Csontos Tamás Péter

...Ősélményem fülig szerelmesen, hogy elütött egy Lada 1500-as 70-ről fékezve. Későn vettem észre kilépve egy busz előtt, de annyira mégsem, hogy feldobjam magam a levegőbe. A bal bokám kapta el, rázuhantam a motorháztetőre betörtem a könyökömmel a szélvédőt, majd legurultam az út mellé a fűre. Apámtól kölcsönvett méregzöld bőrdzseki cafatokra szakadt. A bal bokámnak szilánkosra kellet volna törnie a nyíró erőktől... Nem folytatom a testemnek semmi baja nem lett, de az én materiális világképem halálos balesetet szenvedett helyettem. Ez az élmény tett keresővé anno... Ez egy olyan tapasztalat ami az énem határain túlról való. Az énem teljességében érzékelni sem tudja épp ennek okán. A transzcendens élmények transzformálnak vagy elindítanak a transzformáció felé. Miben segíthetek?

Én sosem vagyok kész a rendrakással. Emellett a világban rend van. Erre a paradoxonra nehezen varrtam gombot. Nekem hosszú időkön keresztül mindig a technika kellett, amennyiben láttam vagy elhittem, hogy valaki eredményes. Hosszú éveket áldoztam helyesnek gondolt világképek mentális strukútrák, technikák megismerésére. Ennek egy óriási hátrányát tapasztaltam az évek során. Ezeket a mintázatokat szeretném megtapasztalni és ezzel elvágom magam a közvetlen tapasztalástól. Miért? Nézz egy három éves gyermeket vagy idézz fel gyermekkori emlékeket, az a kíváncsiság ahogy a világban tekint egy gyermek, pont ez vész el. Pont ez a kíváncsiság ami felnőttként felszabadíthat. Miért lehet fontos ez? Máté 18:3-5 "Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába". Nekünk embereknek már jó rég óta "csak" ennyire fontos a belső rend... Ez egy folyamatos belső munka. Miben segíthetek?

Vannak olyan pillanatok az életben amikor mindenki menedéket szeretne. Az én egyik titkos mentsváram a kendó eredményeim voltak. A kendo mesteri szerep. Teremtettem is serényen elfoglaltam magam a kendo klubbom fejlesztésével. A világban velem történt csalódások elől a kendó mesteri címemhez, a volt magyar vállogatottságomhoz, és a valós elért eredményeimhez menekültem. Ez egy gyönyörű önbecsapás. Miért? Annyira sikerült elkendőznöm magam elől az alázat hiányát, hogy le kellett sérüljön a térdem, hogy szembenézésre kényszerítsen. Véletlenül? Nem hiszek a véletlenekben. Egy következetes ok-okozati univerzumban élünk. Alázat szükséges ahhoz, hogy beismerjem magam előtt, hogy valaminek nem látom az okát. Mondanám, hogy ne várd meg az ilyesféle történéseket, de nem így működik az élet. A jó hír, mindez meghaladható. Rossz hír nincs, csak munka van. Amennyiben dolgoznál ezen és megtisztelnél azzal, hogy kísérőnek szeretnél tudod hol találsz.

Milyen helyzetben szükséges a múlt feldolgozása? Én nem tudtam szabadulni a szerelem érzésétől. Húsz hosszú évembe került mire minden kapcsolódó emlék kellemes nosztalgiává szelídült. Addig kapcsolatról kapcsolatra kísértett hol érzés, hol mérlegelések formájában. A bibi ebben csak az, hogy igazán teljesen szívvel lélekkel beleengedni magam nem tudtam egy párkapcsolatba, pedig vágytam rá, arra az érzésre arra a tudatra. Mintha kiűzettem volna a paradicsomból. Egy fontos mérföldkő ezen az úton az volt, hogy hálás tudtam lenni ezért az élményért, hogy van ilyen élményem. Elfogadni magam. Éppen ilyennek, amilyen vagyok. Ez a gyakorlat az önkép feladás. De mi lehet helyette? Hogyan csinálhatod meg? Milyen tudatformákkal, érzelmi állapotokkal jár? Tengernyi kérdést vethet egy ilyen helyzet. Amennyiben hinni és bízni tudunk egymásban elkísérhetlek a saját magad felszabadításának ezen útszakaszán. Mert ezt a munkát sem csinálhatja meg más helyetted.

