Humania lényege az a megfigyelésünk, hogy tapasztalatok őszinte megosztása által automatikusan vagyunk idegenek számára is hitelesek. Nézz szét – és kapcsolódj azzal, akinek a megosztása megérint!
Hisszük, hogy (1) mindenkinek van olyan tapasztalata, ami érték mások számára, (2) korunk nagy kihívása az elmagányosodás, aminek fő oka, hogy az emberek egyedül próbálják a kihívásaikat megoldani, (3) az élet sokkal könnyebb úgy, ha tudunk másoktól segítséget kérni és egymásnak segítséget adni.
Hozd a tapasztalataid, szükség van Rád!
Érdemben tehetsz azért, hogy jobb legyen a világ.
Az én részemért maximálisan vállalva a felelősséget végigmentem egy nagyon viharos, súlyos, nehéz és manipulatív váláson. Végig tudom vezetni a saját példámon, milyen mély gödrei és buktatói vannak annak, míg szembe merünk nézni a valósággal. És hogy van olyan, hogy egy történetnek nincs jó vége. És azzal is lehet élni.
Léteznek helyénvaló válások. A válás nem szégyen, és nem is kudarc, pusztán két ember kapcsolatában a párkapcsolati fejezet vége, törvényesítve. Lehetséges közös döntéssel elválni, még úgy is, hogy az egyik fél kezdeményezi, a másik pedig - bár ő még húzta volna egy darabig - belátja, hogy a párkapcsolat már nem lesz többé "olyan". Lehetséges, hogy két ember lezár egy párkapcsolati fejezetet az életében, és ettől még baráti hangulatban együttműködő szülőtársak maradnak. A párkapcsolat nem csak akkor szakítható meg, ha már elviselhetetlenül fájó, elmérgesedett a helyzet, és "a másik egy gonosz, aljas sárkány", vagy "csalfa démon". A párkapcsolat tényszerűen véget ér, ha a férfi-női minőség kiveszett belőle (vagy igazán ott sem volt soha) - a válás ilyenkor csak megmutatja a tényt, amit mindenkni érez, csak eddig még nem mondódott ki. A gyerekek nem sérülnek törvényszerűen, ha a szülők elválnak. Egy gyereknek lehet két otthona. Fel lehet nevelni a gyerekeket egészségesen két külön háztartásban is. Egy gyerek mindkét szülőre jogosult. Egy gyerek kétemberes munka. Az osztott felügyelet és a kb egyelő arány azt jelenti, hogy egyik fél sem pusztul bele sem a túlzott teherbe, sem a bűntudatba. Ez mind saját tapasztalatom is. A saját élményeimen túl segítőként elég sok párkapcsolati válságot kísértem hosszabb vagy rövidebb darabon. Vannak köztük, akik szétváltak, és vannak olyanok is, akik együtt folytatták.
A házasságom még az első évfordulóját sem élte meg. 7 együtt töltött év után úgy álltam az oltár elé, s fogadtam örök hűséget, hogy valójában azt sem tudtam, ki vagyok. Az életem akkoriban olyan volt, mint egy tragikomédia. A lánybúcsúm éjszakáján ismertem meg ugyanis valakit, aki felnyitotta a szemem: máshogy is élhetek. De először önámításba menekültem, s azzal nyugtattam magam, hogy ez biztosan csak egy utolsó próbatétel, amit ki kell álljak. Így kimondtam a boldogító igent. Majd az esküvő után hosszú hónapokon keresztül szenvedtem, és próbáltam kitalálni, hogy mi a baj velem. Mindent megtettem, hogy helyrehozzam a helyrehozhatatlant. Emlékszem a napra, amikor végül teljes nyugalomban ültem le a kanapé szélére, s mondtam ki azt, hogy elmegyek. Most már tudom, hogy nem volt velem semmi baj, csak az élet történt velem. Ha támogatásra lenne szükséged ahhoz, hogy mindent meg tudj tenni a házasságodért azért, hogy túljussatok a válságon, vagy hogy bele tudj "halni", akkor jelentkezz az ingyenes, telefonos konzultációra!
