Krisztina SiposEgy fizikailag erősen gondoskodó ,nagy összetartó,egymàst segítő csalàdban szocializàlódtam.Àm èrzelmileg teljes nihil volt kórülöttem.Azt hiszem igazàn senki nem vàrt Tőlem semmit s nem is volt ràm kìvàncsi senki.Itt most a szükebb csalàdomra gondolok.Anyu,Apu s 2 bàtyàm akik 10 -12 èvvel idősebbek Nàlam.Anyukàm egy matriarcha.A mai napig minden hètvègèn mindkèt bàtyàm ott ebèdel a pàrjukkal a 87 èves anyukàmnàl.Ami akàr lehetne szèp ès megható is,...Ennek a felèm kiàradó èrzelmi nihilnek köszönhetően azutàn èn lettem a csalàd fekete bàrànya,amikor elindult bennem az ösztönös làzadàs.
2
HelgaAzt hittem, hogy örökre szól. Hogy együtt halunk majd meg.Hittem a házasságban, és elképzelni sem tudtam válást. És mégis megtörtént velem. Velem?! Igen. Soha nem volt hangos szóváltás, jól működtünk együtt szülőként. És nem vettem észre, hogy hidegültünk el egymástól. Úgy éltünk egymás mellett, mint két testvér. Azt hittem a hivatásom a probléma, feladtam orvosi pályámat, a kiégésre fogtam. Testi tüneteim voltak, borzasztó fejfájások. Egyszer csak úgy éreztem, hogy nem tudok egy percet sem többé otthon lenni - menekültem a közös lakásból, az erdőt jártam, kerékpároztam- csak ne kelljen ott lenni. Nem tudtam aludni, enni. Szorongtam éjjel-nappal. Újra kellett teremteni az életem, lakást vettem (külföldi munkámnak hála), újra elkezdtem dolgozni itthon, mindent elölről kezdeni. Nem tudtam megbocsátani magamnak.. hogyan tévedhettem ekkorát a párválasztásomban? Én, aki azt hittem mindent tud...lelkiismeretfurdalás a gyerekeim miatt...a megbocsátás magamnak nehezen ment. És elcsesztem, benéztem... Elkezdtem ismerkedni néhány hónap után, volt egy hosszabb kapcsolatom. Mégis úgy éreztem, hogy nem ismernek, nem értenek. Kiléptem, pedig szerettek, nagyon is, de mégsem éreztem szeretve magam. Persze egyedül is jól voltam, bár kinek nem hiányoznak az ölelések, üzenetek, a törődés. Sokáig tartott mire rájöttem, hogy nem volt szabad vegyértékem, amihez kapcsolódni tudtak volna. Semmi kampót , vagy kapaszkodó nem hagytam a másiknak.
Braun Betty21 év házasság után váltam el, 12 éve. Azóta voltak rövidebb párkapcsolataim, de valami mindig hiányzott ezekből. Hol az elköteleződés, hol a bizalom, hol a mély szeretet. Egy párkapcsolatban fontosnak tartom egymás elfogadását. Felnőtt lányaim és egy kisfiú unokám mellett, a munka is fontos része az életemnek. Határozott, független, de szeretettel és szenvedéllyel teli Nő vagyok. A korábbi tapasztalaim alapján, ez sajnos kevés férfinak jön be. Olyan kapcsolatra vágyom, ahol az egymás iránti elköteleződés az elfogadással kezdődik. Ahol egymást megismerve, segítve, megéljük a szerelmet, szeretetet, vonzódást, vágyat.
Pallér ZsuzsannaMiért volt mindig annyira fontos a szabadság? Miért kerestem azt, akivel biztonságban érzem magam? És hogy nem vettem észre sokáig, hogy ez a kettő mennyire kizárja egymást? Nemrég megtaláltam a gyerekkori naplómat. Azt a vágyódást, amit akkoriban műveltem! Érett fejjel felismerem, hogy kötődési zavar volt ez a javából, sőt egymásnak ellent mondó vágyak csapdája. Érdekes módon a házasságommal béke volt bennem. 7 év együttjárás után esküdtünk meg és nagyon szerettem feleség lenni. Mindent, ami azzal járt. A közös teremtést és azt, hogy haladunk. Aztán a gyerekek születésével nem vettem észre, hogy nem tudtam megfelelően elköteleződni az új szerephez. 7 év anyaság öröme, vívódása után végül beláttam, hogy összenyomnak a keretek. Vagyis amit arról gondoltam, mi az anya dolga, kötelessége és mik a lehetőségei anélkül, hogy a család hiányt szenvedne. És fix elképzelésem volt arról, mi lenne az apa dolga, felelőssége. Neki mindent lehet.ó és én vagyok az elszenvedője- gondoltam. Mekkora áldozati szerep? Egyre jobban hívott a szabadulási vágy, miközben mélyen elkötelezett is voltam. Beteg lettem. Ma már tudom, hogy ez masszív kognitív disszonancia volt, ami rengeteg szomatikus problémát okozott. Az életem több területén is ellentmondásba keveredtem saját magam elvei és vágyai tekintetében. Feladtam és elkezdtem felgöngyölíteni a saját elmém korlátait. 10 év alatt elég jól bebarangoltam önmagam és a legrejtetteb zugokba is benéztem. Megérte, mégha néha azt hittem belehalok. Azt érzem most már, hogy késznek lenni elköteleződni teljes önszántamból lemondani a szabadságomról: a legnagyobb szabadság. Már nem félelmetes. Már nem szükség. Már nem várok el. Van én határom és nem adom fel, nem veszítem el magamat szeretetmorzsáért. Ha beszélgetnél, keress bizalommal. Ha mélyebben foglalkoznál ide kapcsolódó témákkal, nézd meg a kihívásaimat!
