Izgalmas témának tartom az ismerkedést, ezért szeretnék megosztani magamról ebben a témában. Azt figyeltem meg az évek alatt, hogy az ismerkedéshez sokszor jól jön a türelem. Állatokkal szinte nem is lehet máshogy. Őket nem lehet lenyűgözni a jó dumával és általában pontosan érzik, hogy kik is vagyunk. Érzik a magabiztosságunkat vagy bizonytalanságunkat. Érzik, hogy béke és szeretet van-e bennünk, vagy agresszió és felsőbbrendűség érzés. Általában emberekhez is érdemes türelmesen közeledni, mert a másik ember ettől érzi biztonságban magát ebben az interakcióban. Eszembe jut az egyik kedvenc filmem egyik vicces jelenete, amikor a falut vezető szamuráj azt mondja a nála "vendégeskedő" amerikai katonának, hogy első találkozáskor mi lehet csodásabb, mint hogy mindketten bemutatkoztak egymásnak? Ez mai léptékben is igaz. Egyes emberekhez lassan lehet közel kerülni, viszont gyakran ezek az emberek jobban önmagukat mutatják az ismerkedés minden stádiumában, mint azok, akik szélsebesen ismerkednek. Néha a türelmes közeledés azt jelenti, hogy gyorsan közeledik egymáshoz a két ember. Ez is előfordul, amikor mindkét ember érzi a másikat, és érzik, hogy milyen sebességgel lehet közeledni a másikhoz. És ha megvan a vonzalom, vagy hívjuk inkább kíváncsiságnak, akkor minden felgyorsul önmagától és spontán. Voltam sales-es is, és ott az ismerkedésre kevés idő van. Lehet trükközni, elhitetni a másikkal, hogy nagyon szimpatikus neked, és akkor ezzel is lehet gyorsítani a folyamatot. Ezt a magánéletben nem javaslom. Jobb őszintének lenni! Most ennyit... Ha valakit érdekel a téma, órákig is tudok beszélni róla, mert szeretem. :-) Ja, mégis eszembe jutott valami: akiben valódi érdeklődés, kíváncsiság van az emberek felé, annak könnyű ismerkedni. Persze jó még, ha van hozzá egy egyenrangú szemlélet benned, és egy kedves, elfogadó attitűd - nem a kritizálás a kedvenc időtöltésed :-)
38 éves vagyok. Hosszú kapcsolataim voltak korábban. Azonban 6 éve az ismerkedési fázisig jutok. Sokat olvasok, fejlesztem magam a témában. Joós István, Dora Gyula, Mészáros Ádám, Matthew Hussey, Dr John Gray munkásságát követem leginkább, de minden idevonatkozó podcast, írás stb. foglalkoztat. Ha van ötleted szívesen veszem vagy megosztom az én tapasztalatom, ha érdekel. 😊
Korábbi tapasztalat megosztása kapcsán (válás és felismerés) jöttem rá, hogy szép és jó, hogy úgy érzem, hogy külön utakon kell járnom, de nagyon nem szabad bele esnem egy olyan kapcsolatba, ahol a gyerekkorom mintái visszaköszönnek pl.: ahol az érzéseket és igényeket magunkban tartjuk, az intimitást és közelséget kerülni kell vagy pl. a sebezhetőséget nem merném felvállalni (a tökéletesség álcája mögé bújva). Egy szeretői szerep ezeket tökéletesen hozná. Nagyon nyitott szemmel kell járnom a lehetőségek között, hogy bármilyen csábító helyzet és férfi is állna elő, határt tudjak húzni a másnak való megfelelés vs. saját igények képviselete mellett: intimitás, figyelem, magam felvállalása, kiteljesedés egymás mellett.
18 éve elváltam, 8 éves szeretői kapcsolattal a hátam mögött most itt állok 60 évesen és nem tudok ismerkedni... egyrészt nagy páncélt növesztettem, másrészt arrogáns vagyok... világéletemben én voltam a Szabó bakter, most is... elmenekülnek a legények. Karrier, pénzügyi stabilitás pipa, önismeretben lépegetek, férfiak, kapcsolódás ... ülj le fiam egyes!
Próbáltam az online társkereső appot, sajnos még videóchat, hívás után is nagyon nagyon mellé lehet nyúlni. 0 szikra, vadász típusok, anyapótlékot keresők.... Letöröltem magam és úgy vagyok vele dolgozom magamon, élem az életemet. Kerek egész vagyok, boldog vagyok már most és ha ehhez megérkezik egy csodás társ, értékelni fogom. Nem biztos, hogy a klasszikus női férfi összeköltözős kapcsolatban még egyszer tudnék élni, 2 kisgyerek mellett, vagy akarok-e... De szerintem mi nők sokan vagyunk így. A nőknek szerintem a válással sok minden könnyebb az életükben ha eltelik a gyász és anyagilag is talpon tudsz maradni. Az apuka pedig lehet teljes értékű apuka lesz ezután....
