Andrea Takács"Elesik. Feláll. Koronát igazít. Megy tovább." Sokszor megtörtént, de jó így. Nyerni nem nyerhetek mindig, de mindig tanulhatok, ami sokszor értékesebb, mint a nyereség. Megyek, megyek. Tudom hogy merre, tudom, hogy miért. Nyitott szemmel mindenre és mindenkire, mégsem akad össze a tekintetem senkiével. Pedig elfeldkeznék egy mély pillantásban, megmártóznék egy önfeledt kacagásban és elpillednék ez biztonságot nyújtó ölelésben. Láthatatlan lennék?
2- Andrea Takács
Több évtized a pénzügyben, bankban és egyéb pénzügyi szolgáltatónál. 5 évente egészséges a váltás, pont elég stabil ismereteket szerezni és újraárazni magam. Aztán 50 évesen saját elhatározásból élni egy izgalmas lehetőséggel. Új szakmát tanulni, kiszakadni az irodai 8-16-ig keretéből. Megismerni egy másfajta napi ritmust, elköteleződést és felelősséget. Nem könnyű megélni a mindennapokban a home office és a sok száz km utazás váltakozását, de egyben szép is.
2 
Martina LőrinczAz ANYA Egy barátnőm egyszer azt mondta rólam, hogy azért távolodtunk el, mert én túlságosan eszményi ősanya voltam számára. Annyira lesokkolt ezzel, hogy radikálisan elkezdtem ezen a tükrön keresztül vizsgálni magamat. Akkor még csak egy gyermekem volt. Nem akartam ilyen lenni, de az akkor már felfedezett, de még le nem vetkőzött megfelelési kényszer átlépése nehéz feladatnak bizonyult számomra. A legjobb akartam lenni az anyaságomban, nem figyelve arra, hogy a túlmisztifikált társadalmi elvárásoknak akarok megfelelni, gyógyítva magamban a kesergő belső gyermeket. A berögzült mintáim, ahhoz adtak lendületet, hogy jól átessek a ló másik oldalára. Leporolva magamat rájöttem milyen jó a gyermekeimnek, ha csak elég jó vagyok és nem túl jó. Ezen tapasztalatom alapján egyensúlyod megtalálásában tudok segíteni Neked, letéve a terheidet, berögzült hiedelmeidet.
2
Varga AnnaSokat gondolkodtam azon, hogy miért nem ismerem a globális boldogság fogalmát. Miért nem tudok komplexen boldog lenni?! Talán mert az ügyem, a küldetésem a Család. És mert ebben megbuktam. Zámbó Jimmy szavaival élve "bukott diák vagyok már rég". Azt hittem kislányként, ha valamit nagyon szeretnénk, ha valami lelkesít, ha valamihez van érzékünk, tehetségünk, azt véghez is tudjuk vinni. De kislányként még hiszünk a mesékben és a hercegekben/királykisasszonyokban. Aztán felnövünk és rájövünk, hogy semmi sem biztos. Minden folyamatos változásban van és az aki nem tud alkalmazkodni, azt nagyon keményen megdörzsöli az élet. Bezárulnak régi ajtók és kinyilnak újak. Ezek megtörténnek. A kérdés csak az, mi hogyan reagálunk erre. Ragaszkodunk a rossz vagy elavult küldetéseinkhez, elképzelt sokszor túl illúzionált ügyeinkhez, vagy felülemelkedve magunkon ránézünk az életünkre és rájövünk, hogy még ha nem is teljesn úgy ahogy kislányként hittük, de meg van mindenünk, amiért hálásak tudunk lenni. És hol van ebben a küldetés/ügyünk további szerepe?! Az, hogy mindig lehet jobban csinálni. Mindig van fejlődési lehetőség. Szeretnék annyira jó Anyává válni, hogy megteremtve a biztonságot, más életet kapjanak a gyermekeim. Megtanulni megbocsájtani magamnak, hogy elbuktam és nem tudtam nekik Apát biztosítani. Megbocsájtani magamnak, hogy ezentúl csak mi vagyunk egymásnak és nem tudok egyszerre Anya és Apa is lenni. Megengedni magamnak, hogy a szokásos módon értelmezett Család, nálunk csak egy Anya és két picurka szív. Elfogadni, hogy most így vagyunk mi egy egészséges csapat. Tehát a küldetésem, az ügyem az, hogy ebből kihozzam a maximumot. Szeretve lenni és szeretetet adni. Erősnek maradni, de nem megkeményedni...