Esztergomi KatalinÚgy legyen, mert úgy VAN! Nyitottságot és sikeres megérkezést kívánok! Üdvözlettel: Kata
0
Joós IstvánAz én tapasztalatom, hogy semmikor nem tudtam nők közül választani, nő iránt elköteleződni... Hanem a Dolgom találtam meg (pontosabban: a Dolgom talált meg engem), és az vált egyértelművé, hogy a Feladatot elvégezni, az Ügyet jól szolgálni, a Jóistentől kapott Tálentumaimat kamatoztatni legjobban Vele tudom. A tapasztalatom, hogy férfiként Társat keresni értelmetlen. Hanem a DOLGOM kellett felvállalni, és miután ez sikerült, ehhez a Társam automatikusan megérkezett. 👍🚀
Halmai ZoltánHmm ez rímel a mai első tapasztalat kártyámra... Mivel sikerült átlendülni és megérteni azt, hogy szükséged van rá?! Hátha tanulhatok belőle és aakalmazhatom.
0- Fanni Koósz
Kényes téma. Mert annyira elhisszük, hogy egyvalami felé kell elköteleződni, legyen az cselekvés vagy szerepidentitás. Hogy értsd. Az a jó, ha gyerekként elköteleződsz a hangszer mellett és akkor aztán te leszel a következő...vagy a sportban, vagy kitűnő tanuló leszel... A lényeg, hogy legyél valamiben nagyon. Felnőttként a szerepeinknek köteleződünk el, egyet a többi felé emelünk, nőként az anyaságot vagy épp a singliséget, a karriert vagy a jónő szerepet. Elköteleződünk külső dolgok mentén, s ha nem megy, akkor úgy érezzük, bajban vagyunk, mert nem vagyunk VALAKIK és VALAMILYENEK. Sokáig tartott elfogadnom ennek mentén, hogy engem minden érdekel. Jó nem. Van, ami nem, de nagyon sok téma, cselekvés és nem tudom az identitásom sem egyféleképp meghatározni, sokféle színt viselek és a hangulatom sem egysíkú... Nem elégít ki EGY szerep vagy tevékenység monoton művelése... Egy ideje fellobbant a megengedés energiája bennem, figyeltem, mikor merre visz, és most jutok oda, hogy ráébredek, igenis VAN bennem ELKÖTELEZŐDÉS, csak BELÜL. Minőségileg. S ez a sokféle szerepemben, tevékenységemben mind megjelenik, még ha nem is látványos vagy az általános a megszokott értelmezés szerint elismerésre méltó. Elköteleződtem a saját méltóságomhoz, rendeltetésemhez, bennső iránytűmhöz, s élem minden pillanatban, minden szerepemben, cselekvésemben.
Schubert JózsefVálásom után néhány hónappal (túl hamar) megismerkedtem egy fantasztikus hölggyel, akinek a személyisége abszolút megragadott, nőisége viszont épp ellenkezőleg. Mégis, hogy kapcsolódhassak vele, belementem egy párkapcsolatba. Rendkívül sokat tanultam tőle de mégsem tudtam igazán elköteleződni felé. Sokat változtam és azon voltam hogy a meghozott kompromisszumokat beépítsem, hogy el tudjam fogadni őt teljes valójában. Azonban az évek alatt nagyon hullámzóvá vált a kapcsolatunk de ő végig többé kevésbé türelmes volt velem. Az utolsó hónapokban már nagyon szenvedtünk az én elhatározás képtelenségem és pár olyan dolog miatt amiben mindketten hajlíthatatlanok voltunk. Végül nem túl szépen de felbontottam vele a párkapcsolatot mely így több mint 5 évig tartott. Nagyon erős érzelmi szálak fűznek hozzá talán a megélt mély pillanatok miatt, így hetekig kerestük mindketten a visszautat egymáshoz de egy beszélgetés során olyat árultam el magamról amitől végül ő jelentette ki hogy ez már neki nem fér bele.