Tapasztalatok

Zsuzsa

A párom mindig máshol kereste a boldogságot, más nőkkel tartott viszonyt, de attól a kettőnk problémája vagy kihívásai nem oldódtak meg. Mindenben támogattam, mégsem volt elég vagy jó.

Orsolya Demeter

Igen, egyértelműen igen. Ha választom őt, mindenestül választom. Örömével, keserűségeivel, értékeivel, hülyeségével, céljaival, bukásaival, a múltjával, gyerekeivel, exeivel, sikereivel, rossz szokásaival. Összetartozunk. Összeköt minket egy láthatatlan szerelem-madzag. Csak ő. Nem fér be más.

Molnár Anita

6+ éve dolgozom HR-esként, 2022-ben HR vezetői lehetőséget kaptam. Erre készültem évekig, nagyon tudatosan építettem magamat és a karrieremet már az egyetemi évek alatt is. Elhivatott voltam, hogy a munkavállalóknak jobb legyen, miközben én magam is "csak" egy voltam közülük. Rengeteget tanultam, tanulok most is, az alkalmazotti lét előnyeiről, hátrányairól, a munkahelyi kultúrákról, a munkavállalók közötti dinamikákról, a különböző személyiségek megjelenésről a munkahelyen és sajnos a toxikus légkörről és a toxikus vezetőkről is. Pontosan ezen tapasztalatok miatt döntöttem úgy, hogy szeretnék segíteni egyrészt a hasonló légkörben szenvedő alkalmazottaknak, - akkor is, ha esetleg a munkahely váltás éppen nem opció - DE, azokon a szervezeteken is, akik már felismerték, hogy ilyen légkör uralkodik náluk és szeretnének változtatni. Amennyiben neked is vannak elakadásaid a munkahelyeden, akár kollégákkal, akár vezetőkkel, jelentkezz, segítek!

Férjemmel 9 éve vagyunk házasok. Van egy csodás kislányunk aki 8 éves. A kapcsolat mesesen indult sem vita sem hasonló. Nagyon tudtunk figyelni egymásra, majd gyors összeköltözés, eljegyzés, egy éven belül esküvő. A lányunk születése után is szépek voltak a napok, de valami miatt mégis feszült voltam. A Párom folyton dolgozott otthon voltunk hárman lányok. Az idő gyorsan telt és valahogy egyre kevesebb idő jutott egymásra. A kislány is sok időt elvett mert az átlagtól eltérő. Éreztem a bajt és egyre többet többet adtam, megoldást kerestem Férjem számára. Mikozben ő vagy nem volt otthon vagy folyamatosan feszült volt, és én magamban kerestem a hibát. Mondhatnánk tipikus, önfeladás csapdája. Igen ezt tettem lépésről lépésre adtam fel magamat, szeretet koldussá változtam. Amikor felvetettem egy lehetőséget próbáld ki te, és igen beindult a változás megláttam mindazt ami eddig előttem rejtve volt. De ahogy én fejlődtem egyre jobban zavart hogy nem kapok viszonzást, és nőtt a távolság. Sok sok beszelgetés során próbáltam felhívni a figyelmét a helyzetre, de bagatelizálás volt a válasz. Nem tartott velem és csak azért harcolt hogy mindene meg legyen, csak az anyagi meg erkölcsi elismerést kereste. Aztán egyszerűen már nem is beszéltünk egy nyelvet. Azt hiszem itt jutottunk el az aljára, hogy már nem is értjük egymást. Én olyan embereket találtam akik meghallgattak, ő pedig kizárva érezte magát. Eltávolodtunk egymástól, pedig az életem közepe még mindig ő volt. A kislány nyaralása alatt együttlétet tervezett annak ellenére hogy már rég kifelé állította a szekerét, mondtam hogy ezt nem lehet. Költözzön el és gondolkozzon, mit akar minket vagy a szabadságot, mert érzése szerint én bezárom. Már el is költözött válás folyamatban. Azóta is igyekeztem segíteni rendet rakni a lelkében, de hiába. Nehez elfogadni azt hogy a másik iránti szeretet nem jogosít fel arra hogy helyette harcolj. Ezt neki kell megtennie, szembe nézni saját démonaival.

