Gergő MagyarGlutén- és tejérzékenység – amikor az étel választ helyetted Képzeld el, hogy egyik napról a másikra elveszíted a kedvenc ételeid nagy részét. Nincs többé spontán pizzázás a barátokkal, nincs egy gyors pékáru a reggeli rohanásban, és a nagymamád süteményei is tiltólistára kerülnek. Azt mondják, a gluténérzékenység az „apaseb”, a tejérzékenység az „anyaseb” – el nem engedett múltbéli minták és kötődések lenyomatai. Lehet benne igazság. Talán te is érzed ezt magadban? Én még úton vagyok a teljes gyógyulás felé, de ma már nem a lemondásra fókuszálok, hanem arra, hogy mit nyerek ezzel az életmóddal. 2015 óta kutatom, hogyan tudjuk az étkezésünkkel támogatni a testünket, hogy több energiánk, jobb közérzetünk és teljesebb életünk legyen. Ha most küzdesz az átállással, ha elveszettnek érzed magad, tudd, hogy nem vagy egyedül. Ha szeretnéd, segítek neked ebben az úton.
2
Erika BaloghMár a szó is riadalmat vált ki sok emberből, pedig mindennek rendelt ideje van. Annak is ha egyre több az ősz hajszál - lehet festeni de az eredeti az igazi, mint amikor a forrásnál a legtisztább a víz - szóval a testi jellemzők is jelzik az idő múlását. Nem is itt van a gond, hanem ahogyan mindezt tálaljuk vagy elutasítjuk. Lehet a különböző szépészeti műtétekkel látszólag késleltetni, vagy lemondóan legyinteni - á...az én koromban már...- és ez a két véglet között ingadozva toporgunk. De mi van ha mindezt úgy fogadjuk el hogy ezek is mi vagyunk, ahogyan a régi keleti példa is bizonyítja. Az öreg mester így szól a tanítványaihoz. - Igen, megöregedtem, mozog a műfogsorom, ráncos a bőröm, nagyot hallok, szemüvegem van, de belülről már oroszlánkörmeim vannak. Nem azt jelenti hogy a derék öreg egy mutáns lenne, hanem azt hogy bár az évek külsőleg hozták az "elvárt" mintát, de belülről egyre szebb lett és értékesebb. Ahogyan Agatha Christie mondta a régész férjéről. - Az évek múlásával, egyre érdekesebb vagyok neki. Hát valahogyan így. Az évek lehaladtával egyre értékesebbek leszünk. Ez most azt jelenti hogy roppant bölcs vagyok? Dehogy. Csak azt hogy mindennap küzdök a felszínen, és keresem a helyem abban a világban, ahol öregnek lenni lassan megtűrt jelenség. Amúgy 62 éves vagyok, és növesztem az oroszlánkörmeimet.
2
Szűcs SándorMár tizenéves koromban tudtam, hogy vállakozó akarok lenni. Habár mintát nem láttam rá otthon, abban biztos voltam, hogy nem akarok alkalmazottként úgy élni, mint a szüleim. Eleinte a pénz és az attól várt szabadság motivált, amit is el is értem és ezáltal megteremtettem egy olyan életet magamnak, ahol mindössze heti 3 napot kellett dolgoznom és a Kanári-szigeteken éltem. Boldog és szabad voltam. Egy darabig. Aztán elkezdett egyre inkább mardosni a késztetés, hogy nagyobb értéket akarok teremteni a világban és sokkal több van bennem. A ráció halálával pedig minden értelmet nyert. Megérkeztem egy olyan ügybe, ahol igazán a helyemen érzem magam. Ma már inkább mondanám azt, hogy nem vállalkozó vagyok, hanem alkotó, aki értéket teremt. Vállalkozóként megtanultam pénzt teremteni, és mivel ez a területe rendbe van az életemnek, ez a motiváció már csak másodlagos az életemben!
2- Erika Balogh
A koromnál fogva is mélyebben látok dolgokat - nem jobban, csak többet láttam - értelemszerűen van véleményem és sajnos tapasztalatom. A gyerekkorom azzal telt hogy mindenki okos csak én nem - bezzeg a szomszéd gyereke mennyivel többet tud mint én - a felnőttkor még rosszabb élményeket hozott. Nagyon hamar megtanultam hogy minden azon múlik hogy kit ismersz - ezen a téren ma is rosszul állok - és hogy ki áll a hátad mögött ha bajban vagy. Szerepek amiket kiosztanak, és vagy beleállsz vagy egyedül maradsz. Mindezeket súlyosbította hogy a férjem évekig küzdött a halálos kórral, ami szintén amortizálta az amúgy is gyér kapcsolatainkat. A halála után körülnéztem és döbbenten állapítottam meg, hogy egyedül maradtam. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy akkor tulajdonképpen ki is vagyok én? Ha a jelzőket nézem amiket a társadalom ragaszt ránk - idős nő, nagymama, özvegy - de kik vagyunk a jelzők mögött? Mennyit érünk és hogyan látjuk magunkat, illetve hogyan szeretnénk láttatni magunkat? Mennyit érünk emberileg, és hol van a helyünk? Nagy kérdések, főleg ha a bőrünkre mennek.