2
AnzelmA gyerekkori trauma évtizedekkel később vezetett totális kiégéshez... Felmenőim elválása után a legszorgalmasabb, ultra érdeklődő gyerekből egy érdektelen, csalódott kissrác lettem. Aki előtte nem csak a házi feladatot csinálta meg, de még a következő tananyagot is előre megnézte, hirtelen képtelenné vált a tanulásra. Ez nem lustaság volt - egyszerűen nem tudtam már ott lenni fejben. Az érettségi után évekkel később, Németországban szembesültem azzal, hogy papír nélkül mennyire beszűkülnek a lehetőségeim. Így kezdtem el megkésve a hotelszakember képzést, ami életem egyik legbrutálisabb szakasza lett. Superior hotelben, kevés nyelvtudással, megalázó körülmények között dolgoztam alamizsnáért - a havi fizetésemből más egyetlen éjszakára kapott szobát. "Azubi"-ként (kisdiák) csúfoltak, nem a nevemen szólítottak. Az arrogáns, igazságtalan elvárások és a szigorú szabályozások idővel olyan mértékű kiüresedéshez vezettek, hogy az utolsó napokban már fizikai rosszulléttel küzdöttem munkába menet. Csak az önértékelésem miatt nem adtam fel. A fegyelem, amit ezekben az időkben tanultam, példátlan - de azt is megtanultam, hogyan tudsz magaddal előre kicseszni, ha nem gondolod át döntéseid hosszútávú következményeit. Ma már tudom: a kiégéssel is jobb szembenézni időben, mint megvárni, míg teljesen felemészt. Ha pedig már benne vagy, merd belátni és kérj segítséget - bízom abban, hogy épp itt, a Humanian vagy a legjobb helyen ehhez!
2- Martina Lőrincz
Katapult Mindig feketebárány voltam. Sokszor éreztem úgy, mintha örökbe fogadtak volna. Nem értenek, legyintenek, sok vagyok nekik, mondják. Aztán, mielőtt megtanultam volna repülni, kényszerrepülést hajtottam végre és mint a fiókák a fészekből, 14 évesen elindultam a leánykollégium ajtaja felé. Valami hívott, de éreztem, hogy nem állok még készen. Gyermekszerelem, amiből 8 év együttélés lett. Remek alkalom volt ahhoz, hogy ne nőjek fel igazán, csak az apukám hiányát enyhítsem egy biztonságot adó párkapcsolatban. Amikor a lélek már elég vagy túl erős a jelenlegi kapcsolathoz akkor onnan is katapultál, mert érzi, hogy van tovább, de ha a mintáit még nem ismerte fel akkor királylányként egy kellően domináns partnert választ, ahhoz, hogy ne kelljen igazán az életéről neki dönteni, ne kelljen beleállni, végezzék el ezt helyette, terelgessék ahogy eddig is tették. Félelmetes belegondolni, hogy ha eddig mindent megmondtak hogyan kell, akkor most hogyan lesz,...királylányként sajnos ugyanúgy lesz. Ha a szülői mintákkal kapcsolatos elakadásaid, leválásbeli problémáid adódnak, keress bizalommal, mert ízig-vérig minden bugyrát ismerem már az ego csapdáinak, hogy hogyan tud a feljődés ellen hangolni azért, hogy a langyosban evickéljél évekig.
2 - Martina Lőrincz
Anyakör majd Női kör Az általam vezetett önkéntes baba-mama kör évei alatt, az anyák történeteit megismerve felfedeztem magamban az empátiát, mint képességet. Csak úgy tudtam hallgatni őket, hogy ízig-vérig beleéreztem magam a mesélő helyzetébe, szinte már én voltam ott, ahonnan ő tanácsot kért. Olykor meredek, de egyben fantasztikus érzés jelen lenni a másik bajában és fogni a kezét, támaszt nyújtani neki. Innen, a 7 év egybefüggő "GYES" időszak után, visszavezetett az út a munka világába, ami ezúttal már egy általam választott és vágyott világ volt, a pszichológia és ezen belül a függések, függőségek sötét bugyrai. Addiktológiai magánklinikán gyűjtöttem tapasztalatot az emberek túlzó és fejlődésüket hátráltató viselkedésmintáiról. Coach lettem, majd érintésterápiás kezelő, így a szavakkal gyógyító és a szavak nélküli terápia az, amivel segíteni tudlak, hogy átvedd életed vezetését és ne másoknak, körülményeidnek, függéseidnek kiszolgáltatva éld az életedet. Mind az anyaságban, mind a számtalan költözések közepette, mind az addiktos munkám során, azt tapasztaltam, hogy ha van közösséged, akkor nyertél, ha nincs könnyen elveszhetsz. Együtt könnyebb, lazább, vidámabb. Várlak a Holdesszencia Női körben Balatonfüreden.
