Ágota PappAz önismeret mély bugyraiban járok. Sokáig azt hittem, a munkámnál semmi se nehezebb vagy azt a gyermekkort megélni, ami adatott. Pár napja viszont találkoztam a belső gyermekemmel. Eufórikus és mély volt egyszerre. Csak öleltem magamat és zokogtam: mennyi mindent elbírt, elviselt, küzdött, félt és közben irtó bátor volt. Egyedül voltam magammal szó szerint. És jó volt, biztonságos, egymásratalálós. Életemben először éreztem azt, hogy nincs szükségem senkire, hogy jól legyek. Nincs szükségem senkire, aki valami hiányt pótol bennem. Lehetek önmagam, megfelelés, kényszerek és megalkuvások nélkül. Azért is vártam sokáig a válással, mert féltem az egyedülléttől és a biztonság elvesztésétől. De megléptem. Aztán egy idő után jöttek a szorongások és hagytam feljönni a miérteket. A belső gyermekem jelzett és én végre meghallottam, megéreztem. 54 év után…és most más a világ. Kinyílt a tér, más a reggeli fény, más a déli gyümölcsleves, mosolygósabb a délutáni kocogás… Mekkora feszültség ez a léleknek, ha nem jön ki. És mennyi elfojtás van még, ami nem jön ki. Engedjünk neki, még, ha nagyon fáj is. Mert fáj.
0
Sz DorkaMinden szépen lassan a helyére kerül. Ez a mondat van velem hónapok óta. Rendeződik újra életem, terem és kapcsolataim. Szép, mert olyan megérkezés ez, mint mikor nagy rohanás, sietős vágtatás után féket nyomsz, realizálod épp, hogy lovaid mennyire kimerültek, a por lassan oszlik körülötted... Közben a lovakat itatóhoz is viszed, hálás vagy nekik, hogy eddig elhoztak... Valami ilyesmi, amiben vagyok épp.
Beáta SzabóA változás fájdalmas folyamat. El kell engedni a régi, megszokott életünket ahhoz, hogy meg tudjon jelenni az új. Néha görcsösen ragaszkodunk valamihez, ami már nem a miénk, ami visszahúz, és ami már nem szolgál bennünket. Valamiért nem eresztjük, szorítjuk, úgy, hogy már majd meg fulladunk belé. Ami ilyenkor segíteni tud, az az, ha elkezdünk előre tekinteni, és mást választani. Elismerni azt, hogy mindannyian csodálatos, végtelen lények vagyunk, és elhinni végre, hogy megérdemeljük a szebb és jobb életet annál, mint amit eddig éltünk. És akkor elkezd engedni a szorítás, már nem akarjuk minden áron megtartani a régit. Egyre többször válasszuk az újat, míg egyszer csak az lesz az identitásunk. De ez egy folyamat, amihez türelem és kitartás kell. Hagyni, hogy hadd szakadjanak le rólunk azok a régi rongyok, amiket már réges-régen kinőttünk. Hagyni akkor is, ha fáj. Mert ez csak egy ideiglenes állapot, a semmi állapota, amiből majd egy új élet nő ki. Egy olyan élet, amit élni akartunk, ahol önmagunk lehetünk, ahol teljes pompájában ragyoghat rajtunk keresztül az a fény, amik mindig is voltunk. 💕💝🌹🌺🙏
AnitaRáció halála Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez végül úgy fog eljönni, ahogy eljött. Túl minden szaron, szeretőségen, depresszión, munkamánián, terápián megismertem valakit, aki teljesen más, mint eddig bàrki, èn is teljesen más vagyok vele és gondoltam, na ez most tényleg az. 35 éves lettem pont, megszereztem a jogsimat ( későn tudom, és ennek is van egy felnőttség - “vezetem az életem” - metaforája, dehàt ez van, nekem ez eddig tartott), szóval megvan a férfi, traumák megdolgozva, szeretőség megélve és elfelejtve, munkámnak megfelelő ár pofátlan megkérése is pipa, első autóvásárlás, és akkor … egy krónikus betegség az ember arcába. Most, amikor azt hittem, na én most valamit megértettem az életről, és egyenesben vagyok, és akkor… fekvés, hónapokon keresztül. Amikor éppen jobban vagyok, levezetek a Balatonig, mert ugye nehogymàr, majd ez az àllapot rajtam kifogjon, velem ne játsszál öcsém, és hazajövök a Balcsiról, és két nap múlva a parkoló autómat gazdasági totálkárosra törik, miközben ott sem vagyok. Csak egy üzenet, hogy sajna ez van. Mit nekem, nekünk, egy hónap múlva már a párommal veszünk autót, miközben pontosan érzem, hogy valami nagyon nagy baj van, valójában rejtegetem előtte, hogy mennyire szarul is vagyok, de amikor munkában van, akkor én csak fekszem, és csak arra szedem össze magam, mire hazaér. Nekem meg színházi évad vége van, nyári szünet, szóval nyugodtan lehetek titokban szarul. 