Tas BaloghFontos szerintem, hogy igényeinket előre tisztázzuk magunkba és ezt akár őszintén kommunikálni. Fontos érdeklődni is efelől. Fontos tisztázni egyértelműen a határainkat is mert ha az elején ezt engedjük, hogy semmibe vegyék akkor könnyen kerülhetünk egy bántalmazó kapcsolatban ezt nemtől függetlenül is érhetjük. Én nem rendelkezek nagy tapasztalattal, de az eddigi két kapcsolatomból ezt tanultam meg. Persze legyünk természetesek és tapintatosak, kedvesek mert az alapból is fontos egy szociális közegben. Jó ha a motivációkra tereljük a szót, hogy ezzel is jobban megismerjük a másikat. Erkölcsi kérdésekben nagyon fontos, hogy legyen minél több eggyezés.
0
EszterMélyen együttérzek és tudok azonosulni minden soroddal. Nagyon nehéz ez az ismerkedés dolog. Én is ugyanabban a táborban ücsörgök, mégis, egyre inkább van egy mélyreható, belső hitem azzal kapcsolatban, hogy meg kell érkezzen, AKI a lehető legjobb. (Tudom…,szétrágott mantra, de szerintem működik🙂). Nekem most a legfontosabb rutinom ezirányban, hogy tartsak fent a leendő páromnak teret? Tudjon az életembe megérkezni, ne töltsem ki munkával, gyerekkel, kötelességgel, pótcselekvéssel az ő helyét. Legalább addig is épülök. (Sokszor tekintek erre a folyamatra úgy, mint amikor a menyasszony készülődik… és igen, a lelkem is öltöztetem.) A másik napi gyakorlatom, hogy boldogsággal, nem rossz érzéssel tudom már nézni a párokat, csókolózó fiatalokat. Kicsit osztozom is az örömükben, mert érzem a szívmelegséget, s közben elképzelem, hogy milyen jó lesz majd nekem is nemsokára hasonló helyzetben.😃 Naiv elgondolás? Lehet…, de teljességből szeretnék kapcsolódni, nem a régi hiányból, ami annyi elkeseredést okozott már az életem során. Szerintem ez a fajta állapot hívogatóbb és nekem is jó benne lenni. S ami talán a legfontosabb, hogy tegyek a találkozásért tevőlegesen, akár komfortzónán kívüli dolgokat és tudjam szeretettel elfogadni azt is, ha mindez mégsem így lesz, hisz valamilyen úton-módon az is értem van. 🙂
Katica TothAz én tapasztalatom az, hogy maszkolni sokaknak könnyebb és egyszerűbb – akár szó szerint is, filterek mögé bújva. De én pont a másik oldal vagyok. Én beleteszem a figyelmem, a jelenlétem, a csillogást a szememben – nem azért, mert bele kell, hanem mert csak így tudok kapcsolódni. Csak így érzem, hogy valóban ott vagyok. Nem tudok félgőzzel jelen lenni, nem tudok „taktikázni”. Adok, mert így természetes nekem – ez az, ami éltet. És igen… ezt én is ritkának látom. De hiszem, hogy amikor két ilyen ember kapcsolódik, az nem hétköznapi. Az valami nagyon valódi. A Covid hozta el nekem azt az online világot, ahol mégis lehetett igazán kapcsolódni. Ott születtek olyan barátságaim és ismeretségeim, amikből később személyes találkozások lettek. Van, ami élő és mély maradt, és van, ami nem – de mind nyomot hagyott. Szóval nem, ez nem álomvilág. Van ilyen. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. És fantasztikus érzés, hogy bár ritka, de mégis létezik ez a fajta valódi kapcsolódás.
- AAAndrea Andrea
Az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy nehéz azokat megmutatnom. Ugyanakkor sok és érdekes van belőlük a magánéletből és azon túl is. Szeretem ezeket a mély önutazásokat, de még szívesebben olvasom másokét. Látom már a világ bonyolultságát és egyszerűségét.
