Danók Dániel

Türelem. Nagyon sok türelem. Ha nincs az sem baj, de én nem tudok másképp haladni. Nem tudom sürgetni. Milliméterről milliméterre. Hiába gondoltam magamról, hogy nekem nem kell mindent bejárni, mert különlegesebb vagyok annál... De. Be kell járni az összes pontot és amiket a legjobban meg tudtam magyarázni a 12 pont közül, eddig azokkal volt a legtöbb dolgom. Nincs varázspálca vagy varázspor, amivel egyből a végére lehet jutni és minden rendeződik. Rendezni kell. Vagyis nem kell, csak lehet, de ha nem rendeztem, akkor nem rendeződött magától semmi. Nem fogja senki elvégezni helyettem, nem várhatok az Istenre, hogy megoldja helyettem, nekem meg csak fel kell ülni a trónra és átvenni az uradalmat és megmagyarázni, hogy én hogy csináltam volna... Akkor lesz valami, ha megteszem. És nem himi-humi módra, hogy nagyjából jó, a többit meg majd mellémagyarázom. Az egészet meg kell csinálni ahhoz, hogy kész legyen. És igen, szar lesz, nem működik vagy nem úgy, ahogy szeretném, de a következő jobb lesz. Vagy mégrosszabb, de abból is lehet tanulni. Ehhez nagyon sok alázatot kell még gyakorolnom. Meg a kitartást, hogy a bukta után újra nekiállni annak ami nem sikerült és legalább ugyanazt ne basszam el, amit korábban. Ez már volt, hogy sikerült. Türelem, alázat, kitartás.

Munkamánia. Ettől majd megbecsült ember leszek és lehet bármilyen cuccom, amit csak kirakok az asztalra és jön rá mindenki, mint a darazsak a mézre, nekem majd csak válogatnom kell. De nem ez az igazság. Az igazság az, hogy az elején gatyában, aztán térdig letolva, aztán bokáig letolva kuncsorogtam az "apróért", amit felnagyítva mutathattam. De minek... Aki amiatt szeretett, az nem engem szeretett, hanem azt amit mutattam. Nehéz ezt felismerni és megbékélni vele. Át akartam baszni a világot. Nem sikerült. Újra meg újra nem és nem, de a fal nem volt elég kemény amibe a fejemet vertem. Eleinte. Aztán kemény lett. Aztán fájt is, de nem ismertem más utat a "boldogsághoz", ígyhát folytattam. Belebuktam, darabokra esett a mázas álom és az annak bemutatott "élet". Győzködtem magam, hogy hasznos amit csinálok, mert ilyen jól senki nem fűrészel fingot mint én... Lehet, hogy így van, de ezzel semmi olyat nem tudok alkotni, amire büszke lehetek vagy bármit is hozzátesz bármi értelmes dologhoz, csak mennek a nullák egyik számláról a másikra meg a 100 oldalas értelmetlen dokumentumok. Ezzel kezdődött talán a csillámpoköd-mentes barangolás... Közben előkerült a pia. Sohasem okozott problémát vállalhatatlan inni magamat, de ez fel sem tűnt. Megérdeméltem, sokat fűrészeltem hétről hétre és hát jár a kikapcsolódás. Minden héten legalább egyszer, de ha módom volt rá, akkor többször is. Így vagy azért nem érdekelt az összeomló világom, mert lebénítottam az idegrendszerem vagy azért, mert a túlélésért küzdöttem a forgó szobával.