Sziasztok. Tehát, hogy is kezdődött az Ělet!:) 2005 ben május 1 én bejelentte a feleségem (akkor még az volt):) ,hogy elkötözik 1 hónap múlva 22 év után! Én nem hittem el ,bár már voltak gondok a házzaságunkban amit szerettem volna megoldani, de együtt már nem tudtuk. Én nem voltam már jól mentálisan egy ideje. Jellemző az akkori állapotomra, hogy úgy feküdtem le aludni, hogy haljak meg rákban vagy valamilyen módon (nem önkezüleg )! Azóta sem voltam beteg! :) Aztán tényleg elköltöztek...nagyon fájt úgy haza érni este a munka után, hogy üres a ház. Reggel elmentem dolgozni egy családból és este amikor haza értem csak az ott hagyott már nem kellő dolgok voltak minden felé! Nem volt jó érzés..... Hát így kezdődött az Életem 2005 június elsején... A szokásos közhelyek megélése után ( ex feleség szidalmazása, alkohol , külső okok keresése , mindenki hibáztatása ...) azt mondtam ok! nézzük meg mi is történt valójaban, miért történt ,mit tettem vagy nem tettem azért, hogy ez történjen velem...
Szinte együtt kezdtük a felnőtt életünket, egy álompár voltunk, a környezetünk irigyelt bennünket. Ha a jövőnket tervezgettük - merre, hogyan tovább - egy biztos pont volt csak: együtt, holtomiglan - holtodiglan. 6 év együttlét, majd 7 év házasság után, gyermekünk 3 éves volt, mikor egyik este bejelentette: holnap elköltözöm. Éreztem egy ideje, hogy valami furcsa, de ez a mondat mégis hidegzuhanyként ért. „Rendes” feleség voltam, vasaltam az ingjeit, főztem, ügyeltem a tisztaságra, rajongtam a fiúnkért, dolgozni is visszamentem 4 órában, hitelünk volt, kellett a pénz. Már egy jó ideje sokat túlórázott, hát elfoglaltam magam, még többet takarítottam, még új ágyneműt is rendeltem, hogy jól tudjon pihenni, abban a kevés időben, amit itthon tölt. Szerettem. Bután, naivan. Minden reggel hosszasan készülődött a fürdőszobában, érdeklődtem, hogy erre mi szükség, de kikérte magának a szerinte minimális higiéniát. Csak sajnálatot láttam reggelente a szemében mikor az ajtót becsukta maga után. Miért sajnál engem? Ha véletlen időben hazajött, éreztem, hogy nem hozzám jön haza, csak a gyermekünkhöz. Mi ez az egész, amiben élünk? Normális ez így? „Holnap reggel elköltözöm… elköltözöm…. holnap reggel.” Egy pillanat alatt helyrekerültek a puzzle darabjai, és kitisztult a kép. Istenem segíts, ebbe belehalok. Miért érdemlek ekkora büntetést? - életemben először, de ma már azt is tudom, hogy nem utoljára tettem fel magamnak a kérdést. Miközben kerestem, a választ, hogy hol hibáztam, mikor vétkeztem ekkorát, egy merőben más felismerés csapott belém, mint a villám: nem, ez nem büntetés, ez ajándék. Rögtön újabb kérdések tódultak a fejembe: akkor ki az, aki vár rám? Ki az, aki miatt ebből a kapcsolatból tovább kell lépnem? Másnap reggel pakolni kezdte a ruháit, a holmiját. Én segítettem fogni a táska fülét, hogy könnyebben menjen. Ő zokogott, én csak néztem ki a fejemből bambán, és az foglalkoztatott, hogy: hol van az én ajándékom?
