Tapasztalatok

Rátkay János

Számomra a mai napig nagyon nehéz azt elfogadni, hogy 2019-ben kéthétvégi apuka lettem, és nem akkor találkozhatom a gyermekeimmel és láthatom őket, amikor csak szeretném. A mai napig van két számomra nagyon nehéz, fájdalmas pillanat, ami ráadásul folytonosan visszatérő esemény. Az egyik, amikor kéthetente vasárnap este hazaviszem őket egy együtt töltött hétvége után, és ahogy látom őket bemenni a kapun, akkor elszorul a szívem. A másik, amikor nyáron egy közös hét után, sok élménnyel gazdagodva még csak arra sincs módom, hogy együtt feldolgozzuk azokat, csak a búcsú fájó pillanata marad meg, ilyenkor nagyon nehezen tudom könnyek és sírás nélkül elengedni őket. Megmarad a remény, hogy az idő majd ezt is megoldja.

Krisztina Császár

Sokáig töprengtem (igen, ez a legjobb szó rá), hogy mit keresek én egy nagyvállalatnál, aminek sokszor a kultúrája, rendezőelve szöget zár be az én értékrendemmel. Nyilván minél magasabb szinten van a kollega, minél közelebb a központhoz, annál erősebben érzi a bőrén és a lelkén ennek lenyomatát. Mivel én nem taposom a vezetői lét malmát (és itt nem is szeretném), és nem is a központban dolgozom, ezért ez hellyel-közzel kevésbé érintett közvetlenül. Mindemellett a vezetőmet (és egyben mentoromat), a csapatot nagyon szeretem. A középvezetőket, kollegákat, akikkel kapcsolatba kerülök a munkám során, nagyon kedvelem, szeretek velük dolgozni. Közvetetten viszont tapasztalom a kollegák szenvedését, hallom, látom a nyomorukat amit ebben a rendszerben tapasztalnak. Szóval jött a kérdés: miért vagyok én még itt, mi dolgom van még itt? Nem feszültem be ezen, viszont a morális kérdések vissza-vissza köszöntek a bensőmben. Aztán egyszer ventilláltam egy nagyon kedves barátnak, mikor jött a felismerés, hogy hiszen én itt ugyanazt csinálom, mint ami az én küldetésem: hatni emberekre, hogy merjék másként gondolni, merjenek kilépni a komfortzónából, a panaszkodás helyett megoldásokat találni, cselekedni, nem belesüllyedni, támogatni és bátorítani, akár váltásra is! Mindennek a katalizátora* tudok lenni, a motorja pedig ő. Egyébként a katalizátor egy alkatrész, amelynek szerepe a motor által kibocsátott gázok (kipufogógázok) károsanyag-tartalmának csökkentése. És akkor megérkezett a megértésem, hogy az a küldetésem itt is és körülöttem mindenhol, hogy ezt a károsanyag-kibocsátást csökkentsem. Mérséklődjön a puffogás, egészségesebben működjön az autó, miközben a környezetét is kíméli. Ez érkezett meg.

Fábián Anikó

A változásom spirituális úton kezdődött 2012-ben .Ma sem tudom igaz volt e vagy csak hallucináltam néha. Kellett ez a korszak, de megoldást nem hozott számomra , bár mai napig vannak különleges élményeim, de nemtudom értelmezni őket, és nem is igazán akarom.