2 - Martina Lőrincz
Szétfolyó életenergia a perfekcionizmus keserédes gyümölcse A 20-as éveimben sokszor nem is értettem mi szükség van arra, hogy határokat állítsak fel, hiszen én úgyis mindenkit annyira túláradóan szeretek, bizonyára ők is engem… szökdécseltem fütyörészve naívan a nagyvilágban, mint malacka a vadvirágos réten, lufit kergetve, hiszen nekem úgyis végtelen energiám van, miért ne adnék belőle másoknak. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy 5,38-as tanulmányi átlaggal végeztem a főiskolán és köztársasági ösztöndíjas lettem, hogy fizetni tudjam az albérletemet, majd 22 éves koromban felmenőimet és kortársaimat zavarba hozó fizetéssel nullhuszonnégy karriert építettem ki és egészen fiatalon „senior” rendezvénymenedzser lettem, önálló projektjeim voltak... de ez sem tett boldoggá. Hogy meddig tartott? Míg meg nem betegedtem. A megfelelési kényszer egyik legszembetűnőbb tünete, hogy szétfolyik minden energiád a környezeted felé, nem egy irányba, ahol a haladásod zajlana, hanem szét mindenfelé. Neked nem marad semmi, mert nem tiszteled magad eléggé, hogy megtartsd, hogy nemet mondj. Miért? Mert akkor „ők” nem szeretnek majd. -hiszed el az egonak, tévesen. Hatalmas csapda ez és akár hosszú éveken, évtizedeken keresztül is zajlik, mert közben gyakran előfordul, hogy nagyon sikeres vagy és hajt előre, de valójában a saját szakadékod szélére. A közösség ebben is segítségedre lehet, hogy mielőbb meglásd saját értékeidet és határaidat mások tükre által. Várlak balatonfüredi női körömben!
2 - Martina Lőrincz
Anyakör, hogy levedd magadról a fókuszt Amikor az első babámat hordtam a szívem alatt, mosolyogva, derűsen, mennyi mindent nem sejtve még...egy kedves székely ember így fejezte ki elismerését felém: "egy gyerek nem gyerek, két gyerek fél gyerek, három gyerek egy gyerek." Milyen kedves, ugye? Tapasztalatom szerint az első gyerekkel a legnehezebb és nemhogy "nem gyerek", hanem az elsőszülöttek nagyon gyakran többemberes babák is, hiszen így tanítanak lányból anyává válni minket. Saját bizonytalanságunkból fakadóan alakulnak "többemberes", pocakfájós, le nem tehető babákká. Ha a székely szemlélettel illetném magamat, akkor egy gyermekem van, valójában pedig három és igen gyakran éreztem úgy, mintha hármasikreim lennének. Ha van szuperérzékeny szülő-gyermek páros és ugyebár van és esetleg egy kis ingerkereső szenzorossággal is meg van fűszerezve a rendszer, akkor jogosan érzed magad egy családi napközi nullhuszonnégyes óvónőjeként. Ekkor a magadra fókuszáltságot felválltja a "hogyan tudnék segíteni a mögöttem járóknak" érzés, mert a már meglévő tapasztalataidból szépen tudnál adni másoknak, pl az egy gyermekes a várandósnak, a két gyermekes az egy gyermekesnek, a munkába visszatérő anya a kiégés szélén álló, régóta GYES-en lévő anyának és így tovább... Így alakítottam ki közösséget magam köré a covid alatt és után, hogy az egymástól párszáz méter távolságban négy fal között elmagányosodó anyákat összegyűjtsem és együtt ússzunk ki a kezdődő depresszió és a szorongás önsanyarató tengeréből. Így jött létre az az önkéntes baba-mama klub, ami vezetésem alatt több családnak jelentett kiutat a magányból, mutatott rá hasonlóságokra, - amiket egymás történeteiben fedeztünk fel - törölt el helytelen beidegződéseket és tabukat, bővített ismereteket a nevelésről és az önbecsülésről, valamint jelentett a gyermekeinknek (is) boldog kapcsolódásokat az első szociális térben. Ahogy a gyermekeim "intézményesedtek" (bölcsi,ovi,suli) az anyakört a női körrel folytatom. Balatonfüreden várlak szeretettel.
2 - Martina Lőrincz
Bennem Egy Gyermekként minden vasárnap reggelt a templomban kezdtem. Rengetegen voltunk gyerekek egy nagyon jó plébánosnak köszönhetően, közösségi tér volt a templomudvar. Mindezek ellenére bennem ilyen élmények élnek erről az időszakról: félelem a gyónástól, bűnös vagyok, Isten haragszik rám. Mára megváltozott ez. Katolikusként Dícsértessék-kel köszöntem, majd nap, mint nap Áldás Békesség-gel kísérem a gyermekeimet a református oviba, míg jógiként, Om Namah Shivayah-t mondok, ha betérek a stúdióba. Sokan emelgetik a szemöldöküket emiatt. Tisztelem az eltérő vallások és közösségek szokásrendszereit. Mi az, ami és ki az, aki bennem mégis egy? Ő, az Örök és Mindenható Isten. Életem minden pillanatát kitöltő bizonyosságával, megkérdőjelezhetetlenül a Forrásom. ...Mire ezt a tapasztalatkártyát megírtam, hajnal lett és pont egy évvel idősebb lettem ezekben a percekben. Hallelujah
2