4 évig váltam. Nem akart elengedni. Egy birtokló erőtánc volt a miénk. Ő agresszív, én passzív agresszív. Persze ezt akkor nem láttam. Rengeteg határt átléptem és rengeteg határt átlépett. Kiléptem a házasságunkból. 10 évvel később már Anya és Apaként ültünk nálam, a nappaliban. Kimondtam, hogy sajnálom. Láttam milyen jól esett neki. Átment, mert őszinte volt. Jólesett volna, ha ő is kimondja. Nem tette. Gyakorlom ennek az elengedését is. Hiszem, hogy a düh, a harag nem jó vagy rossz. Van. Lehet. Olyan érzés, mint a többi. Jön és megy. Ha beleragadtál valamibe, a haragodba, vagy a kapcsolatodba, egy állapotba, egy érzésbe. Érzed, hogy téged emészt, nincs energiád, nem eszel, alszol. Már szorít, mint egy szűk ruha, amit levetnél: keress bizalommal.
30 évvel ezelőtt, 26 évesen váltam először 6 év házasság után, melyből gyermek nem született. Másodszor a negyvenes éveim elején kerültem újra kapcsolati válságba, 14 év házasság után, két lány gyermekkel (9 és 13 évesek voltak akkor). Kemény volt. Nagyon. (Jól lehet a körülményeket tekintve nem mondható „durvának”, mivel közös döntés volt, mindketten úgy éreztük, nem megy tovább együtt.) Ma már felnőtt lányaim nézőpontját is tudom mondani. Harmadszor pedig 5 évvel ezelőtt, az ötvenes éveim elején kezdtem újra az életet, 6 év élettársi kapcsolatot követően (pedig már azt hittem, „révbe értem”). Egyik sem volt könnyű, nem lehet ebben „rutint” szerezni. Ellenben sok mindent megtudtam a kapcsolatokról, azok dinamikájáról és persze magamról. Az önismereti úton is lökdöstek ezek az események. Ma már látom mindegyik állomás szerepét és helyét, ha visszatekintek eddigi életutamra.
A családi minta halála, mint sokaknak, a válásomhoz kapcsolódó tapasztalat. Az egész korábbi, tudatlan énem halála volt egyben ez a pont. Párhuzamosan történt édesanyám elvesztése, mely egyben visszavonhatatlanul összetörte a királylány gyermek énemhez tartozó családképet is. Mélyre zuhantam, de valaki megtartott mégis. Eleinte a fizikai túlélés volt a cél, a napi feladatok elvégzése, három gyermekem napirendjét megtartani és a háztartás. Ezután jöhetett a lelki kapaszkodók keresése; sok segítőm lett, és végre beláttam, hogy el kell fogadnom, amit kapok. Nagyon lassú folyamat vette kezdetét, egy szóval úgy fejezném ki, kinyílt a szemem és felébredtem Csipkerózsika álmomból.
A válás nagy dilemma. Főleg, ha van gyerek is. Főleg, ha a férjed jó ember. Meg szeret is. Nem csalt meg, dolgozik, inni esténként egy sört talán. Nem jár el, a gyerekkel jól bánik, s a legnagyobb bűne, hogy időnként szombaton is dolgozik. Micsoda szégyen elégedetlenkedni, mert a jáccin látod a többi apukát megjelenni, akik az irodából érkeznek, s elfacsarodik a szíved, hogy ő még dolgozik. Milyen nehéz csalódottság nélkül hitelesen magyarázni a gyerekenk, hogy apa azért nincs itt, mert nekünk keres pénzt. Milyen felesleges fájdalomnak tűnik azon keseregni, hogy beszélgetnél, de Ő elalszik, mert hát egész nap dolgozik...s milyen nehéz nem lázadni, s fejéhez vágni, hogy hiszen Te is! Dolgozol, meg a gyereket intézed, meg magyarázol helyette, meg éjszaka kelsz és mesélsz esténként, mikor Ő filmet néz épp, mert fáradt, mert dolgozik...S milyen felkavaró rájönni, hogy féltékeny vagy a munkára, s inkább lemondanál