
7 éve elveszítettem a családomat. A családom volt mindenben a fontosabb. A volt feleségem volt az első. Azt hittem jól szeretek azzal, hogy az nem számít én mit akarok. Elrontottam. Ezáltal nem tudtam valóban jelen lenni az életükben. Azt hittem megtanultam a leckét. De még nem megy jól. Törekszem. Jól akarom szeretni magam, hogy igazán tudjam a másikat szeretni mindazzal, ami én vagyok.

23 évesen kötöttem össze az életemet egy férfival, azt hittem, tényleg egy életre. Három gyerek, két doktori, egy budapesti albérlet, aztán a két kezünkkel épített saját vidéki ház, autó, sok közös projekt. Nem volt szerelem, pedig néha már elhittem, hogy az. Aztán eljött az élet fele, és nem működött tovább. Nyitott kapcsolattal akartuk megmenteni. Aztán az sem működött már. Elváltak útjaink. Többszáz óra önismeret, elvonulások, családállítások, képzések, szupervíziók. Talán többezer óra is. Hiszen önismeret és önreflexió volt a nap huszonnégy órájában a következő kapcsolatom. Együtt gyászoltuk el mindazt, ami volt, és ami már nincs, ki-ki a saját életében, egymást támogatva, olykor elégetve. Szavakká formálva a kimondhatatlant. Hálás vagyok neki. Hihetetlenül sokat formálódtunk egymásban és egymás által, én a nőiségemben, ő a férfilétben. Hosszú utat tettünk meg együtt. * Lassan megtanulok látni, érezni, szeretni. Abban a mélységben, ahová mindig is vágytam, de ahová a királylányéletből nem vezetett út, csak a gyász és elengedés tüskés ösvényén át. Megkarcolt, megsebzett. Volt, hogy a szívem szétlőtt város volt, ahol nem volt otthona senkinek. Nekem magamnak sem. De a por és hamu alatt ott volt az Élet. Utat tört, gyógyított, az Életből élet fakadt, és én megtanultam újra szeretni. Bízni. Örülni. Ma már van otthonom. És egyre inkább hazaérkezem.

Újabb szerelem ért véget 💔. Jött és mielőtt felocsúdtam volna felkapott és repített magával. Lerombolta a biztonságot jelentő falaimat és elhitette velem eljött az IGAZi. Három hétre a gyönyörűséges színes 🎨, ízletes 🥗Indiába utaztunk 🏝. Jöttek a FENTek és a LENTek mint egy hullámvasút ... mellé a féltékenykedések ha épp nem vele voltam kedves. Komoly diagnosztizált mentális betegsége van ami ott derült ki számomra ... próbáltuk a Mindenhatót bevonni a kapcsolatunkba. Gyertyába néztünk 🕯, imádkoztunk 🙏. Hazajöttünk és úgy történt meg a szakítás, hogy kiprovokálta. Feszít legbelül, hogy nem segítettem... MOST villámlott belém ⚡️, hogy MIÉRT 🙏 . Anyukám is ebben a betegségben szenvedett és rajta se tudtam segíteni 🥹. Ráadásul tegnap volt a szülinapja Anyukámnak 🤍 Véletlenek nincsenek, csak a körforgás.

"Hosszitűrés". E szó került figyelmembe és a jelentésén morfondírozom. A kitartáshoz és valaminek az elviseléséhez biztos köze van, de többnek vélem ráérzéssel. Valami békesség-szerű, Jóistennek tetszetősség is lehet benne, csak azért mert így helyes vagy akár valami jobbnak a reményében és azért, hogy ha most nem is jó (persze nézőpont kérdése 🙂), de addig is, míg nem jó, ne kövessünk el valami helyre nem hozható hibát, csak azért se, illetve csak azért is. És József Attila is eszembe jut: "Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis." Persze mindez azzal együtt, hogy a hosszitűrés pont ellenkezőleg, illetve azzal összefüggésben foglalkoztat jelenleg, hogy ne hogy már kiterítsenek (ha akarják ha nem, de) csak azért se, illetve csak azért is!

Magamat választottam és csodára leltem. A saját történeteimmel tanítok, gyógyítok, mutatok utat, új lehetőségeket. A szabadságot választottam és hívni kezdett a világ, hívnak a helyek és én megyek. Hát, mindezek miatt az egyedüllétet is én választottam, mostanra már alaposan meguntam :-)

