Izsa István

Nekem sokáig a biztonság a csigaházat jelentette. Jól elbújtam benne így szinte láthatatlanná váltam. Nem szóltam sokat, nem vállaltam magam, nem mutattam magam mindezt addig míg el is veszítettem önmagam. Kamasz koromban rengetegszer kinevettek igy féltem az újabb megszégyenítéstől és kerestem és biztonságosnak éreztem a feltételnélküli szeretetet. Sokáig másoktól vártam és csak azoknak mutattam magam akik szeretnek, aztán mikor magamfelé érkezett meg ez a minőség kezdtem előbújni a csigaházból és megérkezni a végtelen biztonságba ahol igazán önmagam lehetek független attól szeret e valaki vagy nem. 🙏💙

Nem szerettem a közeli családtagjaimat sőt egyenesen utáltam hogy ők a családom és menekültem otthonról. Édesanyámon kívül nem volt más akivel szívesen beszélgettem volna. Mikor elkezdtem lecserélni a haragomat, elvárásaimat, ellenállásaimat-megértésre és elfogadásra akkor egy olyan tér nyílt meg bennem feléjük amiben rájöttem hogy nem is olyan szőrnyűek mint ahogy azt addig gondoltam.

2017-ben kezdtem el meditálni.Akkor nagyon nehezen ment épp hogy 2percet tudtam leülni egyenes háttal az ágy szélén aztán elkezdett fájni a hátam és egyfolytában zakatolt az elmém. A kitartásnak és a rendszeres gyakorlásnak köszönhetően a meditáció nem csak az életem részévé vált hanem rájöttem hogy bármilyen tevékenység közben is tudok az elme zakatolása nélkül a csendben létezni ami számos jótékony hatással bír mind szellemileg mind fizikailag. Azóta sokkal egészségesebb vagyok,elmúlt a figyelemzavarom és remekül alszom a nyugalom pedig ami az önvalóból árad szinte leírhatatlan.

16évesen vettem a kezembe először súlyzót és vette kezdetét a testépítés.Először csak haverom padlásán majd konditerembe.Azóta egyetlen időszak volt amikor elhagytam a mozgást ami 2év volt és felhíztam 117kg-ra ami egy emelet megtételét is nehézkessé és fulladásos élménnyé tett. Ezen megrémülve eldöntöttem hogy a testmozgás továbbra is az életem része lesz úgyhogy rendszeresen futok,túrázok,jógázok és járok szabadtéri kondiparkokba saját testsúlyos vagy ha úgy tetszik fegyenc edzésekre. Ma 90kg vagyok és ezzel az edzés formával kímélem és mégis formában tartom magam a konditermes nagysúlyos sérülések után.

A barátaim nélkül és az épp aktuális párom nélkül nem tudtam elképzelni az életem. Függtem tőlük mert kellett a szeretetük a figyelmük és azt hittem hogy nélkülük senki vagyok és képtelen vagyok megoldani még az egyszerű hétköznapi dolgokat is. Később mikor azt éreztem hogy semmilyen téren nem vagyok a helyemen radikális lépéseket kezdtem tenni. Szakítottam az akkori párommal,elhagytam a haverokat,kiléptem a munkahelyemről és 2évet csak magammal töltöttem. Egyedül jártam kirándulni,szórakozni és elvonulni a világ elöl az erdő közepére. Ez alatt az időszak alatt rengeteg felismerés született bennem és ami a legfontosabb hogy én magam vagyok a legjobb barátom.

Sokáig nem hittem istenben. Legalábbis úgy nem ahogy azt a vallások állítják hogy létezik. Egy spontán élményemben betekintést nyertem isten országába és felismertem hogy ez az ország nem egy hely hanem egy tudatállapot és hogy isten nem rajtam kívül található hanem velem egy és soha nem engedte el a kezemet csak én határolódtam el tőle a félelem a harag és önbántalmazás által. Ma már bárhol járok és bárkivel találkozok látom benne a végtelent és megfogva a kezét mélységes bizalommal állok bele az élet kihívásaiba. A szeretet számomra nem egy elcsépelt klisé hanem valós út önmagamhoz és ezáltal a teremtő forráshoz is.

Kis senkinek,púpnak éreztem magam a föld hátán. Mikor belenéztem a tükörbe az volt a meggyőződésem hogy egy nő sem szeretne velem párkapcsolatba állni.Ha mégis lett barátnőm állandóan azt kellett bizonyítania hogy szeret engem. Azt hittem nem értek semmihez és hogy bármit csinálok tuti elrontom mert béna vagyok. Az igazság természeténél fogva teljesen más mint amiket gondoltam magamról. Kendőzetlen őszinteség a szülői minták áttranszformálása,az önbántalmazás befejezése és a múlt nehéz érzelmeinek elengedése vette kezdetét és a feltételnélküli önszeretet számomra eddig soha nem látott kapukat nyitott meg önmagamban. Felismertem, hogy mind páratlan teremtések vagyunk számos egyedi tulajdonsággal ami pótolhatatlan érték.

Rettenetesen szorongó voltam amit alkohollal és drogokkal próbáltam oldani. Szinte mindent kipróbáltam amit csak lehet a dohányzás csak hab volt a tortán. 10évig napi rendszerességgel fogyasztottam ezt azt,hogy mit az szinte mindegy volt csak legyen valami. Sóvárogni a cucc után és az utolsó filléreket is erre költeni természetes volt. Nem érdekelt semmi csak a bulik és a lazulás. Egyik nap mikor belenéztem a tükörbe sárgás szemfehérje fogadott. Ez volt az a pont amikor megijedtem és realizáltam az önpusztítást. A leszokás önerőböl sikerült, persze nem azonnal hanem fokozatosan 2-3évembe telt, sikerült a dohányt is. 🙏

A viszonyom édesapámmal mondhatni nem is létezett. Haragudtam rá és kerültem mert az alkoholt válassza a család helyett és számomra olyan volt mintha nem is létezett volna. A múlt feldolgozása elengedhetetlen a jelen tiszta megéléséhez. A megértés hogy 'apám nem lehet más mint ami' elhozta a megbocsájtást a kapcsolódásunkban pedig a közeledést és a kíváncsiságot egymás iránt ami megmutatta hogy apám nem is rossz ember. Alkoholizmusa továbbra is fenn áll de már nem haraggal hanem szeretettel fordulok felé és ölelem meg mikor találkozunk.Emelett pedig számos meg nem élt érzelmi lerakodás keletkezett bennem azon hosszú évek során mikor nem mertem megélni az érzéseimet. Mikor felismertem hogy a sírás nem a gyengék hanem az erősek erénye,számos elnyomott érzés kezdett feltörni-megélődni és ezáltal gyógyulni-elengedődni. Az elnyomott düh magasvérnyomásként és másokra vetítésként jelent meg. Ahogy elkezdtem kiengedni rájöttem hogy ennek az érzelemnek is van helye úgy hogy közben sem tárgyat sem másokat nem teszek tönkre.

A közeli családtagjaim mind pesszimisták, kishitűek és az áldozatszerep és önsajnáltatás csabdájában rekedtek, ezáltal én is eszerint éltem az életem. Felismerni magamban és átformálni ezeket a mintákat nem volt egyszerű. Őszinteség, elköteleződés és eltökéltség kellett hogy kilépjek és új önazonos mintákba lépjek át.