2 
Dorottya GazdaEgy szomorkásra sikerült nap végén szembesültem azzal a ténnyel, hogy egyébként Valentin nap van, és még ennek tetejébe én egyedül kuksolok itthon. Istennő névvel és egy csodálatos szép szarvasbogárról készített fotómmal belevetettem magam az egyik társkereső applikáció sűrű erdejébe. Ez a titokzatosság többeket is felcsigázott. Összeakadtam egy olyan sráccal, aki valami elképesztően gyönyörű, nem tolakodó, finoman udvarló, kíváncsian és férfiasan elegáns, tiszteletteljes, egy rendkívül játékos, de egyáltalán nem tolakodó beszélgetést kezdeményezett. Hosszú órákon keresztül chateltünk, mély témák felé is eveztünk, könnyebben osztottunk meg magunkról bensőségesebb, érzékenyebb dolgokat is a sajat eletunkrol. Egy ténylegesen őszintén, kíváncsi ismerkedési folyamatba csöppentünk. Majd másnap pedig felfedtem magam. Nem lett belőle folytatás, de mindketten azt fogalmaztunk meg, hogy kölcsönösen izgalmas, szórakoztató és egyben gyógyító hatása is volt ennek a "találkozásnak". Életem legjobb társkeresős élménye volt, és nem mellesleg egy szép Valentin napi este is lett belőle mindkettőnknek. Bárcsak ilyen szarvasbogáristennők nélkül is menne ez a kommunikáció az ismerkedésben! Nem véletlenül találhatták ki egykoron az álarcos bálokat....
- MMeli
Idő kellett mire rájöttem, hogy olyat keresek aki hasonló. Hasonló gondolatvilágban, értékekben, aktivitásban, célokban és tervekben. A többiben pedig nyitott, hogy újat mutathassunk egymás számára. Így lesz egyben biztonságos és kalandos a jövőnk.
1 
Mónika RapitsSajnos az a tapasztalatom, hog ya férfiak 80%-a a társkeresőn nem mond igazat. NSok esetben nem is tudják, hog yamit elképzeltek a fejükben nőt (top kategóriás, aranyos, sexi stb.) azért tenni is kell, nem fog jönni automatikusan és nem fog maradni egy 60%on elszüttyögő valaki mellett. Szeretnék ezen v ltoztatni, szeretném, hogyha társa tudnék lenni valakinek, akit tudnék segíteni és aki engem is motivál.
2
Eva KantoNem egy tökéletes történetet keresek, csak egy igaz pillanatot – ami nem múlik el, miután a szavak elfogytak...
1
Sándor AttilaLegyen! 95%-ra kitöltöttem, a keresést beállítottam, és két nap két éjjel: jobbra is és ballra is. Az első napon, 1 egyedi és 3 azonos szövegű, angol nyelvű üzenet érkezett. Mindegyik "match"-ka, csak monogrammal jött. Válaszom: én az alkalmazás AI security profilja vagyok. Az a feladatom, hogy kiszűrjem a fake oldalakat. Eltűntek! Az első viszont maradt. Borfelvásárlással foglalkozik, éppen Gyöngyösön van. Izzad a tenyerem, hevesebben ver a szívem. Bárgyú levelezés után megadja a teljes nevét. Megtalálom az FB-n. A nő valóban gyönyörű, de már messze van. Visszatért Angliába. Ígéri, hogy decemberben jön a barátnőjével Ungarisztánba és írja, hogy szeretne velem találkozni. Váratlanul felhív Wappon. Megrémülök. Egy anime-szerű AI valaki van a vonal másik végén. Az akcentusa ázsiai. Mondom, hogy ez így nem ok. Éltem Angliában, ott nem ilyen a tájszólás. Nehogy már egy magyar oktasson ki egy angolt… stb Tilt Zavart a dolog, mert legalább használtam az angoltudásomat, és mi van, ha csak szivat, mert vagány?! Keresem online és meg is találom az instán. Hurrá! Követem…😎 Insta: biztosan követni akarom? 5x változtatott nevet az elmúlt pár hónapban ez a mianmari tag. Na! Ennyit az online ismerkedésről…. 🙄🤔