2 
Fekete NikolettValahogy az utóbbi években fokozatosan rohantak meg érzések, emlékképek egy-egy jelenbéli impulzus kapcsán. Hálás vagyok a sok áldozatért és szeretetért amiben gyerekként részesültem édesanyám részéről, de ugyanakkor béklyóként is nehezedett rám a folyamatos megfelelni vágyás. A szembesülés, hogy mennyire egydimenzióban láttam a világot addig, édesanyám elvesztésekor ért több mint 6 éve. Furcsa, de mintha addig közös szemüvegen keresztül néztem volna vele mindenre. Az ő értékrendszere volt a szűrő, mégha olykor tudat alatt is. A korai és tragikus halálával aztán végtelenül magamra maradtam. Szép lassan tudatosult, hogy azt az idealizált képet amit alkottam róla, az ő életében is számtalan lelki blokk és életút elakadás árnyékolta be. A kapott mintáért és ezzel járó nehézségekért nem nehezteltem rá viszont a tudatosabbá válás után sem. Az ősszereteten túl az összefüggések megértése segített ebben és a tudat, hogy mindig a lehető legjobb szándék vezérelte. A jó akarás motiválta akkor is, amikor nem volt bátorsága kilépni az évtizede nem működő házasságából édesapámmal. Hiszem, hogy ez a mulasztás emésztette fel végül. Mai napig borzasztóan hiányzik a jelenléte és tudom, hogy milyen csodálatos nagymama lehetne. Talán szokatlan, de úgy érzem a halála után a lénye valahogy belém szervesült. Belegondolva még a halálával is engem szolgált azzal, hogy példát mutatott hogyan NE éljem az életem egy konzerválódott rossz helyzetben.
2
AnzelmOlykor a helyzetet felismerve, könnyedén kezdeményezek, a megfelelő mindsettel, néha annyira be vagyok zárkózva, hogy egy feszítővassal sem lehetne egy szót sem kiszedni belőlem. Van valami bennem, ami olykor ellenszenvet válthat ki a másikból, vagy félelmet, vagy csak a Ghosting lett 2025-re túl nagy divat - a mai napig nem tudom, mi a teljes igazság, ezzel kapcsolatban...
2- Attila Takács
Mindenki azokat a mintákat tudja "legyőzni", amelyeket kapott. Így én sem állíthatom, hogy az összeset "legyőztem". Egy jó időre a család feketebáránya címet elnyertem és ezt már nem is tudom magamról lemosni. Röviden: "Ha kell a szeretetem/figyelmem, akkor márpedig úgy teszel ahogy én mondom..." Először kétségbe estem, majd amikor azt mondtam, hogy így nem kérem köszönöm, akkor nemes egyszerűséggel kitessékeltek a körből, mint egy bűnözőt. Azóta persze árnyalódott minden, de a lényeg kikerült az asztalra. Megtanultam, hogy bár az élet első szakászában sokat számít a közvetlen "család" támogatása, de később mindenki a saját útját járja. Harmónia akkor van, ha a tudatosság mellett kölcsönös tisztelet és a függetlenség megengedése is van.