Gondoltam, de nem sejtettem, vagy hogy mondják XD, hogy ez ennyire kemény lesz. 3 éve álltam fel a házasságomból - bár kimondani akkor még nem mertem, hogy válni akarok... Csak annyit tudtam mondani - ezt nem folytatom tovább, költözzön el nyár végével és kezdjük új ritmusba a tanévet a gyerekekkel a szeptembertől. Nem csak feldolgozásba jelentett mélyrepülést. Valamennyire abban is. Sok felé jártam felállásom után feldolgozni a hozott, tovább vitt mintáimat, illetve amit addig megfejlődtem magamban helyre pakoltam, hogy a teljes kép összeálljon - mit is csináltunk miért valójában a kapcsolatunkban és mi lehetett az oka a kimenetelnek. Voltam egy Válás és Újjá születés csoportos feldolgozáson is, ahol kifejezetten a darabokat vittem, az összekuszálódott fonalakat és a kitűzött célom elértem - elkészült a szőnyegem, össze tudtam tekerni és eltenni. Annyira legalább is, hogy a nagy része értelmet nyerjen és lezárhatóvá váljon. Node ez egy része csak ennek a folyamatnak. Ami ez után jött, vagy e közben... Ez a 3 év. Annyi mélységet megélni... Olyan mélységekkel találkoztam, amit leírni nagyon nehéz. Csoda, hogy itt vagyok, talpon vagyok. Illetve az a jó, hogy sok-sok magasság is volt benne közben. Illetve megérezni azt, hogy fogják a kezem és sosem voltam egyedül. Még ha a lépéseket egyedül is kellett megtennem akkor sem maradtam megtartó közeg nélkül. Végtelenül hálás a lelkem értük. Még most sem látom mikor fejezzük be. Közös gyerekeink révén meg kell tanulnunk kommunikálni. Ez tiszta sor. Ezt tanulom vele szemben most, hogy mi az a megfelelő távolság, megfelelő közös program idő, amit tudunk ketten úgy tartani, hogy mindenkinek jó legyen. Egyenlőre nagyon minimálison tartást látok megoldásnak a feszültségek minimalizálása érdekében. Ezt a befejezést leginkább a papír munka részére értem. Nagyon nehéz nekem úgy egyezkedni valakivel, aki minden egyes határ húzás után újabb határt jelöl ki, ami számomra egyre egyre szűkösebb. Talán már csak egy sarkalatos pontunk van. Nagyon remélem a gyerekek végett leginkább, hogy ezt le tudjuk végre zárni, hogy beadhassuk és ősz folyamán le tudjuk ezt zárni. Mindenkinek ez lenne a legjobb, mert amint ez megoldódik, addigra le tud csitulni a levegő is és tudunk tényleg arra koncentrálni a gyerekek életében, saját életünkben is, amire kell.
Igen, a válás gyerek(ek)kel nem egyszerű, függ a konkrét szereplőktől, helyzettől, én sem tudom a tutit. Én is úgy gondolom, hogy új kapcsolódásokkor a meglévő gyerek(ek)re tekintettel kell lenni, fontos adottságként alapvetően figyelembe kell venni az ő szempontját, szempontjait.
Itt maximálisan tiszteletben tartjuk egymást, de őszinték is vagyunk. Mi is elváltunk, vannak közös gyerekek. Még (?) egyikünk sem házasodott újra. De, ha lenne ilyesmi, akkor én arra már nem vagyok kíváncsi, hogy a volt feleségem megházasodik-e vagy sem és ha igen mikor, kivel. Ha én házasodnék, akkor sem gondolnám, hogy erről vele kellene egyeztetnem. Ez attól teljesen független, hogy neheztelek-e rá vagy sem, csak szeretem a tiszta viszonyokat. A házasság az egység, együttműködés ideje (kellene legyen), ha ez nem működtethető, akkor utána a válás után pedig az új külön, saját utunkon járás ideje következhet.
Hármas kapcsolódàsokban az a tapasztalatom, hogy vêgülis nincs ott az a harmadik. Úgy értem amikor mi nők azt gondoljuk, hogy van konkurencia, az nem igaz. Mind a fejükben van csak. Kívül nincs senki. Ebben van a kihívàs, hogy nem oda nézni, hogy ott vele mi lehet a férfinek, mert akkor hiànyban vagyunk. Arra kell figyelni, hogy én meg a férfi kapcsolata. S ha azt èrezzük, hogy veszély van, akkor visszaszerezni nem tudjuk őt. Azt lehet tenni, hogy én, egy teljesen ms minőségben vagyok benne a kapcsolatban. Ezt lehet tenni. S ezt nem manipulálva, hogy akkor biztos engem fog vàlasztani. Nem Ezèrt csinàljuk. Magunk miatt csinàljuk. Egy jobb verziónkért. Aki szerethetőbb, s aki jobban tud szeretni. Arra jutottam, hogy jól kell lenni. Ha nem leszek jól, ha tovàbbra is sérelmezek dolgokat, akkor annak adok esélyt, hogy eltàvolodik. Èn lököm el magamtól. Jól kell lenni, nagy levegővel, s érezni mer most, egy közös jövő lehetőségének energiàját.