Harminc éves koromig nem is ismertem más tudatformát mint a vágyak megélését és a vágytalan helyzetek elkerülését. Szenvedéllyel habzsoltam az életet ami jó nekem az önzés magas iskolája volt. Kitűnő képességre tettem szert abban, hogy megmagyarázzam magamnak és mással is elhitessem miért ésszerű mindaz amit teszek. Akinek nem tetszett az mehetett, erős személyiségnek láttam magam. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. És amikor nyeregben éreztem magam, mint menő sikeres pénzügyi tanácsadó, mérhetetlen magányban és elzártságban találtam a pszichém. Nagyon fontos erőforrás a vágy. Azt kívánom neked legyen annyira, de annyira igazad, mint nekem volt, mert az ezzel járó lelki üresség nagy tanító és továbbvihet az önazonosságod felé. Amit nem engedtem meg magamnak az a bizalom. Nem bíztam senkiben csak magamban. Ma visszatekintve tisztán látom miből alakult ki ez az önvédelmi mechanizmus. Ezt egyedül nem egyszerű transzformálni, többek között azért, mert a világ rútul visszaél a segítőkészséggel. Csökönyös makacságom ez esetben is ellenem dolgozott. A megcsalatástól és elárultságtól való elfojtott félelmemért évekkel fizettem. Amennyiben ismered ezt a poklot, segíthetek megtalálni a kivezető utat benned.

Jó apám mérnököt szertett volna belőlem. Dafke közgazdász lettem. Legyőztem a mintámat? Ó jaj, dehogy. Évek tapasztalásainak önismeretben való átfésülése kellett ahhoz, hogy felismerjem hol vagyok elememben. Mi az a működés ami rajtam túlmutat. Amit nem tudok nem csinálni. Ha úgy látod tükröd lehetek, hogy beletekints valószínű nem tetszene neked amit látsz, mert akkor nem lenne szükséges tükör a transzformációs folyamathoz. Emellet bíztatlak, hogy keress olyan tükröt akiben hiszel és bízol, mert boldogabb éveket nyerhetsz. Amennyiben megtisztelsz bizalmaddal lehet, hogy tükröd lehetek.

Mit jelentenek a tapasztalataim neked? 33 éve gyakorlom a japán kardvívást. 51 éve álltam először két lábra. Lassan 54 éve lélegzem. Mire jók ezek a tapasztalatok valójában? Helyettem nem vívhatsz, ahogy én sem vívhatok helyetted. Helyettem nem állhatsz, ahogy én sem állhatok helyetted. Helyettem nem lélegezhetsz, ahogy én sem lélegezhetek helyetted. Mások tapasztalatainak legfőbb értéke, hogy elhiszed, lehetséges saját magadnak is tapasztalni. Ez vágyat ébreszt benned a tapasztalás iránt. A tapasztalás nagyon személyes és intim élmény. Emlékszel gyerekkorodból, amikor újra és újra kérted ugyanazt a mesét? Ahogy a képzeletedben újra és újra átélhetted, és nem tudtál betelni vele. Törődtél akkor azzal, ki meséli? De mi az, ami tapasztal? Mivel ragasztod össze a tapasztalataidat? Mi a közös nevezőjük? A válasz egy része a birtokos ragban lapul. Az én tapasztalatom. A tapasztalatok folyamát az én tartja össze. Az én tapasztalata. Ez ad keretet határt a jel és zaj között. Elhatárol valami nagyobbtól ami szavakba nem fogható, emellett tapasztalható és én élménybe nem zárható. Mitől lesz egy küldetés az én küldetésem? Ki küld küldetésre? Az én? Vagy valaki más? Mitől lesz valami az én ügyem? Ha bármely érzékcsatornádon át bekerül a tapasztalataid közé, már a tiéd? Én nem hiszek a küldetésekben vagy az ügyekben. A vállalásokban és a fogadalmakban hiszek, amelyek alapján pillanatról pillanatra teremtem a létezésemet. A megtartott vállalások és a betartott fogadalmak tartanak valahová. Ezek mutatják az utat. Ez az ügy mélyszerkezete. Ez a küldetés lényege. A vállalás. Legyen az egy könnyű feladat vagy egy bátorságot igénylő kihívás: ha elégszer ismétled, a kihívás feladattá szelídül. De mit ér a saját tapasztalatod? Önmagában semmit. Ha önmagában érne valamit, minden idős ember bölcs lenne. Ez azonban nincs így. Ez igaz az emberek tapasztalataira is. Mi transzformálja át a tapasztalatot a bölcsességgé? Ehhez kellenek mások is. Amit biztosan tudhatunk másokról, hogy az én határán túl vannak. És mit ér mások tapasztalata? Ha együtt jársz valakivel egy darabon, egy irányba, egy ideig, társaságot ad. Megtapasztalod, hogy nem vagy egyedül – sem a gondolataiddal, sem az érzéseiddel, sem az utadon. Ez a társasság értéke: amíg együtt mentek, nem vagy egyedül. Mivé válsz az ügyed vagy a küldetésed által? Mások tapasztalatai alapján akarsz felelősséget vállani tetteidért előre tapasztalás nélkül? Én a vállalás és a felelős döntés szabadságában hiszek. De a járást nem lehet megspórolni mások tapasztalataival. Mások tapasztalatai inspirálhatnak vagy hitet adhatnak – de nem rövidítik le az utadat. Azt csinálni szükséges. Csak csináld. Amennyiben unod a társaságot a pokolban, ahol elakadtál, vagy túl egyhangúnak találod a menny klímáját, és társas-ságra vágysz, vedd fel velem a kapcsolatot. Talán elkísérhetjük egymást az utunk egy részén.