2 
Varga Anna8 év együttélés, ebből 4 év házasság. 2 gyermek. Bántalmazó Apa. Sérült és gyenge Anya. A vége totális káosz. Lelki, majd fizikai bántalmazás. Rendőrség, bíróság, távoltartás, válás, gyámügy, családsegítő, pszichológus, különböző terápiák. Olyan maradandó törések és traumák, amelyek már mindig benne maradnak a hátizsákba. Egy alkoholista Anya és Apa szivárvány gyermekeként, örök bizonytalanságban felnőve, követtem a mintáimat. Olyan embert sikerült választanom akinek nagyon komoly pszichés gondjai voltak. Szintén alkoholista. Utólag látom, hogy az ismerős programot futtattam. Megakartam menteni. Gondoltam ha a szüleimet nem sikerült, majd a férjemet. De kudarc lett a vége. Sok sok bántás, csalódás, könnyek, traumák és kilátástalanság. Én a Nő, nem voltam képes egyben tartani a családomat. Mindig is arra vágytam, hogy olyan családom legyen amilyenben én nem részesültem. Ennek ellenére kaptak a gyerekeim egy látszat Apát, aki nem törődve a következményekkel bántotta az Anyjukat. És kaptak egy olyan Anyát, aki nem mérte fel időben, hogy mekkora felelőssége van abban, amit átélnek, látnak ők. Nem bírtam lépni. Úgy éreztem az utolsó utáni esélyt is meg kell adjam neki, mert nem bírtam elfogadni, hogy kudarcot vallok. Nem tudom megteremteni azt, ami járna ezeknek a gyerekeknek. Bele kellett halnom. Meg kellett semmisülnöm. Amikor részegen megakart ölni egy kalapáccsal, ahogy nézett rám, ahogy maga az ördög kacsintott, rájöttem, hogy nincs maradásunk. Nincs tovább. Csak fogtam a gyerekeket és elmenekültem ebből a házasságból. A fiam azt mondta; - Anya, nem féltem annyira, csak attól féltem, hogy megöl téged! - 5 éves volt ekkor. (Tavaly) A gyermekem tartotta a legnagyobb tükröt nekem. Akkor jöttem rá, hogy nem számít az általam átélt kudarc, vagy az, hogy a város mit mond. Nem számít, hogy Isten színe előtt mondtam ki az igent. Pokoli volt. Alvás és evés zavarom lett. Az idegeim teljesen kikészültek. Persze mellettem állt a Bátyám és az Édesanyám, de annyira egyedül voltam. Annyira féltem. Emlékszem amikor elaludtak a gyerekek a paprika sprét szorongatva sírtam. Hogy lehet az, hogy akit annyira szerettünk, hogy mindenünket oda adtuk neki, most megakarjon ölni?! Miért hagytam, hogy ez idáig jusson?! Most már ennyi hónap távlatából, sok terápián és önismereti útmutatáson túl, persze még mindig a fejlődésem útján, kezdem megérteni, hogy egyszerűen annyira vágytam a szeretetre, a családi képre, hogy nem tudtam meghúzni a határaimat és ebbe bele kevertem két kicsi lelket is. A felelősség óriási és visszafordíthatatlan. Nekem csak ők maradtak és ez az ügyem. Elváltam. 30 éves 2 gyermekes Anya vagyok. Megjártam a földi poklot. Csak bízni tudok, hogy még nem késő...
2
Balázs ANTÓKFurmányos feladat a mintáink legyőzése. A pofáraesés garantált! Én legutóbb a pszichológusomat hívtam randira... Az ego és a gyermeki éned bármikor okozhat komoly meglepetéseket, ezek viszont kizökkenthetnek és mélyen elgondolkoztathatnak a miérteken. Mert több rétege-, szintje van a mintáknak és mind és sok meglepetéssel tud szolgálni. Az alázat és a hála átsegíthet a zökkenők egy részén. De utóbb garantáltan hálás leszel a nem várt zakózásodnak. Képzeld el, hogy az őszi vihar után önfeledten bringázol a fák között, és a küllődbe pattan egy erős ágacska... És az elmaradhatatlan szirénhangokat még be sem hoztam ;-)
2
Zsuzsanna BedőAmikor a tapasztalatok közül kellett választani, nagyjából húszfélét be tudtam volna jelölni. Legyen az válás, anya szerep, egyedülálló szülő, női lét megélése, az amazon tündöklése és bukása, ismerkedés, párkapcsolatok, szakítások, újrakezdések és a karrier útról még nem is beszéltem, az önmegvalósításról, a homeoffice és a gyereknevelés egyensúlyáról, a vezető pozícióról és az egyéni vállalkozás közötti különbözőségekről. Azt hiszem, most mégis a szülő oldalát emelném ki, mert elsősorban édesanyja vagyok két kiskamasz fiamnak, minden nehézségével és buktatójával együtt. A heti váltás csodás, de pontosan tudom mi az, amiért jó és mai az, amiért rossz választás. Ilyenkor mindig a balance a fontos, hogy merre is billen az a bizonyos mérleg. És hát társat keresni úgy, hogy legyen szabad időd – mert hobbim is sok van – legyél a gyermekeid jó szülője, legyél figyelmes, gondoskodó és közben képes legyél olyan ismerkedésre, ahol a szűrő évről-évre szűkebb. És nem azért, mert kidogozott hasban bízol a másik oldalon, hanem azért, mert döntésben bízol, hogy valaki valóban melletted teszi le a voksát.
2