A válásom anno egy 14 éves kapcsolat vége volt, 31 éves koromban. Gyakorlatilag az egész fiatal felnőttkori létemet egy kapcsolatban éltem, hűségesen, kikacsingatás nélkül. Volt előtte némi tapasztalatom, de eltelt 14 év... ott álltam a válást kiheverve a vágyammal, hogy szeretnék újra ismerkedni, de azt sem tudom már, hogy hogyan kell... sőt, azt sem tudtam, hogy milyen férfira vágyom... és nem mellesleg egy pici gyerkőccel. Volt bennem belső gát és félelem bőven, de belevágtam, a barátnőim támogattak, bátorítottak. Beregisztráltam a híres jobbra-balra húzogatós társkeresőre. Félretettem az elveimet és mivel akkoriban az önző énemet éltem és a carpe diem határozott meg, elkezdtem randizni, újra élni. Rituáléként éltem meg a randira készülést, csinos ruha, magassarkú, piros rúzs... Elkezdtem újra megélni a nőiességem, és ez lassan visszadta a magabiztosságom, és egy idő után bátrabb lettem a férfiakkal. Közben megszerettem magam, és ez kezdett el sugározni rólam. Ismerős helyzet? Itt vagyok, ha segítségre van szükséged!:-)
Olykor a helyzetet felismerve, könnyedén kezdeményezek, a megfelelő mindsettel, néha annyira be vagyok zárkózva, hogy egy feszítővassal sem lehetne egy szót sem kiszedni belőlem. Van valami bennem, ami olykor ellenszenvet válthat ki a másikból, vagy félelmet, vagy csak a Ghosting lett 2025-re túl nagy divat - a mai napig nem tudom, mi a teljes igazság, ezzel kapcsolatban...
Ismerkedni viszonylag könnyű, de társat találni nehéz. Rohanva nem lehet társat találni. Tudatosan lassítani kell a száguldó életen. Most ezt gyakorlom.
A másik bénázás. Mióta is vagyok egyedül? Már magam sem tudom, de az tuti, hogy több, mint 3 év. Pont egy másfél éves ért véget akkor. Pont arra jó volt, amire akkor kellett. A mai napig beszélünk, persze ő folyton újra akarja kezdeni, én meg visszafele nem lépkedek. Minek. A tindert már nagyon unom, semmi sincs ott csak a felszínes jobbra balra huzogatás. Agysejtromboló. Az elittárs meg. Minden van ott, csak elit nem (akármit is jelentsen ez). Rapidrandi. Haha, az egy tömény egyórás kínszenvedés, tudnék mesélni róla. Aztán vannak a nős férfiak, akiknek az ajánlkozásaival már tele a padlás. Na kiket hagytam ki. Ja, a kollégák, hát az is egy no-go. Szóval nincs előre. Néha zavar, néha nem. Így telt el 3+ év.
Válásom után, 18 év házasság után ott álltam egy csomó kétellyel: kellek-e én még valakinek, hogyan tudok egyáltalán nőkkel ismerkedni, 20 éve nem csináltam ilyet, a világ is közben megváltozott körülöttünk, azok az elvek és gyakorlatok, amik akkor működtek a párkeresésben, azok már vagy nem is léteznek vagy elszállt felettük az idő. És akkor jött az internetes társkeresés. Hamar megismerkedtem ezzel az új világgal, és elég gyorsan a rabjává is lettem. Az egy dolog, hogy nagyon sok randevút tudtam leszervezni, sőt, sok nővel nagyon gyorsan nagyon messzire eljutottunk az ismerkedésben, de volt ennek a dolognak egy csomó árnyoldala is, amibe sikerült belekeverednem. Egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy függőséget okozott a dolog, szinte már percenként néztem a telefonomat, hogy kaptam-e választ a megkereséseimre, hogy jött-e új női profil, akinek írhatnék. Egyszerre több partnerrel is leveleztem, tartottam a kapcsolatot, már majdnem minden estére jutott egy randevú. A végén borítékolható volt a kiégés és a káosz az életem többi területén. Ha nem szeretnél átesni a ló túlsó oldalára, és már azt sem tudni, hogy kivel mit beszéltél korábban, ahogy velem ez megesett, szívesen megosztom veled a tapasztalataimat, ha igényled.