Viktória Matúz

Az elköteleződés képessége a tudatalatti folyamataink és tapasztalataink metszete. Letenni a voksunkat egyetlen személy mellett. Javaslatom szerint ez igazából Önmagunk melletti kiállásunk minőségét jelöli. Az elmúlt időszakban, kb. 2-2,5 évben, benső utakon keresztül vizsgáltam az emberek kétségbeesett párkapcsolati, kötödési késztetési mögött álló félelmet, szorongást, menekülést...oda-vissza. Nagyon sok emberrel beszéltem életem során az aktuális párkapcsolati problémáikról, dilemmáikró. Nekem a probléma a kenyerem és akad bőven. Hááála annak a magasságosnak, mert egyébként éhen halna az agyam. Az elköteleződési nehézségek mögött álló problématenger, a felismerésben rejlő nehézség, szinte tálcán kínálja magát. Leggyakrabban saját nyilatkozatainkban érhetjük tetten, hogy mit is jelent számunkra az elköteleződés párkapcsolatban. Az a túlságos meglátásom született ebben a témakörben, hogy évszázados tradícióink fölülírási folyamatai zajlanak. Egyre többen akarják érteni, megélni saját magukat és leginkább másban találják a hibát. Büntetik az új kapcsolatot a régi miatt, az ellenkező nemű szülővel kialakult kapcsolati problémáik miatt, menekülnek, kitagadnak, megtörnek családi mintákat, hogy megvédjék magukat a sérülésektől. Gyakran szüleik által enszenvedett sérülésektől, amit önmagukra vetítenek, pedig nem is volt igazán rossz tapasztalatuk. A sokszor hallott Nem kell papír a boldogsághoz...Nem költözöm össze, mert nem osztozom...Nem engedlek közel, mert már bántottak eleget...Nincs szükségem rád, mert egyedül álló vagyok... Számos ilyen indok, nyilatkozat mutatja meg számodra, hogy valaki más életét éled. Valaki más tapasztalatából ítéled meg a párkapcsolatot. Valaki mástól szerzed a tanácsot, nem a saját életedből. Az első és egyetlen tanács...próbáld ki te. Elköteleződni, lemondani a szabadságunk egy apró szegmenséről megéri azért, mert másként nem kapcsolódhadsz benső énedhez. Egy másik embert bizonytalanságban tartani azért mert te nem vagy jóban önmagaddal...vétek. Gyakran kell kilépnünk a saját elefántcsont kastélyunkból ahhoz, hogy meglásd, mit okoz ez a másik személyben. Mit szolgál ez neked, hogy elutasítod azt aki szeretni jött. Egyben szigorúan felhívnám a figyelmedet, hogy kötelességednek tartom, ismerd fel saját kötődési problémádat és ne játsz a másik érzelmeivel, reményeivel, szükségleteivel, erőforrásaival. Ha és amennyiben nem szeretnél tartós kapcsolatot, azt tessék megmondani a másiknak és azzal is minden rendben van. Itt leginkább férfitársaim figyelmére számítok, hiszen számunkra nők számára mást jelent a párkapcsolati elköteleződésben töltött elvesztegetett idő. Ugyan rólunk szól, de annyira szeretünk benneteket, hogy bármit megtennénk, hogy engedjetek szeretni. Így gyakran elveszítjük önmagunkat, saját érzelmi, fizikai és értelmi szükségleteinket. Szeretném ha elkezdenél szóban is megnyílni önmagad, társad, csávód vagy csajod előtt és BESZÉLGETNÉTEK. Lécci lécci lécci. Régi szokás, tök jóó. Próbáld ki. Nem kell gondolatolvasósat játszani, mert az az agyamra megy. Szeretem kimondani, hogy szerelmes vagyok beléd. Félelmetes, meg kiadom magam, de ha nem tenném megfulladnék. Pofán vertek ezért párszo...? Mint az állat. Vótam én mán emiatt pszichiátriai beteg, ócska kurva, drogos állat...de megérte. Elköteleztem magam a mellett, hogy megmutatom mindenkinek érdemes a szerelemért kinyitni a kapukat, ledönteni a a falakat és kiadni magad, mert így tapasztalod meg ki is vagy igazán. Aki erre reagál és bánt rögtön mutatja, hogy te félsz az elköteleződéstől legbelül. Ez tök így van. Rettegek, mint állat. De mégis jó érzés annak az ígérete, hogy a rengeteg elszenvedett sebesülés új reményt fon a szívembe. Megmutatni a fájdalmat annyit jelent, hogy egy fájdalommal teli társ is megmutathatja neked magát és nem kell félnetek egymástól. Elköteleződni egy másik ember tekintetében az a menyország. Bár belém is marnak érte rendesen, de életem legszebb szerelmei közé sorolom az ilyen pillanatokat.