Ildikó NemesA férfi, ha eldöntötte, jön és visz. Ez így történt velem. Semmi halogatás, kerülgetés, kecmec. Te az enyém, én a tied....stb. Hosszú, érzelemszegény házasság után váltam el, majd nyár végén el is költöztem 250 kilóméterre onnan, ahol több, mint 30 évig éltem, dolgoztam, gyerekeket neveltem, mindent megteremtettem. Ismeretlen munkahely, ismeretlen emberek, ismeretlen környék. Minden és mindenki új. Úgy jöttem ide, hogy most belefeledkezem a munkába, a pasikkal meg majd lesz valahogy. Ha már nagyon nem bírom majd nélkülük, akkor kitalálok valamit azzal a nagy eszemmel. Lesz egy B terv is, de ezen többet nem görcsölök. Nem gondolkodtam sokat az életemnek ezen a részén, elfoglaltam magam a munkámmal. De még ide sem jöttem, már kaptam egy telefonhívást, mi a helyzet velem, mikor érkezem, hol fogok lakni, hasonlók. Bemutatkozott az elején, de én nem figyeltem erre. Január végén látott, mikor állásinterjún voltam. Volt még több telefon, az egyiknél jól be is égettem magam, mert nem is tudtam, hogy pont a közvetlen főnökömmel beszélek, és kértem, hogy adja meg a telefonszámát a főnökömnek, tehát saját magának. Itt azt hittem, hogy az életben a hivatalos beszélgetéseken kívül nem dumálunk egymással többet. Nem így lett, jött a többi hívás, az órákig tartó beszélgetések, aztán ideköltöztem, és találkoztunk, munkahelyen kívül is. Három hét után jöttünk úgy igazán össze, az óta együtt vagyunk, együtt élünk. Levadásztam a saját főnökömet... úristen, ha belegondolok! A munkahelyünkön bejelentettük a kapcsolatunkat, én másik beosztásban vagyok már, így nincs köztünk összeférhetetlenség. Igazi Lovestory! Eddig. A jövőt nem látom. A kapcsolatunkat a "Férfi"-m szinte az elejétől felvállalta. Elvált ő is, ami azért sokat könnyített a helyzeten, bevallom. Kézen fogva járunk, mint a tinik... Nekem új ez az elköteleződés, bele kell szoknom, hogy szeretnek, hogy szerelmesek belém, hogy egy másik ember összes jövőtervében benne vagyok, hogy fontos vagyok - nem csak, mint munkaerő, kihasználható ember. Hogy főznek rám, és megjegyzik, hogy a kakaómat hogyan szeretem, hogy nyíltan beszélhetek vele és ő ugyanígy beszél velem. Mindenről, de tényleg mindenről. Hogy az ő vágyai elé helyezi az enyémet, és az övébe beépíti azokat. Hogy mellettem van és átölel, ha kell, és bízhatok benne, és bízik bennem. Hogy megköszöni nekem, hogy vagyok, és hogy vele vagyok. Ez valami eszméletlen érzés. Nehezen leírható szavakkal. Beleszerettem. Tudom, hogy ehhez kellett az, hogy én megtörjek, változzak, fejlődjek, rendet rakjak magamban, megbékéljek. Tudom, hogy kellett ehhez az, hogy ő szenvedjen, megtörjön, talpra álljon, megnyugodjon. Ez olyan filmes, sors-szerű találkozás volt. Csak a rózsaszín köd hiányzik. Én ajándékként gondolok rá. Szóval, eldöntötte, hogy én kellek, és jött és vitt. Néhány hét alatt. Szó szerint!