a pénzről, csak Ő legyen ott végre veled, veletek...s jut eszedbe József Attila, mert még művelt is vagy, talán ezért untat a játszótéri diskurzus az éjszakai felkelésekről, pelenkaár akciókról, vagy hogy melyik gyerek mikor mit és hogyan eszik... A házasság biztonság. A felmenők életéből merítve egyfajta állandóság nem hátrány, s beleszokni az anyaszerepbe egy nőnek a legmagasztosabb szerep. Ér e bevallani, hogy nem elég?! A szerető férj, a gyönyörű lány és a munka, ami egész élvezhető. S milyen nehéz kifejezni, hogy ami hiányzik, az nem anyag, nem forma, nem kézzel fogható. Ami hiányzik az a hétköznapin túli, s ami ebben a kapcsolatban talán sose volt, csak míg az ember áldozat, megmentendő szerepben leledz, észre sem veszi. Én kerestem hogy tudnék változni, vagy változtatni a másikon, hogy megfejlődve önmagát kielégítse igényeim, s ezáltal maradhassunk egy család, és nagyon nehéz volt bevallani, hogy ha engedem, hogy Ő ő lehessen,szabadon, s magamnak is, akkor egész egyszerűen csupán nincs tovább nekünk együtt közös út. S bizonyos szempontból nehezebb volt ezt bevallani, mintha lett volna valami nagybetűs valami, ami elég indok ahhoz, hogy a másikra okozóként lehessen rámutatni, s ezzel a válás vágyát alátámasztani. Szerettem emberként. Csupán nem kívántam tovább a feleségeként az anyaszerepet főszerepnek élve tovább az életem játszani. Mindezt mindenféle konkért jövőbeni cél nélkül...ugrottam a szakadékba. Mert a válással nem nyertem semmit. Nem volt fele vagyonom, házam, autóm...csupán a lányom. S a remény, hogy majd lesz valami. Mert ez a kapcsolat számomra már nem igaz, s nem bírom tovább magamban tartani.
30 éve váltam el. Mostanra rájöttem, hogy az iskolai szerelmemet kerestem eddigi partnereimben külső jegyekben mindenképpen. Szinte egyenruhában voltak a partnereim. Fehér póló, farmer, atlétaalkat, az edzőcipő is többnyire megvolt. Szerelmes voltam egy ideálba kilencéves korom óta. Királylány voltam. Vártam, hogy más megdolgozik majd a valóságban mindenért,amíg én ébren álmodom. Az ideál titkon még dolgozik bennem, de tudom, hogy más a fontos, bármilyen nehéz is elengedni a kamaszlány álmát. Felneveltem a fiamat, amiért apukájától sok köszönetet kaptam. Megteremtettem magamnak és magamban a stabilitást. Közben megtanultam, hogy a kemény embereknek is van szívük; hogy semmi nem az, aminek látszik; hogy nehéz kiállni úgy magadért, hogy ne ütközz közben másokkal; hogy rendre bemocskolnak a sikereid miatt; hogy az egyedüllét a legjobb lehetőség végiggondolni, milyen események hova vittek el az életben, és merre, hogyan tovább; hogy a legnagyobb bűn az önbecsapás, mások tetteinek szépítése azért, hogy neked ne fájjon. Az utam tapasztalait, a felismeréseimet szívesen megosztom Veled, hogy Te ne kövess el feltétlenül hibákat vagy ha már elkövetted őket, tudj magadnak megbocsátani. Ajánlom Szabó Péter Állj félre a saját utadból című könyvét. Te teremtesz mindent az életedben, jót és rosszat. Sokan akarnak terelgetni, a szándékuk valódi okát eleinte nehéz meglátni, az idő fog erre rávilágítani. A földi idő véges, de a tapasztalás elkerülhetetlen, az maga az élet. Minden, amit szívből akarsz, aminek érzést adsz, az megvalósul, legyen az jó vagy rossz. Vigyázni kell a vágyakkal, teremtéssel ...