Csontos Tamás Péter

Mit jelentenek a tapasztalataim neked? 33 éve gyakorlom a japán kardvívást. 51 éve álltam először két lábra. Lassan 54 éve lélegzem. Mire jók ezek a tapasztalatok valójában? Helyettem nem vívhatsz, ahogy én sem vívhatok helyetted. Helyettem nem állhatsz, ahogy én sem állhatok helyetted. Helyettem nem lélegezhetsz, ahogy én sem lélegezhetek helyetted. Mások tapasztalatainak legfőbb értéke, hogy elhiszed, lehetséges saját magadnak is tapasztalni. Ez vágyat ébreszt benned a tapasztalás iránt. A tapasztalás nagyon személyes és intim élmény. Emlékszel gyerekkorodból, amikor újra és újra kérted ugyanazt a mesét? Ahogy a képzeletedben újra és újra átélhetted, és nem tudtál betelni vele. Törődtél akkor azzal, ki meséli? De mi az, ami tapasztal? Mivel ragasztod össze a tapasztalataidat? Mi a közös nevezőjük? A válasz egy része a birtokos ragban lapul. Az én tapasztalatom. A tapasztalatok folyamát az én tartja össze. Az én tapasztalata. Ez ad keretet határt a jel és zaj között. Elhatárol valami nagyobbtól ami szavakba nem fogható, emellett tapasztalható és én élménybe nem zárható. Mitől lesz egy küldetés az én küldetésem? Ki küld küldetésre? Az én? Vagy valaki más? Mitől lesz valami az én ügyem? Ha bármely érzékcsatornádon át bekerül a tapasztalataid közé, már a tiéd? Én nem hiszek a küldetésekben vagy az ügyekben. A vállalásokban és a fogadalmakban hiszek, amelyek alapján pillanatról pillanatra teremtem a létezésemet. A megtartott vállalások és a betartott fogadalmak tartanak valahová. Ezek mutatják az utat. Ez az ügy mélyszerkezete. Ez a küldetés lényege. A vállalás. Legyen az egy könnyű feladat vagy egy bátorságot igénylő kihívás: ha elégszer ismétled, a kihívás feladattá szelídül. De mit ér a saját tapasztalatod? Önmagában semmit. Ha önmagában érne valamit, minden idős ember bölcs lenne. Ez azonban nincs így. Ez igaz az emberek tapasztalataira is. Mi transzformálja át a tapasztalatot a bölcsességgé? Ehhez kellenek mások is. Amit biztosan tudhatunk másokról, hogy az én határán túl vannak. És mit ér mások tapasztalata? Ha együtt jársz valakivel egy darabon, egy irányba, egy ideig, társaságot ad. Megtapasztalod, hogy nem vagy egyedül – sem a gondolataiddal, sem az érzéseiddel, sem az utadon. Ez a társasság értéke: amíg együtt mentek, nem vagy egyedül. Mivé válsz az ügyed vagy a küldetésed által? Mások tapasztalatai alapján akarsz felelősséget vállani tetteidért előre tapasztalás nélkül? Én a vállalás és a felelős döntés szabadságában hiszek. De a járást nem lehet megspórolni mások tapasztalataival. Mások tapasztalatai inspirálhatnak vagy hitet adhatnak – de nem rövidítik le az utadat. Azt csinálni szükséges. Csak csináld. Amennyiben unod a társaságot a pokolban, ahol elakadtál, vagy túl egyhangúnak találod a menny klímáját, és társas-ságra vágysz, vedd fel velem a kapcsolatot. Talán elkísérhetjük egymást az utunk egy részén.

Napsugár

Boldognak lenni nem azt jelenti, hogy mindig minden tökéletes és csodálatos. Pedig én sokáig ebben az álomban ringattam magam. "Én aztán nem leszek savanyú, nem leszek mogorva, karótnyelt, és nem fogom fényemet veszíteni soha!" ..Ó, dehogynem...! :-) Teljesen normális és rendjén van egyszer fent, máskor pedig lent lenni. Tudnám ragozni de most csak röviden: A boldogság számomra abban rejlik, hogy megengedem és szeretettel elfogadom: "Az egyetlen állandó a változás maga." Mennyi minden van ebben a mondatban! ...ha az ember egyszercsak át tud lendülni a ragaszkodáson, és megismeri az "árral úszás" állapotát, onnantól elkezd megváltozni az ÉLET. A Boldogság maga az út, nem pedig a cél.

Kardos Tímea

13,5 év közigazgatás. Ebből 8 év vezetői pozícióban. Érteni fogom a speciális munkahelyi problémáid. Szívesen segítek a tapasztalataimmal.

Berni

Átéltem azt, hogy párkapcsolatban nem vagyok kellően megbecsülve, s ezt hagyom. Hagyom a számomra nem álomszerű, felemelő párkapcsolati jelenlétet. Hagytam azt, hogy a belső kritikus énem kapjon szerepet és önmagamat hibáztassam, illetve beletörődjek. Jelenleg azon dolgozom, hogy a határaimat egészséges szintre felhúzzam. Kiálljak a lelkem szerint diktált elképzeléseim mellett, s ne alkudjak meg. A sémákat feltárjam, lepakoljam. A hitem, belső hangom legyen velem és az elképzelt életemet éljem a párkapcsolat terén is. Minden rajtam múlik, s értem történik. Elfogadom és fejlődök, haladok ezen az úton!👣☀️

Szántó Kitti

Fontos a közösség, önkéntesség ereje. A szeretet esszenciális jelenléte egekig emel.

