Megosztások

Lendvai Katalin (Lenka)

Mivel az elutasítottság érzelmi sebét hordoztam, ezért igazi menekülő-művésszé fejlesztettem magam fiatalon. Sok, nagyon-nagyon sok önismereti, pontosabban önfejlesztő munka és tanulás eredménye lett, hogy most már maradok, sőt nem is csak maradok, hanem kíváncsian - még akkor is, ha kicsit remeg a lábam - szembefordulok és szemközt nézek a félelmem tárgyával, emberével. Féltem attól, hogy nem kellek, ha kiderül, nem is vagyok szent, hogy rámunnak, hogy én ráunok, hogy jobban szereti nálam a szőkét, az exét, a fiatalabbat... Most már nem félek. Önmagamban vagyok teljes. Az önszeretet, elfogadás, megbocsátás és a humor tett azzá. Szeretek és szeretve vagyok. Segítek, ha megérkeznèl te is először sajàt magadhoz, aztán Őhozzá. Így, ebben a sorrendben.

Joós István

Sokat mondtam neki, hogy de értse meg, hogy nem az esetem. Rengetget. Tartottam magamtól így távol, toltam magamtól el, és... lepergett róla. Hanem jött és lelkes volt, és megengedte, hogy én NE akarjam őt. Ott is hagytam aztán egy fél év múlva. Mentem. Hónapokra mentem. Míg egy nap azzal ébredtem, hogy de nem jó, nem vagyok hatékony, nem tudom a Dolgom elvégezni Nélküle. :)

Ilona Kovács

Elköteleződés...számomra nehéz ügy még mindig. Legutóbbi felismerésem, hogy először magammal "kell" elköteleződnöm, csak aztán megy mással is. Nade, hogy voltam/vagyok én ezzel? Számomra most az életem két területén hangos az elköteleződés. Az egyik a párkapcsolati, a másik pedig a helyem a világban, a küldetésem felé való elköteleződés. Utóbbiról írok most, ami most lett igazán aktuális. Érik már jó pár éve, készültem is rá...először arra kellett rájönnöm, hogy mi is az igazából, majd mikor ez megvolt, megtalálni a megfelelő helyet, ahol képződöm, gyakorlatot szerezni, és elkezdeni azzal foglalkozni, persze közben helyt állni a munkahelyemen és itthon a kislányom mellett, ill. tenni azért a vágyamért is, hogy megtaláljam a társam. De elidultam az úton, ami sokszor nehéz volt. Először tréner végzettséget szereztem, majd beiratkoztam az egyetemre és másoddiplomásként coach lettem... persze azóta még néhány továbbképzés is volt, mert még "nem vagyok elég jó" az elinduláshoz. És persze sok-sok dilemma, de most 15 év nagyvállalati lét után megléptem, felmondtam a cégnél, ahol dolgoztam, és vállalkozásépítésbe/önmegvalósításba kezdtem. Mert egyszerűen már nagyon ezt kívánta a lelkem. Nehéz volt nagyon meglépnem, de büszkeséggel is tölt el, amellett, hogy még mindig félek. Van bennem egzisztenciális szorongás is és bizonytalanság, hogy sikerül-e, képes leszek-e megvalósítani a vágyam... Közben pedig nyugodt is vagyok, mert végre csak azzal foglalkozhatok, amivel igazán értéket képviselek. Mások támogatásával. Megnyugtat, hogy hiteles tudok lenni, hisz magam is végigmentem azon az úton, amiben másokat is támogatok, ez pedig a küldetésük megtalálása. Sokszor voltam egyedül ezen az úton és sokszor voltak segítőim is. Azt tapasztalom, hogy együtt sokkal könnyebb, ezért mostmár tudatos vagyok rá, hogy legyen támogató közösségem folyamatosan. Ha tudsz hozzám kapcsolódni, keress bátran! :-)