10 nap múlva kihajtanak elénk balról, és az immár közös autónkat is gazdasági totálkárosra törjük. Aztán mikor elkezdődik az új évad, én már tudom, hogy nagyon nagy a baj, hogy nekem bele sem kéne ebbe fogni, de mivel fogalmam sincs, valójában mi a bajom, elkezdem, hogy aztán egy hónap múlva, nem én döntök, szinte valaki más mondja ki helyettem a főnökömnek: “ nem tudok tovább dolgozni, el kell mennem pár hónapra.” És akkor kezdem végre kimondani, szülőknek, baràtoknak, Neki, mindenkinek: nagyon nagy a baj, nem tudok felkelni. Attól elfáradok, hogy kimenjek a hálóból a nappaliba. 1 perc munka is megugorhatatlannak tűnik, és nem értem, ha oroszul beszélnek hozzám ( ja, amúgy tolmács vagyok :D. ) Elment, nincs életerőm. Nekem, aki napi 10-12 órákat dolgozott meg mindent is megoldott meg ide nekem az oroszlánt is. És még akkor is azt mondom, oké, akkor most 3 hónap csend lesz, és összeszedem magam. Egy hónap múlva rosszabbul vagyok, mint voltam. Már otthon vagyok a szüleimnél, mert ők tudnak főzni rám. 35 évesen a szüleim làtnak el. A párkapcsolatom romokban. Napi tevékenységem: reggeli, majd annak kipihenése, ebéd, majd annak kipihenése, vacsora, majd alvás. Jobb napokon séta az utcasarokig, majd az utcasarkon annak kipihenése, majd vissza. És akkor, ott történt meg. Az utcasarkon a padon ülve és zokogva. Hogy hàt ez nem fog menni, ebből nem lesz munkába visszatérés két hónap múlva. El fogom veszíteni a kapcsolatomat, és el fogom veszíteni a karrieremet. És akkor ezt elfogadtam. Megadtam magam annak, hogy ez meg fog történni velem. Megadni magam - nekem ez hozta el az àttörést. Az volt a gyógyulásom első napja.
Éva CsontosNőnapon voltam hangtálas meditáción, szuper élmény volt. Nem mindig tudok lemenni és a nagy aha élmények ritkán jönnek, de ez most falrengető volt. A rossz oldalamat nehezen vállalom fel, inkább mindig jó akarok lenni. A felsejlett képen ez az oldalam erősödött. Szerintem az inga akkor áll be nyugalmi állapotba, ha már kilengett mindkét irányba. Csak akkor tudsz igent mondani, ha már mondtál nemet is és fordítva. Kíváncsi vagyok a ti megélt élményitekre, ezekről szívesen beszélgetek, olvasok.
Györkei MátéAz imént töröltem az összes "tapasztalat-kártyámat". Újra olvastam őket, és gondoltam, hogy csinálok egy frissítést, de aztán elfogott az érzés, hogy "ugyan mit is írhatnék?"... Valahogy akármit írnék, felületes volna. Mert ha komolyan veszem önmagam és a tapasztalataimat, akkor ezek olyan ontológiai élmények, amelyekről nem igazán tudnék itt méltó módon írni. Vagy akkor marad a felszínes "képzeld én is..." típusú megosztások, amelyek talán csak a bennünk élő "me too" üzemmódra elegendők... Ez viszont nem én vagyok. Korábban élt bennem valamiféle "tanító", aki azt hitte, ha bölcs modorban írja le tapasztalatait, akkor az majd tiszteletet ébreszt, és követni fognak, szóval volt bennem egy önhittség, hogy majd én másokon segítek... Nos, ennek is vége már. Így hát "tapasztalat-kártyát" nem írok... Dilemmákat talán annál inkább...
Beáta SebesKedves Stella 😊, nekem ebben a helyzetben egy Női kör segített 👭👭👭 Ott kaptam konkrét tanácsokat, megtartó közeget és rájötten nem vagyok egyedül ezzel és kivirágoztam 🌼. Nőként tudtam jelen lenni a férfias közegű munkámban, akkori kapcsolatomban. Hajrá női kapcsolódások 💃
2- Beáta Sebes
Kedves Gabi, de jó, hogy írod a takarítás dolgot 😊. Nálam is ugyanez van. Sokszor mikor takarítok, JELEN VAGYOK, így kizárva a zakatoló gondolataimat, jönnek a felismerések/intuiciók 🙏. Hajrá rendteremtés kívül/belül 💃
1