Szarka ElizabetaGyakorlatilag egész életemben rejtőzködtem, láthatatlan voltam. Mindig úgy éreztem, van körülöttem egy burok, ami meggátolja a kapcsolódást, elválaszt másoktól, elválaszt az élet áramlásától. Mindig azt hittem, másokkal azért nem tudok kapcsolódni, mert valami baj van velem...hisz ez mindenki másnak megy...én hogy lehetek ennyire béna...hogy lehetek ennyire kicsi...hogy lehetek ennyire kevés...mindneki más szebb és jobb és okosabb... Később megtanultam, hogy ez a csökkentértékűség-szégyen séma hangja. Egész életemben volt bennem egy űr...egy érzés...hogy én valahogy sosem kapom meg azt az érzelmi támaszt, figyelmet, törődést, szeretetet, támogatást, amire vágyom, amire szükségem van...bármennyit adok is én mindebből másoknak, valahogy sosem jön érdemi viszonzás...valahogy nekem nem jut ezekből... Később megtanultam, hogy ez az érzelmi depriváció séma hangja. Már ismerem a saját működésem, ismerem az önfeladó megküzdési módom és ismerem a sémáim hangját. Már tudom, hogy azért nem tudtam kapcsolódni másokhoz, mert magamhoz nem kapcsolódtam, a saját szükségleteimre nem figyeltem, nem vállaltam felelősséget a saját érzelmi jóllétemért - és ez mind, bár megvédett a csalódásoktól, csak erősítette az elszigetelődést és a bennem lévő űrt. Ha kapcsolódom saját magamhoz és felelősséget vállalok magamért, akkor bizony ki kell jönnöm a kis elefántcsont tornyomból és el kell ismernem, hogy szükségem van kapcsolódásokra, emberekre, nevetésre, ölelésre...Más minőségű kapcsolódásokat szeretnék gyakorolni és megtanulni. Még nem tudom, hogyan fogom ezt megvalósítani, de ez a platform jó ötletnek tűnik. A célom, hogy hetente legalább egyszer megosztok itt valamit magamból. Még azon az áron is, hogy lehet, semmi reakció nem lesz rá. (egyébként ez is a két séma hangja - az a default gondolat, hogy minek erőlködni, úgysem érdekel senkit. Innen szép nyerni :-) ) Másokra figyelni nagyon jól tudok. De nyílni és magamból őszintén adni számomra kihívás. Az erős belső kritikusom hangja ellnére is "kitenni magam" kihívás. Ezt szeretném gyakorolni. Talán másnak is segít...
0
Móni KörtvélyessyIgen,én vállalom, egyre jobban. Megéri. Nem mindig könnyű, de utána jobban kihúzom magam.
0
Georgina NagyAz elmúlt màsfél év igen megdolgoztatott lelkileg. Amit persze akkor nagyon nem kedveltem, harcoltam ellene. Aztàn kiderült értem volt/van. Lett egy letisztultabb énem.
0
István ViroveczA mai modern férfi válsága tapasztalatim szerint abban rejlik, hogy a számos felénk támasztott elvárások zuhatagában nem tudunk hatékonyan ellavírozni. Egy férfi legyen céltudatos, határozott, magabiztos. Tartsa az irányt és legyen érzelmileg elérhető, intelligens, jó humorérzéke. Rendelkezzen érzelmi intelligenciával, legyen a legjobb férj, szerető, coach, pszichológus és érzelmileg stabil. Legyen sikeres és gazdag, legyen meg a kellő egzisztenciája, ami megadja a biztonságot. Egy olyan ember, aki kiszámítható és RENDben van. Önazonos, meg van az identitása, meghaladta az egóját és megfejlődte a személyiségét. A nő, aki ezeket az elvárásokat támasztja a férfival szemben, mint termékre tekint. A 90-es évek szerelmét váró, fogyasztói társadalomban szocializálódott, jobbra-balra huzogató, eldobható kapcsolódások tengerében lavírozó, az aktuális igényeket éppen kielégítő opciót keresi. Ha valami nem stimmel, sebaj, van tartalék terv, tartalékos. Természetesen tisztelet a kivételnek; ezek a saját mikrokörnyezetem megélései és az elmúlt másfél év tapasztalásai mutatják. A férfi érzelmi alapon szeret. Lojalitást, felelősségvállalást, következetességet, tiszteletet és megbecsülést keres. Nyugalmat, ahol elvan ismerve, mint férfi, és a hibáival együtt is elfogadják, tolerálják és szeretik. Ellenben az a férfi, akinek megvan a belső nyugalma és képes irányítani az érzéseit, nem izgalmas. Nem triggereli a fájdalompontokat, nincs toxikus jellemzője, viselkedése, érzelmileg nem elérhetetlen és lehet rá számítani, az unalmas. Ambivalens igaz? Ezért csodálkozunk, hogy