolgálatom, sokaknak szól a Dolgom. Másképp: az igazság radikális, a szeretet elfogadó. Hmm... Az Emberfia integrálta ezt számomra folyamatos, állandó, maximális fókuszt, tehát teljes önfeledtséget megkövetelő táncba. Az Igazság Van. Semmi más nincs, csak az Igazság Van, és mégis: a meztelen kétélű lángpallos helye az Éden bejáratánál, a kerub kezében, és nem nálam, mert az én dolgom nem hamisságot kaszabolni, hanem lábakat mosni. Egyrészt. Másrészt "kardot hozott", tehát kardnak is kell lenni, nálam is, mégis, Fénynek a sötétség tengerében – a Férfi a boldogsághoz kard is kell legyen. Aktuális megélésem, hogy a kifelé és a befelé a vízválasztó. Kifelé (akik velem szemben állnak, mert jószándékú tévelygőként magukat-egymást, a sötétséget imádják) kardot hordok, és kardot mutatok, és karddal vágok, pl. nyilvános videókban. Befelé, akik rám támaszkodnak, bennem bíznak, akikkel az Egy-irányába nézünk: lábakat mosok.

• 142
• 143
• 144

Szia Zita ! Nagyon együtt érzek veled. Ami legerősebben feljött bennem mikor olvastalak, az az, hogy szerintem nincs olyan, hogy valamit nem jól csináltál. Bennem is sokszor felmerültek hasonló gondolatok, a kapcsolatunk elején. Most már nem. Az én dinamikám is folyton változott. Az első szakaszban élveztem, szárnyaltam ebben a kapcsolódásban. Azután “szegényt” elkezdtem “ütni”, hogy haladjon. Haladjunk. Türelmetlen voltam, s ez a türelmetlenség többnyire akkor, amikor fizikailag nem voltunk együtt…mindig kikívánkozott. Sokszor jutott az eszembe az, hogyha nem hallom István videóiban azt, hogy a valódi Férfi üggyel “terhes”, akkor is ezt csináltam-e volna ? Igen, ez itt mind rólam szólt. Most már tudom. Így utólag. Nekem az a tapasztalatom, hogy mindennek is ki kell jönni, ami bennünk van. Nem azzal foglalkozni, hogy ez most jó volt, nem volt jó,…Mi lett volna akkor, ha türelmesebb, megértőbb vagyok…stb. Nem kell jól csinálni…sokkal inkább valódinak, igaznak, igazinak lenni érdemes, nem visszafogni semmit. Az a megélésem, te is írod,..hogy van egy “magasabb rendező”, ami egyben tart mindent. Pár napja írtam ide, hogy nagyon oda mondtam “Zsoltinak”. De most, vagy akkor tudod mit éreztem ? Hogy ez már nem az a kimondottan rólam szól oda mondás volt. Mert változott bennem valami. Az pedig az, hogy bár oda mondtam, akkor megint nehéznek éreztem, mostanra meg már nem. Megjelent bennem a megengedés. Megengedni, hogy most ez van, nem ellenállni. És tovább szeretni őt. Békével felismerni, hogyha lendülne az jó, ha nem lendül, akkor az is rendben van. Én ennyit tudok, ennyit tudtam hozzá adni. És valóban nem lehet előre tudni, hogy kivel fogunk tovább haladni. Én még nem haltam bele, mert foglalkoztat. Helyetted nyilván nem tudom, de az utolsó mondataidból azt érzem, nem haltál bele még totálisan. Köszönöm, hogy olvastalak.