Kiss Tünde AnnaVisszatekintve az elmúlt éveimre merem az hinni, hogy mindegy… mert mindenre szükség volt, ami velem megtörtént. Az én energiámnak is vannak felhasználói, iránya viszont nincs még. A közelmúltban ért véget egy kapcsolódásom egy férfival. Amióta ő nem része az életemnek, sokkal több energiám jut azokra akik nyújtják felém a kezüket. Most jut több időm a szüleimre is. Érdekes érzés, hogy bár soha nem volt igazán szoros velük a viszonyom, mostanra napi kapcsolatban vagyunk. ❤️🙏
1
- Kiss Tünde Anna
Szia Editke! Volt idő, amikor engem is foglalkoztatott ez a gondolat… amióta haladok az utamon, ez némiképp átalakult valami olyasmi érzéssé, hogy mindegy hogy hogyan lesz, jön vagy nem jön, én jól vagyok. Atyám majd tudja, hogy hol lesz a helyem…Megengedem a bármit….❤️🙏
3 
Tas BaloghEzt kissé könnyelműen vettem mert a pillanatnyi lelki állapotból, vagy igéretből, vagy kedvességből, lojalitásból nem ajánlatos megkérni senki kezét v elfogadni a kérést. Fontos az, hogy milyen a múltja és a kapcsolatotok egészét nézd, milyenek a hétköznapok, konfliktusok, van-e dominancia harc köztetek, vagy milyen a párod előélete és mennyire vehető komolyan esetleg. Fontos, hogy lásd milyen tettek voltak az asztalra letéve, mennyire lehet megbízni a másikban, mert én épp belefutottam abba, hogy egy hűtlen nő kezét kértem meg aki már egyszer elmenekült az elköteleződés elöl, s én sem éreztem magam érzelmileg egy biztonságok meghitt közegben mellette a mindenapokban.
Krisztina SiposEgy fizikailag erősen gondoskodó ,nagy összetartó,egymàst segítő csalàdban szocializàlódtam.Àm èrzelmileg teljes nihil volt kórülöttem.Azt hiszem igazàn senki nem vàrt Tőlem semmit s nem is volt ràm kìvàncsi senki.Itt most a szükebb csalàdomra gondolok.Anyu,Apu s 2 bàtyàm akik 10 -12 èvvel idősebbek Nàlam.Anyukàm egy matriarcha.A mai napig minden hètvègèn mindkèt bàtyàm ott ebèdel a pàrjukkal a 87 èves anyukàmnàl.Ami akàr lehetne szèp ès megható is,...Ennek a felèm kiàradó èrzelmi nihilnek köszönhetően azutàn èn lettem a csalàd fekete bàrànya,amikor elindult bennem az ösztönös làzadàs.
HelgaAzt hittem, hogy örökre szól. Hogy együtt halunk majd meg.Hittem a házasságban, és elképzelni sem tudtam válást. És mégis megtörtént velem. Velem?! Igen. Soha nem volt hangos szóváltás, jól működtünk együtt szülőként. És nem vettem észre, hogy hidegültünk el egymástól. Úgy éltünk egymás mellett, mint két testvér. Azt hittem a hivatásom a probléma, feladtam orvosi pályámat, a kiégésre fogtam. Testi tüneteim voltak, borzasztó fejfájások. Egyszer csak úgy éreztem, hogy nem tudok egy percet sem többé otthon lenni - menekültem a közös lakásból, az erdőt jártam, kerékpároztam- csak ne kelljen ott lenni. Nem tudtam aludni, enni. Szorongtam éjjel-nappal. Újra kellett teremteni az életem, lakást vettem (külföldi munkámnak hála), újra elkezdtem dolgozni itthon, mindent elölről kezdeni. Nem tudtam megbocsátani magamnak.. hogyan tévedhettem ekkorát a párválasztásomban? Én, aki azt hittem mindent tud...lelkiismeretfurdalás a gyerekeim miatt...a megbocsátás magamnak nehezen ment. És elcsesztem, benéztem... Elkezdtem ismerkedni néhány hónap után, volt egy hosszabb kapcsolatom. Mégis úgy éreztem, hogy nem ismernek, nem értenek. Kiléptem, pedig szerettek, nagyon is, de mégsem éreztem szeretve magam. Persze egyedül is jól voltam, bár kinek nem hiányoznak az ölelések, üzenetek, a törődés. Sokáig tartott mire rájöttem, hogy nem volt szabad vegyértékem, amihez kapcsolódni tudtak volna. Semmi kampót , vagy kapaszkodó nem hagytam a másiknak.
Braun Betty21 év házasság után váltam el, 12 éve. Azóta voltak rövidebb párkapcsolataim, de valami mindig hiányzott ezekből. Hol az elköteleződés, hol a bizalom, hol a mély szeretet. Egy párkapcsolatban fontosnak tartom egymás elfogadását. Felnőtt lányaim és egy kisfiú unokám mellett, a munka is fontos része az életemnek. Határozott, független, de szeretettel és szenvedéllyel teli Nő vagyok. A korábbi tapasztalaim alapján, ez sajnos kevés férfinak jön be. Olyan kapcsolatra vágyom, ahol az egymás iránti elköteleződés az elfogadással kezdődik. Ahol egymást megismerve, segítve, megéljük a szerelmet, szeretetet, vonzódást, vágyat.
Pallér ZsuzsannaMiért volt mindig annyira fontos a szabadság? Miért kerestem azt, akivel biztonságban érzem magam? És hogy nem vettem észre sokáig, hogy ez a kettő mennyire kizárja egymást? Nemrég megtaláltam a gyerekkori naplómat. Azt a vágyódást, amit akkoriban műveltem! Érett fejjel felismerem, hogy kötődési zavar volt ez a javából, sőt egymásnak ellent mondó vágyak csapdája. Érdekes módon a házasságommal béke volt bennem. 7 év együttjárás után esküdtünk meg és nagyon szerettem feleség lenni. Mindent, ami azzal járt. A közös teremtést és azt, hogy haladunk. Aztán a gyerekek születésével nem vettem észre, hogy nem tudtam megfelelően elköteleződni az új szerephez. 7 év anyaság öröme, vívódása után végül beláttam, hogy összenyomnak a keretek. Vagyis amit arról gondoltam, mi az anya dolga, kötelessége és mik a lehetőségei anélkül, hogy a család hiányt szenvedne. És fix elképzelésem volt arról, mi lenne az apa dolga, felelőssége. Neki mindent lehet.ó és én vagyok az elszenvedője- gondoltam. Mekkora áldozati szerep? Egyre jobban hívott a szabadulási vágy, miközben mélyen elkötelezett is voltam. Beteg lettem. Ma már tudom, hogy ez masszív kognitív disszonancia volt, ami rengeteg szomatikus problémát okozott. Az életem több területén is ellentmondásba keveredtem saját magam elvei és vágyai tekintetében. Feladtam és elkezdtem felgöngyölíteni a saját elmém korlátait. 10 év alatt elég jól bebarangoltam önmagam és a legrejtetteb zugokba is benéztem. Megérte, mégha néha azt hittem belehalok. Azt érzem most már, hogy késznek lenni elköteleződni teljes önszántamból lemondani a szabadságomról: a legnagyobb szabadság. Már nem félelmetes. Már nem szükség. Már nem várok el. Van én határom és nem adom fel, nem veszítem el magamat szeretetmorzsáért. Ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!