Uralom. A saját történetem természetesen a gyermekkoromban is gyökeredzik. Természetesen jóval később láttam meg milyen mintákat kaptam. Apám vagy teljes kontrollt gyakorolt felettem, vagy kicsapott legelni. A teljes kontroll és a magamra hagyottság. És ahogy a hétköznapi elme működik csak azokra a pillanatokra emlékeztem amikor valamit kellett kezdenem a teljes szabadságommal. Módosult tudatállapotra volt szükségem ahhoz, hogy fel tudjam idézni azokat a gyermekkori pillanataimat amelyeket mélyen a tudatalattimba űztem. Amikor elveszítettem az öndetermináltságomat. Amikor apám egyszerűen feltett a villamosra mert én a másikkal az újabbal szerettem volna menni ami utána jött. Nem bántott csak uralt. Nem tanította meg a határok tartását, jóval később láttam arra, hogy a bátyja abuzáta és árva volt. Megtette amit tehetett értem és helyesnek látott, legyen áldott ezért is. De ezek az uralmi mintázatok nekem oly-sok gondot okoztak az emberek vezetésével kapcsolatban és rákényszerítettek mindezek tudatosítására. Nem véletlenül lettem harcművész, rákényszerített a szellemi irány igénye is. A belső munka olyan mint a fogmosás egy nap csak egy napnyit lehet letudni. Más szavakkal nincs tiszta fog, csak tisztított. Ahol átmentem, ott jó eséllyel segíthetek neked is átjutni... Önuralom.

A hagyományok gyakorlása meghatározó része az életemnek. Meditációs tapasztalatról írni olyan, mint amikor lukat szeretnél fúrni a falba és a luk helyett a a kifúrt porról és törmelékről számolnál be. A lényeg a luk. Az akadályként felmerülő illúzióktól való megtisztulás és az vagy azok pusztulása. Olyan tapasztalat ez amihez a szavak csak a tapasztalat kezdetéig tudnak kísérni, és csak a tapasztalat megélte után térnek vissza. 1991 ben kezdtem gyakorolni, majd 2002 ben kezdtem tanítani a Kendot, amely egy mozgás meditációs gyakorlat is. Miért? Küzdelemben amint gondolkodsz kapsz. A kendo szellemiségének alapját a Zen Nihon Kendo Renmei (Japán Kendo Szövetség) így fogalmazza meg: „A kendo az emberi jellemfejlesztés útja, amely a japán kard használata alapelveinek gyakorlatba ültetésén keresztül valósul meg.” Megsérült a térdem és végső soron ez vezetett a Zen meditációs praxishoz, amely 2020 óta része az életemnek. 2022-ben A koreai Taego rend világi Dharma tanítójává avattak. Rendszeresen segédkezem vagy vezetek Zen meditációs gyakorlatot.