a legtöbb férfi, aki az útján van, inkább az egyedüllétet választja. A csendet, a nyugalmat és a békét. Az a férfi, akinek kevés barátja van, nem pózol a social médiában eszméletlen szerepekben, nem billenthető ki az egyensúlyából, az a legveszélyesebb. Ő az, aki már nem fél, mert tanúja volt annak, hogy miképpen omlik össze egy élet munkája, hogyan foszlik semmivé a társ, mint státusz jelentése. Miképpen hervad el a virág, amelyet öntöztek, és hányszor hagyták cserben azt, aki mindig ott volt és segített. Hogyan tűnik el lassan a lojalitás és a felelősségvállalás az életünkből, de ő tartja az irányt... Személy szerint abban érzem a személyes fejlődésem, hogy olyan emberek igyekeznek kapcsolódni hozzám, akik értéket közvetítenek a világnak. Hazudnék, ha azt írnám, hogy egyedül megoldom. Hiszen olyan emberekkel kell körülvennem magam, akik az én hiányosságaimat kiegészítik. Egy közösség, akikkel egy az irányunk. Nincsenek illúzióim, ami a modern kapcsolódásokat illeti. Szeretem megtapasztalni, hogy mit tükröz a másik bennem. Ahogy igyekszem ezekből a beszélgetésekből eltenni a jót és a szépet. Azonban az intimitás még nem érkezett el, ami azt is mutatja, hogy a fókuszomat a saját ügyemre kell tennem 100%-ban. Ehhez pedig majd érkezik az a nő, aki képes kapcsolódni hozzám a küldetésemen keresztül. Viszont egyelőre az a megélésem, hogy összességében elvált, kétgyermekes férfiként nem igazán vagyok "parti képes". Nem játszmázom, nem fogom triggerelni a régi traumákat és nem tűnök el nyomtalanul. Bármennyire is igazságtalannak tűnik az élet, én a legnagyobb sötétségben is tartom a helyes irányt. Azt üzenem férfi társaimnak, akik ezzel tudnak rezonálni, hogy tartsanak ki. A teremtéshez hosszú idő kell.
Katalin GamboÜdvözlök mindenkit! 😊 Elvált, kétgyermekes anyaként keresem a boldogságot és a harmóniát az életemben. Nem adtam fel azt a reményt, hogy egyszer megtalálom azt a társat, akivel őszinte szeretetben, békében és biztonságban öregedhetünk meg egymás mellett. Voltak időszakok, amikor elkeseredtem, és azt éreztem, talán ez már nem adatik meg nekem. Néha arra gondolok, lehet, hogy most még „csak” a gyermekeimre kellene koncentrálnom. De a szívem mélyén mindig ugyanarra jutok: hiányzik a másik felem. Hiszem, hogy egy szeretetteljes, harmonikus kapcsolatban tudnék igazán kiteljesedni. Sokáig a hozott családi minták miatt tudattalanul nem a hozzám illő embereket választottam. Ma már dolgozom önmagamon, a sémáim felismerésén és átalakításán, valamint azon, hogy egy egészségesebb, boldogabb életet teremtsek magamnak. Hiszem, hogy semmi sem véletlen, és talán az sem, hogy most ide sodort az élet. Jó lenne kapcsolódni olyan emberekhez – akár baráti, akár mélyebb szinten –, akik nyitottak az őszinte emberi kapcsolatokra. Az elmúlt években sok barátot elvesztettem, a családom is eltávolodott tőlem, ezért gyakran érzem magam magányosnak. Mégis szeretnék önmagam legjobb verziójává válni – elsősorban magamért és a gyermekeimért. Szeretnék egy boldog, kiegyensúlyozott, szeretettel teli anyuka lenni. Nyitott és befogadó embernek érzem magam, ezért szeretettel várom az életembe a jó dolgokat és a jó embereket. 😊
Hajnalka HalászSziasztok! Nőként a Férfi mellett élni a legnagyobb kihivásom 4 évvel ezelőtt az volt, hogy nem csak hogy halkuljak le, hanem a természetben élve akkori szerelmemmel, az volt, hogy a természettel szimbiózisban csendben legyek. Órási feladat volt ez számomra, egy évembe telt átálni a nyüzsgő városi attitűdömből, a gyors életből a gyógyító csendbe. A Férfimmel jelenlétben, a csendben meghallani Őt és a magam zaját, egy egi varázs. Hálás vagyok a volt Páromnak, hogy bevezetett engem a Jelenlét csodájába! Kinyilt bennem a Férfi megértése egy síkon, a kreativitás kapui és a leggyönyörűbb, Istennel való találkozás. Tovább nyíltam és nyíltam a Vele és Istennel együtt megélt égi szerelem és szeretkezés varázsába. Ez számomra a legnagyobb ajándék, mit kaptam a válásom óta. 🙏🌹 NŐvéreim, szívből ajánlom ezt a NŐi létformát!❤️🌹