23 éves felnőtt lanyom van. Túléltem a dackorszakot, a tinédzser kort szóval minden megvolt. Fontos a nevelés de a szeretet a lehfontosabb.

Berni

Többször is voltam szerető a válásom után. Kellett először valaki, akivel megélhettem, hogy nő vagyok, hogy jó nő vagyok. A válás után visszanyertem a régi versenysúlyomat, ez akkor tetszett. Jártam lakásokban, láttam mások belső életét. Eszembe sem jutott, mit teszek. Más volt a fontos. Görcsösen akartam valakit magamnak. Különösen borzasztó így visszatekintve, hogy egyáltalán nem zavart, hogy mások életébe belerondítottam. Hozzá kell tenni, mindannyian (három úriember) azóta már elváltak, szétköltöztek. Keserű lecke volt rájönni, hogy gyerekkel, lakás, autó nélkül nem kellek komolyan senkinek. Ezt húztam csaknem 4 éven át, aztán a szeretetlenségbe csaknem belehaltam. Tüdőgyulladás, elvileg vírusos. Én tudtam egyedül az igazi okot. Meg akartam halni egészen egyszerűen. A fiam tartott vissza, de ő ezt nem tudja. Rémes lehetett neki 12 évesen megkapni a bankkártya kódot és egyéb dokumentumokat, adatokat. Aztán visszajöttem. (Azóta sokszor gondolom, hogy nem vagyok normális, hogy ezt az életet választottam magamnak. A fiam már külön él, ő is egyedülálló. Ez egy másik történet.) Nem ettem, annyira lefogytam, hogy majdnem elszálltam a Földről. Aztán a felépülésem után, hat hónap múlva jött egy nagy szerelem. Már nem annyira borzasztó helyzetben, mert a férfi külön élt. Ez legalább jobb volt így. Két éven át kerülgettük egymást. Végül ő egyszer elvitt magához. Imádtam, amikor kijelentette egy rendezvényen, hogy akkor én ma hazaviszlek. Nem csak én voltam neki ... Tökéletes Don Juan volt. Talpig úriember, élmény volt vele bárhol is lenni. Nyilast kértem az univerzumtól, egy igazi lovagot. Alkoholista volt, mondták ezt mások, de engem vonzott, mint a mágnes. Eleinte nem szerettem, barátság volt extrákkal. Megtanultam magam visszatartani érzelmileg. Nem akartam több sérülést magamnak. Kihasználtam, ahogy engem is kihasználtak. Ez amolyan karmikus dolog, szegényen "vertem le" mindent, amit másoktól elszenvedtem. Éveken át ment ez, aztán lett belőle szerelem, de nem lett happy end, habár az italtól, az állandó csajozásától eltekintve minden tökéletes volt. Tőle elvált a felesége miattam, de ő ragaszkodott a családjához, a gyerekekhez, az unokáihoz. Érthető. Így ez a kapcsolat is elkopott tíz év alatt, de csodás volt. Nagyon szép emlékeket őrzök. A nagy korkülönbség nekem bevált. Nincs apakomplexusom, de nekem kellett a koros, tapasztalt férfi, aki vezet az életben, bár nem tűröm a vezetést. Tőle elfogadtam. Örülök, hogy megismerhettem, ő bátorított, hogy vállaljak egy felelősségteljes munkát. Négy éve nem találkoztunk, de szoktunk telefonon beszélni. A munkám is változott. Ő az életem, a múltam része lett, de a jelenben is szinte mindent meg tudok vele beszélni. Tragikus, hogy ő otthonba került. Nagyon leépült. Sokszor félek, hogy a telefonálások alapján azt hiszi, kijöhet az otthonból hozzám. Nem vállalok fel ekkora terhet. Igen, terhet. Szomorúan hangzik ez. Ő mondta, hogy korábban kellett volna találkozunk és csodákra lettünk volna képesek ketten. Meglehet, de eljárt az idő. Későn találkoztunk. Ezt is sikerült megbeszélnünk és mindketten nagy szeretettel vagyunk egymás iránt 180 km távolságból. Most várom az új nagy Őt, mert az én nagy Őm meghalt már. Nem a férjem volt az, nem az idős úr volt az. Diákszerelem volt, igazi romantikus, sétálgatós, testiség nélküli szerelem. Találkoztunk felnőttként. Akik ott voltak, azt mondták szikrázott a levegő. Másodszor is elhagytuk egymást. Én független voltam, ő nem. Utána nem sokkal ő meghalt rákban. Ez a felismerés is megrázó volt. Sokszor rácsodálkozom, milyen borzasztó ember voltam. Mindez valamire kellett. Várom az élethelyzetet, ahol ezt a rengeteg tapasztalatot felhasználhatom. Tudatosan készülök erre, egyelőre nehéznek tűnik, hogy az új kapcsolatba ne szűrődjenek bele a régiek. Egy biztos, a testalkatnak, a hangszínnek azonosnak kell lennie, az első ölelésnél nehogy az ugorjon be (megint), ki ez itt, mit csinálok? Mert a tudatban mélyen ott vannak az ölélesek, a hang, a mosoly, a szemek, a kunkori haj, a szikár termet, az eres, izmos karok. A képek, amiket szeretettel őrzök. Ugyanaz nem lesz már soha, de szeretnék megőrizni pár kedves "összetevőt". Ugye milyen rémesen önző vagyok? Vagy sose adom fel és keresem valaki másban mindazt, ami elmúlt, és hiszem, hogy lehet még egyszer az életben.