Megszülettem, de nem kaptam az élethez "használati utasítást". 30-as éveimre csalódtam a gondolati elvhű életvezetésben hívhatjuk ezt masculin szellemiségem elkopásának a valósággal való ütközéssel. Majd az érzelmeimmel, érzéseim fókuszba helyezésével való feminim módus operandim ideje következett, amely pokoljárásban teljesedett ki. De akkor hogyan? Az életvezetés az elvállalt szerepkörök hosszú távú tartalmas működtetésének alapja az önismereti út. A vezetési képességed határait az önismereted adja. Az önismereted fejlesztésének ára van, ez az ár az illúzióid elvesztése. Ezek az illúziók egyben a legfőbb belső akadályok is amelyek fejlődésed útjában állnak. Még nem találkoztam olyan emberrel akinek a fejlődés hosszú távon egyedül ment volna. Társas lények vagyunk, egy csoportba születtél. Mindig ott egy szülő egy családi hagyomány vagy családtagok. Vállalati környezetben egy mentor egy vállalati munka kultúra és munkatársi közösség. Hívhatjuk ezt mentornak, ügynek és csoportnak is. Nem a szavak a lényeg, hanem a jelenségek látásmódjának gyakorlata. Amit a megértésed meghaladva megláttál azt már tetszőleges szavakkal illetheted, az artikuláció mindíg egy közösségnek szól. Amiben segíthetek: Az akadályok láttatásában. Az akadályok felismertetésében. Az akadályok meghaladási módjának gyakorlatában. Az öngyógyító képességed esetleges aktivizálásában. A saját utad "használati utasításával" megismertethetlek, de nem cselekedhetek helyetted. Nincs Szent Grál, ez nem megy "okosba". Munka van, folyamatos és nem is kevés...

Megvan az amikor rádég a kabát? Nehezedre esik elengedni a hatalmat? Az egyik legnagyobb kegyben az után részesültem amikor átadtam a Kendo klubbom vezetését a tanítványaimnak. Megkaptam a lehetőséget, hogy felfedezzem, hogyan használjam a Kendo-t mások segítésére. Már csak a munkát kellett beletenni... és idővel a világ visszajelez, 2023 ban abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy felkértek a Magyar Kendo Vendo válogatott mentális coach szerepkörére.

Ifjabb koromban hiedelmeket, ideákat, erkölcsi kötelességet, etikai alapokat követve "Jó" ember szerettem volna lenni, belebuktam. Sok-sok próbálkozás pofonja megtaníttatta velem, hogy "csak" embernek is lenni is embert próbáló folyamatos feladat. Világossá vált, hogy ahol van felfelé út, ott mindíg van lefelé is... A kérdés mindig az, hogy merre veszed az irányt, pillanatról-pillanatra... A ma napig is vezető képzéseket tartok a nagyvállalati szektorban. A tavalyi évben 42 vezetővel dolgoztam. A legnagyobb cég akivel ma is együttműködöm a 1400 munkavállalót foglalkoztat.

A saját poklom megjárása 10 évig tartott. Az első 4 évben fel sem ismertem, hogy a már a saját poklomban járok. Amennyire erős önképem volt, nem kértem segítséget. Mert igazamnak kellet lenni, 10 év kínlódással fizettem a véges életemből. Ha segítséget kérhettem volna a mai önvalómtól, töredék idő alatt megjártam volna. Az érem másik oldala, hogy ebből szublimáltam az alapokat mások segítéséhez. Ebből született meg az a pokoljáró segítő aki ezeket a sorokat írja. Ma egyszerűen hálás vagyok, mert többnyire látom, hogyan segítsek azoknak akikkel tudunk kapcsolódni, hogy irányba álljanak, elinduljanak vagy hogy járják a saját útjukat.