Berni

Többször is voltam szerető a válásom után. Kellett először valaki, akivel megélhettem, hogy nő vagyok, hogy jó nő vagyok. A válás után visszanyertem a régi versenysúlyomat, ez akkor tetszett. Jártam lakásokban, láttam mások belső életét. Eszembe sem jutott, mit teszek. Más volt a fontos. Görcsösen akartam valakit magamnak. Különösen borzasztó így visszatekintve, hogy egyáltalán nem zavart, hogy mások életébe belerondítottam. Hozzá kell tenni, mindannyian (három úriember) azóta már elváltak, szétköltöztek. Keserű lecke volt rájönni, hogy gyerekkel, lakás, autó nélkül nem kellek komolyan senkinek. Ezt húztam csaknem 4 éven át, aztán a szeretetlenségbe csaknem belehaltam. Tüdőgyulladás, elvileg vírusos. Én tudtam egyedül az igazi okot. Meg akartam halni egészen egyszerűen. A fiam tartott vissza, de ő ezt nem tudja. Rémes lehetett neki 12 évesen megkapni a bankkártya kódot és egyéb dokumentumokat, adatokat. Aztán visszajöttem. (Azóta sokszor gondolom, hogy nem vagyok normális, hogy ezt az életet választottam magamnak. A fiam már külön él, ő is egyedülálló. Ez egy másik történet.) Nem ettem, annyira lefogytam, hogy majdnem elszálltam a Földről. Aztán a felépülésem után, hat hónap múlva jött egy nagy szerelem. Már nem annyira borzasztó helyzetben, mert a férfi külön élt. Ez legalább jobb volt így. Két éven át kerülgettük egymást. Végül ő egyszer elvitt magához. Imádtam, amikor kijelentette egy rendezvényen, hogy akkor én ma hazaviszlek. Nem csak én voltam neki ... Tökéletes Don Juan volt. Talpig úriember, élmény volt vele bárhol is lenni. Nyilast kértem az univerzumtól, egy igazi lovagot. Alkoholista volt, mondták ezt mások, de engem vonzott, mint a mágnes. Eleinte nem szerettem, barátság volt extrákkal. Megtanultam magam visszatartani érzelmileg. Nem akartam több sérülést magamnak. Kihasználtam, ahogy engem is kihasználtak. Ez amolyan karmikus dolog, szegényen "vertem le" mindent, amit másoktól elszenvedtem. Éveken át ment ez, aztán lett belőle szerelem, de nem lett happy end, habár az italtól, az állandó csajozásától eltekintve minden tökéletes volt. Tőle elvált a felesége miattam, de ő ragaszkodott a családjához, a gyerekekhez, az unokáihoz. Érthető. Így ez a kapcsolat is elkopott tíz év alatt, de csodás volt. Nagyon szép emlékeket őrzök. A nagy korkülönbség nekem bevált. Nincs apakomplexusom, de nekem kellett a koros, tapasztalt férfi, aki vezet az életben, bár nem tűröm a vezetést. Tőle elfogadtam. Örülök, hogy megismerhettem, ő bátorított, hogy vállaljak egy felelősségteljes munkát. Négy éve nem találkoztunk, de szoktunk telefonon beszélni. A munkám is változott. Ő az életem, a múltam része lett, de a jelenben is szinte mindent meg tudok vele beszélni. Tragikus, hogy ő otthonba került. Nagyon leépült. Sokszor félek, hogy a telefonálások alapján azt hiszi, kijöhet az otthonból hozzám. Nem vállalok fel ekkora terhet. Igen, terhet. Szomorúan hangzik ez. Ő mondta, hogy korábban kellett volna találkozunk és csodákra lettünk volna képesek ketten. Meglehet, de eljárt az idő. Későn találkoztunk. Ezt is sikerült megbeszélnünk és mindketten nagy szeretettel vagyunk egymás iránt 180 km távolságból. Most várom az új nagy Őt, mert az én nagy Őm meghalt már. Nem a férjem volt az, nem az idős úr volt az. Diákszerelem volt, igazi romantikus, sétálgatós, testiség nélküli szerelem. Találkoztunk felnőttként. Akik ott voltak, azt mondták szikrázott a levegő. Másodszor is elhagytuk egymást. Én független voltam, ő nem. Utána nem sokkal ő meghalt rákban. Ez a felismerés is megrázó volt. Sokszor rácsodálkozom, milyen borzasztó ember voltam. Mindez valamire kellett. Várom az élethelyzetet, ahol ezt a rengeteg tapasztalatot felhasználhatom. Tudatosan készülök erre, egyelőre nehéznek tűnik, hogy az új kapcsolatba ne szűrődjenek bele a régiek. Egy biztos, a testalkatnak, a hangszínnek azonosnak kell lennie, az első ölelésnél nehogy az ugorjon be (megint), ki ez itt, mit csinálok? Mert a tudatban mélyen ott vannak az ölélesek, a hang, a mosoly, a szemek, a kunkori haj, a szikár termet, az eres, izmos karok. A képek, amiket szeretettel őrzök. Ugyanaz nem lesz már soha, de szeretnék megőrizni pár kedves "összetevőt". Ugye milyen rémesen önző vagyok? Vagy sose adom fel és keresem valaki másban mindazt, ami elmúlt, és hiszem, hogy lehet még egyszer az életben.