Kardos Tímea

13,5 év közigazgatás. Ebből 8 év vezetői pozícióban. Érteni fogom a speciális munkahelyi problémáid. Szívesen segítek a tapasztalataimmal.

Andi

Felmondások és felismerés Az elmúlt 3 évben 4 munkahelyem volt. Az első nem az én asztalom volt, bátran mondtam nemet a próbaidő végén, már vártak az új helyen. Itt 1,5 évig voltam. Bő fél évig dolgoztam azután, hogy felismertem, hogy nem érzem jól magam. Kipróbáltam, hogy elmegyek a falig, és megvárom, amíg megválnak tőlem. Nem volt jó érzés. Hiába vártam és közben munkát kerestem. Akkor is ők kezdeményezték a közöst, amit "boldogan" elfogadtam. Annyi előnye a továbbmaradásnak mégis volt, hogy egy "Mindset change" (growth mindset, fixed mindset) workshop sorozaton vettem részt. Ez meghatározó volt számomra, mert újra önismerettel kezdtem foglalkozni kb. 20 év után. Végül így visszagondolva nagyon sokat köszönhetek ennek a tapasztalatnak. Például azt, hogy ha nem érzem jól magam a munkahelyen, ne várjak túl sokat, mert lelkileg nehéz lesz kimászni belőle később. A következő munkahelyem ezért 9 hónapig dolgoztam, és leléptem, amikor kiderült, hogy ugyanolyan a főnököm, mint az előző, és mint a férjem otthon (antiszociális, negatív, nárcisztikus vonásokkal, stb.) ekkor jöttem rá, hogy milyen tükröt mutatott nekem mindegyik munkahelyem, hogy otthon kell elsősorban szembe néznem azzal, hogy nem érzem jól magam, hogy nem fogadnak el, hogy nem lehetek önmagam. Nálam ez a kettő szorosan összefüggött. 9 hónapig gondolkoztam, hogy adjak-e "századik" esélyt a házasságomnak. Végül úgy döntöttem, hogy nem. Most már eléggé szeretem magam ahhoz, hogy bátran kiálljak magam mellett, és hogy új életet kezdjek.

Kardos Tímea

Több mint 10 éve járom a saját önismereti utamat. Ez alatt egyes technikákat is elsajátítottam. Szeretettel várlak egy nyugodt, biztonságos térben, ahol találkozhatsz az AuraSoma-val, Bach virág esszenciákkal, vagy elmerülhetsz egy lágy metamorf érintésben.

Kardos Tímea

Igyekszem minden nap gyakorolni. Karma-Dharma. Rendszeresen járok tanításokra, elvonulásokra. Mantrázás. TM. Nepál.