Hajnalka MucsiKöszönöm a válaszodat Olivér. Azt tudnod kell erről a játékról, hogy segítőként valós érzelmi és testi megéléseink vannak, éreztem fájdalmat, nyugalmat, sírtam, teljesen sponrán a szerepben amiben voltam, vagy mondunk ki dolgokat, ezt kívülről én sem gondoltam, amíg nem éltem át, hogy működik. Visszatérve a témához igen, ahogy írtad az intimitást fel kell építeni. Én csak azon gondolkodtam el a megélés folyamán, hogy meg tudnám-e nyitni a szívem, anélkül hogy félnem kellene attól, hogy visszaélnek vele, hogy csak elvenni, vagy "bántani" akarnak, akár érzelmileg is, és hogy a jelenlegi nyugodt kis életemet fel merjem-e kavarni egy ilyen érzelmi cunamival. Az ősbizalom veszett el valahol, amit helyreállítani készülnék, de mivel eddig elkerültek az ilyen pozitív végkifejlettel járó tapasztalások ( magyarul mindig megszívtam, amikor érzelmileg beleengedtem magam bármibe), felmerült bennem, hogy elképzelhető, hogy tudat alatt tartom távol magam a valódi kapcsolódástól és az azt megélni akaró férfiaktól, ergo fel sem ismerem őket, és ezért kerülhetnek a látókörömbe csupán felszínes férfiak, amik még tovább erősítik az eddigi tapasztalatot. Mivel igy meg már nem szeretnék kapcsolódni, marad egyenlőre a jól ismert nyugalom érzelmi viharok nélkül, és igyekszem magamat tölteni, és megtanulni kijönni a jól ismert kerékvágásból. Számomra ez most a feladat.
OlivérSzervusz! Szerintem bizarr ez a játék, amit leírtál. Nem a te hibád, hogy nem "érezted", emberek vagyunk, nem állatok, vagy radarkészülékek, hogy minden ellenkező nemű forma felismerésétől azonnal izgalmat érezzünk. Fordított esetben én se hiszem hogy éreztem volna, és szerintem ez a normális. Pusztán ez alapján még nincs veled semmi baj. Az intimitásnak éppen az a lényege, hogy nem egy bárkivel tudjuk és akarjuk megélni. Azt fel kell építeni. Nem azért akarok valakivel intím viszonyba lépni, mert én méhecske vagyok, ő meg a legközelebbi virág, hanem mert megismertem, és ő is megismert engem, és mindkettőnknek annyira tetszik amit a másikból tapasztalunk, hogy szeretnénk még többet kapni belőle. Egy ponton túl ez eljuthat odáig, hogy tényleg fontos lesz nekem, és szeretnék neki valóban örömet szerezni. Jobb esetben azért, mert pontosan vele akarom megtapasztalni a testi-lelki egybeolvadás csodáját, szerényebb esetben, ha nem vagyok ilyen mély, akkor meg azért, hogy neki is jó legyen, és mellettem maradjon. Szóval szerintem nem a te készülékedben volt a hiba. Csak tartsd fejben, hogy minden ilyen új szituáció vagy élmény után 1-2 nappal határolódj el egy pillanatra az érzelmi töltettől, és amennyire csak tudod, objektíven gondold végig mi történt, és hogy miért azt érezted akkor, amit. Fontos, hogy mindig legyen egy ilyen visszaellenőrzésed, a nélkül ne fogadd el végleges eredménynek, amit akkor éreztél, vagy mások gondoltak rólad. A legtisztábban csakis te láthatod magadat, csak gyakorolni kell a nézést. Fel a fejjel.
- Hajnalka Mucsi
Nem érzem a férfit. Ma Belső gyermek programon voltam,apasebet oldottunk. Amikor a játék közben csak feküdtem, hogy átérezzem a nyugalmat, a vezetőnk kérdezte, hogy érzem-e a férfit, aki kapcsolódna hozzám, odafeküdne mellém. Nem éreztem. Pedig a játékban ült ott valaki, aki a férfit jelképezte, simogatva jelképesen a fejemet, de némi bizsergésen kívül nem éreztem semmit. Nem éreztem, hogy engedném magam mellé, hogy rábíznám magam. Pedig vágynék rá,.vágynék kapcsolódni, vágynék dőlni, talán agyban el is tudnám képzelni, hogy ott van mellettem. Vágynék az intimitásra is. De zsigerileg nem érzem, hogy beengedném, hogy oda merném bízni magam. Nehéz elhinnem,.hogy valaki csak önmagamért akar, szeret, és adni akar, valódi örömet szerezni és nemcsak magának "elvenni", hogy nemcsak addig és azért kedves, amíg a saját vágya kielégül, aztán megy tovább. Ami tanulság, értékelnem és szeretnem magam megtanulninl annyira,.hogy érezzem, és elhigyjem,.másnak is lehetek érték. Ez most a feladat. Nem kicsi. Köszönöm, ha elolvastad l.