Cziráki Orsolya Boglárka

33 évig azt hittem, hogy számomra egyértelmű, hogy képes vagyok elköteleződni valaki mellett, hiszen házasságban éltem az első férjemmel, de valójában ez nem szerelem volt és nem is elköteleződés, csak egy görcsös kapaszkodás és birtoklás volt részemről a biztonság látszatába és nem értettem, hogy ő miért menekül előlem folyton , miért tart érzelmi távolságot , miért akar folyton mások társaságában is lenni , miért nem vagyok én elég neki, mikor mindent megadok neki erőmön felül. Csak akkor éreztem magam biztonságban érzelmileg , ha kettesben voltunk , egyébként meg tele voltam féltékenységgel és bizonytalansággal. Aztán elváltunk és az ezt követő 8 évben megélhettem a független és szabad nő létállapotát ,megtapasztalhattam annak minden előnyét és hátrányát, de rettenetesen élveztem, imádtam egyedül lenni, mert végre azt tehettem, amit csak akartam, nem voltam féltékeny senkire , kivirágoztam és legnagyobb döbbenetemre minden férfi el akart köteleződni mellettem :) de én már nem akartam. Ebben az időben szembesültem azzal, hogy valójában bennem is ott volt az a fajta elköteleződéstől való félelem és az elköteleződésre való képtelenség , amit én addig a volt férjemre vetítettem ki, és hogy valójában ő 10 éven át azt a fajta kötetlenséget, életszeretetet, a földi örömökben való tobzódást próbálta tanítani nekem, amit én akkor még tagadtam, hiszen akkor még csak fekete-fehérben láttam a világot és főleg az érzelmek terén nem tudtam értelmezni a "talán" választ. Számomra érzelmi dolgokban csak igen vagy nem van és egyébként ez így is maradt , de a 8 évnyi tapasztalás eredményeképp felismertem , hogy a világ sokkal színesebb, komplexebb, ellentmondásosabb, mint amit korábban be tudtam engedni. Ebben a 8 évben egyáltalán nem akartam elköteleződni senki mellett, nem akartam hagyományos értelemben vett kapcsolatot , egy szabály volt csak, hogy a szeretője sem leszek senkinek. Nagyon különleges és intenzív találkozásaim voltak ebben az időben és minden férfinak hálás vagyok, akikkel ebben az időszakban találkozhattam, mert a férfi-nő kapcsolódásnak nagyon sok mélységét, magasságát és fokozatát megismerhettem és ráláthattam arra, hogy számomra mit jelent a szerelem, hogyan védem magam a valódi érzésektől, hogyan játszmázunk egymással, de hogyha van hozzá megfelelően tudatos partner , akkor ez lehet gyógyító is, mennyi páncélt hordok , minek és kinek a hatására tudom letenni, ha csak egy pillanatra is, mit jelent az önátadás nekem, mennyire vágyom rá, mégis milyen nehéz, aztán meg milyen könnyű, amikor tényleg ott van az, akinek lehet, és hogy a szexuális energiát gyógyításra is lehet használni, ha az ember megéli az igazi mélységeit. Azzal is szembesített az élet, hogy olyan is van , hogy az ember lánya egyszerre két férfit is szerethet teljes szívéből és őt is szeretheti mind a kettő. Ez volt az életem legfájdalmasabb helyzete, mert akkor még csak a Vagy-Vagy-ban tudtam gondolkodni és mindenképp választani akartam. De nem tudtam választani, mert nem tudtam eldönteni, hogy a jobb vagy a bal karomat vágják e le, MIND A KETTŐ ÉN VOLTAM , a saját belső kettősségemnek a kivetülése , és az élet ezáltal rombolta le az addigi fekete-fehér világomat és tanította meg, hogy vannak helyzetek, amikor nincs jó megoldás, amikor mindenképp fájdalmat fogunk okozni bárhogy is döntünk. Elköszöntem mind a kettőtől, mert mind a ketten vágytak a családra, én viszont tudtam, hogy nem akarok már több gyereket. Most már tudom, hogy nem az volt a feladatom, hogy válasszak, hanem hogy önmagamban egyesítsem a kettősségemet, hogy felismerjem és elfogadjam az ambivalenciámat, mert csak így találhattam meg kívül is a világban azt a Férfit, akiben mind a két véglet megvan és ugyanolyan ambivalens, mint én, egyszerre tudatos és nagyon érzelmes, végtelenül racionális és irracionális. Ezzel gyakorlatilag az anyai és apai részemet egyesítettem és elfogadtam végre az örökségemet. Magyarul önmagam mellett kellett végre elköteleződnöm , a saját sorsom mellett , mert csak így tapasztalhattam meg, hogy milyen a valódi elköteleződés egy másik emberrel. Akkor ismertem fel, hogy korábban mindig valami vagy valaki mellett köteleződtem el , de közben mindig feladtam és háttérbe szorítottam magamat , de eljött az ideje, hogy elsősorban önmagamat válasszam és engedjem, hogy ehhez a teljesen felvállalt önmagamhoz érkezzen meg az, aki ehhez tud kapcsolódni. És meg is érkezett 8 évvel a válásom után a Társam jóban-rosszban, akivel már 7 éve vándorlunk a közös utunkon és akivel hasonlóan intenzív önismereti túrán veszünk részt együtt , mint korábban egyedül. Felismertem, hogy nem csak az a feladatom, hogy végre megéljem szabadon a kötetlenséget úgy, hogy lezárom magam érzelmileg, mert úgy könnyű, hanem hogy úgy maradjak kötetlen és felszabadult, hogy közben valóban elköteleződök, azaz újra bevállalom a sebezhetőséget, újra merek bízni egy férfiban és át merem adni magam sokkal jobban és mélyebben, mint eddig bármikor.